Ez általános cím alatt foglalták össze a székely székek tisztviselőit a múlt századokban, értvén az alatt a szék összes tisztviselőit, akik között kettő a fő-, a többi a vicetisztek fogalma alá tartozott. Mindezek felett álló, általános (generalis) közös, legfőbb tiszt volt a székelyek ispánja (comes Siculorum) és néha a székelyek főkapitánya (generalis capitaneus).
A székelyek főtisztei voltak: a hadnagy vagy kapitány (capitaneus sedis) s a (fő)királybíró (iudex regius). Vicetisztek voltak: az alkapitány (vicecapitaneus), a szék- vagy alkirálybírák (viceiudices), a dulló (szolgabíró), a székülők (assessores), a jegyző (notarius sedis), számvevő (perceptor) és más alantosabb tisztviselők.
1. A székelyek ispánja a Székelyföld legfőbb politikai, katonai, közigazgatási, törvénykezési tisztviselője volt, akit mindig a király nevezett ki, előbb inkább magyarországi, később erdélyi főnemesek közül. Főkormányzó, fővezér és főbíró volt egy személyben, a királyi hatalom képviselője. A XV. századtól fogva többnyire az erdélyi vajdák viselték a székely ispáni méltóságot s a XVI-XVII. században maguk a fejedelmek. A fejedelemséggel megszűnt a székely ispánság is, de Mária Terézia újra felvette címei közé.
A régi királyok a székelyek ispánját előbb magyarországi, később erdélyi főurak közül és pedig mindenek felett megbízható, kipróbált hűségű és a hadvezetéshez értő előkelő híveiből válogatta ki. Albert király 1438-ban, midőn Pelsőczi Bebek Imrét, Imre vajda unokáját Csáki Ferenccel együtt székely ispánná nevezte ki, azt mondja, hogy «a mi székelyeink ispánságának tisztét olyan egyéneknek adjuk, akiknek hűségéről és működésük serénységéről semmi kételyünk nem lehet.» {1}
Zsigmond király 1429.-i honvédelmi szabályzata szerint a székelyek ispánja a törökök ellen két zászlóaljat volt köteles kiállítani, ugyanannyit, mint az erdélyi vajda. Ebbe pedig nincs benne a székelyek felkelő serege, melynek teljes erővel (cum potentia) kellett hadba szállania. {2}
Többnyire egy, néha két ispánja van a székelyeknek, s az ispánoknak (főként ha egyéb méltóságot is viseltek) helyetteseik, azaz alispánjaik vagy helytartóik vannak. {3} Így midőn Hunyadi János 1442-ben a székely ispánságot Újlaki Miklóssal együtt kapta, Hunyadi egyszersmind erdélyi vajda, szörényi bán, a székelyek, továbbá Szolnok és Temes megye ispánja. 1446-ban kormányzóvá választatván, egyéb hivatalai között a székely ispánságot is letette. {4} 1444-ben a székely ispánságban helyettese, azaz alispánja Bethlen Gergely és Emőkei Miklós, {5} ez utóbbi már 1441-ben is a székelyek alispánja volt. {6} V. László rendelete 1456-ban a székely ispánoknak, avagy azok viceispánjainak szól. {7}
A székely ispánság a középkor folyamán többnyire más hivatallal is össze volt kötve. Gyakran a vajdasággal, mellyel rendesen együtt járt a szolnoki főispánság (comes de Zonuk, Belső Szolnok ispánsága). Időközönként más (Erdély körüli) vármegyék (Máramaros, Szatmár, Ugocsa, Temes) ispánságával.
Míg azonban ezek az ispánságok csak kivételesen, időközönként állottak összeköttetésben a székely ispánsággal; azon szász székek ispánsága, melyek nem tartoztak a hét szász-szék törzséhez, a XV. század elejéig (részben közepéig) a székely ispánok igazgatása alatt állottak. Ezt történeti okok idézhették elő.
II. Endre kiváltsága 1224-ben (az Andreanum) csupán a Királyföldön lakó szászok számára biztosított önkormányzati jogokat. Ez volt a később «hét szék»-nek nevezett kerület. Az ezen kívül lakó és valószínűleg később betelepült szászok eredetileg nem tartoztak a belső Szászföldhöz s külön főkormányzat alá jutottak. Így kerültek a Székelyföld közelében lakó szászok a székely ispánok főhatósága alá; úgy mint a «két szék»: Meggyes és Selyk, valamint Beszterce és a Barcaság.
A «két szék» 1402-ben szabadult fel a székely ispán hatósága alól, Zsigmond király szabadalmi levelével s ettől fogva maguk választották főbírájukat. {8}
Beszterce eredetileg a királyné birtoka volt, s mint ilyet bízták rendesen a székely ispán kormányzására. Beszterce akkor szabadult fel a székely ispánok alól, midőn V. László 1453-ban Hunyadi Jánosnak Beszterce örök grófságát adományozta, melyet utána fia, László, majd Szilágyi Mihály bírt.
A Barcaság 1211-től 1225-ig a német lovagrendé volt s midőn ezek onnan kiűzettek, a király és utódai a közeli székelyek ispánjának főhatósága alá rendelte. Nagy Lajostól 1353-ban azt a szabadalmat nyerték, hogy a kerület élén egy általuk választott ispán vagy bíró álljon s a király által kinevezett másik ispán, rendszerint a székelyek ispánja. 1377-ben arról nyertek szabadalmat, hogy a királyi ispánnak, ha közéjük megy, csak évenként egyszer tartoznak egy ebédet, egy vacsorát és egy 20 forintot érő lovat adni. {9} Brassó a Barcasággal 1422-ben szabadult fel a székely ispán bíráskodása alól, de egyéb tekintetben még tovább is az ő hatósága alatt maradt.
A székely ispánok névsorát 1235-től ismerjük, midőn Bagomér, Szoboszló fia (a Ludán nemzetségből) mint a székelyek ispánja szerepelt IV. Béla bolgár hadjáratában. {10}
A XIV. század folyamán a Bánfiak ősei, a Losoncziak, közbe vingárdi Geréb, Széchenyi Tamás s a híres Laczkfiak a székelyek ispánjai. A XIV. század derekán a Hermann nemzetségből való Laczk mint székely ispán (1329-1342.) kezdi meg sorozatát annak a híres hadvezéreket adó családnak, melyből ennek fia, Laczkfi András 1342-től 1351-ig viseli a székely ispánságot. 1344-ben «comes trium generum Siculorum, de Brassow et Bistricia», s ezekhez 1349-ben még «Zathmariensis et Maramarusiensis.» Ez év elején már erdélyi vajda is. 1350-ben Nagy Lajos királyt Olaszországba kísérte s ott a király az elfoglalt Nápoly kormányzóságát ruházta rá. A székely ispánságot távolléte alatt is viselte. {11}
1360-ban Simontornyai Laczk Dénes, István fia, a székely ispán, egyszersmind erdélyi vajda és országbíró. 1360-67. ennek fia, Miklós, ki (1366.) egyszersmind szatmári, máramarosi és ugocsai főispán, majd erdélyi vajda (1367-68.). 1367-71. csáktornyai Laczk (Laczkfi) István, a fentebbi István vajda fia a székely ispán, később erdélyi vajda, majd dalmát és horvát bán, királyi főlovászmester, végül nápolyi László király helytartója.
Érdekes, hogy 1387-90. között oláh eredetű főnemesek: Balk és Drág, Szász vajda fiai, máramarosi és szatmári főispánok a székely ispánok. A XV. században a Kanizsai, Perényi, Maróthi, Csáki, Nádasi, pelsőczi Bebek, kusalyi Jakcs, losonci Bánfi, dengelegi Pongrácz, Rozgonyi, guthi Ország, a Szentgyörgyi és Bazini grófok előkelő családjainak tagjai a székely ispánok. Majd monoszlai Csupor, mérai Magyar Balázs, a bélteki Drágfi család tagjai s a század végén a kenyérmezei hős, Báthori István vajda a székelyek ispánja.
Az 1492.-i országgyűlés azt végezte, hogy az erdélyi vajdák és ispánok mindig magyar nemzetbeliek legyenek. A mohácsi vész előtt (1510-26.) Szapolyai János viselte az erdélyi vajdaságot és székely ispánságot. A mohácsi vész után I. Ferdinándnak erdélyi vajdája és a székelyek ispánja Perényi Péter, a koronaőr; Szapolyai János királyé Báthori István, a későbbi lengyel király atyja, később Majlád István. I. Ferdinánd rövid uralma alatt (1552-56.) ecsedi Báthory András, majd Kendi Ferenc és Dobó István az erdélyi vajdák és székely ispánok. Báthory Istvántól kezdve (1571-től) az erdélyi fejedelmek magok voltak a székely ispánok. Ez a cím 1691-től sem a gubernátorok, sem a magyar királyok címében nem szerepel. Mária Terézia 1742-ben a székelyek kérésére újra felvette fejedelmi címei közé {12}, s azóta mindig benne volt a magyar király címeiben.
A székely ispánok jog- és hatásköre katonai és polgári (közigazgatási) és bírói ügyekre terjedt ki. Az ispán volt a székelyek fővezére. Ő intézte a hadfelkelést és tartotta a hadi szemléket. Ő volt a székelyek főbírája, második fellebbezési fóruma. Minden székben tarthatott főtörvényszéket (generale iudicium) a szék főtiszteivel és a 12 székülő bíróval. Ilyenkor a szék látta el őket élelemmel, s a kétszeres bírságok fele az ispánt illette. {13}
Rendes székhelyük Görgény vára volt, melynek uradalmát bírták, jövedelmét élvezték, s ahol várnagyaik voltak. {14} Javadalmuk a törvényes bírságból állott. Hivatalba lépésük alkalmával mind a hét szék egy-egy jó lovat tartozott neki adni. A Barcaságtól, melynek szintén ispánja volt, szintén kapott évenként egy-egy lovat s Törcsvára jövedelmét élvezte. A görgényi uradalom 1552-ben 27 falura terjedt, s 300-nál több porta volt benne s így jövedelme is tetemes volt.
A bírságok is sokra mehettek, mert az ispán által a székekben 15 napig tartott főtörvényszék alkalmával a megduplázott bírságok felét az ispán kapta. Ilyenkor a széknek ellátásról is kellett gondoskodnia: «40 lóra élést adni.» A nemzetgyűlések alkalmával, melyeken elnökölni szokott, az ő és kísérete számára szintén gondoskodtak élelemről. A hozzá fellebbezett ítéletek jövedelme is az övé volt.
Mindezeken felül - úgy látszik - még készfizetést is húzott a királytól. Midőn II. Ulászló Tarczai János székely ispánnak Algyógyot 12000 forintban elzálogosítja, egyebek közt azzal okolja meg, hogy midőn őt székely ispánná tette, nem gondoskodhatott fizetésének kiszolgáltatásáról.
A székely ispánság fényes, nagy jelentőségű és tekintélyes jövedelemmel járó méltóság volt, melyért az ország leghatalmasabb családjai méltán versenyeztek s rendesen kiváló érdemek jutalmául nyerték a királytól. Az ország keleti részének védelme és igazgatása lévén feladatuk, fontos országos érdekek fűződtek hozzá.
*
2. Az egyes székely székek legfőbb tisztviselője volt a legrégibb korban a hadnagy (maior exercitus), vagy kapitány (capitaneus sedis), aki a hadügyeket intézte s a közigazgatásban is részt vett, mint a törvényszék egyik elnöke. Oklevélben először 1307-ben, mint primipilus {15} és 1309-ben mint «major exercitantium seu primipilus» {16} és 1324-ben fordul elő mint hadnagy. {17} 1444-ben Kézdiszékben capitaneus említtetik a bíró (judex) után. {18} 1448-ban Udvarhelyszék kapitánya (capitaneus) szerepel és pedig birtokügyben. {19}
1451-ben a Hunyadi János kormányzó által Marosszékbe bírákul rendelt alvajda és görgényi várnagy székgyűlést tartván Vásárhelyen, első főtisztül a főkapitány (capitaneus maior exercitus) van megemlítve s utána a főbíró (capitalis judex), albíró és 24 székülő (assessores). {20}
1453-ban egy örökségi ítéletben a judex után van említve a capitaneus a marosszéki közgyűlésen. {21} De 1459-ben az erdélyi főkapitány (Geréb János) rendelete birtokügyben Udvarhelyszék kapitányának (capitaneo exercitus), székbírájának és «senioribus» szól. {22}
Mátyás király 1462-ben Kászonszék szabadalmát megerősítő oklevelében hadnagyot és bírót (belliductorem et judicem) enged választani. {23} 1466-ban a zabolai közgyűlés «primipilus sive capitaneus» felől intézkedik, a székbírót s királybírót megelőzőleg. {24}
Kétségtelen ezekből, hogy a főkapitány előbbvaló tiszt volt, mint a székbíró. Az 1505.-i udvarhelyi székely nemzetgyűlés is előbb említi a kapitányt, aztán a királybírót. {25} Az is nyilvánvaló, hogy a székgyűléseken és a törvénykezésben is része volt s eredetileg ő volt ezeknek az elnöke s csak később válik azzá a királybíró.
Az agyagfalvi nemzetgyűlés 1506-ban az ünnepnapon törvényt tévő bírákat megbírságolni rendeli, mely bírságot közönséges tisztviselőn a főkapitány exequáltasson; ha pedig főkapitányon esik meg, tehát a királybíró a főkapitányt is megbüntesse. A bíró tartozik ítéletét végrehajtani s «ha ereje nem volna» rá, «tartozék az Ő székinek kapitányától és tisztitől segítséget kérni, kinek ereje által igazat vehessen.» {26}
A kapitánynak tehát a bíráskodásban, illetőleg az ítéletek végrehajtásában is fontos szerepköre volt.
Az 1555.-i székely törvénykezési és igazságszolgáltatási törvények is tanúsítják, hogy a kapitányoknak (kik ebben hadnagyoknak neveztetnek) mily nagy szerepe volt a törvénykezésben.
A pert a széken a bíró vagy hadnagy előtt kellett kezdeni. «Minden hadnagy és bíró tartozik minden törvényt elnapozni (egy ízben ha) valamely peres más székre akarja dolgát halasztani.»
«Ha földön lakó (zsellér) büntettetik meg és annak megítélésében a hadnagy és királybíró jelen vagyon, a marháknak (ti. a bírságnak) fele része a székülőkkel a hadnagyé és a királybíróé, más fele pedig földesuráé.»
Ha bíró, hadnagy vagy királybíró törvénytelenül cselekednék, azon széken törvénye legyen benne. Bíró, hadnagy, királybíró másért nem procurátoroskodhat. A bírságok felén a bíró és királybíró osztozik, a másik felén a hadnagy a széktartókkal.
Az 1559.-i országgyűlés szabályozása annyiban változtat ezen, hogy a királybírót minden széktiszt fölé helyezvén, a törvényszékeken elnökké rendeli, s a bírságok felét neki ítéli, a másik felén a kapitány, székbíró és székülők osztozván az ő szokások szerént. {27}
Mindez mutatja, hogy a törvénykezésben a hadnagy, illetőleg kapitány elénk részt vesz még a XVI. században is. Bár akkor már a főszerepet a királybíró játszotta.
Fő feladata, ami mindvégig megmaradt, a szék katonaügyeinek intézése volt. Mátyás király 1463.-i hadfelkelési szabályrendelete szerint a kapitány tiszte volt béke idején a hadköteleseket nyilvántartani, a fegyverek és más hadi készleteket időközönként, és pedig nem ritkán megvizsgálni (lustratio), amit ha elhanyagolt és az ispán rendeleteinek nem engedelmeskedett, szigorúan bűnhődött. Háború esetén pedig ő hirdette ki a székely ispán hadba hívó rendeletét vagy hordoztatta körül a székben a véres kardot. Midőn pedig a szükség úgy kívánta, hogy a nép rögtön fölkeljen, minden szék kapitánya dobokkal és száldobokkal veretett riadót s a közismert Tűzhalom nevű helyeken meggyújtott máglyákkal adatott jelt az általános felkelésre, s aki erre meg nem jelent, fővesztés volt a büntetése. {28}
II. Ulászló 1499.-i rendelete szerint a kapitány vagy a székbíró osztja fel a bírságok felét az ispán főtörvényszékén résztvevő székülők között. Udvarhelyszék kapitánya hívja össze az előkelők rendeletére a székely nemzeti gyűlést, a panaszok és perek meghallgatására és megítélésére.
A szék kapitánya vezette az ispáni vagy a vajda táborába s onnan a harctérre a szék haderejét. A hadnagyság (kapitányság) a székekben nemek és ágak szerint váltakozott évenként a XVI. századig, választás alapján. {29}
Az 1562.-i székely fölkelés után az ispánság helyett II. János király egy főkapitányt állított a székek (a hat szék) élére, aki egyúttal az Udvarhelyen épített Székelytámadt vagy a háromszéki Várhegy (Székelybánja), vagy mindkettő várnagya volt. Ilyen volt 1562-64.-ig Pekri Gábor, ki vaskézzel bánt a székelyekkel. {30} 1566-ban Bánfi Pál, 1567-69. Telegdi Mihály.
Ez a főkapitányság (generalis capitaneatus) időközönkint újabban is feléledt háborús időkben. Báthory Zsigmond alatt (1597-98) Sennyei Pongrác, 1602-ben szalontai Tholdi István a székelyek főkapitánya. 1608-ban gönczruszkai Kornis Boldizsár az egész székelységnek generálisa. 1635-ben Mikó Ferenc «székelységnek (s azonkívül) Csík- Gyergyó és Kászonnak főkapitánya.» {31} I. Rákóczy György 1643-ban ifjabbik fiát Rákóczy Zsigmondot nevezte ki «a székelyek generális»-ává. Az utolsó «székely főgenerális» Béldi Pál volt a XVII. század végén.
A székelyek főkapitányát (generálisát) rendesen a fejedelmek nevezték ki.
A Lipót-féle diploma 1691-ben a székkapitányok kinevezési jogát is az uralkodónak tartotta fönn. II. Rákóczi Ferenc is önhatalmúlag nevezett ki kapitányokat a székekbe. A kapitányi tisztségeket Rákóczi szabadságharca után többé nem töltötték be, mert a székelyek adófizetésre köteleztetvén, hadkötelezettségük megszűnt. {32}
A kapitányok rendes jövedelme a törvényes bírságoknak meghatározott része volt. Rendszerint helyetteseik, al- vagy vicekapitányaik is voltak, akik velük a munkában s a jövedelemben is osztoztak.
A kapitány a széknek rangban legelső főtisztje maradt mindvégig. 1562-ig választott, azután a fejedelemtől kinevezett tisztség volt, a szék jelölése alapján. Esküjükben hitet tettek a fejedelem hűségére s hogy személyválogatás nélkül igazságot szolgáltatnak, s minden rendeket szabadságukban megtartanak.
*
3. A székely székek közigazgatási és törvénykezési főtisztviselői a kapitány mellett a székbírák és királybírák voltak.
A székbírák a székek önkormányzati-, a királybírák eleinte a fejedelmi hatalom ellenőrző szervei voltak; olyan forma viszonyban állván egymás mellett, miként a vármegyékben az al- és főispán, a városokban a városi és királybíró.
A székbíró neve (judex terrestris) okiratban először 1381-ben Marosszéken szerepel. Feladata, mint a neve is mutatja, a bíráskodás volt. De nem egyedül ítélt, hanem a kapitánnyal (hadnaggyal) és a székülőkkel együtt tartott törvénynapokat és szolgáltattak igazságot. Ő volt a törvényszék elnöke, a hadnaggyal együtt. Ő vezette a tárgyalásokat. A szék tisztviselői között rangsorban a második volt, a kapitány (vagy hadnagy) után következett.
Fő jövedelme a bírságok és más bírói illetékek egy részéből állott. A székbírói tisztségeket évenkénti választás által nemek és ágak sorrendje szerint úgy töltötték be, mint a kapitányságot.
A bíráskodásban 1559-ig vezető szerepet játszottak, de az 1559.-i törvényhozás, s még inkább az 1562.-i székely támadás és annak visszahatása megingatta a székbírói tisztséget is.
Az 1562.-i segesvári országgyűlés végzéseiben a királybírák már elsősorban említtetnek, de mellettük megmaradtak a székbírák is, az eddiginél kisebb hatáskörrel. Az előtérbe helyezett királybírák háttérbe szorították a székbírákat, s az ő eddigi hatáskörüket magukhoz ragadták.
*
4. A királybírák (judex regius) egy időben tűnnek fel a székbírákkal, de a XVI. század közepéig kevésbé jelentékeny szerepet játszottak, mint emezek. Első okleveles nyomuk 1407-ig vezet vissza, amikor is Háromszék közgyűlésén a székely ispán mellett jelen volt egy királyi ember (homo regius), s utána következett a szék kapitánya, székbírája s 12 elöljáró (senior). {33} A zabolai végzés 1466-ban megállapítja, hogy a törvényszéken a kapitány és székbíró mellett a királybírónak is jelen kell lennie, s ő is részesül a bírósági illetékekből. A királybíró a törvényszéken a királyi hatalmat képviselte s ellenőrző szerepet játszott. Kinevezett és nem választott, vagy vérségi jogon következett hivatalnok volt. Felettes hatósága a székely ispán volt, akinek ő a székekben mintegy helyettese volt. Kinevezésüket is eleinte ezektől kapták.
Ellenőrző, a felsőbb ítéleteket végrehajtó hatósági jogkörére világít rá az 1505.-i udvarhelyi nemzetgyűlés ama határozata is, amely az udvarhelyi fellebbviteli törvényszéket megalkotván, kimondja, hogy «valamely dologban a bírák tőrvényt mondanak, azt az ő ítéleteket illendőképpen véghez is vigyék, igazságokat (díjokat) megadván a kapitányoknak és királybíráknak.» {34}
Az ítélet végrehajtásában tehát a királybíráknak részük kellett legyen. Különben mi jogon illette volna őket jutalék (igazság) az ítéletek bírságaiból.
Az 1506.-i agyagfalvi nemzetgyűlés az ilyen bírói ítéletek végre hajtását, ha a bírónak «ereje nem volna, hogy igazat tehessen ... az ő székinek kapitányától és tisztitől» rendeli kérni.
A királybíróra ez a gyűlés azt a fegyelmi hatóságot bízza, hogy «a királybíró a főkapitányt is megbüntesse», ha ez a hozott végzés dacára nem bírságolná meg az ünnepnapon törvényt tevő bírót. {35}
A királybírónak ebben a szék legfőbb tisztviselője felett ellenőrző joga foglaltatik.
Hogy ők az ispán ítéleteinek végrehajtói is, mutatja a székely ispánnak egy 1499.-i rendelete a görgényi ispánhoz és Marosszék királybírájához. {36}
A királybírák rendes jövedelme a törvényesen megállapított, a székbírákéval egyenlő arányú bírságokból került ki. Mellékjövedelmük is volt, pl. az ökörsütésből megállapított rész.
Mint királyi tisztviselők nem nagy népszerűségnek örvendettek, mert jogaikat a székely önkormányzat rovására kiterjeszteni igyekeztek. A versengésbe 1559-ben beleavatkozott a kormány is, hogy a királybírák tekintélyét emelje. Javadalmaikat felemelték, úgy, hogy a bírságok fele részét ők kapták, a másik felén a kapitány, székbíró és a székülők osztoztak Az 1559.-i rendeletek a királybírákat a szék többi tisztviselői fölibe emelték; nyilván hirdették királyi hivatalnoki jellegüket, s hogy olyannak tekintik őket, mint a vármegyén a főispánokat. {37}
Az 1562.-i felkelés leveretése után hatáskörük még inkább kiterjedt. A székely szabadság s a régi jogszokások megszűnvén, új rendszer, a fejedelmi hatalomkör kiterjesztése következett, s ennek eszközei a székelyek főkapitánya mellett főképp a királybírák lettek.
A királybíróság ekkor lett valósággal királyi hivatallá és elsőrendű bizalmi állássá.
A királybíróság jelentőségét ezek a körülmények növelték meg. Nemcsak fő közigazgatási és bírói tisztséggé vált, hanem némelyiknek katonai jelentősége is volt, együtt járván egyik-másik az udvarhelyi, vagy a várhegyi kapitánysággal. Néha egy kézbe összpontosul több szék királybírósága. Telegdi Mihály a hat szék főkapitánya és Székelytámadt várnagya, egyszersmind Maros, Udvarhely, Csík és Gyergyó királybírája (1567). {38} Néhol két királybíró is van egyszerre. Van rá példa (1562), hogy a székely főkapitány (Pekri Gábor) kapja az udvarhelyi királybíróság felét (ti. a jövedelemnek), melyet addig az új Székelytámadtvár várnagya bírt. {39}
A királybíróság ekkor, nevének megfelelőleg, valósággal királyi vagy fejedelmi hivatal és pedig elsőrendű bizalmi állás volt.
Báthory István 1571-ben Kornis Farkast és Petki Mihályt Udvarhelyszék teljes hatalmú királybíráivá teszi - addig, ameddig neki tetszeni fog (durante beneplacito nostro), azzal, hogy neki esküt tegyenek, rendeleteit végrehajtsák, az adókat beszedjék, mindenkit jogaikban megőrizzenek és mindent, ami hivatalukhoz tartozik, hűségesen és szorgalmasan végrehajtsanak. {40}
A királybírákat a XVI. század végén a fejedelmek nevezték ki.
A székelyek arra törekedtek, hogy a királybíróság betöltését (ha már az a székbíróság jogkörét magához ragadta) maguknak megszerezzék. Ez a törekvésük a Bethlen Gábort fejedelemmé választó országgyűlésen (1613) sikerre is vezetett, amennyiben az országgyűlés elhatározta, hogy a székelyek régi szabadságaik szerint a királybírót évenként változtassák, ha valaki nekik közülük nem tetszik. {41} Elismerte ezt a jogot I. Rákóczy György is s a királybíróságokat nem önkényesen, hanem a székek ajánlása alapján töltötte be. II. Rákóczy György elismerte, hogy a főkirálybíró választása a székek jogkörébe tartozik. {42} Kemény János fejedelemmé választási feltételei között (1661) a főkirálybírák választását a székek jogának ismeri el. Valamiként utódja Apafi Mihály is. {43} A XVII. század folyamán mindvégig a szabad választási jog érvényesült, amit a Lipót-féle 1691.-i diploma a gubernium korára is megállapított, az uralkodó csupán a megerősítést tartotta fenn magának. {44}
A XVIII. század folyamán a székek vallásfelekezetek szerint, hármasával jelöltek a királybíróságra s ezek közül a főkormányszék megokolt ajánlatára nevezte ki az uralkodó azt, akit legjobbnak ítélt. Beiktatásuk ünnepélyesen történt a szék közgyűlésén, hivatalos felesketéssel. {45}
A XVIII. századtól fogva (a kapitányság eltöröltetvén) a főkirálybíró volt egyedüli főtiszte a széknek. Ő elnökölt a szék közgyűlésein. Ekkor már rendes fizetést élveztek, évi 1000 r. forintot s a szokásos törvényes illetékeket. {46}
A főkirálybírák letett hitükben megfogadták, hogy az uralkodó iránt (a gubernium korában: a főkormányszék iránt is) hűséggel és engedelmességgel viseltetnek, mindenkinek igaz törvényt szolgáltatnak, senkit szabadságában meg nem háborítnak, a szék törvényeit és jogszokásait megtartják és másokkal is megtartatják, a főkapitánnyal egyetértenek, a főtisztséggel járó jövedelemmel megelégesznek, s törvénytelen bírságokat nem szedetnek. A múlt század folyamán az esküformában benne volt a gubernium rendeleteinek végrehajtása és az, hogy semmi titkos társaságba nem elegyedik. {47}
*
5. A főkirálybírák mellett voltak a székekben alkirálybírák is, egy vagy kettő, a szükség szerint, akik a fiúszékek törvénykezését vezették.
Az 1559.-i országgyűlés elrendelte, hogy a királybíró ha a törvényszékeken személyesen nem lehet jelen, magát helyettesítse. Az ebből következett szükség indíthatta Báthory Istvánt, hogy egy székbe két királybírót is nevezett ki {48}, s ez hozta aztán létre az alkirálybírák intézményét. Szükség lett rá a fiúszékek törvényszékének vezetése végett. Ezek pótolták az eltörölt székbírák helyét.
Helyettes királybíróról (két más megnevezett királybíró mellett) Báthory Istvánnak egy 1574.-i rendelete szól először Csíkban. {49} Az alkirálybíró (vicejudex) név először az 1594.-i fejérvári országgyűlés határozataiban jön elő.
1602-ben Háromszéken a kapitány mellett két királybíró szerepel. Utasításul kapják, hogy «az kapitány és az királybíró uraim minden rendeket: nemességet, lófőséget és szabad székelységet, kit-kit az ő rendi szerént szabadságában és állapotjában megtartsanak, és jó igazsággal éltessenek. Törvényt pedig minden székeken s székes helyeken és székes napokon szolgáltassanak, úgy hogy az királybíró uraim minden székeken, Sepsiben, Kézdiben és Orbaiban mind az hárman {50} ott legyenek az törvénytételben, s úgy tehessenek törvényt. Ha hol egyik valamelyik királybíró bizonyos okokért és dolgokért vagy szükségekért az székben ott nem lehetne is, de két királybíró mindenkor törvényt tehessen; egy királybíró pedig törvényt az székben ne tegyen. Ezeknek az királybíráknak pecsétjeikkel minden székben élhessenek (ti. a törvény elé idézésnél). Az kapitány és az királybíró uraim pediglen egymás között megalkudjanak (egyezzenek) és minden ... dolgokban egyetértvén, mikor urunknak (Báthory Zsigmond) őfelségének, vagy generálisnak (Tholdy István «az székelységnek generális kapitánya») valamelyik királybíróhoz levele érkezik, mely csak egyik királybírónak szólna és parancsolna, tehát az királybíró uraim ... egyik az másiknak és harmadiknak értésére adván az dolgot ... egyenlő akaratból és értelemből végezzenek.»{51}
Főkirálybíróról megnevezetten először 1608-ban olvasunk, Kornis Boldizsár «az egész székelységnek generálisa» oklevelében: Csík, Gyergyó és Kászon-székben (csicsai Kelemen Mihály). {52} Ugyancsak hozzá intézett rendeletet Báthory Gábor 1609-ben, Udvarhelyszék kapitánya, királybírája és alkirálybíráival egyetemben. {53}
A kettős, hármas székekben a fiúszékeknek rendszerint külön alkirálybírájuk volt, akit a szék tagjai magok közül szabadon választottak egy évre, megtartván a szék főkirálybírájának a választásban és beiktatásban szokásos befolyását. {54} Udvarhelyszék és Keresztúrfiszék 1762-ben és 1764-ben közös székgyűlésen együttesen jelöl külön az udvarhelyszéki és külön a keresztúrfiszéki alkirálybíróságra hármat a katolikus és hármat a református vallású urak közül. Az első, legtöbb szavazatot kapott jelölt 1762-ben a katolikusok közül kadicsfalvai Török Elek Udvarhelyszék részére, és ugyancsak kadicsfalvai Török István Keresztúrfiszék részére. Tehát közös szavazattal választanak mindkét székből együttesen és - úgy látszik - tekintet nélkül arra, hogy a jelölt melyik szék területén lakik.
Bardócz-szék azonban egyik jelölésben sem szerepelvén: ez (úgy látszik) külön választotta a maga alkirálybíráját 1635.-i külön kiváltsága alapján.
Rendesen egy-egy főkirálybíró volt minden széken, s egy-egy királybíró a fő- és a fiú-széken, vagy székeken. De van rá eset, hogy két alkirálybíró is van egy főszéken, s akkor egyik mintegy az alkapitány helyét pótolja. 1651-ben Udvarhelyszéken kérdés támad a szék és fejedelem között a főbb tisztek száma és választása iránt, s a fejedelem a szék panaszára azt válaszolja, hogy soha az anyaszékben több vicekapitány és vicekirálybíró nem volt egyszerre, hanem vagy két vicekirálybíró, vagy egy vicekapitány s a másik egy vicekirálybíró, kik a főtisztek helyettesei voltak a szék igazgatásában és törvénykezésében. Megjegyzendő, hogy Keresztúr és Bardócz fiúszékeknek kebli ügyeik intézésére saját külön vice- vagy alkirálybírójuk volt, akik a viceszékeken elnököltek. {55}
Az alkirálybírák választási joga a szék jogkörébe tartozott úgy a XVII., mint a XVIII. és XIX. század folyamán. A szék jogának ismerik el azt úgy az erdélyi törvénykönyvek, mint a Leopoldi-diploma 1691-ben. Marosszék «constitutioi» (1610-1718: III. r. 5. a.) a vicekirálybírók választásáról azt mondják, hogy «mindenkoron a főtisztek vicekirálybírókat a nemes székkel megegyezett akaratból candidáljanak, válasszanak és eskessenek, nem maguk authoritásokból.» {56}
Az al(vice)királybíró hittel fogadta, hogy a fejedelem (később a király) iránt hűséggel s a főtiszthez engedelmességgel lesz, a haza törvényeit, s a székely nemzet régi jogszokásait megtartja, hivatalát a Tripartitum, Approbata és Compilata törvények s a szék constitutioi szerint folytatja; minden rendeknek személyválogatás nélkül igazságot szolgáltat, szabadságát megtartja, új szokást be nem hoz; a főtisztnek a bírságokból járni szokott jövedelmét kiadja, a vétkeseket törvényesen bünteti stb. {57}
*
6. A székülök vagy széktartók (jurati assessores) a törvényszékek tagjai voltak, kik a bírák és kapitányok elnöklete alatt ítéltek a perekben. Számuk már a XVI. században székenként 12 volt, kiket rendesen egy évre választottak és pedig (1466-tól) 1/3-át az előkelőkből (seniores), 2/3,-át a községből (ex communitate). A XVI. század folyamán azonban a székülőket már az előkelők és a lófők közül választották, a közgyűléseken, majd a gubernium korában a tisztújító ún. marcalis székeken egy-egy évre.
Hivatásuk volt a rendes törvénynapokon a székbíró és hadnagy, később a fő- vagy alkirálybírák elnöklete alatt a szék lakóinak pereiben ítélkezni. Az 1562.-évi segesvári országgyűlés végzése szerint «mind székekben, mint főszékekben a királybírák, székbírák és székülők minden 15-öd napon széket üljenek, törvényt szolgáltassanak ... Minden széken 12 főszemélyek légyenek, törvénytudók, istenfélő jámborok, a főnépek és lófők közül, kik megesküdjenek, hogy minden barátságot, gyűlölséget, adományt és jutalmat hátravetvén, az peresek között igaz törvényt szolgáltatnak, kirekesztvén mindeneket az törvénytevő helyről, az dolgokat csendesen, Isten s igazság szerént és lelkiismeretek szerént megítélik.» {58}
Az 1571. évi országgyűlés évenként két törvénykezési terminust állapított meg: Vízkereszt nyolcad-napjától 30 és június 1.-től 30 napot. Az 1607. országgyűlés végzése szerint «a székelységnek terminusa kezdetődvén Vízkereszt nap után 8-ad napon, tartson három hétig.» {59}
Jövedelmük eleinte a bírságok meghatározott részéből állott; a XVIII. század folyamán az állandó törvényszéken némi csekély fizetésük is volt: a főszékeken 200-200 forint. Miklósvár-, Bardócz- és Gyergyószéken 100-100 forint.{60}
A székülők arra tettek hitet, hogy a fejedelem (király) iránt hívek lesznek, a fő- és vicetiszteknek és a szék parancsolatainak engedelmeskednek, a törvények (Tripartitum, Approbata és Compilata) és a szék régi jó bevett szokásai szerint ítélnek, szavaznak, a szavazatokat el nem árulják, semmi újítást be nem hoznak, végrehajtásra küldetvén, «igaz executiot» tesznek stb. {61}
*
7. Az 1562.-i segesvári országgyűlés jegyző (notarius) alkalmazását is elrendelte, akik a jegyzőkönyveket vezették, s az írásbeliséget intézték, az idézéseket írták, a perekről könyvet vezettek, s az ítéletekről másolatot adtak a peres feleknek. A XIX. században vice-notariusok is szerepelnek.
A viceszékeknek is voltak jegyzőik. Sőt Aranyosszék 1723-ban az nemesszékben lévő öt oláh falunak törvényeknek rendetlen és sok akadályokkal teljes folyását látván, ezeknek is rendel «egy értelmes és haza törvényeihez értő Notariust.»
Udvarhelyszék jegyzője 1720-ban és 1843-ban arra esküszik, hogy tisztében és hivatalában igazán és híven eljár, a szék fő- és vicetisztének engedelmeskedik, protocolumára gondot visel, a bírói, törvényszéki szavazatokat igazán jegyzi fel és hirdeti ki, az ítéleteket igazán készíti el.
*
8. A XVIII. század elején egy új széktisztség, a dulló hivatal keletkezett, mely a közigazgatásnak olyan szerve volt, mint a vármegyében a szolgabíró. {62} Minden járásban volt egy, a szék választotta őket évenként.
Kötelességük volt járásukat havonként bejárni, a gonosztevőket, tolvajokat, orgazdákat, káromkodókat, vérengzőket, erdőpusztítókat, sócsempészeket, paráznákat, kuruzslókat nyomozni és felettes hatóságának, az alkirálybírónak jelenteni. A falusi bírákat és hiteseket ők választották és eskették fel; ezek ítéleteit, számadásait s az adószedést ellenőrizték. Az utak, hidak, szőlőgyepük, akasztófák, pellengérek csináltatása és jókarban tartására, a kocsmárosok, mészárosok mértéke ellenőrzésére stb. gondot viseltek. Pásztorok idejében megfogadása, bitang marhák kikeresése, kémények és kemencék tisztítása, pipás emberek tilos helyeken üldözése az ő gondviselése és ellenőrzése alatt állott. A földesúri székeken jelen kellett lenniök. Jelen lehettek az állandó törvényszék ülésein is. Hivatalos ügyvitelükről az alkirálybírónak negyedévenként jelentést kellett tenniök.
Hivatalos esküje Mária Terézia idejében arra kötelezte, hogy a felség, főkormányszék, fő- és alkirálybíró és a törvényszék reábízott rendeleteit végrehajtja, senkit fő- és vicetisztek híre nélkül nem büntet, a bírságokat híven beszolgáltatja. Később büntet is a törvény szerint, csak a hivatala felett való büntetést terjeszti elő felettes hatóságának. Fő feladata volt a faluk, községeknek javát mindenekben munkálódni s a törvénytelenségeket köztök meg nem szenvedni. {63}
*
A közigazgatás, törvénykezés s az adóztatás fejlődésével mind több személyzetre lévén a széknek szüksége: a XVIII. század folyamán újabb tisztségek keletkeztek. Ilyenek voltak az adószedők (exactor), számvevők (perceptor), adókirovók (repartitor); a törvényszékeknél a levéltáros (archivarius), az irattáros (mediastinus), az íródeákok, a porkoláb, aki a székházára s a rabokra felügyelt s a hajdúk, kik a rabokat őrizték. Később a chirurgus, posta, ajtónálló (janitor) stb.
A királyi perceptor Udvarhelyszéken (kit a szék választott s a király megerősített) 1823-ban és 1828-ban arra esküdött, hogy az adót híven vetteti fel és szedi be és adja be. Az adókivető-biztos ugyanarra esküszik a XVIII-XIX. században.
Udvarhelyszék levéltárosa (1807) arra esküdött, hogy a levéltárra, aktákra, levelekre híven gondot visel, a jegyzőkönyveket rendbe szedi és tartja, a fő- és vicetisztek és jegyző által kikért aktákat térítvény ellenében kiadja és visszateszi, aktákat elöljárói híre nélkül ki nem ad, el nem rejt, s a levéltárat rendben tartja, regesztázza stb.
A törvényszék irattárosa (mediastinus) esküformájában az áll, hogy a székházára, kancelláriára felügyel, oda belépni s az iratokhoz hozzányúlni illetékteleneknek meg nem engedi, ítéletek titkait nem kutatja, s annál kevésbé el nem árulja, az iratokat híven megtartja
A nemes szék íródeáki a XIX. század elején arra esküsznek, hogy «mind juridicum, mind egyéb aktákról» híven gondoskodnak, azokat s a jegyzőkönyveket - elvégezvén azokból az expeditiót - a levéltárba beadják; azokból semmit az elöljárók híre nélkül ki nem adnak, el nem rejtenek, az ülésekből a szavazatokat ki nem viszik, (ti. az ítéleteket el nem árulják) stb.
Az udvarhelyszéki porkoláb (1816-1838), kit a főkirálybíró nevezett ki, arra esküdött, hogy a szék házára, vagyonára, a rabokra felügyel, naponként megvizsgálja, a hajdúkkal a rendet fenntartja és fenntartatja. {64}
A hajdúk is esküt tettek kötelességük (a rabok őrzése stb.) pontos teljesítésére.
1 Székely Oklevéltár I. 137. és gróf Lázár Miklós: Székely ispánok a mohácsi vészig. 17.
2 Székely Oklevéltár I. 126.
3 Már 1319-ben van «officialis»-a Aranyosszékben, 1349-ben Medgyesen, lévén az akkori székely ispán (Laczk András) egyszersmind brassai és medgyesi ispán is (Székely Oklevéltár I. 37., 59.). 1368-ban Lajos király rendelete a székely ispánnak és helyetteseinek (eiusque vice gerentibus) szól (Székely Oklevéltár I. 74.); 1370-ben a székely ispánnak és brassai helyettesének (75.); 1385-ben Mária királynő rendelkezik a székely ispánnak és alispánnak (et vicecomiti eiusdem), Zsigmond király 1427-ben a székely ispánoknál és azok helyetteseiről (eorumque vices gerentibus) emlékezik. (Székely Oklevéltár I. 124.) stb., stb.
4 Székely Oklevéltár I. 24
5 Székely Oklevéltár III. 60.
6 Székely Oklevéltár III. 56.
7 Székely Oklevéltár I. 172.
8 Székely Oklevéltár I. 63.
9 Teutsch: Geschichte der Siebenbürger Sachsen I. 97.
10 Gróf Lázár Miklós: A székely ispánok.; Karácsonyi J. (A székelyek eredete 21.) ennek hitelességét kétségbe vonja.
11 Gróf Lázár Miklós: A székely ispánok. 6. Székely Oklevéltár I. 60.
12 Benkő József: Transylvania, I. 196.
13 Székely Oklevéltár II. 126. III. 141.
14 Székely Oklevéltár I. 119., 291., II. 95.
15 Székely Oklevéltár I. 106.
16 Székely Oklevéltár III. 27.
17 Székely Oklevéltár I. 42.
18 Székely Oklevéltár III. 59.
19 Székely Oklevéltár I. 159.
20 Az oklevél a székely örökségekben a két fiútestvér fiági s ennek elhaltával leányági öröklésről (az ún. fiúleányságról) való végzésről szól. Székely Oklevéltár I. 163.
21 Székely Oklevéltár I. 166.
22 Székely Oklevéltár I. 177., 179. és 1461-ből «capitaneo et judicibus» (188.).
23 Székely Oklevéltár I. 195.
24 Székely Oklevéltár II. 205.
25 Székely Oklevéltár I. 307.
26 Székely Oklevéltár I. 16.
27 Székely Oklevéltár II. 152.
28 Székely Oklevéltár I. 198.
29 Székely Oklevéltár II. 78. és 80.
30 Székely Oklevéltár II. 133.
31 Székely Oklevéltár II. 178., 182.
32 Székely Oklevéltár VI. 357.
33 Székely Oklevéltár I. 120.
34 Székely Oklevéltár I. 207.
35 Székely Oklevéltár I. 316.
36 Székely Oklevéltár I. 291.
37 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 124., 157., 158., 163., 165., 166., 168.; III. 320.
38 Székely Oklevéltár II. 215.
39 Székely Oklevéltár III. 321., Connert: A székelyek alkotmánya, 54.
40 Székely Oklevéltár III. 334.
41 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 362. 21. tc.
42 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 143.
43 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XII. 98., 478.
44 Szász: Sylloge tractatuum, 125.
45 Halmágyi István naplói, 639.
46 Halmágyi István naplói, 641.
47 Esküminták a XVII. - XIX.-ig. Udvarhely vármegye levéltárában, VI. 4, 9. sz. Köztük marosnémeti Gyulai Ferencé (XVIII. sz.), Matskási Lajosé 1834-ből.
48 1571-ben Udvarhelyre Kornis Farkast és Petki Mihályt (Székely Oklevéltár III. 334.).
49 Székely Oklevéltár IV. 31.
50 A kapitányt is közéjük számítja és beleérti a három királybíróságba.
51 Székely Oklevéltár IV. 158.
52 Székely Oklevéltár IV. 183.
53 Székely Oklevéltár IV. 184.
54 Udvarhely vármegye története 356.; I. Rákóczy György 1635-ben Bardócz-szék kiváltságlevelében azt mondja, hogy «meghatároztuk, hogy Bardócz-szék lakóinak magok közül választott alkirálybírájok lehessen (megtartatván mindazonáltal ennek választásában vagy beiktatásában a régi szokás és szertartás szerént a főtiszteknek hatalmok) ... hozzátétetvén az is, hogy, a mindig közöttük lakó, valóságos birtokos nemes, a fennebbi módon maguk közül választott és választandó alkirálybíró minden esztendőben hivatalától búcsúzni ... aki pedig meghagyatik, abban azon évre is megmaradni tartozzék.» Lőcse Spielenberg László: A nemes székely nemzetnek jussai. 59.
55 Udvarhely vármegye története 395.
56 Corpus Statutorum, I. 56.
57 Esküformák: 1700-tól 1813-ig, Udvarhelyszék levéltárában VI. 5.
58 Székely Oklevéltár II. 163., Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 204.
59 Approbatae et Compilatae Constitutiones pars IV. tit. I. art. 2.
60 Benkő József: Transylvania generalis, II. 44.
61 Esküformák a XVII. századtól 1843-ig bőven vannak Udvarhely vármegye levéltárában, VI. 9.
62 Benkő József: Transylvania, II. 43.; Kolosváry-Óvári: Corpus Statutorum I. 137.
63 1780-1843: négy esküforma Udvarhely vármegye levéltárában, VI. 11. sz.
64 Esküformák Udvarhely vármegye levéltárában, VI. 843.