Make your own free website on Tripod.com

ERDÉLY A RÓMAIAK URALMA ALATT



(Dacia új lakosságának összetétele. Dacia közigazgatási felosztása. Dacia helyzete a római birodalomban. A barbárok állandóan háborgatják Daciát. A római uralom tarthatatlanná lesz Daciában. Aurelianus is Moesiába telepíti át Dacia lakosságát.)



A Dacia elfoglalását elbeszélő római történetírók (Cassius Dio és Eutropius) azt mondják, hogy Traianus Dacia összes férfilakosságát kiirtatta s a kiirtott dák lakosság helyébe az egész római világból új lakosokat telepített.

Annyi bizonyos, hogy e háborúban az ellenálló dákok fegyverfogható férfinépe, aki el nem menekült, a rómaiak fegyvercsapásai alatt elhullott, de az egész dák nemzetet mégsem irthatták ki. Az Erdélyben talált, későbbi időkből származó római feliratok arról tanúskodnak, hogy Daciának az újonnan telepített lakosok mellett voltak dák és egyéb nemzetiségű lakosai is. A Dacia későbbi történetével foglalkozó római történeti források említik, hogy a provincia határain kívül lakó szabad dákok beütéseikkel több ízben háborgatták a virágzásnak indult új provinciát.

Ugyancsak az Erdélyben talált római feliratok adataiból megállapítható, hogy Dacia újonnan telepített lakossága leginkább az ázsiai tartományokból való volt, azután Pannoniából, Noricumból, a bányászattal foglalkozók pedig Dalmáciából. Nagyon kevesen voltak köztük Itáliából, és azok is inkább a félig görög lakosságú Apuliából. Latin nyelvű telepes aránylag kevés volt, mert hiszen ez a népelem magában Itáliában is ez időben annyira meg volt már gyengülve, hogy éppen a Daciát meghódító Traianus adott ki szigorú rendeletet, hogy Itáliából nem szabad többé gyarmatosokat kivinni.

Dacia meghódítása a valóságnak megfelelően inkább olyanféle katonai megszállás volt, aminő Boszniáé 1878-tól 1918 végéig, mintsem olyan római gyarmatosítás, amely e tartományban egy új és erős latin nyelvű nemzet keletkezésének lehetett volna okozója. Maga a megszálló római hadsereg katonasága is, nemzetiségét és anyanyelvét tekintve, éppen olyan kevéssé volt latin, mint a Boszniát megszállva tartó osztrák-magyar hadsereg legénysége német.

A római kormányzat Daciából rövid idő alatt egyikét alkotta a legjobban rendezett és legvirágzóbb római provinciáknak. Közigazgatásilag előbb két részre: Alsó- és Felső-Daciára osztották fel; később Antoninus Pius alatt Provincia Porolissensisre, Provincia Apulensisre és Provincia Malvenisre. Szék- és fővárosa Ulpia Traiana név alatt Sarmizegethusa, a dákok egykori fővárosa maradt. {* Vagy Colonia Dacica.} Az új római provinciának középpontja ugyanaz a terület volt, amely a dák állami és nemzeti életnek volt középpontja. Sem a dák, sem a római állami és nemzeti élet nem terjedt ki a maga összességében a mai Erdély egész területére. A dákok tulajdonképpen Erdélynek csak a mai Krassó-Szörény, Hunyad, Alsó-Fehér, Kolozs megyéket, Szolnok-Doboka déli részét, Torda-Aranyos és Nagyküküllő megyék területét, azaz Erdély délnyugati és középső részét magában foglaló területét lakták. E területtől északra és keletre olyan, többnyire teljesen lakatlan területek voltak, amelyek nem, vagy csak lazán voltak bevonva a dák állami és nemzeti életbe.

A római állami élet is megmaradt ezen a területen. Ami ezen kívül feküdt, azon csak egyes előretolt kisebb katonai táborhelyek voltak azzal a rendeltetéssel, hogy a római élet és civilizáció szorosabb körébe bevont területet megvédelmezzék a szomszédos barbárok hirtelen beütéseitől és biztosítsák a hadicélokból kiépített útvonalakat.

Bármilyen fontos és nagyjelentőségű is volt a római birodalom biztossága s hatalmi érdekei szempontjából Daciának elfoglalása és bármilyen nagy gondot is fordítottak e tartomány helyes és jó kormányzására, birtoklását Rómában mégsem tekintették véglegesen biztosíthatónak, mint a római birodalom nagy történetírója, Mommsen mondja: "ez új tartományt egészben véve úgy tekintették, mint a birodalmi kormányzat központi hatáskörén kívül eső területet."

Fekvése okozta ezt. Észak és északkelet felé nagyon előretolt és Rómától valóban messze eső terület volt, amelyet a tőle északra és északkeletre fekvő területeken egymást felváltó, egymást űző, vagy egymással szövetkező szarmata és germán törzsek támadásaitól véglegesen megvédelmezni egyre lehetetlenebb feladatnak látszott. Már Hadrianus császár, Traianus követetlen utóda, Dacia e kedvezőtlen helyzete miatt ki akarta vonni belőle hadait. Csak barátai rábeszélésére állott el szándékától, de Traianus hídjának padló-szerkezetét lebontatta, hogy ily módon is megnehezítse a Dacián átvonuló barbárok átkelését a Dunán.

Hadrianus utódjának, Antoninus Piusnak a római történetírás nagy érdeméül rótta fel, hogy megszabadította Daciát a provincia határain kívül élő dákok pusztításaitól, s annak határait gyepükkel erősítette meg. Antoninus Pius halála után Marcus Aurelius Antoninus uralkodása idején a markomanok, a kvádok és a jazigok egymással szövetkezve pusztították Daciát. A szabad dákok nemcsak a barbár népekkel szövetkezve, de egyedül maguk is több ízben törtek be Daciába. Hogy őket lecsendesítsék, Kr. u. 180 és 190 között Sabinianus helytartó közülük 12 000-el telepített le Daciában. Ezek azonban, mint Cassius Dio írja "másokkal együtt mégis fellázadtak, de őket a helytartó engedelmességre kényszerített." Septimius Severus (192-211) a provincia biztosítására Makedóniából az V. legio Macedonicát helyezte át.

Dacia helyzete csak a Kr. u. 249. évben lesz tarthatatlanná. Ezidőtájban lépnek fel fenyegetően a gótok, akik 249-ben a Daciát környező barbár népek társaságában az egész tartományt feldúlva, Dacián keresztül vonulnak a Dunához, amelyen átkelve Moesiába rontanak be. Ugyanekkor lázadnak fel a mösiai légiók katonái is, akik Marinust tették imperatorrá. Decius a gótok ellen megy. Nagy ellenállásra nem talál, mert azok gazdag zsákmánnyal megrakodva vonulnak ki Moesiából, Decius bevonul az elpusztított Daciába, hol a lakosaitól teljesen megfosztott Apulumot, amely a mai Gyulafehérvár környékén feküdt, újra benépesítette.

A gótok ez állandó és folyton ismétlődő támadásai következtében Dacia helyzete teljesen bizonytalanná, sőt a római uralom számára tarthatatlanná lett. A gótok s a velük szövetséges különféle szarmata és egyéb népcsoportok rabló beütései egymás után sűrűn ismétlődnek. Az előretolt őrhelyek s a körülük csoportosult kisebb telepek egymás után pusztulnak el. A provincia határai, amelyeken belül biztosítottnak tekinthető a római élet, egyre összébb szorulnak.

A nyugati gótok, mikor 258-ban a Dunán átkeltek, hogy pusztításaikat Kis-Ázsiában folytassák, Dacián keresztül vonultak a Dunához, annak jeléül, hogy a római katonai hatalom Daciában ez időben már nagyon gyenge volt. A legutolsó daciai feliratok is ebből az időből valók. A daciai pénzek veretése a 257-ik évvel szűnik meg, annak jeléül, hogy Gallienus császár uralkodása után már nem folyt többé rendes pénzforgalom Róma és Dacia között. A két daciai legio, a XIII. Germina és az V. Macedonica is 260-ban Moesiába helyeztetett át.

"Minthogy Aurelianus látta, hogy Illyricum el van pusztítva és Moesia megsemmisítve, a dunántúli tartományt, amelyet Traianus rendezett vala be, kivonván belőle a hadsereget és a provinciabeli lakosokat, odahagyta, mert nem hitte, hogy megtarthassa. Az onnan elvitt népet pedig Moesiába telepíté. Azt a részt, amely most a két Moesiát elválasztja, a maga Daciájának nevezé el" - írta Vopiscus római történetíró.

Aurelianus imperator 274-ben csak befejezte a daciai provinciának azt a fokozatos kiürítését és elveszítését, amely a gótok és a velük szövetséges barbár törzsek egyre gyakrabban ismétlődő és erősödő beütéseinek, s a római államhatalom fokozatos gyengülésének volt elháríthatatlan következménye.

A római uralom Daciában csak 160 évig tartott. Ekkor a barbár népek zsákmányává lesz és sorsára 600 évig tartó sötétség borul.