Make your own free website on Tripod.com

XXIII. Várszolgálat, Határőrzés


Székely várak


A székelység a rendes hadfelkelésen kívül várszolgálatot és határőrzést is teljesített.

A Székelyföldön három fejedelmi vár állott: Görgény, Udvarhely és Várhegy vára. Ezekben a várszolgálatot székelyek teljesítették. Görgény a legrégibb ezek közt, mely már a középkor folyamán szerepelt, míg Udvarhelyen és a háromszéki Várhegyen az 1562.-i székely felkelés után építtetett a fejedelem várat, Székelytámadt és Székelybánja név alatt.

1. Görgény a XIV-XV. században a székely ispánok lakóhelye s uradalma, az ő zászlós uraságuk illetéke volt. Miután a vajdák a székely ispánságot kezükhöz ragadták, gyakran vajdai székhelyül szolgált. Állandó hivatása a vidék katonai védelme s egyben a marosszéki székelyek fékentartása volt. Várnagya 1451-ben vingárti Geréb János volt. {1} 1453-ban, midőn Hunyadi János a kormányzóságról leköszönt, V. László neki egyebek közt Görgény várát adományozta.

A fejedelemi korban Görgény vára és uradalma, mint állami (fiscusi) birtok a fejedelmek haszonélvezete alá tartozott, de ezek rendesen másoknak adták zálogbirtokul. Így bírja a XVI. század közepén Hagymási Kristóf, aki Marosszéket erősen sarcolván, ez a szék is Békés Gáspár mellé állott Báthory István ellen (1575). A század végén Kovacsóczy Farkas kancellár bírta (1594.), majd Bocskay István. Az ő halála után 1604-ben a rendek azt határozták, hogy az ország régebbi végzése szerint az állami váruradalmak a fiscushoz visszacsatolandók lévén, Görgény is visszavétessék és a fejedelem számára tartassék. De mint fiscalitás később is magánosok kezén forgott zálogbirtokul. A XVII. század folyamán Kovacsóczy István, Rákóczy Zsigmond, a Barcsayak stb. 1737-től 99 évig a báró Bornemiszák bírták.

A XVI. század végén a görgényi várban marosszéki drabantok végezték az őrszolgálatot s olyanok, akik erre rendeltettek a szomszédos falvak szabad székelyei, illetőleg puskás drabantjai közül. Báthory Zsigmond 1590-ben ezek közül öt, elöljáróinak engedetlen és másoknál lappangó drabantot jobbágyságra vetett, közülök egyet példaadásul kivégeztetett, négyet eladományozott. {2}

A Básta-féle 1602-es összeírásból megtudjuk azt is, hogy a Görgényben szolgálók Mikházán (2), Remetén (10), Köszvényesen (3), Demjénházán (3), Jobbágytelkén (18), Hodoson (1) és Etéden (3), laktak. Számuk ekkor 40-re rúgott, a marosszéki 114 drabant között. (A felesküdt szabad székelyek száma ekkor Marosszéken 990 volt). {3}

Ez a szolgálat terhes lehetett, mert szabadulni igyekeztek alóla. Az 1607.-i országgyűlés fel is mentett a «Görgény várához» szolgáló néhány marosszéki drabantot, azzal a jellemző megokolással: «miért hogy ők is székelyek és az szabadság őket is egyaránt illeti.» Ezután ők is a többi szabad székelyek közt, úgy, mint szabad székelyek szolgálhattak. Ez a fölmentés a gyakorlatban - úgy látszik - nem valósult meg, vagy a fölmentettek helyett másokat kényszerítettek várszolgálatra, mert az 1649-es országgyűlés a fejedelemnek hálálkodik, hogy «az marosszéki gyalogokat Görgény várában való járástól immunisokká tötte» és megengedte, hogy azzal tovább ne tartozzanak. {4} Később az erdélyi törvénykönyvbe is fölvették a székely drabantoknak Görgény várához való szolgálattól mentességét, az 1607. évi végzésre hivatkozva. {5}

2. A Székelyföld közepén, az anyaszék fővárosában Udvarhelyen a rómaiak idejében táborhely (castrum) állott. Emez udvar helyén épült Udvarhely városa. Ez volt a székelyek alispánjának székhelye, itt tartattak a nemzetgyűlések, itt székelt a főtörvényszék (1505-től). A székelyek II. Ulászlóhoz intézett folyamodványukban azt panaszolják, hogy Báthory István vajda és a székelyek ispánja Udvarhelyen - ami eddig hallatlan volt - köztük kastélyt építtetett (castellum erexit), hogy onnan őket biztonságban elnyomhassa és fosztogathassa. {6} Báthory István vajda bukása és halála után (1493) II. Ulászló visszaadta a várat előbbi rendeltetésének s kolostorrá tette. {7} Ebből építette János Zsigmond a székelyek 1562.-i felkelése leverése után azt a várat, melyet intőjelül Székelytámadt várának neveztek s melyben azután a székelyek főkapitányai székeltek. Ezt a várat János Zsigmond már 1562-ben «Zekel-thamad» várának írja s várnagya ekkor Móré Gábor volt. János Zsigmond azonban nemsokára főkapitányt állított a székelyek fölé, Pekri Gábor személyében s meghagyta a székely székeknek, hogy neki mindenben engedelmeskedjenek. Pekri egyszersmind Székelytámadt és Várhegy (Székelybánja) kapitánya volt. Udvarhely várában székeltek azután a főkapitányok: Pekri után Bánfy Pál, majd Telegdi Mihály. Innen sanyargatták sokféle terhes szolgálattal «az sok kegyetlen kilemb-kilemb idegen tiszttartók» a székelyeket, kik keserű panaszra fakadtak az ország rendjei előtt «az várra való nagy sanyarú hajtás, verés, fogság, szolgáltatás miatt.» {8}

Udvarhely várához eleinte nemcsak a körülötte fekvő szék lakosai, hanem a távolabbi székek is szolgálatra kényszeríttettek s emiatt sok panasz, elégedetlenség, sőt lázongás keletkezett. Báthory István 1571-ben kiegyezett a székelyekkel, «terhüknek nagyobb részét róluk elvötte.» Az udvarhelyszékiek arra kötelezték magokat, hogy fejenként három hétig szolgálnak az udvarhelyi várnak és elvégzik a szükséges mezei munkákat. A várszolgálat terhe ezután is rajta maradt a közeli és távolabbi székely drabantokon. A marosszéki puskások még 1591-ben is azt panaszolják, hogy állandóan őrségre kell járniok Udvarhely várába; az udvarhelyi kapitány arra kényszeríti őket, hogy éjjel-nappal a kapukat őrizzék, és egyéb szolgálatokat teljesítsenek, anélkül, hogy saját századosaik erről tudnának, vagy őket oda kirendelnék, ami miatt saját dolgaikat, a miből élnek, elhanyagolni kénytelenek. Báthory Zsigmond azért 1591. június 4.-én kelt kiváltságlevelével kiveszi őket az udvarhelyi kapitányok rendelkezése alól, felmenti az udvarhelyi várőrségtől, némi fenntartással, azaz rendkívüli szükség esetére korlátolt kötelezettséggel. {9}

Hasonló mentességet adott Báthory Zsigmond a csík-gyergyókászonszéki székely gyalogrendnek is 1591. december 22.-én, melynek lényege szintén az, hogy Udvarhelyvára őrzésétől mentesíttessenek, hogy otthon dolgaikat végezhessék. {10}

Udvarhely «Székelytámadt» várát a székelyek Mihály vajda betörése alkalmával lerombolták. A lécfalvi országgyűlés újraépítését Udvarhely-, Gyergyó- és Kászonszék lakosai által elrendelte.

Udvarhely felépítésével nem siettek. Csak Bethlen Gábor gondoskodott felőle - más módon. Homoródszentpáli Kornis Ferenc ugyanis Bethlen Gábor fejedelem és Péchy Simon ajánlatára 1614. évben Udvarhelyszék főkirálybírájává választatván, a fejedelem nem sokára reá bízta az udvarhelyi vár gondviselését. Kornis a pusztuló várat építtetni kezdette s a fejedelem méltányolván a vár megépítésére való hajlandóságát, és abban ő is segíteni óhajtván, a várat és a hozzá tartozó uradalmat zálogba adta neki, olyan föltétellel, hogy amit a váron közmunka segélyével is épít, annak feleértékét a visszaváltáskor a zálogösszegből leszámítják. A vár a következő években felépült és csakhamar visszakerült a fejedelem kezébe, aki udvarbírákkal gazdálkodtatott benne. 1629-ben midőn Bethlen Gábor udvarbíró-változáskor leltároztatja, teljesen fel- és kiépíttetett erősség, kényelmes lakóházak, «udvarló ház», «őfelsége ebédlőháza» (ti. szobák) és gazdasági épületek, pincék vannak benne, nagy mennyiségű borral, búzával, juhászattal, hozzá tartozó asztagokkal, majorokkal, haltartóval, csűröskerttel, malmokkal stb. {11}

A vár a XVII. században mindinkább elvesztette országos s főként hadászati jelentőségét, s mint fejedelmi uradalmi központ szerepelt. Mint ilyen, állandó egyenetlenkedésben állott a várossal, melynek jogaiba az udvarbírák gyakran beleavatkoztak és a város lakosságát jogtalan terhek viselésére és szolgálmányokra kényszerítették.

A fejedelemség letűntével a várba német katonaság szállott. Azzal volt megszállva akkor is, midőn Thököly Imre 1690-ben a városon általköltözött.

A Rákóczi-forradalom kezdetén is német katonák tanyáztak a várban. A vár parancsnoka Ruyter a várat feladta «s maga is mind a németekkel kuruccá lett.»

A vár a kuruc-világ után elrontatván, lakhatatlanná lett. Úgy állott romjaiban közel két századon át, mint «Csonka vár» a múlt század végéig, midőn helyén 1893-ban a magyar királyi állami főreáliskola díszes épülete emeltetett.

3. Várhegy vára (Székelybánja) Háromszék lapálya közepén, hasonló nevű falu kiemelkedő domb élén állott. Ezt is, valószínűleg régi alapon, az 1562.-i székely fölkelés után építették. Székelybánja gúnynevét oklevelekben nem használták.

Építését a székelyek magokra nézve sérelmesnek tartották, már csak azért is, mert a hely, amelyen épült, «némely főszemély uraknak ősöktől maradott régi örökségek, jószágok volt ... határival egyetemben.» Ehhez is, mint Udvarhelyhez, hatalmasul foglaltak régi örökségeket, birtokokat. Keservesen panaszolják a székely főnépek és lófők 1571-ben, hogy jobbágyaikat az ún. földönlakókat «valahol akarták, csak elfoglalták a két várhoz ... Azonképpen szénaréteiket szántóföldeiket, számtalan sokakat foglaltanak el a két várhoz ... Hol penig az tiszttartók akarták, elmetszettek (kihasítottak) minden falu határán nagy szélföldet, olyat, melyet jobbnak ismertek az falu határai között, mely földek között főembereknek és lófejeknek is részföldei voltak, kiket mind az községével együtt elfoglaltanak és király számára szántatták.» {12}

Várhegyet is kapitányok, udvarbírák, tiszttartók igazgatták és kezelték. Drabantok és «egyéb fegyveres népek» voltak az őrizői, a háromszéki kincstári székely jobbágyok a várföldek művelői.

1564-ben ennek is Pekri Gábor volt a kapitánya; 1571-ben Daczó György a praefectusa; 1576. május 6. - 1578. április 16. Cseffey János a kapitánya (Háromszék főkirálybírája); 1578. május - 1579. január Rácz Mihály. 1583-ban Perneszy István a várhegyi kapitány és háromszéki főkirálybíró; 1588-90-ben Ravazdy György. {13}

A várhegyi kapitányok a háromszéki főkirálybíróságot is viselték. Ez a két fejedelmi vár szálka volt a székelyek szemében, mint elveszett szabadságuk jelképét s elnyomatásuk legfőbb eszközét úgy tekintették. Mihály vajdához 1599-ben főként azért csatlakoztak, hogy a két vár kiszolgálása alól szabaduljanak, és azokat lerombolják. Tényleg le is rombolták alaposan.

Mihály vajda kiveretése után a lécfalvi országgyűlés (1600. november 4.) elhatározta, hogy a várat újra felépítsék és pedig Várhegy várát Háromszék és Csíkszék lakossága egyetemlegesen.

A bekövetkezett idők nem voltak alkalmasak e határozat végrehajtására és Várhegy felépítetlen maradt s ma romjai is alig láthatók. {14}

Görgény, Udvarhely és Várhegy várán kívül több fejedelmi vár nem volt a Székelyföldön. Magán vár volt még egynéhány. Ilyen volt Szárhegy (Gyergyóban, a Lázároké), Bálványos (Kézdiben, az Aporoké), Kézdiszentlélek (többeké), az alsó-rákosi, homoródszentpáli (Udvarhelyszéken) stb.

Marosvásárhelyen volt a dombélen egy Ferencrendi kolostor, melyet János Zsigmond a secularisatio (1556) után a városnak adományozott. Leégvén, sokáig pusztán állott s romokban hevert. Básta katonái a várost 1602 Úrnapján kirabolván, Borsos Tamás jövendőbeli menedékhelyül erődépítésre buzdította a várost. A polgárság 1602-ben építeni kezdette a leégett kolostor falaiból az erősséget, céhek szerint róván ki a várfal építését, melyet aztán bástyákkal is elláttak. 1603-ban a dévai országgyűlésen a székelyek a vár lebontását kívánták, mert «nékik azt tartja az ők törvények, hogy a székelységen vár ne legyen» és erősen fenyegetőztek, «hogy ők nem engedik meg, hogy legyen, hanem reá jönnek és elhányják a kastélyocskát.» De Borsos Tamás ékesszólása, Básta és később Bocskay engedélylevele megvédelmezte. {15}

A várerőd, mely a mostani református templomot köríti, 1775-ben a katonaság kezében ment át, s az bírta az oláh betörésig. Csíkszeredán Mikó Ferenc Csíkgyergyó és Kászonszék főkapitánya építtetett várkastélyt az 1620-as években, mely róla Mikóújvárnak neveztetett. Utána utódaira s ezek örököseire szállott nemzedékről nemzedékre. 1661-ben a tatárok feldúlták és megrongálták. Gróf Steinville császári főgenerális 1716-ban helyreállította. A székely határőrség szervezése után 1764-től a csíki székely gyalogezred parancsnoksági székhelye lett. Később katonai kaszárnyául szolgált.

A Székelyföld falvaiban is voltak s vannak itt-ott, főként a határszélen, Háromszéken és Csíkban erősségek, templomerődök, kastélyok, melyeket a szász templomerődök mintájára az ellenséges beütések ellen menedékül építettek a lakosok.

1571-ben a székelyek az ország rendjeihez intézett panaszos folyamodványukban egyebek közt ezt mondották:

«Miért penig az Háromszék az két Oláhország szélyén vagyon és gyakran törökek és oláhok miatt rablás esett, vadnak közöttek magok oltalmára épített erős kastélyok és cintermek, kiket nagy költségekkel puskákkal, szakálosokkal, porral, golyóbissal valamennyire megerősítettek volt; kikből némely tiszttartók belőle kihozattattak; könyörgünk, hogy azok adatnának vissza.»

Mikor Déván 1603-ban a székelyek azzal fenyegetőztek, hogy elhányják a marosvásárhelyi kastélyt, a tanácsurak «így replicáltak, hogy lám Háromszéken sok kastély van, és azt miért nem hányjátok el? Arra azt mondták, hogy Moldovából gyakran félelmek van azoknak s azért, de azok csak apró kerítések.»

Az ilyen templomerődök építését magok a fejedelmek is elősegítették, támogatták. Bethlen Gábor pl. Homoródszentmárton udvarhelyszéki falut, melyet Báthory Gábor idejében a tatárok feldúltak, templomerődje építésére segéllyel látta el. I. Rákóczy György pedig 1636-ban azzal a kedvezménnyel járult a védelemhez, hogy megengedte, hogy hadfelkeléskor öt puskás gyalog otthon maradjon a templomerőd oltalmára. {16}


Várőrség és udvari szolgálat

Kék-drabantok (Testőrök)


A székelyek nemcsak otthon, de szükség esetén az ország minden részében alkalmaztattak várak, erősségek őrzésére, helyőrségi szolgálatra, «praesidium» tartására. Ilyen várak voltak az északi részeken Kolozsvár, Szamosújvár, Huszt; a nyugatin Várad, Jenő, Lippa, Karánsebes, Lugos, Déva; az ország közepén Gyulafehérvár; délen Fogaras vára. A szászok kerített városaikat rendszerint magok védelmezték. A városok falait, bástyáit békeidőben rendesen a polgárőrség őrizte, céhek szerint osztván fel a falak, bástyák őrizését. A fejedelmek főként az állami uradalmak fiscalis váraiban és erősségeiben tartottak állandóan őrséget, melyet szükségnek idején jóeleve meg kellett erősíteni. A székelyek részleges mozgósítása sokszor ilyen őrségszolgálat ellátására történt. Ezzel együtt járt a határőrzés.

Az 1575. decemberi országgyűlés mindenek felett szükségesnek ítélvén (Báthory lengyel királlyá választása után), «hogy a határőrzésre gondviselés legyen ... a nemesség állítson 100 lovagot, 100 gyalogot, a székel uraink atyánkfiai 200 lovagot, szász uraink 300 gyalogot, a fejedelem udvara népe 200 lovagot és 100 drabantot. Kolozsvár legyen az praesidiumnak helye.» {17} 1576. májusban a német készülődések ellen ismét ezerfőnyi «praesidiumot» rendeltek Kolozsvárra, melyhez a székelyek háromszáz lovaggal járultak, minden székből egy-egy főhadnaggyal az élükön. 1576. októberben «az közönséges vigyázásra» ismét ezerfőnyi hadat, köztük a székelyekből 300 lovagot, szavaznak meg s a fejenként készenlételt. A zsoldosokkal a «székes helyekről az egyik főkirálybírónak» együtt kell lenniök, kik ismervén alattavalóikat, s közéjük tizedeseket rendelvén, fenyítékben tartsák őket.

Az ilyen őrszolgálat, vigyázás, praesidium tehát nem volt egyéb, mint az esetleges általános mozgósítást megelőző részleges mozgósítás. Az 1594. februári országgyűlés a háborús mozgalmak miatt az ilyen részleges mozgósítás által nyert őrség helyébe a «szomszéd országnak példáját követvén» állandó zsoldos csapatok tartása határozza el, úgy, hogy erre «minden házas ember 20-20 pénzt adjon, személyválogatás nélkül» a Székelyföldön is. 1594. novemberben «az praesidium tartására» kapu szám szerint 50-50 pénzt szavaztak meg. 1595-ben 1 forint 50 dénárt vetnek ki rá portánként. Ehhez Székelyvásárhely, Ilyefalva, Al- és Feltorja, Bereck és Kézdivásárhely a rendesen kiszabott adózási rovás szerint fizettek. Szováta Marosszéken 24 forintot. Akik Székelyföldön «több városok és faluk» fejedelem adójába nem fizettek, hanem csak török «császár adóját rovás szerint fizették» úgy mint Székelykeresztúr, Udvarhely, Csíkszereda, Tusnád, Marosszereda, azoknak ugyanannyit kellett fizetniök. A kászoniaknak is rovás szerint másfél forintot kellett fizetniök «az praesidium tartására.» 1596-tól 1599-ig minden évben vetnek ki 1-1,25-1 forint 75 dénárt ugyanazon célra.

Ezt a «szokatlan» és új adónemet azonban a rendek kedvetlenül szavazták meg s már 1598. márciusban csak azzal a protestátioval engedtek a fejedelem kívánságának, hogy ezután attól teljességgel mentesek akarnak lenni. 1599. márciusban «látván a szükséget» még «ez egy úttal» megszavazták, de kikötötték, hogy többé a fejedelem ezzel ne terhelje őket. {18}

A nemsokára bekövetkezett katasztrófák (Mihály vajda betörése, a Básta-korszak) egyelőre véget vetettek a hasonló zsoldos- és őrsereg tartásoknak s a fejedelemség visszaállításával más fejlődést vett az ország hadszervezete. Azonban szükség esetén később is igénybe vették a székelyek haderejét őrségi szolgálatokra, várakban és határszéleken. Így 1605. októberben I. Rákóczy Zsigmond, mint Bocskay kormányzója, Petki János székely kapitánytól kilencszáz székely gyalogot kér három hónapi éléssel az egész székelységről, Déva, Lugos, Karánsebes, Kőrösbánya végvidékeinek védelmére, a rác pandúrok rablásai és pusztításai megakadályozása végett.

Az 1606. május 17.-én III. tc. szerint «a székely atyafiak ... a kétezer lovas kopjást és kétezer gyalogot megígérték.» Ugyancsak 1606-ban Lippára mint «végházra» kívánnak székely gyalogokat küldeni. {19} 1616-ban szintén Lippa vára alá rendelnek néhány száz gyalogot a szabad székelyek közül, a kik kelletlenül tesznek eleget a székely főkapitány rendeletének; közülök száz gyalog alig hogy Fejérvárra ért «virradatig mind elszökék.» {20}

Az Approbata törvények szerint (p. V. c. 64.) «ordinarie a székelység Fejérvárt gyalogot állítani nem tartozik.» De rendkívüli szükség esetén ez is megengedi hallgatólagosan. Arra valók voltak a részleges mozgósítások.

Hogy a részleges hadfelkelés és a várszolgálat mennyire összefüggésben áll, mutatja Béldi Pál a székelyek generálisának 1670. május 7.-én (Uzonban kelt) levele, melyben «partialis insurrectio»-ról s Szamosújvárban állandó őrködésről van szó, a mire azokat ajánlja, kik közelebb volnának Újvárhoz. Váltakozva tanácsolja a székek szolgálatát: «egy rendnek ideje eltelvén, más ismét felválthatná.» {21}

1685-ben Apafi a huszti vár őrzésére küld egy 60 tagból álló székely puskás gyalog csapatot, egy főhadnagy vagy vicehadnagy, zászlótartó és hat tizedes vezetése alatt, egy dobossal, kik hűségesküt tettek a fejedelem, neje és fia hűségére. {22}

Miután a császári hadak Erdélyt elözönlötték s a fejedelmi udvar Fogaras várába szorult, ott is székely gyalogok teljesítették (és pedig kétévenként) az állandó őrszolgálatot. Az 1688. május 10.-i III. tc. azt határozta a fejedelem udvarában őrködő (continuuskodó) «székely gyalogok állapotjáról ... hogy az két esztendő eltelvén, a székely tisztek másokat írni (küldeni) helyette el ne mulasszák. Azalatt pedig magok székekben és házaknál semminemű adóval ne terheltessenek.» {23}

A XVI. század derekán a fejedelmi udvarban is tartottak a székelyek száz-száz lovast, évenként háromszor váltakozva. Szerepel az udvari testőrség a XVII. században is. Az 1608. március 3.-i II. tc. azt mondja, hogy «ennek előtte még az boldog időben is az fejedelem személye mellett udvarnál bizonyos számú fizetett lovag és gyalog volt.» Báthory Gábor «udvara népét 500 lovasra és 500 gyalogra rendelte», melyet a rendek leszállítani kérnek. {24} Ebből fejlődött ki a «kék-drabantok» (gyalogok) testőrsége, melyről a XVII. század törvényei emlékeznek, s akiket részben a székely drabantok közül toborzottak. Bethlen Gábor alatt van szó először «kék-gyalogokról,» kiket egyenruhájuk színéről neveztek így. Azelőtt csak vörös-drabantokat, vagy testőröket (praetorianus) emlegetnek történeti emlékeink.

A testőrségben szolgáltak lófők, drabantok, sőt jobbágyok is. Az «udvari gyalogok» rendes zsoldot, hópénzt, élelmezést és ruházatot kaptak. Jobbágyok is állottak be, ami a földesurakra sérelmes lévén, 1649-ben azt a törvényt hozták, hogy ha a kék-gyalogok közé jobbágyok mennének és a földesúr mást, illendőt, állíthatna helyette «tartozzék kapitány uram az zászló alól előbbeni földesurának kibocsátani.» Addig is háznépe a jobbágy szolgálmányokat teljesíteni köteles. 1657-ben a «kék-gyalogok» olyan adó alá vettettek, mint a székelységen a lófők. {25}

Az udvari testőrséget alkotó «kék-gyalogok» élén kapitányok állottak, többnyire székelyek. {26} Épp oly fegyelemben tartattak, mint a többi katonák (1626. IX. tc.) I. Rákóczy György nagyrészt a székely drabantok közül toborzotta őket, de II. Rákóczy György 1649. évben azoknak a székely drabantoknak, «valakinek közülök a szolgálathoz kedvek nem lészen», elbocsátását ígérte. {27} Az elszegődött testőrnek elszökését szigorúan büntették.


Határőrzés


A hadkötelezettség terén állandó és fontos feladata volt a székelyeknek az ország keleti és délkeleti határainak őrzése. Erre való tekintettel szabja meg már középkori hadrendszerük (az 1499. hadi szabályok - bizonyára előbbi gyakorlat szerint is), hogy kelet felé Moldva irányában teljes számmal kell a király zászlai alá sorakozniok, dél felé, Havasalföld irányában már csak félerővel, nyugatra tized-, északra huszadrészükkel, mert (s ezt külön hangsúlyozza a középkori hadszabályzat) a haza védelmére állandóan őrködni tartoznak, azért élveznek adómentességet, s nyertek Magyarország dicső királyaitól nemesi kiváltságot. Az újkori hadi rendszabályok is gondoskodtak arról, hogy a határok védetlenül akkor se maradjanak, mikor a székelyek haderejének zömét másutt vették igénybe. A határok megfelelő védelmére szükséges haderőt hagytak otthon, vagy szükség esetén mozgósították az otthon maradt lakosságot.

Voltak a Székelyföldnek olyan részei, a legexponáltabb helyek, ahol állandóan őrizni kellett a határszorosokat és ösvényeket és ezért különleges kiváltságokat kívántak és nyertek is. Ilyen volt Kászonszék, az Ojtozi- és Úzi-szoros között, «egy magának szakadott szegelet-föld», melynek népei «mikor Zsigmond császár Moldovába bement volt» (1390-ben), nagy hűséggel szolgáltak neki s ezért kiváltságot; hadnagy és bíró választási és törvénykezési jogot nyertek. Mikor Mátyás király ezt 1462-ben megújítja, azzal okolja meg, hogy Kászonszék Moldva közelében van és az ottani székelyeknek nem csekély őrködést kell végezniök életük és vagyonuk védelmére. Ezt azt önálló törvényhatósági jogot aztán megerősíttették II. Ulászló királlyal, s azzal többíttették II. János király által, hogy fellebbezés ítéletük alól nem más (tudniillik Csík) székhez, hanem egyenesen a királyi kúriához történjék. A Báthoryak és Bethlen is megerősítették. {28}

Ennek kapcsán Kászonszék és vele együtt némely határszéli székely falvak, melyek a szorosokban és határszéli ösvényeken őrszolgálatot teljesítettek, igyekeztek időközönként hadmentességet is nyerni a hadfelkelések alkalmával.

Ezt a kívánságukat 1604-ben a császári biztosok nem teljesítették, mivel a császári kormány soha sem engedte meg, hogy a közfelkelésből magokat kivonják, csupán annyit engedtek otthon hagyni közülök, amennyi az őrszolgálatra elegendő.

Báthory Gábor azonban méltányolta kérésüket s 1608-ban megengedte, hogy midőn a szükség és a körülmények úgy kívánják, a hadfelkeléstől mentesek legyenek, otthon maradhassanak, hogy az utakat, helyeket és ösvényeket, melyeken át az ellenség belopózhatna, és kárt tehetne, szorgalmasan és gondosan őrizzék, kémleljék, s ha valami történnék, tüstént jelentsék.

A kászoni (összefüggő) falvak, úgy mint Kászon-Feltíz, Altíz, Impérfalva, Jakabfalva és Újfalu a határőrzést az Úz-völgy, a Lassúág-pataka, a Veresvíz s a Nemere-hegy irányában teljesítették. Hasonló szerepe volt Felcsíkban Dánfalva és Madaras lakosainak a Gyimesi-szoros felé; Zágonnak, Orbaiszék legdélibb szögletében a Bodzaforduló irányában s Berecknek az Ojtozi-szorosban. Ezek is kiváltságokat, illetve hadmentességet élveztek a határőrzés fejében.

1609-ben azonban az országgyűlés meg akarta szüntetni a határőrzés címén élvezett mentességet. A XIX. tc. ugyanis azt mondja, hogy «az székelység között egy néhány faluk, úgy mint Kászon, Zágon, Dánfalva, Madaras és egy néhány priváta personák, kikből 5-600 lovag és gyalog kitelnék - hadakozó emberek», azon szín alatt, «hogy ők valami ösvényekre vigyáznának», a hadakozástól magokat mentesítették. A rendek elhatározták, hogy ezentúl «ők is viseljenek az több székelységgel egyenlő terhet az hadi szolgálatban» ... az ösvényekre való vigyázás felől pedig a tiszttartók (a szék tisztei) intézkedjenek ... azaz a szükséghez képest «rendeljenek elegendő vigyázókat.» {29}

Ez a végzés azonban - úgy látszik - egyelőre papíroson maradt. Kászonszék legalább továbbra is meg tudta tartani mentességét.

Más helységeknek is voltak hasonló mentességei. Így Berecknek is az Ojtozi-szoros előtt. Ez, mint Bereckfalva, oláh telepítvény volt, melynek élén eleinte kenéz állott. Pelsőci (Bebek) Péter székely ispán (1423-26) bíráskodási kiváltságot adott neki, melyet Zsigmond király 1426-ban azzal erősített meg, hogy kenézök (akkor Magyar János) és a falusiak - mint addig is tették - határőrzéssel és kémkedéssel tartoznak a moldvai végeken. {30} Ez a kötelezettségök fennállott a XV. és XVI. század folyamán is, s ennek fejében erősítette meg Szapolyai János 1531-ben, Izabella 1557-ben régi önkormányzati kiváltságaikat.

Báthory Zsigmond 1602-ben adómentességet adván Berecknek, kikötötte, hogy futárjait (mint már elődjeivel is tették) lássák el lóval és szekérrel Moldvába, Tatros városáig és visszajövet Kézdivásárhelyig; továbbá, hogy régi szokásuk szerint Moldvában és Havasalföldén állandóan kémeket tartsanak, a határszéleket gondosan őrizzék, és a fejedelmet minden hírről értesítsék. {31}

Ez a kötelezettségük fennállott az egész XVII. század folyamán, amiért minden fejedelem megerősítette adómentességüket, maga Lipót császár-király is 1701-ben.

Midőn 1764-ben a székely határőrséget szervező bizottság előtt felmutatják kiváltságleveleiket, élőszóval is hangsúlyozzák, hogy ők tartoztak a fejedelmek vagy az ország küldötteit és futárjait Moldovába szállítani, Ojtoz-várában őrséget tartani és saját határaikat is őrizni. A háborús időkben kémeket is tartottak a török tartományokban s ezekért adómentességet, hadmentességet és önkormányzatot élveztek. Az ojtozi várban Bethlen Gábor harmincadot állítván fel a Moldvából arra felé behozott áruk megvámolására, a bereckiek is segítséggel tartoztak a csempészek ellen a vámszedőknek. {32}

Az ilyen határszéli, kiváltságos határőrök természetesen csak békeidőben voltak alkalmasak és elegendők a határok őrzésére. Háborús időben az ellenség betöréseit csak megfelelő haderő akadályozhatta meg és verhette vissza. A határok őrzésére hadfelkeléskor mindig hagytak otthon kellő számú fegyveres erőt, s szükség esetén ezeket mozgósították. {33}

A részleges fölkelések (partialis expeditiok) nagyrészt arra valók voltak, hogy a határok védelméről történjék általok gondoskodás. Az ilyen részleges és az általános fölkelések által azonban csak háború esetén védekezhettek, békében szükségtelen volt. A határok teljesen őrizetlenek még sem maradhattak. Így az állandó határőrzésről intézményileg is kellett gondoskodni, azt néhány határszéli kiváltságos falura bízni még sem lehetett. Már az 1609.-i országgyűlés az ösvényekre való vigyázást arra rendelt elegendő vigyázókra s ezekről való gondoskodást a tiszttartókra bízta.

A tiszttartók alatt bizonyára a szék tisztjei értendők. Ezek aztán a határőrség ellátására a várak és vámházak őrzésére külön őröket rendeltek ki, vagy szegődtettek, akiknek élén gondviselők állottak. Ilyeneket emleget már az 1626.-i határszélek megerősítésére kiadott rendelet. Szervezetüket a XVII. században nem igen ismerjük. Az Approbata törvénykönyv csak annyit mond róluk, hogy az «oláhországi határok felől való szélhelyeken építtetett erősségecskékre a székelység provideáljon, s a várakban és utakon való őrizetek és vigyázások is az eddig való usus szerint constituáltassanak.» {34} De hogy mi volt eddig az usus (ti. gyakorlat), azt nem mondja.

Néhol kirendelés szerint, felváltva történik a határőrzés és a vámháznál szolgálás, pl. a Bodzai-szorosban. Az ottani gondviselő azt panaszolta 1672-ben Béldi Pálnak, a háromszéki főkirálybírónak, hogy a vámház és a határ őrizetlen áll, a várnál «semmi erősség (őrség) nincsen, mert szokásul vötte Pál diák orbai vicekirálybíró, mikor az rend odaérkezik hogy az gyalogot kiszolgáltassa, hogy kettőt s hármat küld ki, az is némelyik magával jótehetetlen, erőtlen, semmirekellő ... gyakorta egy egész hétig is nem jő gyalog az várhoz, csak magamra vagyok egyesegy fejemre. Semmi gondviselés nincsen a vicéktől, ő kegyelmek csak magok hasznokat keresik belőle ... Egyedül itt erőtlen vagyok.» Kéri a királybírót, hogy «az vicéknek parancsolná mindjárt feles számú fegyveres gyalogokat felküldeni.»

A határszorosok, utak, ösvények, várak, vámházak őrséggel ellátása tehát a szék fő- és vicetiszteinek kötelessége volt, akár rendszeresen alkalmazott és fizetett őrök által, akár időközönként kirendelt váltakozó gyalog és lovas őrségek által.


Őrállók (plájások)


Az 1691.-i Lipót-féle diploma 14. pontja a székelyekről úgy intézkedik, hogy az adómentesség fejében úgy, miként eddig, a haza védelmére saját költségükön katonáskodni tartoznak.

A katonáskodást azonban lassanként és mindinkább az adózás váltván fel, a nagyobb határszorosok őrzésére is az állandó császári katonaság alkalmaztatott.

A Rákóczi-forradalom után a fegyverek is elszedetvén, a székely kapitányságok többé nem töltettek be, «nehogy a székelyek azt higgyék, hogy ők tovább is katonáskodni fognak, mert ezután adózni fognak.» Adófizetésük, azzal az érveléssel, hogy katonai szolgálatuk nem vétetik igénybe, lassanként kötelezettséggé vált.

A kisebb mellékszorosok őrzéséről azonban tovább is a székeknek kellvén gondoskodni, s főként a harmincadokhoz őrségeket rendelni; a határszéli falvak lakosaiból őrállókat válogattak ki. Így keletkezett lassanként a határőri szolgálat ellátására egy külön intézmény: az őrállóké, akiket oláhosan plájásoknak is nevezgettek, a határszéli tisztások és havasi utak oláh nevéről (plaj = planities), ahol az őrházak épültek.

Ezeknek a feladata nem tulajdonképpeni katonai, a határok ellenségtől megvédése volt, hanem határrendőrségi, csendőri, pénzügyőri és egészségügyi szolgálat. Ők ellenőrizték a határokon átmenőket és bejövőket, segédkeztek a harmincadoknál, a vámok szedésénél, ellenőrizték és megakadályozták a csempészetet, a rendes utak elkerülését s a járványok behurcolása ellen épített vesztegzáraknál (contumatia) egészségügyi őrszolgálatot teljesítettek.

Már 1698-ban van szó országgyűlési végzésben a szorosokon őrködő «plájások és gornyikok» (erdőőrök) felől, akiknek a határokat kellett őrizni, s a szökevényeket feltartóztatni. A vármegyék és székek főtisztjei alá voltak rendelve. 1703-ban a csíkszékiek a német katonáknak tett rendkívüli szolgálataik között felpanaszolják a «Gyémes-passzusán súlyos teherviselést», a Kabala-hágón, úgy a Gyergyó-piricskei szoroson új sánc építtetést, a Gyimesben való sánc restaurálását s a gyergyószentmiklósiak külön azt, hogy «mint azelőtt való esztendőkben, úgy most is az passzusokon lovas és gyalog embereinkkel strázsáltatnak szüntelen.»

1715-ben «Csíkszépvizen harmincegy személyből álló őrállók» felől van emlékezés, kiknek adókedvezményét az ösvények fekvésének állapotjához képest kívánják megállapítani. Kívánják, hogy azoknak beosztása, «beállítása, vagy változtatása» a szék tiszteitől függjön.

Az ilyen őrállók ugyanis fele adót fizettek, amit a rendes adózók nem jó szemmel néztek, mert annál több jutott rájok a kirovásnál (repartitio). 1719-ben a csíkszékiek követeiknek utasításul adják, hogy vigyázzanak, hogy az őrállók stb. «terhek viselése (adója) a több iga alatt nyügő szegénység nyakába ne essék.»

1721-ben is leszámítani kérték a csíkiak a rájok kirovandó adóból a «32 számból álló őrállóknak (adó) terheken» mert közügyben szolgálnak. Gyergyószék 1626-ban azt panaszolja, hogy míg annak előtte tíz évvel az «őrálló személyek» az adó felén kívül a falu közterheinek is felét viselték, újabban «semmiféle közteherviselésben nem segítik a szegény szabadsággal élő személyeket.» 1730-ban Csíkgyergyó- és Kászonszékben 62 féladó-mentes őrálló van.

Csíkszék 1726-ban azt panaszolja, hogy a nagy közterheken kívül «a molduvai passusokon feles őrállókat, úgy az Gyergyó és Udvarhelyszék felől való utakon és ösvényeken a pestisre nézve számos vigyázókat kell tartaniok szüntelenül.» 1736-ban Csíkban 60, Gyergyóban 30 állandó őr van a passuson, kiket népiesen - úgymond - plájásoknak hívnak, féladót fizetnek, s más terhet nem viselnek, sőt nem is akarnak függeni a szék tiszteitől, egyedül csak a harmincadosoktól, jól lehet a székből valók.

Csíkszék 1738-ban a főkormányszékhez azt jelenti, hogy a székben felesen vannak «őrállók, vagyis plájások» kik féladót fizetnek és a rendkívüli terhektől mentesek. Felpanaszolják és sérelmesnek tartják, hogy «mind az javát válogatják harmincados uramék az adózó rend közül plájásoknak és minthogy mostan időben az passusokat nem az plájások, hanem az őfelsége militiája őrzi, nem annyi hasznot őfelségének, mint az harmincadosoknak dolgozásukkal hajtanak ... megkívánhatnák, hogy plájások székükben ne legyenek, minthogy adózásukban, s egyéb teherviselésben nagyobb promotioja volna az őfelsége szolgálatjának, mint plájásságokban - az ösvényeket is nem a plájások, hanem a székek őriztetvén - mindazáltal azt most nem kívánják, hanem azt, hogy hadd változzanak ... a szék másokat s plájásságra alkalmatos embereket adna helyekben.»

A főkormányszék azonban nem az adófizetés, hanem a határőrzés szempontjából mérlegelte a határőrök fenntartását s azok számát nem hogy kevesbítette volna, de még inkább növelni és szükség esetén másokkal is kipótoltatni igyekezett. 1735-ben meghagyja Csíkszéknek, hogy «a plájokon, vagyis havasokon lévő utakon, ösvényeken való strázsákat és éjjel-nappal való vigyázást szorgalmatoson felállítván, serényen observáltassa (felügyeltesse), meghagyván és parancsolván mindenütt, hogy ne gyermekek, hanem vagy ifjú legények, vagy pedig ahhoz alkalmatos aetasú (korú) emberek strásáljanak, s a passus nélkül való járókelőket elfogván, vigyék a közelebbi széktisztek kezébe s az a közelebb levő várba vagy városba kísértesse.»

A kivándorlás és szökések megakadályozása is a plájások feladata volt. 1739-ben rossz termés lévén, a főkormányszék tartott attól, hogy «a szegénység a szomszéd (Oláh) országra való szökésre ne vetemedjék.» Meghagyja azért Csíkszéknek a szélhelyeken a plájásokkal szorgalmatosan strásáltatni és ha a szükség hozná, a plájások számát augeálni.» (növelni).

1745 nyarán a kivándorlás olyan mérvet öltött, hogy a határszélen «csoportosan és falustól» szöktek át. A főkormányszék a széktiszteket gondatlansággal vádolja, «hogy plájásai által elegendőképpen nem vigyáztatnának.» Meghagyja, hogy a helységekben lévő plájásokat a határszéli ösvények őrizésére szorítsák, s ha hanyagságot, vagy még inkább összejátszást tapasztalna, az illetőket példásan és kedvezés nélkül megbüntesse, vagy «hivataljokból is kitégye», másokat tevén helyökbe, s ha a szükség úgy kívánja «számokat is szaporítani kéne.» {35}

Rendkívüli szükség esetén (pl. háború idején) nemcsak a plájások számát növelték, hanem a szabad székelyeket is őrszolgálatra kényszerítették. A csíkszentimreiek 1738-ban azt panaszolják, hogy «immár végső romlásra jutott a szegény szolgáló szabad ember, mivel mihelyt eléjő a Bordáról {36} a strásáról, másnap mindjárt kell menni ökrin, szekerin a Gyimesbe, oda pedig, ha váltó mégyen is, néha el nem bocsátják, a harmadik hetet is ott éri. A nemesek (az 1-2 jobbágyú armalisták s még a jobbágytalan «egyházi» nemes emberek), sem jobbágyaik nem szolgáltak, sem várba, sem Gyimesbe, sem strására az havasokban nem jártak,» minden ilyen rendkívüli szolgálatot (katonai elszállásolást, fuvarozást) egyedül a szabad székely teljesített, ami ellen sűrűn panaszkodnak a XVIII. század derekán.

Háborús időben a határszéli mellék-ösvényeket bevágatják, ledöntött fákkal eltorlaszolják s ez is a szék kötelessége volt. 1734-ben a tatárok beütésétől félve a katonai főparancsnokság elrendelte a csíki havasi mellék-ösvények eltorlaszolását. Erre a szék közmunkaerőt, «vágókat» rendelt ki és felügyelőket a munka vezetésére. A rendes szorosokon kívül való ösvényeket ekkor így sorolták elő: Gyergyóban: Borszék, Opcsina, Holló, Békás, Magyarós-rész; Felcsíkban: Damuk, Hosszúhavas, Ivántő, Tarhavas, Csügés, Farkashavas; Alcsíkban: Borda, Keresztes, Sólyomtál, Kárhágó, Nagy-Saj, Kis-Saj; Kászonszékben: Úz, Baska. Egy-egy ösvény bevágására (eltorlaszolására) 30-40-50 «vágót» rendeltek ki június 21.-ikére.

Ezeket a szorosokat rendes időben a plájások őrizték. Volt tehát elég őrzendő ösvény s nem volt éppen könnyű feladat az utak és járókelők ellenőrzése.

1739 nyarán a török háború miatt a brassai, háromszéki és csíkgyergyó-kászonszéki mellék-ösvényeket vágatta be a katonai főparancsnokság, hogy azokat ledöntött fákkal járhatatlanokká tegye.

A plájások intézményéről, számáról, működési helyükről, feladatukról és szervezetükről abból az időből van legbehatóbb tudósításunk, midőn a székely határőrség szervezésének első kísérlete 1763-ban meghiúsult s egyelőre ismét vissza kellett állítani a plájások régebbi intézményeit.

Mária Terézia 1763. június 20.-án elrendelvén, hogy a havasi ösvények kellő számú őrökkel láttassanak el a főkormányszék az egészségügyi bizottsággal egyetértve, meghagyta a határszéli vármegyék és székeknek, hogy 864 határőrt és azok élére 20 felügyelőt alkalmazzanak a lakosságból, a kijelölt állomásokon, augusztus 15.-től kezdve. Az őröket minden héten fel kell váltani, hogy saját dolgaikat is elvégezhessék. A szükséges lőszerrel ellátandók. Ha oly nagy tömeg akarna kivándorolni, hogy visszaszorításukra az őrök nem lennének elégségesek, a legközelebbi falut kell segítségül hívni. Hogy úgy a ki-, mint a bevándorlás, továbbá a csempészés annál inkább meggátoltassék, a szék felügyelőket rendeljen a határőr plájások élére, akik az ösvények megvizsgálásáról és az előforduló eseményekről 15 naponként jelentést tegyenek az egészségügyi bizottságnak, a vármegye vagy a szék pedig a végrehajtott intézkedésekről értesítse a főkormányszéket.

A mellékelt utasítás meghagyja, hogy a vármegye vagy szék a plájásokat eskesse fel az állomásokon. Lovas plájásokat is alkalmazni kell, avégből, hogy ezek a tömeges kivándorlók ellen a közeli falvakból segítséget hozzanak. A felügyelők minden két héten váratlanul megvizsgálják a plájásokat, s 15 naponként jelentést tegyenek. A plájásoknak külföldi lakossal csak 20 lépésről szabad szóba állani. Tilalmas ösvényeken senkit se engedjenek kimenni, vagy bejönni. Aki fertőzött helyről erőszakkal bejönni akarna, az olyat nem letartóztatni, hanem le kell lőni s hulláját óvatosan, a felügyelő jelenlétében, megfelelő távolból el kell égetni. Az átszököttet elfogván, minden poggyászával át kell adni a vesztegzár-állomásnak, azokkal együtt, akikkel érintkezett s kitöltvén idejét, meg kell büntetni. A plájások puskával, karddal és lőszerrel látandók el. A határon innen átszökni akarók megfogattatván, a polgári tisztviselőkhöz, a katonaszökevények és kémek a főparancsnoksághoz küldendők. A rendes ösvényeken jövő utasok vagy kereskedők a veszteglő állomásra kísérendők. Faoszlopok állítandók fel rászögezett táblán azzal a felírással, hogy aki gyanús vagy ragályos helyről tilalmas ösvényen át beszökik, felakasztatik. A felügyelők fizetése havonként a guberniumtól 15 forint, a lovas plájásé 4 forint, gyalogkápláré 3 forint 20 krajcár, közgyalogé 2 forint 30 krajcár.

Külön táblázat volt mellékelve a rendelethez és utasításhoz, melyen fel vannak tüntetve az őrállomások, a felügyelők, lovas és gyalog plájások száma. Csíkszéken volt kijelölt állomás 31 (Bélbortól-Kászonig) 3 felügyelővel. Plájás volt ezeken 16 lovas, 13 káplár és 100 gyalogos, összesen 129 és 3 felügyelő. {37}

Ezeket a plájásokat egy év múlva felváltotta a székely határőrség új intézménye.



1 Székely Oklevéltár I. 163.

2 Székely Oklevéltár IV. 112.

3 Székely Oklevéltár V. 275, 283.

4 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 512. - XI. 58.

5 Approbatae Constitutiones p. V. t. LVI.

6 Székely Oklevéltár I. 273.

7 Lukinich: Az udvarhelyi vár története. Erdélyi Múzeum 1903. 425.

8 Székely Oklevéltár II. 328.; II. János 1568. február «Zekely-tamad», várában keltezett oklevelet Székely Oklevéltár II. 225. - III. 320, 321.

9 Székely Oklevéltár III. 340. - VI. 41.

10 Jakab Elek- Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története 293.

11 Udvarhely vármegye története 348. - Székely Oklevéltár IV. 192, 211., VI. 90, 116.

12 Székely Oklevéltár II. 324 - 327., IV. 82.

13 Székely Oklevéltár IV. 59, 61, 63, 110., V. 120, 143, 147.

14 Jelenleg a vár helyén a gróf Nemesek udvarháza van. Ősük hídvégi Nemes János 1665-ben háromszéki kapitány volt, 1671-ben főkirálybíró, 1672-ben portai követ, stb. 1675-ben Várhegyről keltezi Béldi Pálnak írt levelét. Székely Oklevéltár VI. 229., IV. 307, 353 és Teleki Mihály levelezése VI. XI.

15 Erdély Története Ad. I. 88, 96. - Kőváry László: Erdély műemlékei 103.

16 Székely Oklevéltár II. 331., VI. 153. - Erdély Története Ad. I. 88.

17 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 570.

18 Erdélyi Országgyűlési Emlékek III. 430, 447, 460, 469, 470, 471, 485, 495.; IV. 115, 129, 157, 168, 268.

19 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 399, 410, 424.

20 Székely Oklevéltár IV. 215.

21 Székely Oklevéltár VI. 326.

22 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XVIII. 258. I. Részben puskás, részben puskátlan jelzővel. Egy «nyavalyki» (felcser) is van köztük.

23 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIX. 423.

24 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 94.

25 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 56. - XIII. 527.

26 Bethlen Gábor idejében: Fiátfalvi Geréb András volt a testőrség főkapitánya. (Székely Oklevéltár IV. 235.)

27 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 57.

28 Székely Oklevéltár I. 297. - III. 139, 341.

29 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 284., VI. 122.- Székely Oklevéltár IV. 173.

30 Ad faciemdam custodiam in illis confinibus et explorationem in partibus Moldaviae obligati sint et adstricti (Székely Oklevéltár I. 121.)

31 Székely Oklevéltár II. 21, 134. - IV. 155.

32 Szádeczky Kardoss Lajos: A székely határőrség szervezése 757. - Székely Oklevéltár IV. 232.

33 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 357.

34 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 26.- Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae III. LXXVII. 21.

35 Székely Oklevéltár VII. 20, 116, 209, 264, 320, 348, 360, 375, 378, 380, 384, 392, 396, 400, 401, 408, 436.

36 A «Borda» a Csobános völgy felett, moldvai határszéli hegycsúcs, 1377 m. magas.

37 Szádeczky Kardoss Lajos: A székely határőrség szervezése 446-453 - Az állomások részben azok, mint fennebb 1734-ben, de sűrűbben (16 helyett 31) és eltérésekkel. (A székely határőrség szervezése 448.)