Make your own free website on Tripod.com

AZ ÖNÁLLÓ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG VÉGNAPJAI



(a)



(Teleki előzetes alkudozásai Béccsel. Dunod páter küldetése. Scherffenberg Erdélybe jön. A Haller féle diploma. A balázsfalvi szerződés. Caraffa Erdélybe jő. A leopoldi diploma első tervezete. I. Apafi halála és II. Apafi trónra lépésének kérdése. A leopoldi diploma tartalma. A diploma kiforgatásának eszközei.)



Teleki még Kara Musztafa kudarccal végződött hadjárata előtt I. Lipóthoz küldötte Vajda Lászlót azzal az üzenettel, hogy Apafi hajlandó bizonyos feltételek mellett urának ismerni el. A helyzet bonyolultabbá lévén, híven ahhoz az általa követett elvhez: egyszerre két vasat tarts a tűzben - Kolozsvári Istvánt a protestáns fejedelmekhez küldötte, hogy biztosítsa azok támogatását.

A Bécs felmentése után következő 1685. év tavaszán egy Antidius Dunod nevű jezsuita jelent meg Erdélyben, aki Telekivel titkon hosszabb ideig tárgyalt. E tárgyalásoknak eredménye két szerződés volt. {* Kercsesorai szerződés.} Egyik szerint Erdély a Németország, Lengyelország és Velence között kötött törökellenes liga tagja lenne, a másik szerint Erdély kötelezné magát, hogy elismeri Lipótot urának. Ez a második szerződés volt az úgynevezett Dunod-féle diploma, amelyet, ha a rendek elfogadtak volna, Erdély igazán csak árnyékfejedelemség és Apafi egyszerűen csak I. Lipót erdélyi vajdája lett volna.

E diplomát elfogadás végett Teleki a rendek elé terjesztette. Hiába ijesztgette Dunod a rendeket azzal, hogy ha el nem fogadják, akkor a török Erdélyt Sobieskinek adja annak fejében, hogy elszakadjon a törökellenes ligától, a rendek e diplomát nem fogadták el. Ekkor mondotta Dunod a rendeknek az ismeretes "nolentes -volentes protegit vos suia Majestas" (akár akarjátok, akár nem, Őfelsége mégis pártol titeket) szavakat.

A Dunod-féle diplomát nem fogadták el a rendek, de a Lipóttal való alkudozás elvét magukévá tették. Haller Jánost, Pernyeszi Zsigmondot, Miles Mátyást és Inczédi Mihályt Bécsbe küldötték, hogy ott alkudozzanak egy elfogadható diploma tárgyában.

Dunod szava, hogy akár akarják a rendek, akár nem, I. Lipót mégis pártfogolja őket, kezdett szó szerint beteljesedni. Értesítés jött Bécsből, hogy Veterani császári tábornok négy gyalog és egy lovas ezreddel Máramarosban fog telelni. Caraffa elfoglalta a Bihar megyei Szentjobbot és itt szándékozván telelni, élelmiszereket Erdélyből kért. 1686-ban Scherffenberg tábornok 7000 fegyveressel Erdélybe jött és Bonchidánál ütött tábort.

Ezalatt Bécsben is elkészült a diploma tervezete, amely sokkal előnyösebb volt a Dunod-félénél. Ekkor Scherffenberg, aki magával hozta e diplomatervezet másolatát, apahidai táborából felszólította Apafit e diploma elfogadására és az abban kikötött várak átadására. Ez a diplomatervezet volt az úgynevezett Haller-féle diploma (Tractatus Hallerianus). Ezalatt Konstantinápolyból követ érkezett, aki 40 000 főnyi segédhadat ajánlott Apafinak szükség esetére. A lengyel követ, aki Apafi udvarában a francia érdekek képviselője volt, azt tanácsolta, hogy ne fogadják el a diplomát, mert hiszen Scherffenberg rövid idő múlva úgyis kénytelen lesz kimenni az országból. A diplomát nem utasították el, csak kifogást tettek egyes pontjai ellen. Gyulai Ferencet Bécsbe küldötték, hogy eszközölje ki e pontok megváltoztatását.

Budát éppen ekkor foglalták vissza I. Lipót hadai. E nagy győzelem után Erdély jogairól Bécsben annyit sem akartak tudni, mint előbb, s azért a győzelmes Lotharingiai Károlyt megbízták Erdély katonai megszállásával, amelyet ő haladéktalanul végre is hajtott. Lotharingiai Károlyt és a rendek között tárgyalások indultak meg, amelyek 1687. október 27-én az úgynevezett balázsfalvi szerződéssel végződtek. Bár e balázsfalvi szerződés még a Dunod-félénél is rosszabb volt, a rendek elfogadták és a bécsi követség útján megerősítését kérték.

Bécsben most már ezt is sokallták és Caraffát, az eperjesi kegyetlenségek hősét Erdély tényleges birtokbavételére erős haddal az országba küldték. Caraffa az országos bizottságot Telekivel együtt Szebenbe rendelte. Itt hosszabb tanácskozás után a következő nyilatkozatot terjesztette a bizottság elé: "Erdély visszatér Magyarország királyához, melytől az irigy sors és némelyek nagyravágyása szakította el. Elfogadja Lipótnak és utódainak, mint örökös magyar királyoknak oltalmát s önkéntesen, keresztény buzgalomból lemond a török véduraságról. A törökkel nem fog érintkezni, nem küld neki adót, sem ajándékot. Az uralkodóház más ellenségeivel sem érintkezik. A még meg nem szállott Kővár, Huszt, Görgény és Brassó váraiba befogadják a német őrséget. Különben kérik Őfelségét jogaik, kiváltságaik s a vallásszabadság megerősítésére. E hűségnyilatkozatot a Fogarasban tanácskozó rendek elfogadták, és a fejedelem is letette a hűségesküt. Ezután egy új diplomatervezetet készítettek s azt 1688. január 1-én átadták Caraffának, hogy megerősítés végett terjessze fel a királyhoz. E diplomatervezetre a rendek azt a választ kapták, hogy a vallásszabadságot tiszteletben fogják tartani, a diplomában foglalt kívánságokra vonatkozóan később, a most folyó háború befejezése után fognak felelni.

Így húzódott a dolog egészen Apafi 1690-ben bekövetkezett haláláig. Halála után a rendek fiának, a régebben fejedelemmé választott II. Apafi Mihálynak le akarták tenni az esküt. Ebben azonban őket Teleki Mihály és Heissler tábornok megakadályozták. Ekkor Bethlen Miklóst Bécsbe küldötték, hogy az új fejedelem megerősítését eszközölje ki.

Rövid idő múlva Thököly beütött Erdélybe és Heisslert a zernyesti csatában, amelyben Teleki is elesett, megverte. Thököly 1690. szeptember 15-re országgyűlést hirdetett, amelyben párthívei Erdély fejedelmévé választják. Ez a körülmény a bécsieket engedékenyebbé tette, amit Bethlen Miklós sietett az általa annyira sürgetett diploma kiadása érdekében felhasználni. Nikolaus Dankelmann porosz és Lord William Paget angol követek támogatásával sikerült is a diplomát kieszközölni.

Miután a császári hadak Thökölyt Erdélyből kiszorították, a rendek 1691. január 10-re Fogarasban országgyűlésre jöttek össze, amelyen tárgyalás alá vették a Bethlen által hozott diplomát s azt megvitatva, elfogadták.

E diploma bevezetésében II. Apafi Mihály fejedelemségét húszéves koráig elhalasztandónak rendeli, de addig is, míg II. Apafi Mihály eléri a szükséges kort, I. Lipót királyi szavával és legőszintébb hitével biztosítja a következőket:

1. A bevett vallások ügyében nem fog újítás történni; a katolikus klérusnak nem lesz ellentmondási joga. A katolikusok saját költségükön a más vallásúak sérelme nélkül Kolozsvárt templomot emelhetnek, és felépíthetik Gyulafehérvárt a kisebb templomot. Ahol kevesen vannak, magánosan, ahol pedig sokan, nyilvánosan tarthatnak istentiszteletet. 2. Az eddigi adományok, kiváltságok, nemeslevelek, címek, hivatalok, méltóságok a magyar részeken, Székelyföldön, Debrecenben megerősíttetnek. 3. Az Approbaták és a Compilaták, Werbőczi (az ellenállást biztosító pont kivételével), az országgyűlési végzések, a szászok municipális jogai megerősíttetnek. 4. A közigazgatás, országgyűlés, törvénykezés a régi állapotban marad és a fiskus senkit sem fog háborgatni. 5. Hivatalokat csak belföldiek viselhetnek. 6. A kincstárra szállandó jószágok csak érdemes hazafiaknak fognak adatni; az ellenségtől visszavett magánjószágokat vissza fogják adni előbbi birtokosainak. 7. Az ország főkormányzóját, helyettesét, katonai parancsnokát, a főkancellárt, a tanácsurakat, a főispánokat, a székely székek főkapitányát, az ítélőmestereket és a többi méltóságokat a jelesebb erdélyi urak s nemesek sorából választja az uralkodó, de 8. akképp, hogy a kormányzót, kancellárt, tanácsurakat, ítélőmestereket az országgyűlés jelöli ki és terjeszti fel megerősítésre. 9. A tanácsurak és a királyi tábla tagjai közül legalább három-három katolikus legyen; a szász ispán is legyen tagja a főtanácsnak; az ítélőmester legyen katolikus. A mostaniak azonban hivatalukban maradnak. 10. Évenként országgyűlést tartsanak. 11. A kormányzó lakjék az országban és a hazai törvényekre esküdjék meg. Mind ő, mind a tanácsurak a királyi kincstárból kapjanak fizetést. 12. Béke idején 50 000 tallér adót, háború esetén 400 000 rajnai forintot fizet az ország. 13. Új adót nem hoznak be; sem a régit, sem a harmincadot nem emelik. 14. A székely saját pénzén katonáskodik és ezért mentes minden köztehertől, de a székely jobbágy nem értetik ide. 15. A szabadkereskedés a régi állapotban marad. 16. A tized haszonbérlése a földesúré marad, a haszonbér a kincstáré. 17. Nagyszámú őrséggel nem fogják sanyargatni az országot. A szükséges idegen őrség feje egy német tábornok lesz, ki nem avatkozik közigazgatási dolgokba, s hadi ügyekben a kormányzóval, az államtanáccsal és az erdélyi hadak főkapitányával érintkezik; 18. A szász nemzetről és az adófizető nép vállairól leveszik az utasok és lovaik élelmezésének visszaélés útján szokásba jött terhét; postákról az államtanács, fogadókról pedig a főurak gondoskodnak.

Ezekben foglalható össze kivonatosan a leopoldi diploma tartalma, amely a következő korszakban Erdély közjogának alaptörvényéül szolgált. A bécsi kormány terve az volt, hogy Erdélyt, mint fegyverrel elfoglalt és biztosított tartományt beolvassza örökös tartomány gyanánt a Habsburgok birodalmába, hogy így annál könnyebben leigázhassa Magyarországot is. Az erdélyi államférfiak ezzel szemben mindent elkövettek, hogy kétoldalú államjogi szerződéssel megvédjék Erdély lehető legnagyobb fokú önállóságát, biztosítékául Magyarország alkotmányos szabadsága fennmaradásának is. Ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy I. Lipót e diplomában szerződésszerűen elismerje, hogy Erdély a magyar királyság jogán szállott vissza a dinasztiára. A leopoldi diploma kiadása után kezdetét vette Erdély kormányának és közigazgatásának újraszervezése. Főkormányzóvá Bánffy Györgyöt, a lefejezett Bánffy Dénesnek huszonnyolc éves fiát nevezte ki I. Lipót a rendek választása alapján. Főkancellárrá Bethlen Miklós lett, aki nem akart Bécsbe költözni és azért később utódává Kálnoky Sámuelt választották meg. Kincstárnok Haller János, az erdélyi hadak főparancsnoka Bethlen Gergely és az országos tanács elnöke Bethlen Elek lettek. Tanácsurakká Naláczi István, Gyulaffy László, Sárosi János, Keresztesi Sámuel, Nagy Pál, Alvinczi Péter, Apor István, Toroczkay Mihály, Frank Bálint, Reichard Keresztély és Conrad Sámuel lettek. Összesen tizenegyen. A tizenkettedik tanácsosi állás nem töltetett be. Az a főkormányzó számára volt fenntartva, hogy magát a főkormányzói széken csak első tanácsúrnak és ne Erdély fejedelmének gondolja.

Alig adta ki Lipót e diplomát, a bécsi kormány azonnal lépéseket tett, mint az erdélyiek mondogatták, a diploma kiforgatására. Alkalmat erre a diploma egyes hézagai szolgáltattak. A diploma a katolikusok és szászok sérelmeiről csak általánosságban intézkedett. A részletes elintézést a rendekre bízta azzal a kijelentéssel, hogy ha nem tudnának megegyezni, akkor Lipót maga fogja a kérdéses egyenetlenségeket elintézni. Így jött létre a szászokkal az úgynevezett nationalis accorda és a katolikusokkal kötött egyezség. Lipót mind a két egyezségről egy-egy új, függőpecséttel ellátott diplomát állíttatott ki, s azért mondották, hogy a leopoldi diploma három részből áll. Az első maga a fődiploma, a második a katolikusok jogigényeit szabályozó egyezség és a harmadik a szászok sérelmeit orvosoló nationalis accorda.

A leopoldi diploma kiegészítéséül szolgált még az úgynevezett Alvincziana resolutio is, melyet 1693. május 14-én adott ki I. Lipót az ország rendjei által Bécsbe küldött Alvinczi Péter kérésére. Ez azért nevezetes, mert ez mondja ki, hogy az erdélyi kancellária a magyarországitól különválasztandó. Ez a pont volt az, amelyik legtöbbet tett a diploma kiforgatására, mert ennek alapján vitték fel Bécsbe az erdélyi kancelláriát, ahol csakhamar végső fóruma lett az erdélyi ügyek elintézésének és így eszköze is lett annak, hogy Erdélyt a diploma ellenére Bécsből kormányozzák.

Az ifjú Apafi Mihály fejedelemségét is, amelyet a diploma nyílt kérdésnek hagyott, a diploma szellemével ellentétesen intézték el. 1696. május havában eléje bizonyos feltételeket terjesztettek. Miután e feltételeket nem fogadta el, katonai kísérettel Bécsbe vitték. Az 1697. május 15-én tartott bécsi minisztertanács kimondotta, hogy az ifjú Apafi többé nem mehet Erdélybe. A fejedelemségről ünnepélyesen lemond, német birodalmi hercegi címet és 12 000 forint évjáradékot kap. 1713-ban meghalt "Szép ifjúságának virágában így hamvasztották el", mint Bethlen Miklós fájdalmas keserűséggel írta.

Míg Veterani volt Erdély katonai kormányzója, addig a leopoldi diploma 17. pontja is érvényben volt. "Nem elegyedett a rendeket vagy a kormányszéket illető semminemű dologba." Halála után Vaudemont rövid parancsnoksága után Rabutin de Bussy lett Erdély katonai főparancsnoka, aki, mint Cserey Mihály írta: "kivéve az erdélyi urak kezéből a pálcát, dobszóhoz tanítá és zaboláról itatá őket".

A karlócai béke után szükségesnek látták Bécsben a diploma kiforgatásában még egy lépéssel továbbmenni. 1699 őszén Thavonath Lajos elnöklete alatt bizottság jött Erdélybe a pénz és kincstárügy megvizsgálására. Thavonath utódja Seeau lett, ki egy szabályzatot dolgozott ki, amellyel megszabta "az ország esztendőnként való quantumát" és ezzel kiforgatta a diploma 12. pontját is értelméből.

Mikes Mihály, Kálnoky Sámuel, Apor István "katolikus statust erigáltak". Mikes egy emlékiratot dolgozott ki és azt a katolikus status nevében Bécsbe vitte. 1699. szeptember 5-én jött le Bécsből ez emlékiratra a válasz, amely a "Mikes-féle öt pont"-ot elfogadta és így a diplomának erre vonatkozó pontját is kiforgatták eredeti értelméből.



(b)



(A katolikus egyház újra szervezkedése. A románok vallásos uniója és Baranyai jezsuita páter szerepe. Teofil román püspök és az unió. Athanasius püspök szerepe. Unióellenes áramlatok. A nagyzsinat is kimondja az uniót. Athanasiust I. Lipót egyesült görög katolikus püspökké nevezi ki. Az uniót a románok egy része ellenezte. A görögkeleti érsekek kiátkozzák Athanasiust.)



A Mikes-féle öt pont leérkezése után Illyés András személyében csakhamar katolikus püspök jött be az országba, aki adományul az alvinci uradalmat kapta. A gubernium, sérelmesnek találván bejövetelét, felkérte, hogy "ez hazából kimenni ne nehezteljen". A püspök azonban nem hallgatott a gubernium "szeretettel való kérésére". Nemcsak bennmaradt az országban, hanem módját ejtette, hogy nyomában a jezsuitákat kitiltó törvény ellenére is bejöjjön egy-két jezsuita, akik aztán megkezdették tanítói és egyházszervező munkásságukat.

A katolikus egyház megerősödősének érdekében az első lépést nem Bécsből, hanem Erdélyből tették, maguk az erdélyi katolikusok. Vezérük a nagybefolyású és gazdag Apor István volt, segítőtársai Mikes Mihály, Kálnoky Sámuel, Haller János. Az erdélyi katolikus egyház újraszületése nekik köszönhető. Az ő érdemük volt, hogy a katolikus egyház a következő korszakban ismét a régi fényére és hatalmára emelkedhetett.

A leopoldi diploma csak azt ígérte, hogy a négy recepta religio jelenlegi állapotában nem fog semmi változás történni, de arról, hogy a románok nem bevett vallásával mi történjék, nincs a diplomában említés téve.

Hogy a románokat katolikus hitre térítve, miként lehetne a katolikus egyházat a diploma sérelme nélkül hívei számát tekintve Erdély leghatalmasabb egyházává tenni, egy Baranyai Pál nevű jezsuita vette észre. Ez a Baranyai jóval a németek bejövetele előtt már Erdélyben volt, ahol polgári öltözetben a gyulafehérvári katolikus iskola tanítója gyanánt élt. Huzamosabb ideig tartózkodván Erdélyben, ismerte az erdélyi református fejedelmeknek és püspököknek a románok protestáns hitre való térítési kísérleteit. Ami nem sikerült a gyenge erdélyi fejedelmeknek, miért ne sikerülhetne a hatalmas német császárnak és magyar királynak?

Az erdélyi görögkeleti románok püspöke ekkor Teofil - családi nevén Szerémi György- volt. Még Teofil püspök megerősítése előtt, 1692. augusztus 23-án küldött I. Lipót Magyarország kormányához egy rendeletet, amelyben kijelentette, hogy az ország minden görögkeleti papja, aki elfogadja Rómával az uniót, teljesen egyenjogú lesz a katolikus papokkal. Baranyai ezt Teofil püspöknek azzal a hozzátétellel hozta tudomására, hogy ez esetben nemcsak az egyesült román papság lesz teljesen egyenjogú a római katolikus papsággal, hanem a román nép anyagi és jogi helyzetére vonatkozóan is lényeges változás fog beállni.

Baranyai megnyerte tervének Kollonich prímás támogatását és ezen a réven a bécsi kormányét is. A bécsi kormányt Baranyai támogatásában nemcsak általános katolikus, hanem külpolitikai érdek is vezette. I. Lipót a karlócai béke megkötése után azt írta konstantinápolyi követének: ne bízzék a román vajdákban, mert azok ortodoxok és ennélfogva hajlandók is Oroszországnak eszközül szolgálni. A görögkeletiek unióját Bécsből azért szorgalmazták, hogy őket a hatalomban és befolyásban egyre növekvő Oroszországtól elvonják.

Baranyai négyévi alkudozás és előkészület után rávette Teofil püspököt, hogy 1692. február havában összehívta a 12 esperesből álló kis zsinatot, amely tárgyalás alá vette a Baranyaitól Bécsből hozott pontozatokat és az azoknak lényegét alkotó következő négy pontot elfogadták: l. Elismerik, hogy a római pápa a föld kerekségén levő összes keresztény egyházaknak látható feje; 2. hogy a Szentlélek az Atyától és Fiútól is (filioque) származik; 3. az áldozáshoz elég a kovásztalan kenyér; 4, hisznek a tisztítótűzben.

Ezzel szemben feltételül kötik ki, hogy a szertartásban (rítus) a latin egyház szellemében se most, se később ne történjék semmi változás; a régi naptár megmaradjon mindaddig, míg a Habsburg-ház uralkodása alatt élő ortodoxok megtartják. Az egyesült vallásúak mindenütt építhetnek templomot, ahol kevesen vannak, és emiatt nem építhetnek templomot, ne kényszerítsék arra, hogy a latin szertartású papoktól legyenek kénytelenek a szentségeket elfogadni. Papjaik, diakónusaik ugyanazon jogokat és tehermentességet élvezzék, mint a katolikusok. A világi állású egyesültek éppen úgy legyenek alkalmazhatók minden közhivatalra, mint a recepta religiók hívei. Az egyesült román egyház püspökének adják meg a tisztességes megélhetéshez az őt megillető jövedelmi forrásokat. Ezeket a végzéseket egy nyilatkozatba foglalták, azt a zsinat összes tagjai aláírták, és pecsétjükkel megerősítve átadták Baranyainak, hogy terjessze fel Kollonich prímáshoz.

E zsinatról és vele kapcsolatosan Teofil püspök hitehagyásáról tudomást vett Theodosius bukaresti érsek és Teofilt le akarta tenni a püspöki székről. Teofilt ettől megmentette váratlan halála.

Teofilt a püspöki széken Athanasius [Atanasie Anghel] követte, aki a gyulafehérvári református iskolában szerezte meg iskolai előképzettségét. Athanasiust Bukarestben Dositei, az éppen ott időző jeruzsálemi pátriárka szentelte fel, aki nem elégedett meg a szokásos püspöki esküvel, hanem tőle egy terjedelmes írásbeli nyilatkozatot is vett, amelyben arra kötelezte magát, hogy hű marad az ortodox egyházhoz. Maga Brankován (Constantin Brincoveanu] havasalföldi vajda is, hogy Athanasiust mentől jobban az ortodox egyházhoz kösse, drága egyházi ékszerekkel, ruhákkal és liturgikus könyvekkel ajándékozta meg, s azonkívül okleveles ígéretet tett arra, hogy évenként 6000 garast fog neki fizetni.

Athanasius, hazatérve Bukarestből, nem sokat törődött hűségesküjével. 1698. október havában összehívta a 38 esperesből álló zsinatot és azzal a Teofil-féle nyilatkozatot elfogadtatta, és azt újra felterjesztették megerősítés végett.

Az unió ellen azonban olyan oldalról támadt ellenvetés, amelyről a legkevésbé remélték. Illyés András erdélyi római katolikus püspöknek sehogy sem tetszett, hogy Erdélyben egy második katolikus püspök legyen, ha görög szertartású is. Ez magyarázza meg, hogy a székely katolikus papok 1699. október 23-án tartott gyűlésükön kereken kijelentették, hogy nem éreznek magukban hajlandóságot arra, hogy a kormányszék felszólításának értelmében az unió támogatásában közreműködjenek.

Athanasius felterjesztésére I. Lipót 1699. február 16-án egy dekrétummal válaszolt, amelyben helyeslően vette tudomásul az eléje terjesztett zsinati végzéseket. Ez a királyi dekrétum, amennyiben a parancsnokló tábornokot és a katonatiszteket bízta meg az egyesültek védelmével, valóságosan megdöbbentette a rendeket, mert oly tényezőnek adott az ország belügyi dolgaiban ellenőrizetlen szerepet, melyet az ország alkotmánya és a leopoldi diploma egyenesen kizártak. Először a katolikus status tiltakozott az unió körülményei ellen, azután az országgyűlés 1699. szeptember 8-án tartott ülésén, amelyen kihirdették az említett királyi dekrétumot. A rendeket az aggasztotta, hogy ha az unió következtében felszabadult román papok nem teljesítenek többé jobbágyi szolgálatokat, a földesurak nagy károsodást fognak szenvedni.

Ez ellenkező áramlat ellensúlyozására Baranyai Athanasiusszal 1700. szeptember 4-re nagy zsinatot hivatott össze, amelyen nemcsak az esperesek, hanem az unióhoz csatlakozó papok is, szám szerint 1563-an megjelentek. Ezenkívül annak jeléül, hogy nemcsak a papok, hanem a nép is akarja az uniót, közigazgatási úton elrendelték, hogy minden faluból legalább 3 egyén ezen a zsinaton megjelenjék. A történelem folyamán ez volt az első eset, hogy a román nép, mint ilyen, hatóságilag elismerten szerepelt.

E nagy, zsinat az előző összes zsinatok unióra vonatkozó végzéseit megerősítette, Athanasiust pedig felhatalmazta, hogy a zsinati végzés gyanánt kiállított nyilatkozatot megerősítés végett Bécsbe vigye. Athanasius Bécsbe utazott, ahol e nyilatkozatot elfogadták és megerősítve, három példányban kiállították. Egy példányt Kollonich vett magához, a másodikat Rómába küldötték, a harmadikat az erdélyi udvari kancellária levéltárában helyezték el.

Egyúttal Athanasiust is kinevezte őfelsége görög katolikus püspökké, aki 1701. március 21-én Kollonich prímás kezeibe tette le a püspöki esküt. Hogy vissza ne essék a schizmába, amelyben felnevelkedett, és hogy „a súlyos visszaélések, a józanésszel és a keresztény vallással ellenkező szokások idővel a latin katolikus egyház szempontjából kijavíttassanak", melléje Neurauter Károly tudós jezsuita személyében egy teológust adtak.

Athanasius mint kinevezett görög katolikus püspök tért vissza Gyulafehérvárra, ahol 1701. június 25-én iktatták be 54 esperes, 1000 pap és tömérdek nép jelenlétében püspöki székébe. Mikor a menet élén Athanasius püspök a Szentháromság monostor templomához érkezett, a templom ajtaja előtt két brassói görög kereskedő és egy román pap állottak és ott hangosan sírva és jajgatva tiltakoztak az ellen, hogy a hitehagyott Athanasius betegye lábát abba a templomba, melyet az ortodox vallás számára Havasalföld fejedelme (Mihály vajda) alapítottak.

A két brassói görög kereskedő és a román pap a románságnak azt a részét képviselték, akik ellenezték az uniót. De kik voltak azok, akik a románok között ellenezték az uniót?

Elsősorban azok a románok és román papok, akik félig-meddig máris kálvinisták voltak. Így a Hunyad megyei és fogarasi nagyszámú román nemzetiségű köznemesség, azután az erdélyi városokban élő nagyobb számú görög-román lakosság, az úgynevezett görög kompánia tagjai. Ezeknek megbízásából adott be Nagyszegi Gábor a kormányszékhez egy tiltakozást az unió ellen, aki egynehányad magával a katolikus status mintájára valóságos görögkeleti statust alkotott s annak pecsétet is csináltatott, aminek a következménye az lett, hogy ítélet nélkül börtönbe csukták. Ellenezte az uniót Dositeus máramarosi ortodox esperes is, aki magát a máramarosi görögkeleti románok püspökévé tette.

Nagyszegi bezáratásával a vihar nem vonult el Athanasius feje felől. Dositei jeruzsálemi pátriárka több kaluger kíséretében Brassó és Fogaras vidékére jött, hol hevesen izgatott Athanasius és az unió ellen. A hatóságok azonban kiutasították. Ekkor Theodosius bukaresti érsek átkozta ki Athanasiust, és őt követte Kalinik konstantinápolyi pátriárka.

Athanasius Kollonichhoz fordult oltalomért, aki levelet írt Theodosius érseknek, amelyben Lipót császár és király hatalmával fenyegette meg. Kaliniknak pedig azt írta, hogy nem ismeri el igazi pátriárkának, és különben sem tartja arra illetékesnek, hogy ez ügybe jogosan beleavatkozhassék.

Athanasius, hogy Theodosius és Kalinik egyházi átkaival szemben magát tisztázza, 1702. június 8-ra zsinatot hívott össze, amely kimondotta, hogy az átkozódásokat nem veszik tudomásul, és ellenük tiltakoznak. E zsinaton vitatták meg tervét annak a román iskolának is, amelyet a kormány által adott 37 000 forintból szándékoztak felállítani Gyulafehérvárott. Ugyanekkor határozták el, hogy öt román ifjút magasabb papi kiképzés céljából Nagyszombatba, Bécsbe, Rómába küldenek, s hogy a gyulafehérvári nyomdát újraszervezik azért, hogy abban román kátét és ábécéskönyvet nyomhassanak.



(c)



(Az uniót ellenző románok szerepe II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában. Rákóczi szabadságharca Erdélyben. Rákóczit a rendek Erdély fejedelmévé választják. A zsibói csatavesztés és következményei. Károlyi Sándor visszafoglalja Erdélyt. Rákóczi 1708-ban Erdélyt végleg elveszíti.)



Így állott az unió és a görög katolikus egyház ügye Erdélyben, mikor Magyarországon kitört a Rákóczi-forradalom, amelynek hullámai nemcsak átcsaptak Erdélybe, hanem itt a románok között is jól előkészített talajra találtak. Az események megmutatták, mennyire nem volt igaza Rabutin tábornoknak, aki azt írta Kollonich prímásnak, hogy csak üres beszéd a bebörtönözött Nagyszegi arra vonatkozó fenyegetése, hogy ha fel nem hagynak az unió erőszakolásával, az üldözött görögkeleti románok amolyan Pintye Grigor-féle [Grigore Pintea] kapitányok vezérlete alatt rablóbandákká alakulva fognak fegyvert.

Mihelyt Rákóczi kurucainak első csapatai lábukat Erdélybe tették, a görögkeleti románok tömegei is hozzájuk csatlakoztak. A szebeni fogságból megszökött Nagyszegi is felcsapott kurucnak, és mint kuruc hadnagy harcolta végig Rákóczi szabadságharcát. Ilyen román kurucvitézek voltak Dráguj kuruckapitány, aki Arad alatt a jenői németek egy századát tisztjeivel együtt elfogta, továbbá a szatmármegyei vitéz román kuruchadnagy Balla Vaszi, zászlótartójával, Popp Péterrel együtt.

1703 őszén az erdélyi rendek Gyulafehérváron országgyűlést tartottak és attól való félelmükben, hogy Rákóczi szabadságharcának hullámai Erdélybe is át fognak csapni, elhatározták, hogy figyelmeztetni kell a népet, hogy aki e mozgalomhoz csatlakozik, a hazaárulás bűnébe esik. E határozattal egyidőben Rákóczinak Szőcs János nevű hadnagya Szilágysomlyóra ütött, amelynek parancsnoka, Kaszás Pál nemcsak feladta Szilágysomlyót, hanem embereivel együtt a kurucokhoz is csatlakozott. Ezzel kezdődött Erdélyben Rákóczi szabadságharca.

A Gyulafehérváron tanácskozó rendek Naláczi Istvánt Szebenbe küldötték a német hadak főparancsnokához, Rabutinhoz és arra kérték, hogy tegye meg a mozgalom elnyomására a szükséges intézkedéseket, s e célra eszközül az erdélyi hadak fegyverre hívását ajánlották. Rabutin ezt az ajánlatot nem fogadta el, mert attól félt, hogyha fegyverre hívja az erdélyi hadakat, azok Rákóczihoz fognak csatlakozni. Kijelentette, hogy saját erejével fogja elnyomni. A kormányszéket felszólította, hogy az általa diktált hirdetéseket, amelyekben még az anyák méhében levő magzatokat is halállal fenyegette, tétesse közzé mindenütt Erdélyben.

E fenyegető hirdetések semmit sem használtak. A kuruc-labanc háború Erdélyben is megkezdődött és Rákóczira nézve oly szerencsével, hogy a főkormányszék, illetőleg Rabutin birtokában az egész Erdélyből csak Brassó, Szeben, Szászsebes és egynehány erődített hely maradt. A hozzá csatlakozott erdélyi rendek kérésére Rákóczi július hó elsejére Gyulafehérvárra országgyűlést hívott, amely őt erdélyi fejedelemmé választotta. A Szebenbe szorult főkormányszék a választás ellen egy nyilatkozatban tiltakozott és azokat, akik végrehajtották, és akik érvényesnek elismerik, felségsértőknek nyilvánította.

Rákóczi Erdély katonai főparancsnokává gróf Forgách Simont nevezte ki, aki 1705 tavaszán jött Erdélybe, hol a Rabutin birtokában levő várakat és városokat ostrom alá vette. Medgyest elfoglalta és Szeben alá ment, hogy azt is elfoglalja. Innen azonban, a parancsnokságot átadva Orosz Pálnak, a szécsényi fejedelemválasztó-gyűlésre ment.

Erdély visszafoglalására Bécsből a Csallóközben táborozó Herbeville tábornokot küldötték. Rákóczi ennek hírét véve, nemcsak Forgáchot küldötte vissza a parancsnokság átvételére, hanem maga is Erdélybe jött. Gyulafehérvárra 1705. októberre országgyűlést hirdetett. Ezen az országgyűlésen kellett volna Rákóczit a rendeknek Erdély fejedelmi székébe beiktatni. Herbeville azonban már közel volt Erdélyhez. November 9-én Szilágysomlyónál állott. Rákóczi összeszedvén hadait, mintegy 22 000 embert, eleibe sietett, hogy útját állja. A két hadsereg Zsibónál találkozott (1705. november 11.). A szerencse Herbeville-nek kedvezett és Rákóczi súlyos vereséget szenvedve volt kénytelen Erdélyből kivonulni.

Erdély a zsibói csata után ismét Rabutin kezébe került, aki 1705. december 15-re Segesvárra országgyűlést hirdetett, amely Rákóczi fejedelemmé választását megsemmisítette, nagy hadiadót vetett ki, s elrendelte, hogy Lipótnak az erdélyiek új hűségesküt tegyenek. Válaszul erre az Erdélyből kibujdosott Rákóczi-párt hívei november 8-án szövetségi levelet írtak alá, amelyben arra kötelezték magukat, hogy a császárral a magyarországiak nélkül nem kötnek békét. Viszont a magyarországiak is arra kötelezték magukat, hogy Rákóczi erdélyi fejedelemségét biztosítják.

Rákóczi Erdély visszafoglalásával báró Károlyi Sándort bízta meg, akinek hadai gyorsan teljesítették a kapott rendeletet. 1707 első felében Erdély ismét Rákóczi kezében volt, leszámítva egynehány szász várost és megerősített helyet. 1707. március 28-ra Marosvásárhelyre országgyűlést hirdetett, amely őt Erdély fejedelmi székébe ünnepélyesen beiktatta. Az ország haderejének főparancsnokságát gróf Pekry Lőrincre bízta és aztán a Habsburg dinasztia trónvesztését kimondó ónodi országgyűlésre távozott.

Az öröm napjai nem sokáig tartottak. Bécsben Erdély visszafoglalásával Rabutint bízták meg. Rákóczi kezdetben maga szándékozott Erdélybe jönni, de később Károlyit küldötte be. Károlyi nem nagy szerencsével harcolt, Erdély nagyobb része ismét Rabutin kezébe esett. Nemsokára Rákóczi parancsára, miután Pekrynek átadta a hadsereg fővezérletét, Károlyi maga is eltávozott. 1708 elején a Rákóczi birtokában levő erősségek utolsója, Görgény vára is hősies védelem után Rabutin kezébe esett.

Így lett vége hosszabb ideig tartó haldoklás után az önálló erdélyi fejedelemségnek, amelynek hajdani fénye és dicsősége utoljára Marosvásárhelyt II. Rákóczi Ferenc fejedelmi székbe való beiktatása alkalmával ragyogott fel rövid időre, hogy aztán örökre kialudjék.