Make your own free website on Tripod.com

XXVIII. A határőrségtől a francia háborúkig. (1764-1795.)


A székely határőrség intézménye átalakította a Székelyföld közéletét s kihatással volt a magán és társadalmi viszonyokra is. Nehezen törődött bele a nép az új rendszerbe, de midőn egyszer az meggyökeresedett, a székely szívósság ki tudta aknázni annak az előnyeit s a székely vitézség az új keretben is kitűnően érvényesült.

A határőrök és a nem-katona székelyek között felmerülő perek elintézésére a királyné vegyes-peres törvényszékeket állíttatott fel Csík, Háromszék és Bardóc részére, melyek nyolc tagból állottak, úgy mint elnökből, hat ülnökből (kiket egyenlő számmal neveztek ki katona és polgári rendből) és egy jegyzőből. Az elnök katona volt, 3 ülnököt az ezredparancsnok nevezett ki a tisztek közül, 3 világi ülnököt a főkirálybíró vagy az állandó törvényszék. E vegyes-peres törvényszék nem volt állandóan működésben, mint a polgári, hanem a perekhez képest időközönként ült össze az elnök hívására.

Ezek a vegyes törvényszékek azonban nem sokáig állottak fenn s aztán a határőrök pere is a polgári törvényszék előtt folyt, pedig volt bőven, mert igen sok per keletkezett a katonák és nem-katonák között, melyek sokáig elhúzódtak.

Nemsokára a polgári törvényszékek is reformáltattak. Ebben az időtájban állíttatta fel ugyanis Mária Terézia az állandó törvényszékeket, az ún. folytonos táblákat (continua tabula) Erdélyben, amelyek a politikai, gazdasági, s főképp a peres ügyeket tárgyalták, és azokban ítélkeztek a magyar vármegyékben, vidékeken és a székely székekben.

A székely székekben addig a viceszékek (vagy tizenötödnapos törvényszékek) ítélkeztek a vicekirálybíró elnöklete alatt, amelytől a generális, vagyis derékszékhez történt a fellebbezés, melyen a főkirálybíró elnökölt. Az igazságszolgáltatás előbb nehézkes és lassú volt, sok per túlélte a pörlekedőket s a törvényszékek a székelyeknél eldarabolódtak derékszék, viceszék, fiúszék, részleges székekre (generális, vice, filialis, partialis sedria).

Mária Terézia ezeken az igazságszolgáltatási bajokon segítendő léptette életbe az állandó törvényszékeket 1763-ban, amelyek működésüket 1764 elején kezdették meg. Minden vármegyében, vidéken és székben egy-egy törvényszék szerveztetett. Bardócban, Miklósvárszéken és Gyergyóban az anyaszéktől külön kisebb törvényszék állíttatott fel, minthogy e fiúszékek távol estek a központtól. Elnöke lett a főkirálybíró; Bardócban is az udvarhelyszéki főkirálybíró elnökölt.

Az «folytonos tábla» hivatalos személyzete állott 12 rendes és 12 számfeletti székülőből, Bardóc és a másik két fiúszékben kilenc rendes és kevesebb számfeletti ülnök volt. A rendes bírák közé számíttattak az alkirálybírák (vicetisztek), jegyzők és királyi adószedők is s alárendelt személyzet voltak a dullók, ügyvédek, írnokok stb. A rendes ülnökök évi fizetést, a helyettesek napidíjat húztak.

A székelyeknek nemcsak közjogi és társadalmi állapotában, de adózása tekintetében is nagy változást idézett elő a székely határőrség szervezése 1764-ben.

A székelyek adómentességet régebben a hadfelkelés ellenértéke, recompensatiója fejében élveztek. Miután adó alá vettettek, egyebek közt azért történt, hogy nem vették többé igénybe hadiszolgálatukat. Midőn Mária Terézia Buccow generális által a határőrséget köztük is szervezni megkísérli (1762): a székelyeknek egyik legfőbb ellenvetésük, hogy ők már rég ideje súlyos adóterheket viselnek, adót fizetni, és egyszersmind katonáskodni nem képesek s kérték, hogy hagyják meg őket adófizető állapotjukban. {1} Akik fölvették a fegyvert, azok is azon kikötés mellett tették, hogy adómentesek legyenek.

Mária Terézia 1763. október 8.-án a székely székekhez intézett pátensében megígérte, hogy a határőrségben szolgáló székelyeknek béke idején adójuk harmadrésze, háború idején az egész elengedtetik. {2} A határőrség szervezése után 1764. március 24.-én kiadott hadi törvények és katonai szabályok (regulamentum) is biztosítja a határőröket, hogy a közterhek (szállás, előfogatadás és közmunka) alól fölmentetnek, kivéve a vár és sánc erődítési munkákat, utak és hidak javítását; békében az adó egyharmada, háborúban az egész elengedtetik; a szék- és egyéb gyűlések költségeihez nem járulnak.

Mária Terézia korában az adófizető népet sokatmondó, jellemző kifejezéssel élő kincstárnak (vivum aerrarium) szokták volt nevezni. Erre az államkormány a kincstár érdekében is gondot fordított, hogy fizetőképességüket fokozza. A királynő a jobbágyok sorsát különben is szívén viselvén, Erdélyben is vizsgálatot rendelt el a végből, hogy megtudja: vannak-e olyan földesurak, kik jobbágyaikat egy héten kézi munkával négy, vagy vonó marhával három napnál, zselléreiket két napnál tovább dolgoztatják, s egyéb rendellenes zsarolásokkal illetik? A Székelyföld falvaiban is tartanak vizsgálatokat és tanúkihallgatást (1765 elején) és pedig a jobbágyokra nézve kedvező, a földesurakra elismerő eredménnyel. A legtöbb vallomás azzal végződik, hogy a jobbágyoknak a földesurak ellen semmi panaszuk nincsen, kevés kivételt egy pár főúri nagybirtokosnál találtak, kik nem igen laktak székelyföldi birtokaikon. {3}

Az úrbéri szabályzat (urbarium), melyet a királynő 1765. július 10.-én kiadott, meghatározván a jobbágyok jogait és kötelezettségeit, a földesurakat arra is kötelezi, hogy viseljenek gondot arra, hogy az adó felosztása és behajtása a jobbágyok között a vármegyék és székek előírt normája szerint, igazságos mértékben, arányosan történjék, és túlterhelés ne forduljon elő. A számadásokat az adóról s a községek jövedelme és kiadásairól felülvizsgálhatják. {4}

A királynő sűrűn egymásután adta ki rendeleteit, melyekkel az adófizetés módját és rendszerét egyszerűbbé, olcsóbbá, gyorsabbá és igazságosabbá tenni igyekezett. 1774. augusztus 6.-án az adórendszer állandósítása érdekében elrendelte a telkek felmérését. 1776. február 8.-án megsürgette és 1777. április 17.-én bevégezni parancsolta. A gubernium a munkálatokat 1777. szeptember 26.-án december közepére beadni kívánta. Hat lajstromot mellékeltek a rendeletekhez, melyek közül az 1.-be összeírandók voltak a kereskedők és iparosok, a 2.-ba azok, akik földmívelésből élnek, 3.-ikba a marhatenyésztők, 4.-ikbe azok, akik földmívelésen és állattenyésztésen kívül, vagy anélkül, méhészettel, fa- vagy agyagmívességgel. téglaégetéssel, pálinkafőzéssel, kötélveréssel, fonással, szövéssel, vagy hasonlókkal foglalkoznak, árut vagy sót fuvaroznak. Az 5.-ik lajstromba kellett írni a napszámosokat, a 6.-ikba pedig azokat, kik a közös erdőkből fát hordanak a városba, vagy hetivásárokra.

Minden lajstromon egy rovat arról készüljön, hogy a lakosok mivel tartoznak robotban, évi díjban, tizedben vagy más állandó címen.

A második lajstromon, arra való tekintettel, hogy melyik termékenységi osztályba soroztassék valamely helység, meg kellett jelölni, hogy egy köböl (a vetőmagot leszámítva) 5, 4, 3 vagy csak két magot ad és hogy egy 1600 öles hold rét 9, 7, 5 vagy kevesebb szekér szénát terem.

Ezek alapján lesznek a most érvényben lévő osztályozások, a föld, rétek és szőlők termékenysége tekintetében helyesbítendők. A felségnek az lévén az óhajtása, hogy minél előbb állandó és lehető kevés rovatra osztott adótervezet (systema) állapíttassék meg, szükséges az adókönyvekbe eddig be nem vezetett birtokrészeket és gazdasági tárgyakat is bevezetni, amiből az adózók jövedelmet élveznek. Elrendelték azért az erdők, cserjék, közlegelők, gyümölcsösök, zöldséges és díszkertek felmérését is, katonai vagy más felesküdt mérnökök által. Összeírják azt is, hogy az adózók milyen jövedelmeket élveznek malmok, pálinkafőző üstök és más ilyennemű gazdasági eszközök után. {5}

A székelyek nem örvendtek a földmérési rendeleteknek és tiltakoztak, illetőleg felfolyamodással éltek ellene. Marosszék összes birtokosai főkirálybírájok és az állandó törvényszék által arra kérik a guberniumot, hogy a felmérést addig is szüntesse be, míg a királynő eziránt újabban intézkednék. Azzal érveltek, hogy minden székelyföld kiváltságos nemes természetű, melyet ők úgy bírnak, mint a vármegyéken a nemesek a magokét.

Mivel a székely nemeseknek a falu minden közös földjében, tehát az erdők, mezők, legelőkben arányos része van, azokat fölmérni és adólajstromba írni mindaddig nem lehet, míg az ő arányrészük abból ki nem szakíttatik. A székely-birtok vagy ősszékely eredetű, vagy adományozás révén nemesi és tulajdonjogon bíratván, a parasztok abból urok tetszéséből csak haszonélvezetre nyertek, munkájuk bére fejében, egyes részeket, melyeket tehát felmérni nem lehet. {6}

Még nagyobb visszatetszést szült és visszahatást idézett elő II. József császár reformtörekvése a földmérés és új adórendszer céljából, melynek alapja a termőföld jövedelme leendett, s mely alól a nemesség sem lett volna mentes. Mihelyt erről a tervéről a császár bizalmas közléseket tett, futótűzként terjedt el a hír s a vármegyék mellett a székely székek is felzúdultak, mint a megbolygatott méhkasok és siettek tiltakozni és kérelmezni.

Marosszék kiváltságokat élvező székely nemessége 1784. január 31.-én kérvényükkel «elalélt lélekkel» folyamodnak főkirálybírájukhoz és állandó törvényszékükhöz, midőn a közhírekből oly dolgokat értettek, melyekből törvényeik, szabadságuk, privilégiumaik megbomlását, sőt utolsó romlásukat «elbágyadt szívvel» előrelátják. A vármegyék eltörlése és Erdélynek s 11 új nagy vármegyére osztása még csak hagyján, «de keservesebb annál, sőt minden történeteknél, hogy ... a mágnásoknak és nemeseknek is minden allodiális földeik contributio (adó) alá felmérettessenek.» Ezáltal megbontatnak az ország alaptörvényei, a nemességnek törvényeken alapuló örökös szabadsága. «Ily igen terhes következéseknek félelmében sír a mi szívünk - írják - sírnak a mi gyermekeink, sírna még a föld is, amelyen járunk, ha érzékennyé lehetne.» Arra kérik a főkirálybírót és a törvényszéket, hogy törvényeikre és kiváltságaikra hivatkozással a guberniumot az iránt keresse meg, hogy vesse magát közbe az uralkodónál, hogy törvényes igazságukban és szabadságukban őket tartsa meg továbbra is. {7}

Udvarhelyszék elkeseredett nemességének közönsége számos aláírással ellátott kettős kérvényben ugyanazért folyamodik 1784 elején főtisztjük és törvényszékükhöz, hallván, hogy a felség őket «nemesi szabadságuk megromlásával adófizetéssel terhelni elvégezte volna.» Jellemzi az elkeseredést «gróf Teleki Julianna, néhai báró Kemény Zsigmond úr özvegye» aláírása után ez a sajátkezű megjegyzése: «ki nemesi szabadságomat életemnél drágábbnak tartom, könyörgök, minekelőtte az elvétetnék, vétessék el életem, azzal nagyobb irgalmasságot vészek.» {8}

Midőn pedig az új vármegyei felosztás előkészítésére már királyi biztosok küldettek ki a gubernium által, a «nemes udvarhelyszéki szabadsággal élő székelyek és nemesek» 1784. augusztus 26.-án «instálják sőt ugyan kényszerítik» a törvényszéket, hogy beadott előbbi kérvényeiket «a közelebb következendő postanapon» küldjék fel a gubernium elébe.

A tömeges kérvények II. Józsefet nem térítették el szándékától: a földek felméretését 1786-ban megkezdette, bevégeztette, s 1787-ben az új adórendszert is munkába vétette. A bekövetkezett török háború a végrehajtást megakasztotta s II. József halálos ágyán e kedvelt tervét is, többi reformjaival együtt megsemmisítette.

*

II. József halála után a politikai reformtörekvések, melyek az egész nemzetet áthatották, élénken foglalkoztatták a székelyeket is. A székelység is megmozdult s a székely székek követeket küldöttek Udvarhely városába, ahol az anyaszék rendjeivel együtt tanácskozván, 1790. május 10.-én elhatározták, hogy székenként külön követeket küldenek a magyar országgyűlésre, hogy «az új királlyal kötendő szerződésekben, hitlevélben és esküvésben nemes Erdélyországát is, mint a szent koronának tagját, béfoglaltatni kérjék és nemes Magyarországnak Erdéllyel lehető szorosabb uniáltatása módjáról értekezzenek.» Ezen végzés következtében a székely székek (Csíkszék kivételével) küldöttek is követeket a budai országgyűlésre, amely az erdélyi követeket rokonszenvvel fogadta és - mint a követek írták - «nagy reménység nyújtatott, hogy Erdély is az új királlyal kötendő szerződésben belététetik.»

Nemsokára kiadatott az erdélyi külön országgyűlést egybehívó királyi levél is. Az 1790. december 12.-én Kolozsvárt megnyílt országgyűlés a követek utasításai következtében tárgyalás alá vette az unió kérdését, de azt olyan föltételhez kötötte, amely magában elegendő volt meghiúsítására. A rendek ugyanis az unió esetére is fenntartani kívánták az erdélyi külön jogokat és kiváltságokat, külön országgyűlések tartását stb. Az udvar az unió feletti tárgyalásokat elnapolta. Így keletkezett az 1791. II. és VI. törvénycikk, amely törvénybe iktatta ugyan elvben a magyar koronával az uniót, de a külön törvényhozást és a külön kormányzatot fenntartotta.

Az 1790-es éveknek többi országgyűlései is (1792. és 1794/95-ben) csak a foltozgatás politikáját folytatják a törvényhozásokban; amiben merészebb újításra törekszenek, azt az udvar nem szentesítette.

A székelyek főként a határőrség eltörlésére törekedtek. Az új alkotmányos korszak hajnalhasadásával azt remélték, hogy eljött az ideje, hogy az 1769-ben rájok erőltetett katonai rendszert eltörölhetik s visszaállíthatják az előbbi törvényes állapotokat. Mert az új rendszer sehogy sem tudta, nem is igen igyekezett magát a székelység előtt megkedveltetni. A katonaságra kötelezett lófő és gyalogrend a többnyire idegen tisztek zsarnoksága alatt nyögött; a nem-katonák az adó s a katonai szolgálmányok nyomasztó terhét viselték. Csak ingyen tűzifát mintegy 1633 ½ ölet kellett szolgáltatni a két székely gyalog és egy huszár ezred tisztjei részére. Potom áron kellett igás és kézi napszámos erőt állítani, utak, hidak készítésére, a szorosok őrségei és erődítményei részére, fuvarozásra stb., ami az igaerőt elvonta a mezei munkától. Emelte az elégedetlenséget a katonai állomáshelyeken a mészárszék-tartás kötelezettsége s a hús árának tetszés szerint szabályozása. Az ezekből keletkezett mindennapi súrlódáson kívül betetőzte az elégedetlenséget a székely ezredeknek a hazán kívül idegen harcterekre s állomásokra kivitele, s a velök való kegyetlen bánásmód.

Mindezek arra indították a székely székeket, hogy az országgyűlésen a határőrszervezet megszüntetését sürgessék.

A kolozsvári 1790.-i országgyűlésre küldött székely követek utasításában a székely nemzetet illető legfőbb kívánalom az volt, hogy régi törvényes állapotjába, ősi szabadságába visszahelyeztessék, mind személyükre, mind javaikra nézve.

A kolozsvári 1790/91. országgyűlés behatóan foglalkozott a székelyek sérelmeivel, melyek közül főként háromnak az orvoslását tartották szükségesnek. Első és legfőbb sérelem volt az adófizetés. Második a hadiszolgálatnak az ősi szabadsággal ellenkező módja, melyet 1764-ben az országgyűlés megkérdezése és beleegyezése nélkül erőszakkal kényszerítettek a székelységre. Harmadik, hogy «a székely katonákat a magyar hazán kívül való hadakozásra messzeföldre viszik, és ezáltal kíméletlenül fogyasztatik.»

Ezen sérelmek orvoslására a rendek 1790/91-ben törvénycikkeket készítettek arról, hogy a székely lófők és darabontok az adózástól és minden közterhek alól kivétetnek, és régi diplomás állapotukba helyeztetnek vissza; továbbá a módozatokról, mi által az egyházhelyi nemesek, az armalisták, a lófők és gyalogok megkülönböztethetők és az adó alól felmenthetők legyenek; végül a székely katonaságnak a törvényes állapotba visszahelyezéséről.

Ezek meglévő sérelmek orvoslását tervezték. Egy negyedik törvénycikk által elejét akarták venni ama fenyegető veszélynek, mely szerint a székely határőrségben szolgáló idegen tisztek már II. József császár idejében arra törekedtek, hogy a katonáskodó székelyeket a többiektől lakásra nézve is elválasszák (separatio) s a főnépek birtokát «erőszakos cserélés címe alatt» kisajátítsák, melynek célja «a fegyvert nem viselő primori rendnek a maga ősi honjából való kinyomása lenne.»

Ennek akarták elejét venni egy tervezett törvénycikkel, mely szerint a főrendű székelyek a katona székelyek közt lévő jószágaik és örökségeik békés birtoklásában biztosíttatnak és a különválasztás (separatio) veszélyétől megóvatnak.

E törvénycikk-tervezetek egyrészt a felterjesztésben, másrészt a Bécsbe küldött országos követségnek adott utasításban bőségesen megokoltattak, de «a felküldött articulusok királyi megerősítést nem nyertek.» A király inkább azt határozta, hogy egy vegyes (katonai és polgári) bizottságot rendel a székely határőrség új, törvényes szervezésének kidolgozására s az erdélyi rendeknek 1792-ben azt válaszolta, hogy «valameddig az erdélyi szélybeli katonaság új systémájának kidolgozására rendelt mixta commissio a maga munkáját eleibe nem terjeszti, addig a székelyek állapotjában változást nem lehet tenni.» {9}

A rendek erre 1792-ben azt végezték, hogy addig is még a székely határőrség új szervezetét előkészítő bizottság munkálatát elvégezné, új törvénycikket terjesztenek a király elé, mely a székely nemzetet biztosítsa, hogy «régi törvényes állapotjára vissza fog tétetni.» Így keletkezett 1792-ben az a 18. szám alatt tervezett törvénycikk, melynek célja az volt, hogy «a székely primipilus és pixidarius az adó alól ment légyen s katonáskodása a törvényes lábra állíttassék vissza.» {10} Királyi megerősítést azonban ez sem nyert.

A székelyek fősérelme az adófizetés mellett a határőrség törvénytelennek tartott szervezete volt. Ennek megváltoztatására a székelyek eleitől fogva törekedtek, de hasztalanul. Mária Terézia és II. József alkotmányellenes uralkodása nem kedvezett a törekvéseknek. Az alkotmányos élet felvirradása alkalmasnak látszott régi sérelmük orvoslására.

A székelyek már az 1790/91. évi országgyűlés alkalmával sürgették régi törvényes állapotuk visszaállítását. Az ország rendjei támogatták őket törekvéseikben. II. Lipót 1792. januárius 21.-én kelt leiratában maga is elismerte, hogy «a mostani szélybeli (ti. határőrségi) katonaságnak rendi és módja tetemes sok hibákkal teljes» és őt az ország rendjeinek kérelme és «a törvénytelen iga alatt nyomorgó székely nemzetnek alázatos könyörgése» arra bírták, hogy elrendelje, miszerint a törvényekhez, a székely jogokhoz és az újabb katonáskodás módjához alkalmazkodó tervezet készíttessék, polgári és katonai vegyes bizottság által.

A kívánsággal az 1792.-i kolozsvári országgyűlésen is előállottak és a rendek (a mint fennebb már mondottuk) elhatározták, hogy «a székely primipilus s pixidarius az adó alól ment légyen s katonáskodása a törvényes lábra állíttassék vissza.»

Ezt azonban az új uralkodó, Ferenc császár-király nem szentesítette. A helyett egy vegyes bizottság (mixta commissio) a tervezetet elkészítvén, azt az udvar leküldte véleményadás végett. A leiratban (1794) Ferenc császár-király «őfelsége kegyesen megismérte, hogy a székelyek katonáskodásának systémája nem lévén törvényes, mást, törvényesebbet kell helyébe készíteni.»

Az 1794/95.-i országgyűlésen «a székely nemzet sérelmei orvoslása kéretett» újabban is.

A vegyes bizottság tervezetét az 1794/95.-i kolozsvári országgyűlés 37. üléséből kiadta az országgyűlés által kirendelt bizottságnak (systematica deputatio). Miután ez «minden részeiben helybenhagyta a tervezetet, mielőtt az országgyűlés elé megvizsgálás végett beadattatnék», hogy aztán «magának őfelségének meghatározás végett felküldessék», kiadták a székely nemzetnek véleményadás végett. A székelyek aztán megtették megjegyzéseiket, kifogásaikat és kívánalmaikat.

A székelyek törvényes lábraállításának alapföltétele szerintük «a katonáskodásbéli kötelességre nézve is az, hogy mind azok, kik nem katonák, de egész adót fizetnek és mind azok, kik kettősterűvel, ún. katonáskodással és adózással terheltettek, minden további adózásnak a terhétől mentesek legyenek.» Hosszasan fejtegetik a székelyek adómentességi kiváltságait, hivatkozva diplomákra, történetírókra, törvényekre, Mátyás királytól és Bonfiniustól, az ökörsütésen, Verbőczin, a nemzeti fejedelmek korán át a Lipót-féle diplomáig, mely «a székelységnek ezen szabadságát nem annyira visszaadta, mintsem annak az előbbeni időben való törvényes lételét megismérte, midőn a maga szentséges adománylevelének 14.-ik pontjában a székelyeket minden adózástól menteknek lenni kinyilatkoztatta.» Azóta amit «önként való segedelem ajánlás gyanánt» adóztak, azt is a «más két nemzet felsegélésére nem valami törvényes és diplomai erőnek kötelességéből, hanem barátságos és atyafiságos szeretetből, oly hathatós protestatio mellett, nehogy az örökös kötelességgé váljék, adakozták.» Erre nézve hivatkoznak az 1692. és az 1693. évi országgyűlés végzéseire, az 1696.-i és 1701.-i protestatiokra, Lipót 1700.-i végzésére és az 1714. évi adótörvényre. Mindezek alapján kívánják a székelyek adómentességének visszaállítását.

A felirat második részében hosszasan értekeznek «a katonáskodásbéli kötelességről és annak módjáról», a legrégibb időtől a legújabbig és előadják sérelmeiket, kívánalmaikat az orvoslás módjára nézve. Végül kérik az országgyűlést, hogy a módosított tervezetet az ő kívánalmaikkal a király elé terjesztvén, azt «a törvénytelen adózás és katonáskodás terhe alatt lévő székelyeknek régen óhajtott és várt vigasztalására. nem várván a következő országgyűlést, oly teljesedésbe venni méltóztasson, nehogy a feltételekkel ellenkezzék, hogy így a megerősített új szabályzat a következő országgyűlésre beadassék és nem másképpen, hanem az ország rendjei elfogadják, törvényes ereje legyen.» {11}

Az 1794/95. országgyűlés végzései közt erre vonatkozólag azt olvassuk, hogy «planum készíttetett a székely nemzetnek diplomaticus törvényes állapotjára való visszatételéről.» {12}

Az országgyűlés a tervezetet a székelyek kívánalmai szerint módosítva terjesztette fel.

A felterjesztésben a rendek megjegyezték, hogy ami az egyházhelyi nemesek állapotját illeti, azt a rendek már 1755. október 8.-án kelt felterjesztésökben bőven kifejtették, hogy ti. bármily rendű nemesnek, akár őseredeti, akár adományos, akár címeres legyen, az alaptörvények szerint egyenlő nemesi előjoga van és adómentessége nincs birtokának mennyiségéhez, vagy minőségéhez kötve és ezzel az előjoggal az egyházhelyi nemesek is bírtak, rendes adófizetőkül sohasem tekintettek és a portákhoz sohasem számíttattak. És habár 1714-ből országgyűlési határozat azt végezte, hogy a két jobbágytelekkel nem bíró nemesség ő maga adózzon; ez a határozat érvényét immár elvesztette, vagy ha egy ideig lett volna is érvénye, a rendek 1755.-i fellebbezése által, újabban pedig a Lipót-diploma megerősítése által erejét teljesen elvesztette.

A rendek tehát meghallgatván a székelyek kívánalmait, a tervezetet ahhoz képest dolgozták ki és készítettek új tervet, s azt küldték fel az udvarnak, kérvén annak megerősítését és mihamar visszaküldését, hogy a következő országgyűlésen törvényerőre emelhessék. {13}

Az új tervezet a mellékletekkel Bécsbe küldetett, de mert «a statusok a mixta commissio munkáját el nem fogadván, magok készítettek planumot», az udvar ezt nem fogadta el. Azt az ellenvetést tették Bécsben, hogy a «statusok a dicsőült II. Leopold propositiojában foglalt feltételnek, az adó csonkulásánál a köznép új terheltetésén kívül való kipótlására nézve, nem tettek eleget.» Az udvar tehát a székelyek adóját csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni, ha annak pótlásáról gondoskodnak.

A rendek erre a kívánságra és föltételre már 1792. október 13.-án azt felelték, hogy «az egyházhelyi nemeseknek, armalistáknak, székely lófő és darabont rendeknek adó alól való felszabadításával a provincialis cassa (az országos adópénztár) semmi hiányosságot nem fog szenvedni, csak némely elkerülhető költségekkel ne terheltessék.» Kimutatták, hogy az egyházhelyi nemesek, armalisták és székelyek adója összesen 53349 r. forint 50 krajcárra rúg. Ha ebből levonják a házi pénztárt illető 13 krajcárokat, a hiány 41789 forint 7 krajcárt fog kitenni. Már pedig az országos közpénztár 1759-ben meghatározott költségei a rendek beleegyezésén kívül eddigelé 262372 forinttal és 27 krajcárral szaporodtak. Ha ebből némely előszámlált kiadások levétetnének, meg lehetne takarítani legalább is 90600 forintot.

A székelyek elengedendő adóját tehát a rendek nem máshonnan kipótolni, hanem a kiadásokból megtakarítással behozni számították, amibe az udvar érthető okokból beleegyezni nem akart.

A planum azonban csak tervezet maradt. Mert a székely ezredek idegen származású tisztei ellenmozgalmat indítottak. Hadiszemlék ürügye alatt a századok helyére összevonták a katonáskodó székelységet, s nyilatkozatot írattak alá általuk, hogy a két katona-rend az állapotokkal meg van elégedve, s nem kíván változtatást. Az értelmesebbek megtagadták az aláírást, mire a tisztek kényszereszközökhöz nyúltak, s vasraveréssel, börtönnel gyűjtötték az aláírásokat. Csíkszék erre gyűlést hívott össze, elhatározták az 1764 előtti állapotok visszaállításának sürgetését és a tisztek eljárása ellen, s az elfogottak érdekében tiltakozó feliratot szövegeztek, melyet számos katonáskodó székely is aláírt. A felirat a kormányszékhez terjesztetett. Ez vizsgálatot rendelt el, melynek eredménye az lett, hogy (bizonyára felülről jövő nyomás következtében) az elégedetlenkedő s a gyűlésben részt vett székely katonákat bebörtönözték, Csíkszéket pedig megdorgálták, amiért «katonai jurisdictiot illető dolgokba» avatkozott s intették, «hogy az egész hazához és tulajdon nemzetjekhez való kötelességeket jobb és illendőbb úton és módon teljesítsék ... és magokat ide hátrább az efféle megfontolatlan cselekedetektől szorgalmatosan óvják.»

A székely határőr-katonaság kérdése tehát (miként az 1790/91.-i magyar országgyűlésen a magyar rendek nemzeti hadsereget sürgető kívánságával történt) az udvari politika részéről Erdélyben is nebánts virágnak tekintetett, melybe a rendeknek beleszólását nem engedtek. Maradt tehát a székely katonáskodási szervezet is a régi állapotban még egy félszázadig, mígnem 1848 ezt is megszüntette.

A székely katonákra különben is egyre nagyobb szükség volt a bekövetkezett francia háborúk idejében. A székely katonaság, mint előbb a Mária Terézia, majd a II. József hadjárataiban, a napóleoni háborúkban is vitézül harcolt, méltóan a Lipót diplomája «genus hominum bellicosissimum» régi dicső hírnevéhez.


1 Szádeczky Kardoss Lajos: A székely határőrség szervezése. 24.; Udvarhely vármegye története 496.

2 Udvarhely vármegye története 128.; A szervező bizottságnak érdekes előterjesztése van a székelyek alkotmányáról, adófizetéséről, régebbi katonáskodásukról. Udvarhely vármegye története 104-118.

3 Udvarhely vármegye története 526.

4 Urbarium: punctum nonum, 2. §. (Nyomtatott példányban.)

5 A gubernium nyomtatott patense, 1777. szeptember 26. (gyűjteményemben.)

6 Eredetije Udvarhely vármegye levéltárában.

7 Eredetije Udvarhely vármegye levéltárában. A kérvényhez mellékelve vannak az érvek («Rationes»), melyek a Tripartitumtól II. József császár 1780. trónfoglalási ígéretéig, hogy a karokat és rendeket régi jogaikban megtartja, kiváltságaik alapjait előszámlálják.

8 Eredetije Udvarhely vármegye levéltárában.

9 A székelyek adó ellen való instantiájok 1810-11. (Udvarhely vármegye levéltára)

10 Gál László: Erdélyi diaeták végzései 253.

11 «A székely nemzetnek régi törvényes és diploma szerént való állapotjáról készült planum» (Udvarhely vármegye levéltárában.)

12 Gál László: Erdélyi diaeták 259.

13 Protocollum Diaetale 415. és 418. (A székelyudvarhelyi református collégium kézirattárában.)