BOCSKAI ÉS AZ UTOLSÓ BÁTHORI



(a)



(A törökbarát politikához való visszatérés indítékai. Bocskai István egyénisége. Bocskai a nemzeti ügy védelmére fegyvert fog. Bocskait Erdély fejedelmévé választják. A bécsi béke. A zsitvatoroki béke. Az erdélyi állami politikai hivatása. Bocskai halála. Rákóczi Zsigmond fejedelemsége.)



Báthori Zsigmondnak németbarát külpolitikai kísérletezései nyilvánvalóvá tették, hogy a délkeleti kis államok (Erdély és a román vajdaságok) német fennhatóság és vezetés alatt való koalíciója nem a töröknek Magyarországból, vagy tovább menve, a Balkánról való kiűzetését fogja eredményezni, hanem okozója lesz annak, hogy ez államok el fogják veszíteni még eddig élvezett önállóságukat is. Ha Erdély meg akarja tartani önállóságát, akkor vissza kell térnie a hagyományos törökbarát politikához, mert az adott általános külpolitikai helyzetnek ez a követelménye, és nem a németekkel való szövetség.

Az a magyarellenes politika pedig, amelyet Adolf király miniszterei a magyar nemzettel szemben alkalmazni jónak láttak, nyilvánvaló tanúságtétel volt, hogy a Habsburgok még akkor sem lennének hajlandók a magyar állam függetlenségét abszolút uralkodói hatalommal kormányozott birodalmuk beolvasztó törekvéséivel szemben fenntartani, ha az erdélyi állam a magyar királyság hajdani egysége visszaállításának és a török kiűzésének érdekében nyíltan a Habsburgok mellé állana és az így létrejött közös működést a legteljesebb siker követné is.

Illésházy Istvánnak, a Habsburg-ház uralkodása alatt levő magyar királyság nádorának pörbefogatása és az 1604.-i XXII. törvénycikk, amely megtiltotta, hogy az országgyűlések vallásos kérdésekkel is foglalkozhassanak, a protestánsok megkezdett üldözése és a német tábornokok erőszakoskodásai nyilvánvalóvá tették, hogy Magyarországon is úgy akarnak uralkodni, mint Basta uralkodott Erdélyben. Kitűnt, hogy a Habsburg-ház uralkodása alatt levő Magyarországnak van szüksége az erdélyi állam részéről jövő védelemre és nagy politikai hiba lenne, ha Erdély, szakítva a törökkel, elismerné a Habsburgok fennhatóságát, mert akkor az esetleg egységessé lett magyar államot nem tudná senki megvédelmezni attól, hogy a Habsburgok birodalmába be ne olvadjon.

Ennek a helyes politikai álláspontnak e legszomorúbb időkben Bocskai Istvánban nemcsak felismerője, hanem rövid idő múlva nagy és fényes sikereket felmutató képviselője támadt. Bocskai 1557-ben Kolozsvárt született. Ifjúkorát mint nemesi apród Bécsben az udvarnál töltötte. Innen került rokonának, Báthori Istvánnak gyulafehérvári udvarába. E két udvarban töltött szolgálatai közben szerzett tapasztalatai arról győzték meg, hogy a török magyarországi uralmát, ha e két udvar összefogna, közös erővel meg lehetne dönteni. Mint Báthori Zsigmond egyik tanácsosa, nagyon sokat tett e politikának megvalósítása érdekében. Nemcsak egyik főembere volt a Báthori Zsigmondot támogató németbarát pártnak, hanem része is volt a törökbarát párti Báthori Boldizsár és Kendy Sándor kivégeztetésében, sőt a fejedelmi tanács többi tagjaival együtt ő is részt kapott az áldozatok birtokaiból. Ezért Báthori András alatt erdélyi birtokait elveszítette, annak ellenére is, hogy Báthori Zsigmond elől már előbb kénytelen volt Prágába menekülni, hol egy ideig Rudolf király szolgálatában állott. Elkeserítve a prágai udvarban szerzett tapasztalataitól, visszatért Bihar megyei jószágára és ott élt csendes elvonultságban.

Tekintélye, mint katonának, kortársai előtt igen nagy volt, mert hiszen ő volt Báthori Zsigmond Szinán pasa ellen viselt diadalmas hadjáratának fővezére. A Basta zsarnoksága és üldözése elől kibujdosott urak, az ifjú Bethlen Gáborral az élükön, benne reménykedve, érintkezésbe léptek vele. Az erdélyi bujdosók és Bocskai között élénk levelezés indult meg abban a tárgyban, hogy miként lehetne Erdélyt Basta uralma alól felszabadítani és Magyarországon a magyar nemzet vallásos, és politikai szabadságát biztosítani? E levelek közül egynehány Belgiojoso kassai császári kapitány kezeibe került. Belgiojoso régóta ellenséges indulattal figyelte Bocskait, s e levelek elfogása kedvező alkalom volt, hogy ellene fellépjen. Jószágait és várait német katonasággal szállatta meg. Bocskai most már nem habozhatott. Az életfenntartás ösztöne is parancsolta, hogy fegyvert fogjon.

A Bihar megyében gazdátlanul lézengő hajdúk egy részét könnyűszerrel a maga részére vonta és azokkal azt a császári csapatot, amelyet Belgiojoso Concini váradi alkapitány vezetése alatt Bocskai Kereki nevű vára ellen küldött, Álmosd és Diószeg között egy váratlan éjjel támadással szétverette. Az álmosdi siker után nemcsak az összes hajdúság, hanem a német uralommal elégedetlenkedők is egymás után csatlakoztak hozzá. Csakhamar megérkezett a szultán levele is, amelyben az erdélyieknek értésére adta, hogy Bocskait nemcsak Erdély fejedelmének ismeri el, hanem el van határozva, hogy Magyarország királyává is teszi.

Ekkor Bocskai, nyíltan fellépve, kibontotta az alkotmány és a vallásszabadság zászlaját és felhívta a nemzetet, hogy zászlói alá sietve, mentse meg azt, ami még menthető. E felhívásra a nemzet általános lelkesedéssel sietett táborába és Bocskai hadai nemcsak Erdélyből kergették ki a Bastát helyettesítő Radu Serban havasalföldi hadainak vezérét, Rácz Györgyöt, hanem elfoglalták az egész Felső-Magyarországot Pozsonnyal egyetemben, hol a szent korona is a kezébe esett. E diadaloktól ösztönöztetve, a székelyek Nyárádszeredában (Marosszereda) Erdély fejedelmévé kiáltották ki és még ugyanezen évben (1605) a három nemzet képviselői a medgyesi országgyűlésen Erdély fejedelmévé választották, a magyarországi rendek pedig ugyanez év április havában a Szerencsen tartott országgyűlésen Magyarország királyává. A szultán nem csak fejedelemségbe iktató diplomát (athnamét) küldött neki, hanem királyi koronát is. Királyi címmel és ranggal ruházta fel. Bocskai azonban a királyi címet és koronát visszautasította, kijelentvén, hogy a nemzet szabadságáért és nem a koronáért fogott fegyvert. Miután Magyarországon állandóan el volt foglalva, Erdély kormányzásában helyettesévé Rákóczi Zsigmondot tette.

Bocskai szabadságharca a bécsi békekötéssel (1606) végződött, amelyben Rudolf király biztosította a protestáns vallás szabadságát. E béke becikkelyezésével iktatták törvénybe a vallásszabadságot Magyarországon is. E békében Rudolf elismerte, hogy törvényt csak a nemzettel együtt hozhat, és hogy Magyarországon nem lehet alkotmányellenesen kormányozni. E béke szabályozta az Erdély és Magyarország között levő területi viszonyt is, kimondván, hogy Bocskai nemcsak Erdély és a magyarországi Részek (Partium) uralkodója, hanem birtokába veszi Ung, Bereg, Szabolcs, {* Mint Tokaj tartozékait} Ugocsa és Szatmár vármegyéket, valamint Tokaj várát is. Ezek azonban, ha fiúörökös nélkül halna meg, a magyar koronára visszaszállanak. Végül a Magyarország és az osztrák tartományok között való viszonyt is szabályozta, amennyiben az osztrák és a cseh rendek is aláírták, mint kezesek.

Bocskai nagy politikai alkotásának befejezője a török szultán és a magyar király között kötött zsitvatoroki béke volt. Erdély ez alkalommal a két fél között a közbenjárószerepét teljesítette. E békekötésben sikerült Bocskainak megszereznie a török szövetség összes előnyeit a török fennhatóság minden nyomasztó következménye nélkül. Törökkel való egyezkedéseinek leglényegesebb vívmánya az volt, hogy a török kötelezte magát, hogy Erdély tudta és részvétele nélkül nem fog alkudozásba bocsátkozni a bécsi udvarral.

Erdély, melyet a XVI. század első felében lezajlott nagy világtörténeti események tettek a magyar nemzeti és állami eszme képviselőjévé, Bocskai munkásságának segítségével jutott történeti hivatásának világos tudatára. Bocskai segítsége tette a királyi Magyarországot is, amely a földrajzi helyzet, a területi csonkaság, az elhagyatottság és az erőtlenség kényszere folytán lett a Habsburg birodalom érdekeinek szolgájává, olyan országgá, hogy megint saját jövőjére gondolhatott. Bocskaitól kezdve az erdélyi fejedelmeknek hatalmát és történeti jelentőségét annak a hivatásnak tudata adta meg, hogy egyformán tekinthették magukat az elnyomás ellen küzdő protestáns magyarországi rendek vezérének és Erdély fejedelmének.

Bocskai politikájának alapgondolata 1606. december 17-én írt végrendeletének következő szavai fejezi ki: "valameddig a magyar korona ott fenn [ti. Bécsben] nálunk erősebb nemzetségeknél forog, mindenkor szükséges és hasznos, egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani. Ha pedig az Isten adná, hogy a magyar korona magyar kézhez kerülne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük, hogy azon korona alá a régi mód szerint adják magokat."

Bocskai a bécsi béke beiktatása végett Kassára országgyűlést hívott össze. Ekkor már beteg volt. Súlyos vízkórságban szenvedett, s a gyűlés egész ideje alatt állandóan rosszul volt. December 17-én írta meg végrendeletét és tizenegy nappal később, december 28-án meghalt. Utódává a fejedelemségben Homonnai Drugeth Bálintot ajánlotta, aki veje volt az Erdély kormányzásával megbízott Rákóczi Zsigmondnak.

Bocskai betegségét és halálát környezete mérgezésnek tulajdonította. A gyanú Kátay kancellárra esett, kinek a közvélemény felfogása szerint a bécsi udvarral igen gyanús összeköttetései voltak. Állítólag maga is Kátayt gyanúsította. Az utolsó éjszaka bizalmas embereit magához hivatta s előttük azon gyanújának adott kifejezést, hogy Kátay mérgezte volna meg. E gyanút megerősíteni látszott Kátay magaviselete is, s azért börtönbe vetették, ahonnan azonban a fejedelem testőrző ifjai kihurcolták, és darabokra vagdalták.

Bocskai holttestét Kassáról Gyulafehérvárra vitték és ott 1607. február 18-án nagy pompával eltemették. Bocskai volt Erdélynek első protestáns vallású fejedelme.

Bocskai utódává Homonnai Bálintot ajánlotta, kinek ezen felül előnyére látszott szolgálni az is, hogy Erdély kormányzója éppen apósa, Rákóczi Zsigmond volt. Bocskai fejedelem-ajánlása nem akadályozhatta meg, hogy több trónkövetelő is ne jelentkezzék. Bocskai halálának hírére fejedelmi jogainak érvényesítése végett azonnal útnak indították Prágából Báthori Zsigmondot is. Igényt tartott a trónra Báthori Gábor, a somlyai Báthori István fia, aki, hogy a trón felé vezető utat egyengesse, a katolikus vallásról már előbb a református vallásra tért, és akinek erőt adott az, hogy a hajdúk legnagyobb része melléje állott. Számított a fejedelelemségre még az ifjú Bethlen Gábor is, aki azonban nem bízván sikerében, Báthori Gábor mellé állott. A rendek e súlyos helyzetből kivezető legcélszerűbb utat úgy vélték megtalálni, hogy Erdély eddigi főkormányzóját, a már idős Rákóczi Zsigmondot választották meg, abban a reményben, hogy vele szemben veje, Homonnai Bálint nem fogja érvényesíteni jogait és így Erdély meg lesz kímélve a trónvillongás súlyos megpróbáltatásától.

Homonnai meg is békült sorsával és belenyugodott Rákóczi Zsigmond fejedelemségébe, csupán csak azt kötötte ki, hogy engedje át neki Bocskai kincseit, nevezetesen a török szultán által küldött királyi koronát, amely Bocskai végrendelete szerint a fejedelmi trónra került utódot illette. Rákóczi Zsigmond nyugalomra vágyó, betegeskedő idősebb úr lévén, megválasztása után egy évig sem maradt a trónon. 1608. március havában lemondott és Magyarországba, felsővadászi kastélyába költözött, hol a következő évben elhunyt. Holttestét Szerencsen temették el. Három fiút hagyott maga után: Györgyöt, Zsigmondot és Pált.



(b)



(Báthori Gábor trónralépése. Báthori Gábor magaviseletével elidegeníti az erdélyi rendeket. A katolikus papság ellen irányuló rendszabályok. A kassai tárgyalások és Báthori találkozása a nádorral. A szászok üldözése. A havasalföldi hadjárat. A brassói csatavesztés. Forgách Zsigmond erdélyi hadjárata. Weiss Mihály bukása. Báthori meghasonlása Bethlen Gáborral. Bethlen fegyveres támadása Báthori ellen. Báthori meggyilkoltatása. Báthori Gábor jelleme.)



Mihelyt Rákóczi Zsigmond lemondott, a Kolozsvárt ülésező rendek Bethlen Gábor buzgólkodása által megnyerve, az ismét fellépett Homonnai Bálinttal szemben az alig 19 éves Báthori Gábort választották Erdély fejedelmévé. Ezúttal az államtanácsot is újraszervezték. Elnöke Imrefi János lett, kancellár Kendy István, a Báthori Zsigmond uralkodása alatt lefejezett Kendy Sándor fia, a székelyek főkapitánya pedig Kornis Boldizsár. Az erdélyi fejedelemség idején a székely ispáni hivatal megszűnt, illetőleg egyesült a fejedelemi hatalommal, s ennélfogva Báthori István fel is vette a fejedelmi címbe. 1562 után a székely főkapitányság végezte e tisztség katonai feladatait.

Az ifjú Báthori Gábor uralkodása szerencsésen kezdődött, amennyiben nemcsak a havasalföldi és a moldvai vajdák ismerték el fennhatóságát, hanem II. Mátyás király is elismerte Erdély fejedelmének és a magyarországi részek urának. Kassán Mátyás és a fejedelem biztosai egyezséget kötöttek, amelynek értelmében Báthori kötelezte magát, hogy Mátyást a török kivételével minden ellensége ellen segíteni fogja. A szultán pedig nemcsak beiktató athnamét küldött, hanem a köteles évi adófizetést is elengedte három évre.

Báthori Gábor nem volt az az ember, aki a szép kezdetet folytatni tudta volna. Erkölcstelen kicsapongásaival, dorbézoló és pazarló életével elidegenítette magától a komolyabban gondolkozó erdélyieket. Különösen botrányos volt az államtanács elnökének, Imrefinek feleségével folytatott viszonya, amelynek következtében Imrefi János igazán mindenható fejedelmi kegyenccé lett. Még nagyobb lett a megbotránkozás, mikor Radnóton Kornis Boldizsárné szerelmét erőszakosan igyekezett megszerezni, amely tettével Kornis Boldizsárt halálosan megsértette.

Erkölcsöt, törvényt, kötelességet és tisztességet nem ismerő zsarnok lett csakhamar, ami nemcsak általános megbotránkozást, hanem elégedetlenséget is keltett. Az ország belső békéje teljesen felfordult. Az általános hangulat egyre kedvezőtlenebb lett, amelyet Bécsből is szítottak. Véletlenül az általa üldözött, megsértett, vagy mellőzött főurak majdnem mind katolikusok voltak, s ennek következtében az a vélemény kezdett lábra kapni, hogy üldözi a katolikus vallást. Az elégedetlenek élére a férji becsületében megsértett Kornis Boldizsár állott. Összeesküdtek Báthori Gábor ellen azzal a szándékkal, hogy megöljék. A fejedelem nyomára jött az összeesküvésnek, és vezérét, Kornis Boldizsárt elfogatta. A többi összeesküvő: Kendy István, Kornis Zsigmond, Sennyey Pongrác és Sarmasági Zsigmond elmenekültek.

Az országgyűlés ezeket fő- és jószágvesztésre ítélte. Minthogy a rendek "úgy tapasztalták, hogy a katolikus papok is misceálták magukat e practicába és alattomban azt foverálták", megújították a 1588-i medgyesi határozatot, amely a jezsuitákat kitiltotta az országból, azonkívül megszüntették a szerzetesrendek klastromait és kollégiumait. A katolikus főuraknak azonban megengedték, hogy udvaraikban katolikus lelkészeket tarthassanak. Ugyanakkor törvényt alkottak a szombatosok ellen is, kiket a legközelebbi országgyűlésre - ha addig meg nem térnének - megidéztek. Egyidejűen felhatalmazták a fejedelmet arra is, hogy a Mátyás főherceggel Kassán megkezdett tárgyalásokat tovább folytathassa.

E tárgyalások folytatását megnehezítette az a körülmény, hogy Kendy és összeesküvő társai Magyarországra menekültek. Báthori kiadatásukat követelte. A nehézségek elhárítása végett Báthori és Thurzó György nádor Királydarócon személyesen találkoztak. E találkozás eredménye azonban nem az áhított közeledés, hanem a két fél között való teljes elidegenedés lett. A fejedelem az erdélyi összeesküvők kiadásához ragaszkodott, a nádor pedig a kassai egyezmény olyan értelmű megváltoztatását kívánta, hogy a fejedelem Mátyást még a török ellen is tartozzék segíteni.

A fejedelem a királydaróci találkozásról bosszúsan és haraggal tért vissza Kolozsvárra. Rövid idő múlva a menekültek elfogott leveleiből arról értesült, hogy egyetértve a szászokkal - főleg a szebeniekkel - és a havasalföldi vajdával, Magyarországból betörésre készülnek. Magához vonva Nagy András hajdúit és a rendelkezésre álló haderőt, gyorsan Szebenben termett, ahova előzően országgyűlést hirdetett. A várost csellel hatalmába kerítette és az országgyűléssel fejedelmi székelynek nyilváníttatta. Kiváltságait eltörölte, sőt hajdúival irgalmatlanul kifosztatta.

Szebenből Brassó alá vonult. Weiss Mihály királybíró azonban nagy összegű ajándékkal rábírta a város megkímélésére. Brassó alól Havasalföldre tört be, hol Radu Serban székhelyét, Tirgovistet elfoglalta, s a vajdát országából kikergette, aki Moldván át Lengyelországba, s onnan Mátyáshoz ment segítséget kérni. Havasalföldről Moldva ellen akart indulni, de a szultán e vállalatától nemcsak eltiltotta, hanem a budai és temesvári pasákat utasította Báthori magyarországi birtokainak háborgatására. Mikor ennek hírét meghallották a hajdúk, otthagyták Báthorit és tűzhelyeik védelmére hazatértek.

Miután a szultán Havasalföld vajdájává Radu Mihneát nevezte ki és nem az ő jelöltjét, Bethlen Gábort az új vajda fogadására csekélyebb haderőt Havasalföldön hagyva, visszatért Erdélybe. Visszatérte után Radu Serban vajda lengyel és moldvai segítséggel Radu Mihneát és a visszamaradt erdélyi hadat gyorsan kikergette. Ezenkívül, egyetértve Weiss Mihály brassói királybíróval és a magyarországi menekültekkel, Erdélybe szándékozott betörni. A terv az volt, hogy amíg ő a szászokkal egyetértve alulról támad, addig a menekültek magyarországi segéd hadakkal felülről - északnyugatról - támadnak.

Báthori Gábor, hogy a veszedelmet megelőzze, Nagy Andrást hajdúival a Barcaságra küldötte és maga is megindult Szebenből Brassó felé. Weiss Mihály azonban Nagy Andrást megvesztegetve, hazatérésre bírta. A fejedelem is megérkezett Brassó alá, amelyet ostrom alá fogott. Eközben Radu Serban is átjött a havasokon és Báthorit Brassó mellett döntően megverte úgy, hogy maga is csak futva menekülhetett az ütközetből.

Báthori e kudarca a bécsi udvart gyors cselekvésre ösztönözte, Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitányt elegendő számú haddal ellene küldötték. Forgáchhoz csatlakozott a menekültekkel együtt Homonnai Bálint fia, Homonnai György is, aki atyja igényeire támaszkodva trónkövetelő gyanánt lépett fel. Forgách hadai diadalmasan haladtak előre. Nemcsak Kolozsvárt, hanem Gyulafehérvárt is elfoglalták. Báthori Gábor Szebenbe hozódott hadaival, amelyet Forgách ostrom alá fogott. Báthori Gábornak sikerült nagy összegű pénzzel Nagy Andrást hajdúival ismét a maga részére vonni. Azonkívül Bethlen Gábor török segítséget is szerzett. Nagy András, egyesülve a Déva felől jövő török haddal, Forgách ostromló hadát szétverte. Forgách maga is csak keserves bujdosás után tudott visszamenni Magyarországba.

A győztes Báthori most már Weiss Mihályt szándékozott megbüntetni. Hogy magát a portán biztosítsa, kegyencét, a kalandor Ghyczy [Ghiczy] Andrást küldötte gazdag ajándékokkal Konstantinápolyba, mint követét. Ghyczy azonban Brassóban Weiss Mihállyal abban egyezett meg, hogy a portán a maga számára fogja kérni a fejedelemséget és a brassóiak segítségével megbuktatja Báthorit. Ghyczynek sikerült is a maga számára a portát megnyerni, és mint fejedelemjelölt tért vissza Brassóba. Báthori Gábor értesülvén ez árulásról, Brassó alatt termett és Weiss Mihályt Földvárnál tönkreverte. A menekülő Weiss Mihályt egy hajdú vágta agyon.

Báthori Gábor a brassói győzelemmel szerencséjének tetőpontjára jutott. Szerencséjét azonban nem tudta sem okosan kihasználni, sem megbecsülni. Kicsapongása, kegyetlen zsarnoksága nem ismert határt. Legbizalmasabb embereit sem kímélte. Híres hajdúkapitányát, aki igaz ugyan, hogy egynéhányszor elárulta, de Szebennél trónját mentette meg, saját kezével vágta le; kedvelt és hű lovászmesterét haragjában agyontaposta.

Bukásának okozója azonban Bethlen Gáborral való meghasonlása lett. Bethlen, nem helyeselvén botrányos tetteit, egészen visszavonult tőle és környezetétől. Ezt ő ellenséges indulatnak nézve, Bethlent árulással gyanúsította. Gyanúját megerősítette Bethlennek egy elfogott levele, amelyet a temesvári pasához küldött, s amelyben a pasa figyelmét azokra az alkudozásokra hívta fel, amelyeket Báthori Mátyással kezdett egy török ellen való szövetség tárgyában. Báthori elhatározta Bethlen megöletését, miről Bethlent Báthori egyik szeretője, özvegy Ifjúné, Török Kata titkon értesítette. Bethlen ekkor a temesvári pasához menekült, hogy életét megmentse.

Báthori magát biztosítandó, igyekezett eddigi ellenfeleivel megbékülni. Mindenekelőtt II. Mátyás királlyal törekedett egyezségre jutni, ami neki az 1612. december 24-én Thurzó nádorral és Melchior Khlesl kancellárral kötött egyezséggel sikerült is. Azután a brassóiakkal kezdett alkudozni, sőt még az áruló Ghyczynek is megbocsátott. Brassóval megbékült s a barcasági várakat visszaadta. Mindez már késő és hasztalan volt. Bethlen Temesvárról Konstantinápolyba ment, hol sikerült a szultántól olyan értelmű athnamét eszközölni ki, amelyben a szultán az erdélyieknek meghagyta, hogy Báthori Gábort fosszák meg trónjától, és Bethlen Gábort válasszák meg Erdély fejedelmévé.

Bethlen Gábor, visszatérvén Konstantinápolyból, a temesvári pasa seregeitől támogatva, a Hunyad megyei Vaskapun át Erdélybe jött. Báthori, nem bírván ellenállani, Kolozsvárra menekült. Miután Kolozsvár nem akarta falai közé bocsátani, Váradra futott. A temesvári pasa 1613. október 21.-re Kolozsvárra országgyűlést hívott össze, amely Báthorit a fejedelemségről letette, és Bethlent fejedelemmé választotta.

Báthori Váradról, Forgách Zsigmondtól kért segélyt. Miután hajdúi vele voltak, abban bízott, hogy ha Forgáchtól kellő számú segélyt kap, még trónját visszaszerezheti. A menekülő Báthorival volt Ghyczy, aki látván, hogy urát a szerencse elhagyta, Bethlenhez szándékozott csatlakozni. Hogy ezt a tervét könnyebben végrehajtsa, abban a feltevésben, hogy Bethlennek kedves dolgot fog cselekedni, elhatározta, hogy Báthorit megöleti. Tervének megnyerte Szilasi és Nadányi hajdúkapitányokat, kik készségesen vállalkoztak Báthori megölésére. Ghyczy egy reggel rábeszélte Báthorit, hogy a hajdúk táborába kikocsizzék. Visszatértében a Pecze vizének partján meggyilkolták. Holttestét a folyóba dobták, ahonnan Nagy Balázs nevű hű embere kivette és Ecsedre vitte, hol eltemették.

Vele együtt halt ki a fényes múltú Báthori család, amelynek egyik tagja, Somlyai Báthori István a magyar nemzet legnagyobb államférfiúi és uralkodói közül való volt, s amely a magyar királyságnak több nádort és Erdélynek a nagy Báthori Istvánon kívül négy fejedelmet adott.

Báthori Gábort a természet kiváló testi és lelki tulajdonokkal áldotta meg. Egyike volt a legszebb és legdaliásabb férfiaknak, szellemi képességei is elsőrangúak voltak, de jóformán híjával volt minden erkölcsi érzéknek. Az önuralom fegyelmező erejét nem ismerte, rossz indulatainak és káros szenvedélyeinek, sőt pillanatnyi szeszélyeinek engedelmeskedett, s ennek következtében ragadtatta magát a legtöbbször oktalan és minden belátást nélkülöző zsarnoki cselekedetekre. Dorbézolásaiban nem ismert határt s a női becsület előtte nemlétező fogalom volt. Lelki állapota azzal a fogalommal jellemezhető legtalálóbban, amelyet az elmekórtan erkölcsi őrületnek - moral insanity - nevez.

Politikájából sem hiányzott a nagy koncepciójú zsenialitás, hiszen minden ingadozása és ellenmondása ellenére is megállapítható, hogy ő Erdélyből a román vajdaságokkal, mint hűbéres tartományaival, egy erős államot akart alkotni, hogy a Habsburgokkal szövetkezve a törököt kiűzze és a magyar királyság hajdani egységét visszaállítsa. E tervhez azonban nem tudta sem a helyes utat, sem a megfelelő eszközöket megválasztani, és kellően alkalmazni. Nagyságra és korlátlan hatalomra való törekvése inkább caesaromania volt, mint igazi nagypolitikai koncepció. Ez volt az oka, hogy nem ritka sikereiből rendszerint szerencsétlenség és romlás származott az országra. Uralkodása alatt Erdély a véletlenség viharától hányt-vetett labda volt. Hogy el nem pusztult, azt helyzetéből származó történelmi szerencséjén kívül annak köszönhette, hogy Báthori uralkodása rövid ideig (öt évig) tartott, és mint egy futó zivatar vonult végig, aránylag kevés pusztítást hagyva maga után, a sokat szenvedett országon és népen.