A Rákóczi-forradalom miután a Felső-Tisza vidékét hatalmába kerítette, csakhamar átcsapott Erdélybe is, s itt a kurucok hadi szerencséjének forgandósága szerint hullámzott fel és alá éveken keresztül, főképp 1703. és 1708. között.
A hivatalos kormány (a gubernium) mindvégig hű maradt az uralkodóházhoz, de csakhamar az erődített Szebenbe szorult, s elvesztette a tényleges hatalmat, melyet időközönként a császári seregek hadiszerencséje idején vissza-visszaszerzett.
Az erdélyi magyarság és székelység rokonszenve természetesen a szabadságharcosok mellett nyilvánult, s magok is fegyvert fogtak és csatlakoztak, amikor csak lehetett. Nem volt ez könnyű Erdélyben, mert gróf Rabutin-Bussy Lajos császári tábornagy, katonai főparancsnok, a legjobb karban levő 8000 főnyi német katonasággal rendelkezett, azonkívül még mintegy 2000 főnyi rác könnyű lovassal s a forradalom kezdetén a szász székek, vármegyék és székelyek bandériumával is.
Rabutin magyar főurakból kapitányokat rendelt az egyes vidékek oltalmára, Thoroczkay Istvánt a Szamos mellé, gróf Pekry Lőrinc fehérmegyei főispánt és udvarhelyszéki főkapitányt Balázsfalva mellé, gróf Mikes Mihályt Háromszékre, Sándor Jánost Csíkba stb. Éppen ezek lettek nemsokára az erdélyi kurucságnak vezérei, akik eleinte kénytelenségből ellene harcoltak. {1}
A székelyeknek már kezdetben sem volt kedvökre a kurucok ellen kirendelt katonáskodás, s aki csak tehette, kihúzta magát a táborba szállás alól. A tehetősebbek vagy megváltották magokat, vagy magok helyett «hópénzért» másokat állítottak, vagy némelyek lovukat is eladták, «hogy azzal a szolgálattul magukat liberálhassák.»
A kurucok ellen a Szamos mellett őrködő tábor székelyei inkább óhajtva várták, mint rettegték a kurucok támadását, amely nemsokára 1703. november 10.-én Bonchidánál bekövetkezett. Ilyen viszonyok között nem lehetett nehéz a bonchidai ütközetben győzni a kurucoknak, akik leverték Thoroczkay székely hadát s a kolozsvári német őrséget, s magát Thoroczkayt is elfogták, aki a tokaji táborba Rákóczihoz küldetvén, hűséget esküdött, s tábornokká s az erdélyi hadak vezérévé neveztetett ki már 1704 elején.
Hasonló tünetek közt foglalják el a Thökölytől bejött «törökországi hadak» (a bujdosók) Balázsfalvát december 21.-én, ahol meg gróf Pekry Lőrinc udvarhelyszéki főkapitány (a marosszéki székesi gróf Bercsényi Miklós kuruc fővezér rokona) jutott hadifogságra, Gábor nevű fiával. Ő is Rákóczihoz küldetett, ahol aztán tábornoki rangja megtartásával a kurucok közé felesküdött. Gyulafehérvárt ostrommal vívták meg a kurucok, ahol viszont báró Száva Mihály főispán jutott fogságba, aki szintén kuruccá lőn. Úgy látszik, hogy ezek a vezérek szántszándékkal fogatták el magokat, hogy így könnyebben csatlakozhassanak Rákóczihoz. A háromszéki székelyek főkapitányával, gróf Mikes Mihállyal ugyanaz történt Hermányban, Brassó mellett, midőn Rabutin a háromszéki székelyek lecsendesítésére Szebenből hazafelé küldé (1703. december elején) német kísérettel. Őt is elfogván Rákóczihoz viszik, kuruccá lesz, a székelyek generálisává tétetik, s így jó vissza s híven kitart mindvégig Rákóczi mellett.
Csíkszéket is a Rabutintól annak védelmével megbízott Sándor János vicekapitány és Tamásy Deák keltették fel. Háromszéket Thököly bujdosó társa Székely Zsigmond, Nemes Tamás és Henter Mihály hajlították Rákóczi mellé.
Míg ezek a belső Székelyföldön történtek, addig Gúti István kuruckapitány a meghódított Fejérvárról Marosvásárhelyre ment s azt - a vár kivételével - elfoglalta s Marosszéket fölkeltette. Innen Udvarhely felé indult, melynek a kurucokkal együtt érző székelysége szívesen fogadta. A hangulat és a kedélyek már elő voltak készítve. A Székelyföld 1703-ik év végén - sőt néhány várerősség kivételével az egész Erdély - Rákóczi pártján volt.
Gúti, miután Székelyudvarhely várát megszállotta, az összes udvarhelyszéki hadakat felültette s Csíkba is megizente, hogy a hadak melléje jöjjenek. Ki is jöttek a csíki hadak s velök néhány ezerre szaporodott a kurucok serege. A visszamenetel azonban nem volt oly vidám, mint a kijövetel, mert ekkor (1704 elején) érte a székely hadakat a második nagyobb vereség az Erzsébetváros melletti Holdvilág mellett. Idáig jöttek alá a Nagyküküllő völgyében Gúti vezérlete alatt a kurucokkal egyesült csíki és udvarhelyi székely hadak, néhány ezeren. {2}
Rabutin ugyanis a székelyek megfékezésére Háromszékre küldötte Graven alezredest néhány száz lovassal, aki Feketehalomnál vívott szerencsés ütközete után Háromszéket felégette s prédálta. Udvarhelyszék felé pedig báró De Tige-t indította a császári főparancsnok Szebentől ötszáz lovassal s néhány ágyúval. Holdvilágnál találkoztak és ütköztek meg 1704. január 28.-án. A székelyek többen voltak, mint a németek, de rossz volt a vezérlet s nem volt ágyújok. A holdvilági veszedelemnek fő oka mindenesetre az volt, hogy a németek ágyúval rendelkeztek s ezzel könnyű volt szétugrasztani a gyakorlatlan, fegyelmezetlen s hiányos fegyverzetű kurucokat.
A holdvilági csatavesztésnél ellankadt erdélyi szabadságharcnak újabb lendületet adott a Rákóczitól Erdélybe küldött segélyhad, Thoroczkay István, Csáki László, Teleki Mihály, majd Pekry Lőrinc és gróf Mikes Mihály vezérlete alatt. Ezek 1704. július 5.-ére Gyulafehérvárra országgyűlést hirdettek, s ott a magyar megyék, a székely székek, sőt a megszállott Brassó, Szeben és Szászsebesen kívül a többi szász székek követei is megjelenvén, Rákóczit gróf Pekry Lőrinc indítványára egyhangúlag, nagy lelkesedéssel erdélyi fejedelemmé választották. A fejedelemségről szóló diplomát Szeged alá országos küldöttség vitte, melynek élén gróf Mikes Mihály, a székelyek generálisa állott s tagja volt gróf Lázár Ferenc csíki főkirálybíró s több főnemes. {3}
Rabutin a Szebenbe internált guberniummal és bennszorult urakkal tiltakozó okiratot állíttatott ugyan ki 1704. augusztus 2.-án, s maga is kijött hadaival, de a forradalmat többé el nem nyomhatta.
Pekry, mint fővezér, aki a fővezérséget Thoroczkaytól a Kolozsvárnál október 7.-én vívott ütközet után vette át, a székelyeket szervezte, s 1704. november 7.-én nyílt rendeletében szívökre köti «hazájához, nemzetéhez, házanépéhez való szoros kötelességét», hogy «e engedje senki magát megcsalni» a Szebenben raboskodó gubernium rendeletei által, hanem mindenki a szabadság ügyéhez «igaz hűségben állhatatoskodjék, ne rohanjon a szép szónak alkalmatosságával az nagy, gyalázatos s régi dicsőséges magyar nevet és szabadságot mocskoló szolgálatra és igára, ne veszesse avagy csak édes maradékát, hanem Istennek már nyújtott kegyelmességéhez erősen ragaszkodván, igyekezzék most megszabadulni.» Jelzi egyúttal gróf Forgách Simon 15000 emberrel, lovassal és gyaloggal, ágyúval s munícióval Erdélybe küldetését a fejedelem által, aki Forgáchot teljhatalmú fővezérré nevezte ki. {4}
Rákóczi 1704. december 20.-án maga is tudatta, hogy gróf Forgách Simont erdélyi fővezérré kinevezte. Három nap múlva maga Forgách Simon küldé kiáltványát a székely nemzethez, hogy «napról-napra közelít az nemes országhoz» s mielőtt beérkeznék, kívánta a nemes székely natiot felhívni, hogy személy szerint kössenek fegyvert, insurgáljanak és táborba szálljanak, hogy vele egyesülvén, egy szívvel lélekkel működhessenek. {5}
Forgách Simon erdélyi fővezérsége nem sokat használt a szabadságharc ügyének. A mellőzött erdélyi főurak nem szívesen látták magok fölé helyezését, a nép sem lelkesült érte. A magával hozott fényes kuruc had, mely «pompára akármely király mellé beillett volna», lenézte az erdélyi kurucokat. «Hogy az erdélyi zekés, condrás hadakat meglátták: pökték, csúfolták.» {6}
Az erdélyiek mellőzése volt egyik okozója a zsibói csatavesztésnek is (1705. november 11.), melynek megtörténte előtt a Forgách Simon tanácsán járó fejedelem Pekry Lőrincet az udvarhelyi és más székely hadakkal Fejérvár ostromára és Szeben felé küldé, Kálnoki Pétert pedig a háromszéki s csíki hadakkal Brassó ostromzárolására. Erdélyi had alig is vett részt a zsibói harcban.
A zsibói vereség után «szörnyű bódulás, futás vala az egész országba.» A kurucokkal tartó úri nép többnyire Moldvába, Oláhországba, vagy Magyarországra menekült, a fegyvert viselő kuruc nép pedig haza széledt; a várakba szorult császárpártiak is hazamentek. - Pekry maga is menekült felesége után Moldvába, ahova «az uraknak, főrendeknek a javát magával vitte, némelyiket sok biztatással csalván be.» Mikes Mihály Rákóczival Magyarországra ment, a felesége Moldvába menekült. Szétveretett a Brassót körülzáró székely had is, úgy, hogy rendes hadsereg nem maradt Erdélyben, ahol a kurucság elhallgatott, csak a várakban maradt némi őrség s egyes kisebb csapatok lappangtak, főképp a csíki határhegyekben.
Rabutin és a mellette lévő gubernium sietett felhasználni és kiaknázni a helyzetet. Országgyűlést hirdetett 1705. december 15.-ére Segesvárra. A segesvári országgyűlés azután Rákóczi fejedelemségét megsemmisíté, a császár (most már I. József) hűségére új esküt tétetett le, a vármegyék és székek hűségesküje letételére biztosokat nevezett, adót és élelmet rovott ki, az adó felét a Rákóczi mellett általánosan fegyvert fogott székelységre szabta. {7}
Ezzel a Rákóczi-forradalomnak első felvonása Erdélyben bevégződött. A commissariusok «a népet erős átok alatt a császár hűségére beesküték.» «Minden helyeken pedig a földnépétől erős hit alatt a fegyvert kikeresék, elszedék; egynéhány embert fel is akasztának afféle semmirekellő fegyverért, hogy eldugták vala.» Kikutatták az elbujdosottak s a császár hűségére visszatérni a grátia után is vonakodók javait s elkobozták. Akik kurucokat rejtegettek vagy segítgettek, azokat is halállal büntették. Eltiltották a szabad közlekedést, senkinek nem lévén szabad 24 óra járásnyi földön s a széken túl mennie. A katonai főparancsnok híre nélkül gyűléseket sem tarthattak s megkívánták, hogy a főparancsnok mellett «mindenkor mindenik székből egy legyen az elsők közül, az kikkel minden őfelsége szolgálatjára való dolgokat traktálhasson.» {8} A megrendszabályozást követte a nagymérvű adóztatás.
De a labanc-világ nem tartott sokáig, mert amint Rabutin az 1706.-i nyár folyamán a magyarországi harctérre kirendeltetett s csak a várakban hagyott őrséget: Pekry Lőrinc szép sereggel újra Erdélyben termett, az elnyomott népet felszabadította, s ismét Rákóczi hűségére eskette, a megyék és székek élére új tisztviselőket állított. Az 1706.-i ősz elején Erdély néhány vár és város kivételével teljesen vissza volt foglalva.
Pekry Lőrinc Torda mellett Keresztes-mezején általános hadiszemlét (generalis mustrát) tartott a székely hadak felett.
Rákóczi erdélyi fejedelemsége támogatásában nem csekély érdeme volt a székelységnek, amely örömmel vette a fejedelem ama híradását (1707. február 15.-éről, Munkács várából), hogy fejedelemségébe való beiktatása végett Erdélybe készül s «a haza szükséges dolgainak rendbe hozása végett országgyűlést hirdet 1707. március 28.-ára Marosvásárhelyre.»
A fejedelem a Mezőség felől jött s midőn április 5.-én Szentkirály felől Marosvásárhelyre bevonult, előtte jöttek legelöl az udvarhelyszékiek, utána a marosszékiek, aztán az aranyosszékiek, Pekry regimentje, 3 compania veres kopjás székely, 5 compania karabélyos, aztán maga az udvar a fejedelemmel. Ez az országgyűlés Rákóczit fejedelemségébe ünnepiesen beiktatta, s ezáltal az erdélyi nemzeti fejedelemséget még egyszer visszaállította. {9}
Képviselve voltak a székelyek a nemsokára azután tartott ónodi országgyűlésen is, ahol a bevonulásnál ott voltak a székely veres drabantok. Erdélyben Pekry Lőrincet hagyta a fejedelem fővezérül.
I. József 1707. július 11.-én kiadott, a megtérőknek kegyelmet hirdető nyílt rendelete igyekezett ellensúlyozni a Rákóczi rendeleteit. De amit ez el nem ért, megtette a Bécsből Erdélybe indított Rabutin fegyveres ereje, amely 1707 őszén Erdély visszafoglalását nagy eréllyel és sikerrel kísérlette meg, és hajtotta végre. Pekryt Erdélyből kiszorította, s a császári hadak a Székelyföldet is megszállották, Mikes Mihályt az Ojtozi-szoroson át Moldvába szorították. A birtokosság menekült a hazából, a nép a császári uralom és a nagy adók elől erdőbe bujdosott, a katonaság zsákmányolt, prédált és - adóztatott. Mert a császári uralommal együtt járt ismét a nagymérvű adóztatás.
Rabutin Erdély visszafoglalását bevégezvén, 1708. május 1.-én Bécsbe indult, magával vivén a Szebenben fogságra vetett Bethlen Miklós grófot is. Helyébe előbb az emberséges Chusani tábornok, majd nemsokára (június 24.) a kegyetlen báró Kirchbaum György lett erdélyi főhadparancsnok.
Rákóczi 1709 nyarán Károlyi Sándort 18000 főnyi haddal Erdély visszafoglalására beküldte, aki pátenseket bocsátván ki, nagy mozgalmat idézett elő mindenfelé az országban. De a «nagy bódulás», melyet a Károlyi bejövetele előidézett, nem tartott soká, mert ő maga, bár Szászsebesig előnyomult, nyílt csatába a mindenünnen összevont császári hadakkal nem bocsátkozott, hanem kitért előlük, s hatheti Erdélyben mulatás után a trencséni vesztett csata (1708. augusztus 1.) hírére kivonult Erdélyből.
A császári hadak szerencséjét 1708-ban is nyomon követte az adóztatás. Ez és a kíméletlen sarcolás a lappangó tüzet újra meg újra felszította, úgy, hogy még 1709-ben is folytak a titkos gyűlésezések és a kuruc mozgalmak.
A forradalom hullámai még le sem csillapultak teljesen, midőn új, ennél még súlyosabb csapás sújtotta a Székelyföldet s az egész hazát. 1708 végén a pestist behurcolták Moldvából. «Valami gyergyai cigányok, kik a kurucok elől futottak vala Moldvába, betegen kijövének Gyergyószentmiklósra, ott meg is halának; onnan a falusi emberekre is kihat a contagio.» {10}
A főkormányszék megtette az óvintézkedéseket a ragály tovább terjedése ellen. Elzáratta a szorosokat, bevágatja az utakat, őröket állított, hogy Gyergyóból se ki, se oda be ne járjon senki. 1708. december 14.-én rendeletet küldött Korda Zsigmondnak, mint főhadbiztosnak Segesvárra, hogy «a gyergyai passusra szorgalmatosan rávigyázzon, hogy egy ember is élete vesztése alatt onnan kijönni ne merészeljen, különben ha valaki kijönni comperiáltatik, egyátaljában meg kell halnia.»
Az óvintézkedések azonban hiábavalónak bizonyultak. A pestis csakhamar elterjedt a Székelyföldön is, úgy, hogy azt a mirigyhalál miatt a katonaság is elkerülte. Annál inkább elhatalmasodtak a kóborló tolvajok, a kurucság söpredékéből és a csavargókból összeverődött rabló népség, mely seregestől bekóborolta a Székelyföldet. A kuruc szín alatt való garázdálkodás még 1710-ben is tartott. «A tolvajok - írja Cserei 1710-ről - szerte-széllyel sok prédálást tettenek az országban, mint a farkasok, écaka titkon rárohantanak a falukra s felprédálták.» Vezéreik nevéből (Balika, Draguly, Fekete Vaszily, Kimpián Bukur) következtetve, ezek zöme oláhság volt.
A gubernium és főhadparancsnokság erélyes intézkedései következtében mindinkább elszűnt a harc s lassankint lecsendesültek a kedélyek s 1709 folyamán «szaporán kezdének hazajönni az erdélyi kurucok Molduvából gratiára.» 1710-ben is «felesen jövének haza a kurucok Magyarországból, Moldovából, Havasalyföldéből.»
Steinville tábornok, aki az 1710-ben elhunyt Kirchbaum után Erdélybe főhadparancsnokul küldetett, bejövetele után csakhamar (június 20.) kihirdette «az őfelsége grátiáját az elbujdostak hazájokban való recipiálása felől.» Csíkszék tisztjei megírták ezt a «tekintetes nagyságos s nemzetes Erdélyből Moldovába magokat recipiált magyar kedves atyánkfiainak», kérvén és intvén őket, hogy «ezen alkalmatosságot meg ne vessék, minden bizonytalan reménységekhez ragaszkodván, mint eddig.» {11}
A reménység nem is tarthatott soká, mert a forradalom az anyaországban is szűnőfélben volt. Amit el nem végezhetett az ellenség fegyvere s az ezüstpénz elfogyásával a rézpénz elértéktelenedése; bevégezte a pestis, mely megdöbbentő számmal szedvén áldozatait, minden további harctól elkedvetlenítette a szabadságharcosok megfogyott seregét. Rákóczi kiment Lengyelországba s Károlyi Sándor megkötötte a szatmári békét 1711. május 1.-én, mely kegyelmet biztosított a kurucoknak, szabadságot hazatérésre a kibujdosottaknak, megerősíté az ország alkotmányát stb. Az békeokmányt az erdélyiek részéről is aláírták 11-en, köztük néhány székely főúr. A bujdosók hazatértek, de itthon a béke áldása helyett szomorúság, gyász és pusztulás várta őket: a pestis és marhavész. Hiába volt minden óvintézkedés, a kettős járvány 1710-11. folyamán is dühöngött.
A bujdosókat most már jutalommal is kecsegtetik vissza, elrendelvén, hogy «a sok, Oláhországba és török földre bujdosott haza lakosai földeikre visszatérhessenek: publicálják, hogy egy évre, vagy ha kívántatik továbbra is, minden adó és contributio alól felmentetnek.»
Ennyi csapás sújtotta porba a szegény hazafiakat a XVIII. század elején a Rákóczi-forradalom alatt: háború, marhavész, pestis, amely megtizedelte a lakosságot, s nyomorba hajtotta a megmaradtakat. Magyarországon összeszámíttatták az áldozatok számát, hogy «mennyi emberek esének el ebben a revolutioban s úgy találtatott, hogy pestisben holtanak meg háromszáztíz ezeren, fegyver miatt pedig 85000-en.» «Erdélyben még ugyan - írja Cserei 1712-ben - senki számban nem vette, mivel a pestis mai napig is meg nem szűnt, de gondolom nincs híja a százezernek, kik eddig a pestisben megholtanak; bizony fegyver miatt is sok ezeren hullottak el.»
A marhavész miatt pedig hárommillió forintnál több kár esett Erdélyben, úgy, hogy sok helyen nem is szánthattak, vethettek az emberek a marha szűke miatt, melynek ára igen megdrágodott. Ami megmaradott, elvitte «a rettenetes portiozás.»
Méltán sóhajtott fel az egykorú székely történetíró, a jó Cserei Mihály, hogy «rettenetes nagy ítélete Istennek rajtunk, még sem térünk meg!.» {12}
A Rákóczi-forradalom hullámzása közben rendszeres adózásról szó sem lehetett. Amidőn a kuruc néphadak voltak fölényben, lehető kímélettel voltak a földnépe iránt, s csak a legszükségesebb, nélkülözhetetlen adóztatásra szorítkoztak. Amidőn azonban a császári idegen zsoldos hadak kerekedtek fölül, a kímélet megszűnt s megkezdődött a terhes adóztatás, főként az élelem-szállítás a német hadak számára.
A Rákóczira végzetes zsibói csatavesztés (1708. november 11.) után német hadak özönlötték el Erdélyt és a Székelyföldet. Rabutin főparancsnok kívánságára a gubernium országgyűlést hirdetett Segesvárra 1708. december 15.-ére, a hűségeskü letételére az új uralkodónak. A gubernium Segesvárra élelmiszereket és abrakot (búzát, konyhára valót, szénát és zabot) rendelt Udvarhelyszékről. Katonaságot szállíttatott a székely falvakra, meghagyván, hogy ott a többi falvak élelmiszerekkel s fával segítse a kvártélyt adó községeket. Hatszáz tábori szekeret is állíttatott ki, az adó arányában osztva el. {13}
A megrendszabályozást a nagymérvű adóztatás és terhes portiózás követte. Hogy mily súlyos terhet viseltek, mutatja az, hogy 1705-ben csak egy székre (Udvarhelyre) 211000 forint esett rendes adóul s még kb. ugyanannyi a rendkívüli szolgáltatás és zsarolás miatt. {14}
A székely nemzetre 1705. február-április negyedévre 36775 forint 80 krajcár adó rovatott ki. Ebből felosztatott Háromszékre 12000 forint, Udvarhelyre 8640, Csík-, Gyergyó-, Kászonra 6720, Marosszékre 6720, Aranyosszékre 2695 forint 80 krajcár.
Rendes országgyűléseket nem tarthatván, az adókat önkényüleg vetették ki és hajtották be. Hogy mennyi zaklatással járt ez, egy pár példából megítélhető. Így a gubernium 1707. november 16.-án csak egy székből (Udvarhelyről) a katonaság élelmezésére rájok a katonai kormány által kivetett 5000 köböl búzát, 6000 köböl zabot és 300 szekér szénát követelt haladék nélkül Szebenbe szállítani.
Egy hó múlva (1707. december 15.-én) a decemberi, januári és februári hóra a katonaság szükségletére Udvarhelyszékre eső adó (5000 r. forint, 3000 köböl búza, 430 hordó bor, 900 köböl zab és 5000 szekér széna) összeszedését sürgeti a gubernium.
Még ez sem volt elég. Egy hét múlva újabb pótadó kivetéséről érkezik a gubernium rendelete, melyben az áll, hogy mivel Háromszék és Csíkszék megromlása miatt a két szék adója egy részét is a vármegyékre és a többi székekre kelletvén elosztani, a fennebb jelzett három hónapi adóban újabban még 2000 r. forint, 1155 ½ köböl búza, 740 mázsa és 50 font hús, 120 hordó bor, 3275 köböl zab és 1025 szekér széna rovatott ki Udvarhely székre; készítsek elő és küldjék a többivel együtt.
Ezt pedig, bármily terhes volt is, kérlelhetetlenül be kellett hajtani. Egy részét a szebeni raktárakba kellett küldeni, amit Rabutin ugyancsak sürgetett. 1708. január 3.-án már a terményadó gyorsan Szebenben szállítását rendeli a főkormányszék, «mert különben a generális katonaságot küld annak behajtására.» Azért kegyelmetek, ha az nagyobb romlást és gonoszt el akarja kerülni, éjjel-nappal rajta legyen» ... különben «abból mely romlás következik, maga általérheti és láthatja.»
A rendes adón felől rendkívüli szolgálmányokkal és adóztatással is terhelték a szegénységet. Ilyen volt az ún. patkó-pénz, melyet a kvártélyozó katonaság a néptől követelt, amit ugyan királyi rendelet eltörölt, de visszaéléskép mégis szedtek.
A gubernium értesülvén, hogy az eltörölt patkó-pénz «a szegénységnek, mely nagy terheltetéseivel és romlásával most is mindenütt extorquáltatik (kicsikartatik), úgy hogy az patkó-pénznek vételiben nagyobb aggravatioja vagyon az szegénységnek, mintsem az rájok vettetett quaritumoknak felszedésében»: 1708. január 28.-án meghagyja Udvarhelyszéknek, hogy vizsgáltassa meg és vegye jegyzékbe «hol és kiken s melyik regimentbéli executorok által mennyi patkó-pénz extorquáltatott eddig», s arról jelentést tévén a guberniumnak, ez intézkedni fog a szegénység megoltalmazásán. Most pedig tájékozásul a katonai főparancsnokkal közösen megállapított utasítást küldenek, hogy a hadi és polgári biztosoknak mihez kell magukat tartaniok. {15}
Rákóczi szerencsecsillaga a trencséni csatavesztés után (1708. augusztus 1.) mindinkább elhalványulván, a császári hadak szerencséjét, mint rendesen, 1708-ban is nyomon követte az adóztatás.
1713. szeptember 27.-én a katonaság számára 300 szekér szénát rendel a gubernium Udvarhelyszékről Szebenbe szállítani. Október derekán kivet a gubernium a téli kvártélyban szállítandó katonaság élelmezésére Udvarhelyszékre 2200 köböl búzát, 4500 köböl zabot, 2550 szekér szénát, 1400 mázsa húst. Ez még nem volt az egész téli kvártélyozás idejére (6 hónapra, november-április) kivetett adó, csakis előleges (anticipato) kirovás 2-3 hónapra, melyet aztán pótló és végleges kirovások követnek. Ebből 1708. október 21.-én 800 köböl búzát rendelnek a segesvári raktárba vitetni, s úgy a szebeni raktárba való szénát éjjel-nappal siettetni hagyják.
Az előlegesen kirovott élelmiszerek szállítása Marosvásárhelyre rendeltetett s a késedelem miatt neheztelő katonai főparancsnok kívánságára 1708. november 19.-én azzal sürgeti meg a gubernium, hogy «különben ha érette valami kedvetlenség találja kigyelmeteket, magának s ne másnak tulajdonítsa.» {16}
December 2.-án kiróvják a téli hónapokban még esedékes adót és pedig a fennebb említett «anticipato felvetett naturalékon kívül» 20 hordó bort, 8000 r. forintot, 3000 köböl búzát, 1884 mázsa húst, 5000 köböl zabot, 4500 szekér szénát; intvén a széket, hogy ossza fel a falukra és szedje be, «executorokat pedig magára ne hagyjon, amely miá nagyobb kára és költsége következik a szegénységnek.»
Még ez sem volt elég az egész tél folyamára. 1709. január 24.-én a katonaság számára borpénzt, 1000 forintot vetnek ki a székre. 1709. február 25.-én «az őfelsége az hazában mostan béjött militiája és recrutája» (újoncai) tartására újabban kivet a gubernium Udvarhelyszékre 55 köböl búzát, 25 mázsa húst, 250 köböl zabot, és 25 szekér szénát, melyet sürgősen kell beszedni és szállítani.
1709. május 8.-án a Segesvárról Marosvásárhelyre szállítandó 4000 köböl búzából Udvarhelyszékre eső 500 köböl elszállításra rendelnek szekereket és zsákokat. Május 14.-én a tábori szekerek mellé 11 bérest kíván Rabutin generális. Január 18.-án katonai executioval sürgetik meg a kívánt béresek Marosvásárhelyre küldetését. Július 13.-án a tábori szekerek mellől elszökött béresek visszaküldését, vagy helyettök másokat kívánnak elegendő élelmiszerrel ellátva.
1709. október 15.-én a következő téli időre 500 köböl búzát, 1500 köböl zabot, 400 szekér szénát és 750 forint hús-pénzt vetnek ki a székre.
1710. január 6.-án a katonaság részére a három első hónapra való hátralékban maradt 225 köböl búzának a marosvásárhelyi raktárba való küldését sürgetik. 1710. október 2.-án a katonaság téli szállására szükséges élelmiszerekre 2550 r. forint, 2000 köböl búza, 3500 köböl zab és 1200 szekér széna előkészítését követelik Udvarhelyszéktől. November 19.-én az 1711. év három első havára kiszabott 2250 forintot sürgetik. {17}
A többi székek aránylagos pénz-adójával és terményszállításával ez a «rettenetes portiozás» nagy összegre rúgott. Ha szép szerivel nem fizették vagy nem tudták fizetni: kényszer behajtással, katonai executioval, erőszakkal vették fel a szegény népen.
Így ment az egész Székelyföldön, sőt az egész Erdélyben. Az egykorú Cserei Mihály szerint:
«Szörnyű, irtóztató executio mene véghez az egész országban, mert nagy portiót vetettek fel a militia számára, s a Rákóczi átkozott rézpénze miatt minden jóféle monéta kikölt vala Erdélyből, nem lévén a szegénységnek pénze, honnan a portiót megadja, kínozták, kötözték, nyomorgatták, hogy ugyan nem adhatott, minden marháját elvették, egy jó pár ökröt hat forintban; a brassai, szebeni mészárosok meg is gazdagodának, mind azok vevék meg az executoroktól a marhákat rettenetes hallatlan olcsó áron.» {18}
A Székelyföld drágán fizette meg a szabadságharcban részvételét.
1 Lásd bővebben Szádeczky Kardoss Lajos: A Rákóczi-forradalom Erdélyben. (Erdélyi Múzeum, 1900. évf.)
2. Lásd bővebben Jakab Elek - Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye történetében, Budapest, 1908.
3 Thaly Kálmán: A Bercsényi-család története, III. 185.
4 Pekry Lőrinc pátense Udvarhelyszékhez 1704. november 7.-én a lekencei táborból. (Udvarhely vármegye levéltára, Gubernium actum I. 80.)
5 Gróf Forgách Simon pátense a nemes székely nemzethez. Költ Angyalosnál, 1701. december 23. (Udvarhely vármegye levéltára, Gubernium actum I. 82.)
6 Cserei Mihály Históriája, 344.
7 Kőváry László: Erdély története, VI. 72.
8 Cserei Mihály Históriája, 357. - Graven ezredes rendelete a kurucok ellen 1705. december 30. (Székely Oklevéltár VII. 183.)
9 Lásd Szádeczky Kardoss Lajos: II. Rákóczi Ferenc Erdélyben. Kolozsvár 1903.
10 Cserei Mihály Históriája, 429.
11 Székely Oklevéltár VII. 151.
12 Cserei Mihály Históriája, 441, 474, 475.
13 A gubernium rendelete Udvarhelyszéknek 1705. december 1. és 7. (Udvarhely vármegye levéltára); Gál László: Erdélyi diaeták végzései, 195.
14 Székely Oklevéltár VII. 166. és Udvarhely vármegye története 424.
15 A Gubernium Udvarhelyszéknek 1707, december 15. és 23. (Udvarhely vármegye levéltára, Gubernium actum II. 37, 43, 46.)
16 Udvarhely vármegye levéltára, Gubernium rend. II. 55, 57, 58.
17 Udvarhely vármegye levéltára, Gubernium actum II. 59, 75, 93.
18 Cserei Mihály: Erdély históriája 390.