Make your own free website on Tripod.com

XXIX. A francia háborúktól 1848-ig


Az alkotmányos élet rövid fellendülését, mely II. József császár halálával oly elemi erővel tört ki és II. Lipót rövid uralkodása alatt reformokra törekedett, csakhamar megakasztották a francia háborúk. Ezekben a székely határőrség elejétől végig részt vett, miképp előbb is már az 1778-79.-i bajor örökösödési háborúban és II. Józsefnek a törökök ellen vívott 1788-90.-i hadjárataiban, midőn főként az erdélyi szorosok védelmében és Moldva s Oláhország harcterein szerepelt.

A franciák elleni első koalícióban 1793-ban huszárság s egy erős gyalog-zászlóalj küldetett a német harctérre a Rajna mellé. A székely huszárok 1793. október 13.-án Elsassban a lauterburgi sáncok bevételénél az első hadoszlopban harcoltak és keltek át a Rajnán. Több csatában és ostromban vitézül viselték magukat. A gyalog-zászlóalj a francia sáncok megostromlásánál az ellenséges hadvonal megvívásában jelentékeny részt vett s téli szállásolását Mainzban töltötte. 1794 őszén Worms vidékén harcolt. 1795-ben Mannheim szerencsés ostrománál annyira kitüntette magát, hogy az osztrák hadijelentések is magasztalva emlegették. 1796-ban szeptember 3.-án a würtzburgi csatában tüntették ki magukat a székely huszárok. Ugyancsak 1796-ban a Rajna mellett működő székely gyalog-zászlóaljon kívül a székely határőrség két gyalog-százada Krakkó elfoglalásában vett részt.

A székely huszárok az osztrák-magyar lovasságnak kezdettől fogva egyik legjelesebb csapatát alkották, mely jó hírnevét mindvégig megtartotta.

Az 1799.-i második koalícióban a székely huszárok ismét a Rajna mellett harcoltak, a székely gyalogság egy erős zászlóalja pedig 1800-ban részint a német, részint az olasz harctereken, majd Tirolban vitézkedett s 1800 elején átkelt a Piavén.

A harmadik koalícióban 1805-ben az austerlitzi véres ütközetben, az ún. három császár csatájában az I. székely gyalogezred két zászlóalja s a II. ezrednek is két zászlóalja - mindkét ezredből külön-külön 1300 legény - vett részt s a legdicséretesebben viselte magát.

Az 1809.-i háborúban a fenyegető francia invázió ellen Ferenc császár-király a nemesi felkelést is igénybe óhajtván venni, a monarchia rendkívül való oltalmára felszólította az erdélyi nemességet is. Az 1809. június 15.-i kolozsvári országgyűlés a nemesi fölkelést azzal a kikötéssel határozta el, hogy az adófizetés alá vetett nemességről «ezen szolgai teherviselés (ti. az adózás) articulariter is örökre levétessék» és a székely határőrség eltöröltessék. Az erre nézve felküldött törvénycikkek nem erősíttetvén meg, az erdélyi nemesség «és nevezetesen a székelységnek nagy része vonogatta magát a felkeléstől, valameddig az articulusok meg nem erősíttetnek.» Napóleonnak Magyarország felé közeledése hírére mégis megindult a felkészülés.

A székely székek területén bizottságokat küldöttek ki a lustrálás végrehajtására. Részletes utasítást adtak ki az összeírást illetőleg. E szerint fölkelni tartozott minden nemes székely 18-tól 50 éves korig és pedig primor, armalista, lófő és puskás, akik valamely törvényes okból nem hadmentesek.

Lovon voltak kötelesek fölkelni az olyan főemberek és címeres nemesek (armalisták), akiknek lakó kuriájokon kívül tíz-telkes birtokuk volt, szintúgy olyan lófők, akiknek (hat-telkes birtokuk lévén) tehetségük volt rá. Továbbá száz forint segedelem mellett az olyan primorok, armalisták, lófők és puskások, akiknek birtoka hat telken alul volt. Végül azok a nemesek, armalisták, primipulusok és pixidáriusok, akik magok erején lóval ki nem állhattak, de mégis azzal kívántak fölkelni, száz forinttal segíttettek, kivéve azokat, kiknek öt telken felül volt birtokuk.

Gyalog tartoztak fölkelni azok a primorok, armalisták, akiknek lakó telkükön kívül nem több mint még két telkük volt; továbbá azok, akiknek lakó telkükön kívül két teleknél többjük volt ugyan, de lovon segítséggel sem kelhettek föl. Azok pedig, akiknek arra való tehetségük sem volt, hogy magok erejükből gyalog insurgálhassanak, ötven forint segedelemmel tartoztak gyalog fölkelni.

Fölmenttettek a személyes fölkeléstől a félszeg, beteges, vén vagy 18 évesnél ifjabb nemes emberek, a több neveletlen gyermekes atyák; egyetlen fiak, ha az atya még nem volt ötven éves (tehát hadköteles); árvák, özvegyek, udvari nemes szolgák, papok, kántorok, mesterek (ti. tanítók), professzorok, doktorok, borbélyok (ti. sebészek) és tisztviselők, de ezek birtokukhoz képest lovas vagy gyalog zsoldost tartoztak kiállítani, valamint a Magyarországon lakó, de Erdélyben birtokos hazafiak is.

Külön jegyzékbe kellett foglalni, hogy kik olyan szegények, hogy még a közpénztárból nyerhető segítséggel sem voltak képesek gyalog szolgálni. Össze kellett írni, hogy kinek minémű fegyvere van; akiknek szükségük volt fegyverre, azoknak arról a bizottság gondoskodott a fölkelési pénztárból, melyre minden tíz teleknél vagyonosabb birtokos aránylagosan adózott.

Udvarhelyszékben összeíratott így mintegy ezer insurgens, melynek mintegy harmada két lovasszázaddá alakult, a kétharmad gyalog fölkelő négy századba (companiába) osztatott. {1}

Ezt vévén számítási alapul, a Székelyföldről mintegy 5000-re tehetjük az 1809.-i nemesi fölkelők számát. Ennek azonban alig volt szerepe a francia betörés ellen, mely csak a Dunántúl nyugati határszélét érintette s a győri csatában mérkőzött az utolsó magyar nemesi insurrectioval.

Az 1809.-i hadjáratban még előbb igénybe vették a székely határőrezredek katonai szolgálatát, melynek jelentékeny része volt a lengyelországi hadjáratban. Ez ugyan nem volt gazdag fegyvertényekben, de számos családfőnek és munkaképes családtagnak a hazától távolléte miatt érzékeny áldozattal sújtotta a Székelyföldet. Nyolc székely huszárszázad és két székely gyalog-zászlóalj kelt át a tavasz kezdetén a Duklai-szoroson és szállotta meg Krakkót. Előnyomultak egész Varsóig. A Sandomirba való bevonuláskor az opatowi kapunál a dísz-sorfalat a székely huszárezred alkotta. Harcoltak Lembergnél s Tarnopolnál, számos kitüntetésben részesülve.

Napóleon 1812.-i oroszországi hadjáratában, midőn Ausztria is szövetségese volt, a székely határőrök nem vettek részt, habár mozgósítva voltak s egy része erdélyi városokban, más része Bukovinában és Galiciában táborozott. 1813 elején a II. székely gyalogezred főhadiszállása Szucsavában volt; a székely huszárezred századai közül kettő Szucsaván és környékén, két század pedig Csernowitzban állomásozott. A tavasz folyamán részint a Visztula mellett, részben Lemberg környékén táboroztak; a két gyalogezred- s a huszárezredben több mint 5000 ember. {2}

A határőrző székely katonarend összes lélekszáma, a növendék fiúkat is beleszámítva, az 1813.-i összeszámítás szerint az 1. székely gyalogezredben 33314, a 2.-ikban 29601, a székely huszárezredben 21004; összesen 83919 volt. «Egy valóságos katonai szolgáló famíliára esik 7 lélek.» Tényleges székely katona volt a három ezredben 12000.

Napóleon ellen oroszországi katasztrófája után újabb koalíció keletkezvén, abban Ausztria is részt vett s a világhírű lipcsei csatában (1813. október 16-19.), az ún. népek csatájában, ahol Napóleon szerencsecsillaga lehanyatlott, részt vett a székely határőr gyalogezrednek két zászlóalja és a székely huszárok hat százada. Az osztrák hadijelentések megemlítették, hogy a harcok folyamán a legkitartóbb vitézség által tüntették ki magukat. Később a Majna melletti Frankfurt vidékén vívott harcokban is.

1814-ben az olaszországi, majd a németországi s végül a franciaországi hadjáratban vettek részt s Párizsba is bevonultak.

A császári és királyi hadseregnek 1814. november 30.-án kelt és Erdélyre vonatkozó állomány-kimutatása szerint, a 14. számú 1. székely gyalog-határőrezred tényleges állománya volt 2339 ember, 1412 helybeli és 1268 szolgálatképes állománnyal. Ezen ezred június 8. és 10.-e közt érkezett Csíkszeredára. A 15. számú 2. székely gyalog határőrezred két zászlóaljának effectiv állománya 2338 ember volt, helybeli állománya 2014, szolgálati állománya 1818. Ezen ezred július 8. és 12.-e közt érkezett Kézdivásárhelyre.

Napóleon Elba szigetéről visszatérése után az 1815.-i hadjáratra a székely határőrök is mozgósíttattak és részt vettek a francia földön folyt harcokban, amely Napóleon utolsó, száz napos uralmát megdöntötte. Ebben a gyalogezredek egy-egy zászlóalja s a huszárezred hat százada szerepelt.

Végre a bécsi fejedelmi kongresszus (1815.) visszaadta Európának a régóta nélkülözött békét. «E béke Erdély egyetlen részére sem volt oly kívánatos, mint határőreinkre. Az áldozatok, melyeket a határőrség a csekély szünetekkel 25 évig tartó háborúban hozott, az ország többi részei által viselt terhekkel legkevésbé sem állottak arányban. A szám, melyben a határőrnépesség a háborúban részt vett, jóval túlhaladta az ország más népességének részesedési arányát; pedig a határőr bent az országban is terhes, a haza többi polgáraival nem közös határőri szolgálatot tett. Míg továbbá az ország többi lakosai közül a külháborúban való részvét különösebben a népesség fiatalabb részét érte, mely előtt a családi élet örömei és gondjai még ismeretlenek voltak, vagy azokat terhelte, kik a háborút zajában megélemedve a családi élettől távol tartották magokat, azalatt a határőrök közül hányat szakasztott ki az épp oly terhes, mint veszélyes kötelesség olykor már számos családja köréből?! A határőrök közt hány családapa áztatta vérével az idegen csatatereket s találta sírját messze vidéken, gyámoltalan özvegyet és számos árvát hagyva maga után.» {3}

*

A francia háborúk alatt az alkotmányos élet szünetelt. 1809 után még csak egy országgyűlést tartottak Erdélyben 1810/11-ben, midőn «a nemes székely nemzetnek választott követei és meghívott főbb rendjei» részletes memorandumot terjesztettek a rendek elé, hogy «őfelségét kérni méltóztassanak, hogy az 1809-ből «őfelsége elibe terjesztett két nevezetes articulusokat megerősíteni s még ezen országgyűlés folytában leküldeni» méltóztassék. Az 1795. március 28.-án felterjesztett, a határőrség reformálását kívánó tervezetre is határozatot kérjenek, hogy valahára a székely nemzet «eddig is olyan hosszasan viselt terhes, törvénytelen sérelmeitől mentté tétessék.» {4}

A rendek felterjesztése bizonyára megtörtént. De a székely határőrség reformálására nem volt alkalmas az idő, a folyamatban levő francia háborúk miatt. A másik főkívánságot illetőleg pedig, hogy a bécsi kormánynál mennyire időszerűtlen volt adótörlésre még csak gondolni is, elképzelhető abból, hogy épp az országgyűlés folyamán (1811. március 15.) hirdettetett ki a devalvációról szóló pátens, mely által minden papíros pénz névértékének ötödrészére szállíttatott alá.

A székely határőrség kérdésével behatóbban még csak az 1841/43. kolozsvári országgyűlés foglalkozott. V. Ferdinánd az erdélyi rendek felterjesztésére 1842. január 26.-i leiratában azt válaszolta, hogy a határőrség mindaddig meg nem változtatható, míg afelől új tervet nem készítenek, s azt a király meg nem erősíti.

A rendek 1842. július 21.-i feliratukban ismételve kérték, hogy a székely nemzetnek a határőrség súlya alatt nyögő egyik részét az alól, a másik részét pedig az adóterhek alól mentesítse, s ha a birodalom biztonsága határőr-katonaság felállítását kívánná, új terv készítését a rendekre bízni méltóztassék.

A rendek feliratára a fejedelem válaszolva leküldte azt a tervezetet, melyet az 1794. évi országgyűlés a határőrség iránt készített azzal a felhívással, hogy annak alapján az új viszonyoknak megfelelő tervet készítsenek s azt helybenhagyás végett terjesszék föl.

A rendek az I. Lipót diplomája 14. pontjának alapul vétele mellett egészen más tervezetet készítettek, melynek főelvei a következők voltak:

A székelyek az adó alól mentessenek föl, de kötelesek legyenek a haza oltalmára saját költségükön katonáskodni. A törvényes számbavétel (lustratio) alapján katonakötelesek rendszeresen nem mindnyájan, hanem csak minden 10-ik tartozik katonáskodni, s ha a haza védelme úgy kívánná, a mozgósítandó székelyek száma országgyűlésileg állapíttassék meg, miként a nemzeti fejedelmek alatt történt. Háború idején, ha szükséges, Magyarországba is kivitettessenek, de idegen országokba, akaratjok ellenére, kimenni ne kényszeríttessenek. A székely katona lóval, lőfegyverrel, szíjszerszámmal és köntössel tartozzék magát ellátni, s otthon szolgálaton kívül élelméről is maga gondoskodjék, de midőn házán kívül katonai szolgálatban van, élelemmel az állam lássa el stb. A székelyek között a hazai törvények szerint fennállott kölcsönös örökösödési-rendszer állíttassék vissza.

A rendek a kormányszék vonakodása ellenére a tervezetet a fejedelem elé terjesztették. Eredménye azonban ennek sem lett.

Amiért a két testvér-haza legjobbjai évtizedeken át küzdöttek: az alkotmányos új Magyarország megalkotása, 1848 tavaszán mintegy varázsütésre, rohamosan megvalósult. Nehezebben ment a reformok megvalósítása Erdélyben, ahol a bécsi kormánynak még több eszköz állott rendelkezésére a reformok hátráltatására. De miután az anyaország meghozta a 48-as korszakalkotó törvényeket: az erdélyi hazafiak kitalálták a módját, hogy Erdély miként legyen részesévé egy csapással a nevezetes vívmányoknak. Országgyűlést kell összehívni s elhatározni az anyaországgal az uniót, melyet az a maga részéről már törvénybe iktatott s ez által kiterjeszteni az új magyar törvények általános hatását Erdélyre is.

A vármegyék, székek, városok közgyűléseket tartottak és sürgősen kérték az országgyűlés összehívását. Előkelő szerepet játszott a hazafias mozgalom terén a Székelyföld. Udvarhelyszék 1848. április 4.-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy 30 tagú küldöttséget indít Kolozsvárra a főkormányszékhez, sürgetni az országgyűlés összehívását. Felterjesztést is intézett a főkormányszékhez, melyben erélyesen hangsúlyozta, hogy «az unió minden teendők alapja ... ez nyugtatja meg a kedélyeket az adó, a székely határőrség igazságai ellenkező helyzete ... stb ... tekintetében.» {5}

Az udvarhelyi küldöttség április 8.-án érkezett Kolozsvárra, hosszú kocsi-sorral, élükön nemzeti színű zászlókkal. Kolozsvár lelkes közönsége hazafias tüntetéssel fogadta az udvarhelyieket. Pálffy János az üdvözlőbeszédre adott válaszában azt mondotta, hogy most csak 30-an jöttek, de ha kérelmük meg nem hallgattatik, elhozzák mind a 30000 székelyt, akiknek nevében megjelentek. Másnap, április 9.-én a küldöttség benyújtotta kérvényét a főkormányzónak a gubernium épületében. Gróf Teleki József nem a legszívesebben fogadta a küldöttséget, kifejezvén az eljárás szokatlanságát s hangsúlyozva, hogy ő 30 ember kívánsága dacára is csak olyat tehet és fog tenni, aminek célszerűségéről s alkotmányosságáról meg van győződve. Pálffy János a küldöttség vezetője a rideg válaszra azzal felelt, hogy «majd eljőnek, ha kell, a mi 30 ezernyi küldőink is.»

Az udvarhelyiek nem nyugodván meg a nyert rideg válaszban, másnap, április 10.-én egy «Emlékirat»-ot szerkesztettek s adtak be a kormányszékhez, melyben kifejtik, hogy a székely nemzet megnyugvása vagy békétlensége az ország békéjére vagy megzavarodására befolyással lévén, a nem remélt tagadó válasz után a rend további fenntartásáért amint jót állani nem mernek, úgy a bekövetkezendő kedvetlen és jóvá nem tehető eredményekért Isten és emberek előtt felelősek nem lesznek.

A főkormányzó Udvarhelyszék kérését s a küldöttség emlékiratát a királyi főkormányszék teljes ülésében április 11.-én tárgyaltatván, a szorongatott helyzetre való tekintettel azt a rendkívüli határozatot hozták, hogy az országgyűlést felsőbb jóváhagyás reményében május 29.-ére Kolozsvárra összehívják, amint azt tüstént ki is hirdették.

Így hívták össze - a székelyek erélyes sürgetésére - az 1848. május 29.-i országgyűlést, amely az uniót létesítette. Május 30.-án az országgyűlés, a három nemzet követeinek megegyezésével, közértelemmel, egyhangúlag kikiáltotta az uniót. V. Ferdinánd az uniótörvénycikket június 11.-én szentesítette. E törvénycikk alapján választott aztán Erdély is képviselőket a július 5.-ére Budapestre összehívott közös magyar országgyűlésre. A Budapesten összeült magyar országgyűlés megalakulásánál tekintettel volt Erdélyre is. A ház egyik alelnökévé Pálffy Jánost választották meg az országgyűlés első, alakuló ülésén s a hat képviselőházi titkár közül egy szintén erdélyi lett. A magyar országgyűlés további folyamán tehát az erdélyiek is részt vettek s az unió valósággá vált.


1 Jakab Elek - Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története, 540.

2 Az Udvarhely vármegyei levéltár adatai szerint.

3 Gróf Teleki Domokos: A székely határőrség története, 203.

4 A székelyek adó ellen való instantiájok 1810-11. (Udvarhely vármegye levéltára)

5 Udvarhely vármegye története 560.