ELŐSZÓ



Azok a békeszerződések, melyeket a Szövetséges és Társult Hatalmak 1919. december 9-én Romániával és 1920. június 4-én Trianonban Magyarországgal kötöttek, Erdély magyar történetének új fordulatot adtak.

"A múlt hatalmunk egyik eleme" - mondotta egy alkalommal az újkori Anglia egyik legkiválóbb államférfia, Lord Beaconsfield. Az erdélyi magyarságnak ezeréves történeti múltja minden bizonyára egyik eleme és egyik tápláló forrása annak a nemzeti érzésnek és öntudatnak, amely neki új történeti és államjogi helyzetében erőt fog kölcsönözni nemcsak fennmaradásához, hanem ahhoz is, hogy abban a versenyben, amelyet ezután mint politikailag és hatalmilag gyöngébb félnek kell folytatnia a vele egy államban élő többi nemzetekkel, azt a műveltségi, társadalmi és gazdasági helyzetét megtarthassa, amely eredménye volt egy ezeréves történeti fejlődésnek.

E könyvet azzal a szándékkal írtam, hogy benne legalább fő vonásaiban vázoljam, és összefüggő képet alkossak Erdély népeinek, de különösen az erdélyi magyarságnak történeti életéről, amelyet ezer éven át a magyar állam keretében a magyar nemzettel a legteljesebb lelki egységben élt még abban az időszakban is, amikor az európai politikai helyzet következtében majdnem kétszáz éven át önálló nemzeti fejedelemséget alkotott.

Az erdélyi magyarság mai nemzedékének nem volt alkalma úgy ismerni meg saját történetét, mint Erdély történetét. Az iskolában az egész magyar állam és magyar nemzet történetét tanulta, amelyben saját külön erdélyi története, minden jellemző és megkülönböztető sajátosságát elveszítve, teljesen beleolvadt. Az erdélyi magyarság történetének egyes nevezetesebb változásait és eseményeit, különösen a fejedelmi korszakra vonatkozóan, a magyar történeti irodalom munkásai igen kitűnő és tudományos szempontból nagy értékű irodalmi munkákban dolgozták fel, de ezekben is az egységes magyar állami és nemzeti szempont éppen úgy kizárólagosan uralkodó volt, mint az iskolai tanításban. E nagy értékű tudományos művek és irodalmi alkotások különben az előbbi korszakban sem forogtak Erdélyben közkézen és minden bizonnyal még kevésbé fognak most, mikor az erdélyi magyarság egy egészen új, és nemzeti jellegét tekintve másfajú államban él.

E könyv megírására az a szükség is ösztönzött, amelyet az erdélyi magyarság értelmisége, amely a saját történetéről legalább egy összefoglaló áttekintést szeretne nyerni, általánosan érez. Van ugyan magyar nyelven egy-két olyan könyv, amely Erdély külön történetét beszéli el, de ezek nagyon régen jelentek meg és bár értékes termékei az akkori történeti tudományosságnak, a dolog természeténél fogva tudományos tekintetben el is avultak. Azonkívül más világtörténeti helyzetben szerkesztve, nem is vehették tekintetbe azokat a szempontokat, amelyeknek Erdély jelenlegi államjogi helyzetében Erdély történetének megírásában vezetőknek és irányadóknak kell lenniük. Régebbi irodalmi termékek lévén, könyvárusi úton ma nem is kaphatók.

A nagyközönség számára Erdély történetét magyar nyelven először "A székelyek Erdélyben" című irodalomtörténeti nevezetességű hősköltemény írója, Aranyosrákosi Székely Sándor írta meg, amely 1845-ben "Erdélyország Története hiteles kútfőkből" cím alatt Kolozsvárt jelent meg. Nagyobb igényű és részletesebb előadása Erdély történetének Kővári László "Erdély Történelme" című hat kötetes műve, mely 1859-ben jelent meg Pesten, Ráth Mór kiadásában. Ezt követte Matusik Nep. János kolozsvári piarista tanárnak "Erdély külön történelme alsóbb rendű iskolák számára" című könyvecskéje, mely 1863-ban Kolozsvárt jelent meg, és amelyet az erdélyi magyar középiskolák alsó osztályaiban 1868 előtt tankönyv gyanánt használtak. 1865-ben jelent meg Szilágyi Sándornak "Erdélyország története tekintettel művelődésére" című kétkötetes műve, amelyet, mint maga mondja "olvasókönyvül készített a nagyközönség, főként az ifjú nemzedék számára, tekintettel arra, hogy az anyaállam történeteiről írott munkákat kiegészítse."

E könyvet én is a nagyközönség és az ifjúság számára írtam, nem az anyaállam történeteiről írott munkák kiegészítése céljából, hanem azért, hogy az erdélyi magyarság legalább főbb vonásaiban megismerje saját külön ezeréves nemzeti életét, amelyet a magyar állam keretében élt, de Erdély területén, versenyezve azokkal a népfajokkal, amelyek vele együtt éltek a legtöbbször békés összhangban, de időnként mint ellentétes törekvések képviselői is. Azért is írtam, hogy vele ráirányítsam a közfigyelmet Erdély külön történetére, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ennek tanulmányozása és a vele való foglalkozás csak erősíteni fogja azt az erkölcsi erőt, amelynek alapja a történeti öntudaton alapuló erős és tevékeny nemzeti érzés.

Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere, s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.



Budapest, 1922. december 15-én.



DR. JANCSÓ BENEDEK