XXXII. A székely puccs 1877-ben



A székelyek harcias szellemének megnyilvánulása volt az a székelylégió szervezés is, mely az 1877/78.-i orosz-török háború alkalmával oly nagy feltűnést keltett, ami azonban az utolsó napokban fölfedeztetvén, a tettek mezejére nem léphetett. Így nyerte - a sikertelen kísérlet alapján - a «székely puccs» nevet. Megmaradt azonban így is a székely harci készség egy röpke, felvillanó fénysugarának.

Történeti háttere és előzménye az, hogy az oroszok 1877. április havában haddal támadták meg Törökországot. Átvonultak Románián, amely nemcsak hogy megengedte azt, hanem később maga is segélyére sietett az oroszoknak. Az orosz sereg 1877. június végén tudott csak átkelni a Dunán, de július folyamán megrekedt Plevna földsáncai alatt, ahol Ozmán pasa, a «gázi», négy hónapig vitézül ellenállt s az oroszoknak 50000 főnyi veszteséget okozott. Az oroszok segítségül hívták az oláhokat s ezek 60000 főnyi hadat mozgósítottak. Ozmán pasa december 10.-én, hősies kirohanás után kapitulált 43000 emberével, mivel élelmi- és hadiszerei a hosszú körülzárás következtében elfogytanak.

A törökök hősies ellenállása és véres küzdelmei Plevnánál s a balkánhegyi Sipka-szorosnál, lángra gyújtották a magyar-török testvériség és érdekközösség érzését. A magyar közvélemény hangosan követelte a beavatkozást, a törökök megsegítését. A monarchia politikájának akkori intézőkörei azonban hallani sem akartak a törökök megsegítéséről, sőt a három császár találkozása Salzburgban (1877. augusztusában) külsőleg is demonstrálta a be-nem-avatkozás politikáját.

Amit a magyar közvélemény nem tudott, a hivatalos politika nem akart megvalósítani, azt egy lelkes kis székely csapat akarta végrehajtani. Ugron Gábor, a székelyek akkori függetlenségi vezérpolitikusa, elhatározta (amire a biztatást - úgy látszik - kívülről kapta), hogy ő a Székelyföldön titokban szabadcsapatot szervez, s azzal beüt Moldvába, felrobbantják az egyetlen vasútvonal hídját a Szereten, Adjud mellett, elvágják az oroszok összekötő- és hadtápvonalát, s ezzel olyan zűrzavart és pánikot idéznek elő, ami végeredményében az oroszok vereségét fogja okozni.

A székely légió szervezéséhez mindenekelőtt pénzre és fegyverekre volt szükség. A pénzt az angolok adták. Simonyi Ernő, a függetlenségi párt akkori elnöke közvetítette. Hadiszereket részint Angliából küldtek, a fegyvereket Bécsben szerezték meg. Az osztrák-magyar hadseregben akkor hozták be az újszerkezetű Werndl-puskákat, s kimustrálták a Wenzl-féle hátultöltő fegyvereket. Ezekből néhány százezret bocsátott a bécsi Arzenál potom pénzen áruba, úgy hogy a bécsi fegyverkereskedők raktárai telve voltak ezekkel. Nem volt nehéz hozzájutni.

Miután fegyverekről gondoskodtak, Ugron és társai a székelyek közt sereget toborzottak. Olyan kiszolgált katonákat fogadtak fel, akik Wenzl-féle puskákkal voltak kiképezve. Mindenki megkapta a rangját, tiszt is akadt elegendő számmal. Udvarhelyen a főtoborzó a lelkes báró Orbán Balázs volt, aki nagyon népszerű volt a székely atyafiak között. Ugron a kérdés pénzügyi és felszerelési dolgaiban fáradozott, Bartha Miklós Háromszéken és Csíkban intézte a szervezést.

Az udvarhelyi toborzásnak volt egy komikus alakja is, Bozsi György csizmadiamester, szélsőbaloldali kortes, aki (a Curia ítélete szerint) «magát nagy dologra hivatott és kiválasztott embernek képzelvén, az ilyfajta emberek együgyűségével együttjáró fontoskodási viszketegségtől elkapatva» sürgött-forgott a toborzás körül.

Csík megyében a légió toborzása és a fegyverszállítmányok körül előkelő úri emberek forgolódtak. Ugron, Orbán és Bartha képviselők Balásy Lajos kászon-altizi nagybirtokost és fürdőtulajdonost (későbbi képviselőt) avatták be legelőbb a titokba, megállapodván vele, hogy fegyvereket és katonai felszereléseket fognak címére küldeni, melyeket további intézkedésig rejtsenek el. Balásy Gál Endre ottani birtokostársát és csíkszeredai ügyvédet kérte fel (augusztus 18.) a segédkezésre.

Gál Endre beavatott a tervbe több ügyvédet, szolgabírót, árvaszéki ülnököt, tanárt, akik feloszlatták a szerepeket s a működési teret, titoktartás fogadása mellett. Ezek Csíkban mintegy 1042 embert írtak össze. Szeptember derekán érkeztek a fegyveres ládák, amelyeket Gál tovább küldött Kászon-Altízbe, hol öccse, Gál István vette át és rejtette el előbb ottani csűrökben, majd a havasban. Bartha nemsokára pénzt is hozott, 2000 forintot kiosztott Csíkban, 4000-et átvitt Háromszékre. Ebből a beállott légionáriusok fejenként 2-2 forint előleget kaptak. Csíkban a toborzás titka megőriztetett, Háromszéken azonban már szeptember 20.-ika körül nyilvánosan beszélgettek a készülődésekről s a fegyverszállításokról. Mígnem a kormány is hírt vévén a dologról, kutatás indult meg s a fegyverszállítás felfedeztetvén, a terv napvilágra került.

A Székelyföldnek stratégiai szempontból legfontosabb része Háromszék. Ott van az Ojtozi-szoros, melyen a legfőbb hadi út vezet Moldva felé. A legutóbb lezajlott világháborúban is ott folytak a legvéresebb harcok. Ezen a szoroson akart a székely légió bevonulni Moldvába. Arrafelé irányították tehát a fegyverküldeményeket. Háromszéken volt a toborzás legintenzívebb s oda címezték s küldték a legtöbb szerelvényt. Ott a fegyvergyűjtő megbízottak voltak: Kézdivásárhelyen Nagy Ezékiel sörfőzőgyáros, Kézdi-Martonfalván Horváth Ignác, volt 1848/49-es huszár-alezredes, nagybirtokos (aki 102 éves korában, 1915-ben halt meg Kolozsvárt), s a Tusnád melletti Bükszádon Szűcs Mihály üveggyáros. Ezeknek a nevére állították ki Bécsben a fuvarleveleket és küldötték hamis jelzéssel a «portékákat», a fegyveres és lőszeres ládákat. Akkor a Székelyföld belsejébe még nem vezetett vasútvonal s így a Segesvár-Brassó közötti állomásokra elosztva érkeztek a ládák: Héjasfalvára báró Orbán Ottó címére, Kacára és Homoród-Kőhalomra Lánczkynak, Földvárra Szűcs Mihálynak, Brassóba Balásynak, Nagy Ezékiélnek és Horváth Ignácnak. Ezeknek kellett átvenni, és a határszéleken elrejtve megőrizni a támadásig.

A felkelést úgy tervezték, hogy a résztvevők a berecki október 1.-i vásáron jönnek össze polgári ruhában. Ott osztják ki a fegyvereket, a felszerelést, a fezeket s onnan menten meg is indul a sereg a közeli határ felé.

Mikor már minden elő volt készítve, néhány nappal a berecki vásár előtt az összeesküvést felfedezték. A titok nyomára, valószínűleg oláh jelentés alapján, Gorcsakow orosz külügyminiszter irányította a bécsi kormány s ez a pesti rendőrség figyelmét. Krajnik 1848/49-i erdélyi oláh prefekt ugyanis megtudván Brassóban 1877 szeptemberében, hogy mi készül a Székelyföldön, sietett Bukarestbe, jelentést tett Rosetti képviselőházi elnöknek és azt az Axentyével s Moldován volt 49-es prefekttel megbeszélt tervet adta elő, hogy ellenfelkelést szervezzenek az erdélyi oláhok között a székelyek hátbatámadására s ehhez fegyvereket és költséget kértek Romániától. Rosetti helyeselte, de közölni akarta előbb az éppen Bukarestben tartózkodó Gorcsakow orosz külügyminiszterrel. Ez azonban a tervet nem helyeselte, mert nem akart a monarchiával összeütközésbe keveredni, hanem e helyett nyomatékosan felhívta a dologra a bécsi kormány figyelmét. Gorcsakow jelentésére indított aztán a bécsi, illetőleg a magyar kormány nyomozást, s maga a belügyminisztériumi rendőri osztályának főnöke Jekelfalussy Lajos minisztériumi tanácsos (Deutsch Béla álnév alatt) utazott le Erdélybe. Járt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Gelencén stb., tudakozódott a székely urak között, de a beavatottak közt nem talált árulóra. Mígnem Brassóban s utána a többi állomásokon kutatást indítva felfedezte a fegyverszállítmányokat, s a bíróság kezére juttatta a közbenjárókat.

A brassói felfedezés után megindultak a házkutatások, elfogatások és vallatások a Székelyföldön. Nagy Ezékielt 1877. szeptember 26.-án este a törvényszék fogházába kísérték Kézdivásárhelyen. Horváth Ignácnál szeptember 27.-én tartottak Martonfalván házkutatást. A szabadságharcnak erdélyi lovassági volt parancsnoka, honvéd huszár-alezredes a vizsgálati fogságban szeptember 29.-én azt vallotta, hogy «semmi olyan lelkeösméretét nem nyomja, mi által törvényes királya és hazája ellen vétett volna.» Mihály Albert martonfalvi birtokos, ki a ládákat Brassóból elszállította, azt vallotta, hogy átvett és vitt ugyan ládákat Brassóból, de a dálnoki lejtőn éjjel 13-14 ember útját állotta, s erőszakkal elvették és elvitték másfelé. Balásy Lajos Kászon-Impérfalván nem tudott semmit a címére jött küldeményről, nem tudta, ki küldhette és mi célból. A vizsgálóbíró a kézdivásárhelyi törvényszék börtönébe «béutaztatta» (szeptember 29.)

A brassói állomáson történt lefoglalások után átkutatták a szomszédos, többi állomásokat is. Földváron szeptember 27.-én kilenc ládát találtak puskákkal, töltényekkel, tölténytáskákkal, szuronytokokkal, derékszíjakkal tele, Bécsből «Nickel» jelzéssel, Szűcs Mihály címére Bükszádra. Elfogatván, a sepsiszentgyörgyi járásbíróságnál (szeptember 29.) azt vallotta, hogy ő nem vett át semmit.

A vasúti kutatások során a homoród-kőhalmi állomás raktárában szeptember 27.-én 37 láda küldeményt találtak, Bécsből. 20-ban élestöltény volt, mintegy 37600, a többiben szuronyos puska, lovassági kard, revolvertöltény, tölténytáska, derékszíjak, kardbojt stb. Lánczky Sándor címére küldettek «Maschienenriemen» jelzéssel. Az állomásfőnök jelentette, hogy már előbb, szeptember 10.-én is érkezett 13 hasonló láda, melyeket Lánczky 5 szekéren elvitetett. Ugyancsak Kacán szeptember 30.-án 20 ládát foglaltak le, melyekben 39160 töltény volt. Ezek is Lánczky címére érkeztek Bécsből. Héjasfalván 41 láda volt «Nickel» jelzéssel, Lánczkynak címezve.

Az első lefoglalás alapján Török Albert udvarhelyi alispán az oláhfalusi csendőrökkel szeptember 28.-án hajnalban Szentkeresztbányára ment, s Lánczkynál házkutatást tartott s őt kihallgatta. Azt vallotta, hogy a szállításra levelezőlapon Grossmann nevű szolnoki kereskedő kérte fel azzal, hogy üvegházi mintákat tartalmaz s ő azokat mint e vidéken szállítással is foglalkozó, tovább küldte csíkszeredai Gál Endre ügyvéd útján Kászonba. Az udvarhelyi törvényszék Lánczkyt és a három oláhfalvi szekerest letartóztatta.

A szekeresek egyike székely furfanggal elmondta, hogy miként szállították a ládákat Csíkszeredán át Kászonba, mint «bóti portékát», nem tudva, hogy mi van benne. A második szekeres már beszédesebb volt, megvallotta, hogy Gál István megmondta az átvételnél Nagy-Kászonban, midőn a pajtába rakatta, hogy «a ládákban féltős portéka van ... fegyverek és katonai szerelvények, kiviszik az erdőre, és onnan tovább küldik a törökök számára.» A harmadik azt vallotta, hogy ő csak visszajövet a Hargita aljában hallotta szembejövő szekeresektől, kik hasonló ládákat szállítottak, hogy «a ládákban golyóbis van, mire én - tette hozzá - úgy megijedtem, hogy a nyavalya szinte kitört.» Gál Endre elfogatván, október 2.-án az udvarhelyi törvényszéken azt felelte, hogy Lánczkyt nem ismeri, soha életében vele legkisebb összeköttetése sem volt; őt a szállításra szeptember elején egy Grossmann nevű ember kérte fel. Gál István is elfogatván október 4.-én, tagadta, hogy a ládákat átvette, és tovább fuvarozta volna. A csattanós válasz csakhamar megjött, mert a csendőrök október 6.-án Gál Endrének Kászon-havasában, a moldvai határszélen lévő szénás csűrében elrejtve 30 ládát s azokban a fegyvereket megtalálták az Úz-völgyben, a Fehérvíz mellett. {1} Gál Endrét még ez sem hozta zavarba, azt felelte rá, hogy neki a kászoni havason nincs is csűre. A szolnoki Grossmann sem tudott a közvetítésről: neki, «kilenc gyermek apja lévén, nincs ideje az ilyesmire.» Arra a kérdésre, hogy van-e más Grossmann Szolnokon? - azt felelte, hogy a világon sok Grossmann van, de Szolnokon csak ő van egyedül!»

Szóval Háromszéken, Udvarhelyt és Csíkban mindenki ártatlan volt, nem tettek semmit, egymást sem ismerték; ami nem zárta ki azt, hogy a teendő hivatalos vizsgálatokról előre értesültek az érdekeltek.

A felfedezett összeesküvés elbírálására a marosvásárhelyi törvényszék, mint a politikai vétségek erdélyi büntető fóruma lévén illetékes, onnan is küldtek ki vizsgálóbírót (Hildebrand Józsefet) és egy törvényszéki jegyzőt (Hincs Miklóst) helyszíni szemlékre, kutatásokra stb. Ők október 6.-án Brassóban egy kalaposnál 1600 Klapka-csárdáskalapot találtak, melyet egy csíkcsatószegi csizmadiamester rendelt meg, «egy előtte ismeretlen romániai kereskedő megbízásából.»

A helyszíni vizsgálatok befejeztével az udvarhelyi börtönből október 8.-án Lánczkyt, a két Gált és Bozsi Györgyöt Marosvásárhelyre szállították; Balásyt, Horváthot, Nagy Ezékielt és Mihály Albertet Kézdivásárhelyt hagyták a börtönben. A marosvásárhelyi törvényszék közcsendháborítás címen folytatta az előbb felségsértés címen indított vizsgálatot, fenntartván a vizsgálati fogságot. Ez ellen az érdekeltek fellebbeztek a marosvásárhelyi királyi táblához.

A marosvásárhelyi tábla 1877. október 25.-én Balásy Lajost szabadlábra helyezte, a többiek vizsgálati fogságát továbbra is fenntartotta. A királyi Curia 1877. november 20.-án hozott végzésében az összes vádlottakat előzetes letartóztatásuk megszüntetésével azonnal szabadlábra helyezni rendelte, azzal a megokolással, hogy az előnyomozat befejezve lévén, a további vizsgálat meghiúsításától tartani nem lehet.

A Székelyföldön mindenki tudta, hogy a vizsgálati fogságba, majd szabadlábra helyezett gyanúsítottak mellékszereplők: a főintézők Bartha Miklós és főként Ugron Gábor volt. Ők azonban a felfedezés után egyelőre eltűntek a Székelyföldről. Bartha előbb Nagyszebenbe ment, hol rokonai voltak. Onnan Gömör megyébe, Balogfalvára, ottani atyafiai között rejtőzve el a világtól. A Székelyföldről menekülve Segesvárt az állomáson véletlenül találkozott gróf Bethlen Gábor főispánnal, aki már akkor tudott a felfedezett székely mozgalomról és abban Bartha szerepéről. Bethlen ahelyett, hogy letartóztatta volna, odaszólt neki foghegyről «kajsza» ajakával: «Hová? meddig?» «Szebenbe!» - felelte Bartha. «Nem elég! tovább!» - replikázott Bethlen. Bartha megfogadta a jó tanácsot. Ez a találkozás és szóváltás tudtára esett Tisza Kálmán miniszterelnöknek, aki szemrehányást tett Bethlennek, hogy miért nem fogatta el Barthát és Ugront. Azt felelte rá önérzetesen a büszke főúr (Keresd és Kerlés ura, később az EMKE elnöke), hogy «nem vagyok én zsandár!»

Bartha a Curia felmentő ítéletéről értesülve, november 25.-én ezt a táviratot intézte Balogfalváról a marosvásárhelyi vizsgálóbíróhoz: «Személyes jelentkezés végett útnak indultam Várhely felé.» Útközben Losoncról november 25.-én levelet is írt neki, hogy a Kelet Népe hírlapból olvasván véletlenségből (?) köröztetését, siet jelentkezni. Megérkezvén Marosvásárhelyre, november 29.-i kihallgatása alkalmával tagadta, hogy a Moldva-Oláhországba betörni szándékolt székely csapat alakításában közreműködött volna (?). Járt Háromszéken szeptember közepén, mert a torjai Büdös-barlang közelében Bálványos vára romjai vidékén vasbányát akartak nyitni (?). Arra, hogy Csíkban ismerőseivel kikkel találkozott, már nem emlékezett. Hogy ott 2000 forintot adott volna át nyugta mellett a toborzás előlegeire, az nem áll (?). «Ily ügyben, azt hiszem, nyugtát nem szokás venni. 2000 forinttal háborút csinálni nem lehet !» Hogy Szűcshöz levelet küldött volna neve aláírásával, azt misztifikációnak jelenti ki. A mozgalomban részt nem vett, e tekintetben senkivel s így Ugron Gáborral sem érintkezett (?). Előleges letartóztatásba tétetett, ami ellen fellebbezett. A vásárhelyi tábla 1877. december 4.-én fogadalom mellett, hogy otthon marad, szabadlábra helyezte, elégtelen gyanúokok alapján.

Ugron Gábor volt a lelke a légió szervezésének. A marosvásárhelyi vizsgálóbíró október 14.-én házkutatást tartott nála Udvarhelyen eredménytelenül. Felesége azt mondta, hogy október elején eltávozott, nem tudja hová (?). Nyomozólevelet adtak ki ellene. Ugron Olaszországba szökött. Előbb azonban fivérét, Ákost felküldte Bécsbe, hogy ott ő magamagának táviratot adjon fel Budapestre, mellyel a budapesti rendőrséget félrevezette, mintha fivére Bécs felé menekült volna. Felesége a házkutatás napján (október 14.) angolul táviratozott neki Velencébe, hogy utazzék tovább, mert körözik, s álnév alatt tudassa Vásárhelyre tovább utazását. Ugron Padovából válaszolt, hogy Flórencbe s onnan Rómába megy. A táviratok a periratok közt vannak.

Bartha Miklós szabadlábra helyezése után Ugron is jelentkezett. 1878. január 12.-én levelet írt Nagyváradról a marosvásárhelyi vizsgálóbírónak, hogy külföldi útjáról hazaérve, értesült hogy körözik, január 16.-án Vásárhelyt lesz. Ügy is történt. Kihallgatták. Azért utazott külföldre - úgymond - mert tartott a letartóztatástól s remélte, hogy a vizsgálat rendén kiderülvén ártatlansága, a vizsgálati fogságot kikerülheti. Tagadta, hogy a székely légió alakításában közreműködött volna, s Bozsi Györgyöt ő bízta volna meg a toborzással. A fegyverek küldéséről, érkezéséről tudomása nem volt. (?) A bécsi megrendelőket, szállítókat nem ismeri (?). Az ügyről tudomása nincs (?). Gyanúokok nem bizonyítékok. Letartóztatták. Fellebbezett.

Báró Orbán Ottó is fogházba került a lóvásárlások miatt.

A vásárhelyi tábla 1878. január 21.-én Ugron Gábor és Orbán Ottó szabadlábra helyezését rendelte el, «mivel a bűntény nincs bebizonyítva.» A külügyi vonatkozásai miatt kényes bűnpert a király 1878. május 11.-én pertörléssel megszüntette.

A székely furfang kivágta magát, s Justitia, a bekötött szemű istenasszony csendesen mosolygott, örvendve, hogy nem lát. A székelyek büszkék voltak a régi virtus megnyilatkozására, mellyel igazolni vélték Petőfi szavait, hogy «nem fajult el még a székely vér», s ha kell «virágot tűznek kalapjok mellé, s dalolnak a harc mezején!» {2}


1 Az Úz-völgyben állott 1916. őszétől 1918. tavaszáig a határszélen a 39. honvéd hadosztály főparancsnokságának hadiszállása. Ott látogattam meg 1916. november végén az akkor Doberdói Breit József altábornagy parancsnoksága alatt állott hadosztályt a Gőzfűrészgyárnál s a kassai 9. honvédezredet határszéli állásaiban. Nyékhegyi Ferenc vitéz ezredparancsnok (a nem rég, 1927. augusztus 4.-én tragikusan elhunyt tábornok) társaságában átmentünk a határon a Fehérvíznek az Úz-patakba torkolása mellett az oláh front elé, hol fényképfelvételünkre ágyúlövéssel feleltek. (Lásd a Turistaság és Alpinizmus 1917. évf. megjelent «Az úzi szoros» c. cikkemet és képeinket.)

2 «A székely puccs» történetét megírtam s kiadtam Budapesten 1920. a marosvásárhelyi törvényszék és tábla hivatalos peraktái alapján. Leírta azt egykorúan számomra Becz Antal csíki alispán, aki részt vett a szervezésben. Elmondotta maga Ugron Gábor a fövezér, 1879 nyarán, a Magyar Történelmi Társulat vándorgyűlése alkalmával Segesvárról Keresdre, a gróf Behtlen Gábor várkastélyába menő utunk alatt, melyet vele, az ő kocsiján tettem meg.