Make your own free website on Tripod.com

XXII. A székely városok


A magyar nem volt városalkotó nép, a székely még kevésbé. A magyar a puszták fia, a székely békében «erdőlő» (erdőirtó), baromtenyésztő, s mint harcias népnek eleme a háború volt. Vár és város nem fért össze sem szellemével, sem alkotmányával. Szellemével nem, mert nem a kőfalakban, de a nyílt személyes bátorságban kereste a biztonságot; alkotmányával nem, mert a vár, a kőfal, az erődítés különleges hatalmat jelent, mely hatalmaskodás, elnyomatással jár, ami a székely népszabadsággal ellentétben állott. A város a Székelyföldön tehát mesterséges, idegen palánta, mely nehezen gyökerezett meg s félig-meddig mindig ilyen idegen maradt. Igazi várost, kerített várost, hiába keresnénk a Székelyföldön.

Ami város a Székelyföldön mégis alakult, azok az elengedhetetlen életszükségletnek kívántak eleget tenni. Főhelyre, amely kiemelkedik a környezetéből, minden intézménynek szüksége lévén, ahol a kormányzat udvar-helyét választja: az ilyen (olyan, amilyen) fővárossá alakul (Székelyudvarhely). A vidékeknek, folyóvölgyeknek, a nép-telepedési székeknek megvannak a magok természetes és földrajzi fekvés által kiszabott központjaik; ahová gravitálnak, ahol áruikat kicserélik, szükségleteiket beszerzik, szóval amelyek vásártartásra alkalmasok: az ilyenek, mint Vásárhelyek előbb-utóbb városokká alakulnak. (Székely-, később Marosvásárhely, Torjavására, később Kézdivásárhely.)

Némely vidékek központjai már a székelyek betelepedése alkalmával is lakottak lévén: központot jelentő szláv nevöket (szrodek) átvették a székelyek is, s lett belőlük Csíkszereda, Nyárádszereda.

A népesebb, központi helyeken nagyobb templomok, szentegyházak épülvén s valamelyik szent tiszteletére avattatván fel: ezeknek a nevét kapta a város is. Onnan kapta nevét Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Székelykeresztúr.

A székely központi helyek várossá alakításukat Zsigmond királynak köszönhetik. Ez a városalapító király 1427-ben Kézdiszék elöljáróinak meghagyván, hogy Torjavásárt (a későbbi Kézdivásárhelyt) városi kiváltságai élvezetében ne háborgassa; egyebek közt azt mondja, hogy minden székely székben egy-egy város van, melyek szabadalmakkal vannak ellátva s ezek között egyik Torjavására. {1}

Melyek voltak ezen városok, az oklevélből nem tűnik ki, de következtethető, hogy ezek: Marosszékben Székelyvásárhely (a mai Marosvásárhely), Udvarhelyszékben Székelyudvarhely, Kézdiszékben Torjavására (Kézdivásárhely), Sepsiszékben (az 1461-ben oppidumnak nevezett) Sepsiszentgyörgy, Aranyosszékben Felvinc, Csíkszékben Csíkszereda és tán Keresztúrszékben Székelykeresztúr, mely már 1459. évben oppidum névvel jő elő. {2}

Zsigmond király kiváltságlevelei közül egyik sem maradt ránk, de következtethetjük a későbbi fejleményekből, hogy minden városnak egyenlő önkormányzati jogot (autonómiát) adott, mely feljogosította bíróválasztásra, kivette a szék hatósága alól közigazgatás és törvénykezés dolgában és szentesítette a szék közterheitől. Vásárjogot is kellett nyerniök, amiről később oklevelek részletesen intézkedtek.

A székely városok között a legjelentékenyebb volt Marosvásárhely, mely a még a XVI. században is Székelyvásárhely (latin oklevelekben Forum Siculorum, Zekulvasarhel, Zekelvasarhel) nevet viselt. Kedvező természeti fekvése, a termékeny és tágas Marosvölgyében, a fában gazdag székely havasok és a bőtermésű Mezőség közelében, a termények, állatok és áruk kicserélésének és a közigazgatásnak központi helyévé tette. Vásárhely neve mutatja, hogy fő élettere a kereskedelem volt. A név azt is tanúsítja, hogy már a XIV. században némi városi (vásártartó) jellege lehetett, bár a XIV. századbeli oklevelek kifejezetten városnak még nem nevezik. {3}

1380-ban még a szék bírája és hadnagya gyakorol benne bírói jogot, szökött jobbágy elfogatást. Városnak (civitas) 1409-ben nevezi először oklevél, s a XV. század folyamán mint oppidum fordul elő. 1460-ban a székely ispánok Vásárhely város bíráiról szólanak, ami az önkormányzatnak kétségtelen jele. {4}

Ez az önkormányzat volt a legbecsesebb joga a városi polgároknak, amit a nemesi székkel szemben féltékenyen őriztek. Nem ok nélkül, mert a szék tisztviselői nem szívesen látták a városok elkülönítését a széktől s kiváltságaikat, melyekkel a közterhek viselése alól magukat kivonták, a nemeseket pedig kizárták a városi jogok és jövedelmek élvezetéből. Annál nagyobb volt a súrlódás és versengés, mert a székely városok a székgyűlések hivatalos helyei voltak és nemeseknek is házai, birtokai lévén a városok területén, az érdek-összeütközéseknek bőséges tere és alkalma nyílt.

A városi kiváltságnak egyik leglényegesebb része az volt, hogy a polgárt csak saját törvényszéke előtt lehetett perbe idézni. Különben is általános perjogi elv volt Erdélyben, hogy a felperesnek az alperes ellen ennek illetékes fóruma előtt kellett pert indítani.

Ebben a jogukban védelmezi a marosvásárhelyi polgárokat Mátyás király 1470-ben, midőn panaszukra megparancsolja az erdélyi vajdáknak, hogy őket jogaikban ne háborgassák, őket zaklatni és megzálogolni senkinek ne engedjék, hanem akinek ellenök követelések van, azt a város tanácsa előtt törvényesen keressék.

A szék bírái annál kevéssé respektálták a városi kiváltságokat és önkormányzatot, mert előfordult, hogy a városi lakosok közül némelyek perüket a szék elibe vitték, s ezekben a székbírák ítéletet hoztak. Ez ellen a város jogorvoslatot keresvén, Báthory István vajda és székely ispán 1485-ben Marosszék tiszteinek megtiltja, hogy a vásárhelyi lakosok pereiben, kik régi törvény és szokás szerint minden köztük keletkezett perben magok kell, hogy ítéljenek, többé ítélkezni ne merjenek. {5}

A székely városok a székektől való független törvénykezési jogukhoz később is féltékenyen ragaszkodtak, és ítéleteiket a székek elé fellebbezni nem engedték.

Marosvásárhely városának ezt a jogát aztán megerősíti Szapolyai János, mint erdélyi vajda és székely ispán (1519), később mint magyar király (1531), majd Izabella (1557) és II. János király (1560), a város egyéb jogaival egyetemben. Báthory Zsigmond fejedelem is ad a városnak védőlevelet (protectionalist) arról, hogy városi polgár a marosszéki királybírák előtt törvényt állani nem tartozik. {6} Nagyobb perek fellebbezhetők voltak a széken kívül álló magasabb fórumok (székely nemzetgyűlés, ispán, királyi tábla) elibe. Marosvásárhely 1604.-i perrendtartása a királyi táblát jelöli meg fellebbezési fórumul. {7}

A Székelyföldnek kétségtelenül Marosvásárhely volt legjelentékenyebb városa, mely a szomszéd falvakat (6-8-at) magába olvasztva és telepítve már a XV. században jelentékeny város volt. {8} Neve (Forum Siculorum) először az 1332-36.-i pápai tizedlajstromokban fordul elő. Nagy Lajos királyunk négyszer fordul meg a városban (1360, 66, 67, 70-ben) s okleveleiben már Székelyvásárhelynek nevezi. 1451-ben ott tartották az első ismeretes székely nemzeti gyűlést, melyben a székely örökösödés rendjét megállapították. {9} Mátyás királytól 1482-ben vásárjogot nyert, évenként három országos vásár tartására. A legnagyobb kiváltságot akkor nyerte, midőn Bethlen Gábor 1616. április 20.-án szabad királyi várossá tette, miáltal az összes székely városok fölé emelkedett, mert ilyen több nem volt az egész Székelyföldön.

Ebben a kiváltságlevélben nevezetes az, hogy a vásárhelyiek régi törvényeit megerősítvén, elrendeli, hogy a város területén lakó vagy ezután oda települő nemesek személyükre nézve nemesek maradnak ugyan, de házaik és a város határán lévő földjeikre nézve a város törvényhatósága alá tartozzanak, s annak közterheit a polgárokkal együtt viseljék.

Ezt a városban lakó nemesség magára nézve sérelmesnek tartván, a városba «bebíró» nemesek felfolyamodással éltek az ellen, hogy őket a városi tanácsházaik után rovatallal, adóval terheli. Bethlen Gábor 1616. augusztus 15.-én a város tanácsához intézett rendeletében helyt adván kérésüknek (azzal a megokolással, hogy a nemeseknek házaikról oly régi szabadalmaik vannak, melyek a város most nyert kiváltságainál régebbiek s mivel, a ki prior tempore, potier est jure), úgy intézkedik, hogy a nemesi házak, a nemesek és ott lakó embereik minden adótól és közteherviseléstől mentesek legyenek.

A városban lakó nemesek és polgárok versengése állandó tárgya volt a székely városoknak. A nemesség adómentességét minden erejével védelmezte, viszont a polgárság a városi közterhek viselését kívánta a köztük lakó nemesektől is. A városok szabadalmainál régibb nemes házak mentességét még eltűrte a város, de újabb nemesítések és megvásárolt vagy örökölt polgári házak adómentesítését nem. Ebből sok viszály és perlekedés keletkezett.

Legnevezetesebb volt az udvarhelyi nemesség és polgárság évszázadokon át tartott viszálya.

*

Székelyudvarhely, mint város, nem volt oly jelentékeny, mint Marosvásárhely. A Székelyföld középpontján feküdvén és az anyaszék fővárosa lévén, ez lett ugyan a székely főtörvényszék helyévé, a nemzeti gyűlések színhelyévé, a nemzeti levéltár őrizőjévé s a székely közigazgatás központjává, de királyi várossá nem fejlődött és a polgárság a benne lakó nemességet nem tudta magába olvasztani.

Udvarhely neve is a pápai tizedlajstromokban jő először elő (1332-37). 1357-ben itt tartott székely nemzetgyűlésről van tudomásunk. {10} Itt a városban laktak rendesen a székely alispánok; az ispán rendes lakóhelye Görgény vára volt.

Nem lévén helye itt Udvarhely város történetébe mélyebben behatolni, csak a városi élet kimagaslóbb és jellemző nyilvánulásaira szorítkozom. Történetét megírtuk: Jakab Elek a fejedelmi kor végéig s én 1690-1848-ig.

Udvarhely is valószínűleg Zsigmond királytól kapta városi szabadalmait. Oklevélben mezőváros (oppidum) jelzővel először 1485-ből ismeretes. A szék kapitányát, mely itt székelt, már 1448-ből említi oklevél. A város, mint az anyaszék (sedes capitalis) főhelye mindinkább nagyobb szerepet játszik. Itt tartják 1505-ben azt a nevezetes nemzetgyűlést, mely az udvarhelyi 17 személyű főtörvényszéket felállítja. {11} Innen indul ki a székely fölkelés 1562-ben. Székely Antal Udvarhelyre hívta össze a székelységet, mely innen indul a fejedelem ellen. Leveretésük után itt építik fel fékentartásukra az egyik királyi várat, Székelytámadt név alatt, melyben aztán a hat székely szék főkapitánya székel. Innen sanyargatják e század folyamán az adófizetés alá vetett székelyeket, itt gyűjtik össze a székely székekből az adót. Udvarhely polgárai is sok terhes szolgálatra kényszeríttettek ebben az időben, dacára kiváltságaiknak.

A régi kiváltságokhoz csak nemrégen járultak újabbak. Izabella királyné 1557-ben a portai adón kívül minden királyi adótól mentesítette. 1558-ban kelt kiváltságlevelében kivette a várost a szék hatósága és minden terhei alól, s meghagyta a szék tisztjeinek, hogy azon szabadságokban, amikét más városok is élveznek, ne akadályozzák, közterhekre ne kényszerítsék, ügyeiket saját bírájuk az ő régi szokásaik szerint igazgassa. 1564-ben János Zsigmond is elrendeli, hogy a nemesek és katonák Udvarhely és Keresztúr mezővárosok polgáraitól ingyen fuvarozást, az iparosoktól ingyen munkát ne követeljenek, a házaikból kiszorított polgárokat bocsássák vissza, az elvett ökröket, lovakat fizessék meg. {12}

Mihály vajda betörésekor 1599-ben az általa felbujtatott székelyek a háromszéki Várheggyel együtt Udvarhely várát is lerombolták, melyet a lécfalvi országgyűlés 1600-ban Udvarhely, Gyergyó és Háromszék által és rovására rendel újra felépíttetni.

Ezekben a zivataros időkben, főként a Básta korszakában a székely városok is sokat szenvedtek. A martalóc hadak feldúlták, felégették, kirabolták és elnéptelenítették. Udvarhelyen az 1602. augusztus 11.-i összeírás szerint mindössze 82 lakos (családfő) esküszik fel a császár-király hűségére, köztük egy nemes (Sámbokréti Deák Mihály), 15 lófő, 54 szabados, 1 drabant és 1 jobbágy. Ezzel szemben Marosvásárhelyt 1602. augusztus 16.-án 166 lakost esket fel Básta, kik közt nemesnek van jelölve 5, drabantnak 7, a többi 154 nyilván polgár. {13}

A fejedelemség fénykorában (Bethlen és a két Rákóczy alatt) a székely városok is fellendülnek, újabb kiváltságokat nyernek, céheket alakítanak, ipart és kereskedelmet űznek, autonómiájukat fejlesztik.

Bethlen Gábor Udvarhelynek 1623-ban adott kiváltságlevelében elrendeli, hogy az ott lakó nemesek és nemtelenek, jobbágyok minden közterheket a polgárokkal együtt viseljenek; sőt az is, aki személyére nézve nemes, de polgári vagy nem-nemes házban lakik, adót fizetni és a közterheket hordozni tartozik. A szék tisztei a város ügyeibe ne avatkozzanak, a polgárok ügyeiben a város bírája és esküdtjei ítéljenek. A piac jövedelmét, a vásárvámot, melynek egyrészét a szék tisztei magok számára akarták lefoglalni, más szabad városok kiváltsága szerint a városnak ítélte. {14}

I. Rákóczy György 1634.-i kiváltságlevelében még határozottabban hangsúlyozza, hogy a személyes nemesség városi házat, telket meg nem nemesít, és nem tehet adómentessé. Hogy ennek az elvnek érvényt szerezzen, felhatalmazza a várost, hogy az olyan nemes házát, vagy birtokát, aki háza vagy telke immunitását (adómentességét) nem tudja igazolni, de azért a polgári teherviselés alól kivonná magát, a vételár visszafizetésével váltsa meg.

A viszály a városi polgárság és bennlakó vagy bebíró nemesség közt nem szűnt meg, sőt mindinkább fokozódott, úgy, hogy többször megismételt alkudozások, egyezkedések dacára eltartott kétszáz évig! {15}

Az erdélyi törvénykönyvben is benne van, hogy «Udvarhely városának régi privilégiuma confirmáltatott, amennyiben nem derogál a nemesi szabadságnak; ... akik a városban szabad funduson nem laknak, arról való constitutio szerint adózni tartoznak és egyéb terheket is viselni; a korcsomálás a vár szükségére reserváltassék, az eddig való usus szerénta. {16}

A városi lakosság két eleme között a számarány megváltoztával, a nemesség túlnyomóvá válván, 1720. január 28.-án új egyességre lépett a két elem, melyben a polgári rend lemondott a piaci adó- és vámjövedelmek kizárólagos jogáról s felét a nemességnek engedi át. Azzal okolja meg engedékenységét, hogy tekintettel a privilégiumos rend megfogyatkozására, gondoskodni kívánnak, hogy a postálkodás és fuvarozás fennakadást ne szenvedjen, amit a nemességre hárítanak.

Udvarhely polgársága így a XVIII. század folyamán csak névlegesen maradt meg kiváltságos rendnek, a valóságban a városi nemességgel osztozott a közjövedelmekben.

A nemesség még ezzel sem elégedett meg, hanem a nyert engedmények után az eddig még a polgárság kezében maradt városi törvénykezés (jurisdictio) ellen irányította törekvéseit. Egymást érik ez ellen sérelmek a nemesek - és a panaszok a polgárság részéről. A guberniumnak kell mindegyre bele avatkoznia. Úgy, hogy ez 1783-ban hetedszer emel óvást a polgárok független jurisdictiojának tiszteletben tartása érdekében.

A nemesség a városi közigazgatás dualisticus voltát 1815-ben nyíltan hirdeti. «Udvarhely városában két jurisdictio vagyon (írták) úgy, mint nemesi és privilegizált, két communitások.» A valóságban tényleg úgy volt; hiába volt elvileg csak egy: a városi polgári jurisdictio. Hiába történtek újabb kiegyezési kísérletek, az «unió» nem sikerült.

Amit a rendi féltékenység nem tudott megoldani, azt az önkényes uralom intézte el. Midőn 1848 végén báró Heydte császári dragonyos kapitány a székely népfölkelő sereget visszaszorítván, november 16.-án Udvarhelyet megszállotta, első teendői egyike volt, hogy a polgárok, nemesek és a várfölde különböző jogszolgáltatását megszüntesse s az egyesített városi közigazgatás élére az unió egykori lelkes hívét, Szájdel János volt főbírót állította.

Más székely városokban is fordult elő versengés a polgárság és nemesség között, ha nem is olyan éles és hosszantartó, mint Udvarhelyen. A többi városokban ugyanis kevesebb volt a nemes ember s a régi birtokos nemesek néhol jókorán különváltak a polgárságtól. Így Sepsiszentgyörgy városában a birtokos nemesség külön faluközséget alkotott, mely a szék tisztségétől függött, míg a város polgárságának külön önkormányzata volt. A város és falu területileg nem volt elválasztva, sőt a falusiak a városiakkal összekeverve laktak, de közigazgatási hatóságuk teljesen külön volt választva. {17} Ennek is történeti fejlődése volt és eredeti oka a polgárság és nemesség versengésében keresendő, ami visszanyúlik a XV. századra és folyt a XVI. század folyamán is.

Sepsiszentgyörgyöt is valószínűleg Zsigmond király tette mezővárossá, aki 1427-ben huzamosb ideig tartózkodott s több oklevelet adott ki ott. A székelyek alispánja 1461-ben s a vajda és székely ispán 1477-ben mezővárosnak (oppidum) nevezi.

Városi független hatósági joga azonban kétségben vonatván, a szentgyörgyi polgárok a székely nemzet 1492-ben Udvarhelyt tartott gyűlésén felszólaltak és azt állították, hogy Szentgyörgy a hét székely-székben levő királyi kiváltságos városok egyike. De ez ellen az ott lakó sepsiszéki előkelő székelyek tiltakoztak, és a városi jogok sérelmével arra törekedtek, hogy a város jogai, amikkel eddig éltek, eltöröltessenek és a székely faluk közé soroztassék. Báthory István vajda a vele lévő székülőkkel 1492. szeptember 23.-án úgy ítélt, hogy Szentgyörgy Sepsiszéknek legyen alá rendelve a többi ottani falvak módjára, és mint nem felszabadított és nem kiváltságos hely a székely jognak legyen alávetve.

Báthory István azonban mintha maga is érezte volna, hogy ez az ítélet nem egészen igazságos, vagy időközben újabb királyi rendeletet látott, már két hét múlva (1492. október 7.) oltalma alá veszi a várost. Azt mondja, hogy jóllehet Sepsiszentgyörgy mezővárost nem rég kelt ítéletlevelében Sepsiszék alá vetette, de nehogy az ottani székelyek a várost és annak polgárait a szokásosnál nagyobb alárendeltségre szorítsák, kijelenti, hogy a város nem annyira felszabadítatlan (illiberata), hogy az ő protectioja és az alól a védelem alól, ami felől királyi levelet vett, elhagyná, sőt inkább az ő régi és mostani törvényhatóságát (jurisdictio) illetőleg különös kegyelmébe veszi. Meghagyja azért a széknek, hogy őket eddigi szokott, jogos és törvényes jogszolgáltatásukban ne háborgassák, a széktisztek abban esztendőn által csak egyszer, harmadmagokkal szállhassanak meg, és a város lakosaitól ajándék címén követelt tartozásokat engedjék el.

Az erdélyi vajda és székely ispán 1508-ban is mezővárosnak (oppidum) nevezi! {18}

Vásártartási jogára főként a versenytársat tűrni nem akaró szomszéd Brassó város volt féltékeny. 1510-ben ugyanis panaszt emel II. Ulászló királynál, hogy a székelyek Szentgyörgyön vásárt kezdettek tartani, ami sérelmes az ő jogaikra, s ami által erősen károsodnak. A király hallgatván kérésükre, rendeletet küldött Bazini és Szentgyörgyi Péter országbíró, vajda és székely ispánnak, hogy a vásártartást Szentgyörgyön ne engedje, s a brassai polgárokat jogaikban a székelyek ellen védelmezze.

(Ugyanezt a vásárt eltiltó rendeletet átírta és megerősítette I. Ferdinánd király is 1555-ben.)

Szentgyörgy nem nyugodott belé, hanem pert indított miatta. Az Udvarhelyt tartott székely nemzeti gyűlés 1514-ben már foglalkozott ezzel, de a per a vajda-ispánhoz fellebbeztetett, aki meghagyja, hogy a per eldőltéig senki Szentgyörgyön királyi huszadköteles árukat ne merjen árulni. Szapolyai János vajda és székely ispán 1514. október 11.-én Brassó város panaszára megparancsolja Szentgyörgy mezővárosának, hogy Báthory István vajdának a király által is megerősített ítélete ellenére Brassó városa és a királyi huszadjövedelem kárára országos és hetivásárokat tartani ne merjen. {19}

Ebből látjuk, hogy a pört Szentgyörgy elvesztette. Szapolyai egy későbbi (1519) okleveléből az is kitűnik, hogy az eddigi mezővárost faluközséggé lenni ítélték, és a mezőváros nevet tőle elvonták.

Érdekes jelenség, hogy most már Sepsiszék fogja pártját Szentgyörgynek és védi annak városi jellegét és vásártartási jogát. A vajda 1519-ben szemrehányással illeti a széket, hogy nem féltek azt mezővárossá tenni, dacára a jelzett ítéletnek. Egyben Brassó kérésére elrendeli a széknek, hogy a többi falu módjára községként tartsa, s vásárt tartania semmiként meg ne engedje, mert (teszi hozzá) különben orvoslatról gondoskodunk, és tovább tűrni nem akarjuk. {20}

Különös eljárást tapasztalunk II. Lajos király részéről Sepsiszentgyörggyel szemben. 1520-ban egyszer vásárjogot engedélyez nekik, s még ugyanazon évben kétszer is eltiltja. 1520. május 27.-én ugyanis a városnak ahhoz az egy országos és heti vásárhoz, melyet eddig a régi magyar királyok engedélyéből tartani szoktak, s melyből elegendő levelök volt, de azt véletlenül (amint mondják) elvesztették, még két országos vásárt engedélyez. {21}

Ezzel ellentétben 1520. október 11.-én ugyancsak II. Lajos király megparancsolja Szapolyai János erdélyi vajdának, hogy a sepsiszéki székelyeket tiltsa el, hogy Szentgyörgy mezővárost (oppidum) szabad várossá (civitatem liberam) tegyék és benne a királyi huszad kárára, s a szászok elnyomására vásárt tartsanak, amit Báthory István néhai erdélyi vajda is a székelyek udvarhelyi közgyűlésében kelt ítéletével megtiltott.

1520. október 23.-án ugyanilyen tartalommal eltiltó rendeletet küld Sepsiszéknek, hogy Szentgyörgy mezővárosát szabad várossá tenni s abban vásárt tartani ne merjenek. {22}

Ezek az utóbbi rendeletek nyilván a brassaiak panaszára és kérelmére történtek, amint az kitűnik II. Lajos király 1525. március 30.-án Szapolyai János erdélyi vajdához intézett rendeletéből.

Az ellentétes rendelkezéseknek ezzel nem szakad meg a sora. Mert egy hét múlva 1525. április 7.-én II. Lajos király megparancsolja a székelység, különösen Sepsiszék tisztjeinek, hogy Sepsiszentgyörgy mezőváros (oppidum) lakosait régi szabadságaikban ne háborgassák, szokatlan fizetésekkel ne terheljék, gyűlésbe vagy hadbamenetelre ne kényszerítsék, mert mivel azok a mi polgáraink külön kiváltságokkal vannak ellátva, nem illik, hogy azok ellenére a szokástól eltérőleg terheltessenek. Készek azonban, amint megígérték, úgy a gyűlésekre, mint a hadba is elmenni, midőn más városok polgárai is mennek és készek a király és vajda részére a szokásos fizetéseket a szomszéd székely mezővárosok módjára teljesíteni.

Ugyanazon napon kelt II. Lajos király azon rendelete is, melyben megparancsolja Szapolyai János vajda-ispánnak és Sepsiszék tisztjeinek, hogy Szentgyörgy mezőváros bíráját és eskütteit ne háborgassák, sőt inkább támogassák, midőn azok ellen törvényesen eljárnak, akiknek a városban házuk van és annak piacáról élnek, de ott lakó némely előkelő székelyek által felbújtatva a szokott adót megfizetni nem akarják, sőt a városba jövőket zsarolják, megverik, a városban garázdálkodnak, házakra törnek, ajtót, ablakokat bezúznak. Felhatalmazza a bírót és esküdteket, hogy az ilyen lázongókat és engedetleneket a város jogai megtartására kényszerítsék, s gonoszságaikat törvényesen megtorolják. {23}

A vásártartások eltiltását folytatja I. Ferdinánd 1528-ban, ugyancsak Brassó város panaszára, Sepsiszékhez intézett rendeletében, megemlítvén, hogy Sepsiszentgyörgy község lakosai (incolae possessionis) heti és országos vásárokat hirdettek, nem nyervén arra felhatalmazást sem tőle, sem elődjeitől, a magyar királyoktól. Perényi Péter erdélyi vajdának is elrendeli, hogy abban gátolja meg. {24}

II. János király 1567-ben Szentgyörgyön 40 ház jobbágyot adományoz Daczó Pálnak és ugyanott 16 ház jobbágyot Daczó Györgynek. {25} Ezzel bizonyára nagy növekedést nyert Szentgyörgy faluközsége a város rovására.

A nemzeti fejedelmek alatt megszűnik az az üldözés, melyet Brassó folytatott Szentgyörgy ellen s Bethlen Gábor fejedelem 1622. évben megerősíti a II. Lajos király által a város számára adott kiváltságokat s azokat újabbakkal többíti.

Kitűnik Bethlen kiváltságleveléből az is (ami több székely városnak is panasza volt ez időben), hogy a városnak szabadsága ellen sokan és kiváltképpen «az városnak elei nemcsak nobilitálták magokat, de még házokat is eximálták» (adómentesítették). Ennek kárpótlásául kiváltságukat azzal növeli, hogy minden a városban, vagy a határán előforduló dologban a bíró tehessen törvényt s a vásárok jövedelmét, bírságokat a város szükségére fordíthassa; Sepsiszék számára pedig, «melynek ott az városon vagyon derekas székes helye s ott szoktak a halálra ítéltek kivégeztetni, ezután ne tartozzanak hóhért tartani vagy másunnan hozni.» {26}

Mindezeket a város előnyére szolgáló kiváltságokat (II. Lajostól-Bethlenig) aztán I. Rákóczy György átírta és megerősítette az 1641. évben. {27}

*

Kézdivásárhely is egyike a legrégibb székely városoknak. 1407-ben van róla az első okleveles emlékezés, Nádasdi Mihály székely ispán egy levelében, mely Torjavásárán kelt, hol akkor Háromszék közgyűlését tartotta. {28}

A nevet onnan származtatják, hogy Torja község határán a Torjapatak mellett történt a telepedés és várossá fejlődés. A név megmaradt egész a XVI. század közepéig. Kézdivásárhely neve először János Zsigmond amaz 1562.-i oklevelében fordul elő, mellyel a székely felkelésben részt vett kézdivásárhelyi bíró, esküdtek és polgárok számára bűnbocsánatot ad, kivéve azokat, kik netalán a fölkelésben kapitányok, tanácsadók, toborzók és főindítók voltak. {29}

Városi kiváltságát valószínűleg Zsigmond királytól kapta a XV. század elején. Mert 1427-ben e város számára adott oklevelében azt írja, hogy minden székely székben van egy-egy kiváltságos város, melyek között egyik Torjavására. A kiváltságokban háborgatta őket Kézdiszék, amely a várost a köztük lévő öt nemzetség között felosztva, különféle taksák kirovásával zaklatta őket. Ami miatt panaszt emelvén a barcasági Földváron időző királynál, ez megparancsolja Kézdiszék elöljáróinak, hogy Torjavásárát hagyják meg azon kiváltságok élvezetében, mellyel a többi székely városok is élnek. {30} Az oklevél a város lakosait és vendégeit (populi et hospites) említvén, valószínű, hogy a város lakosai között távolabbról betelepedett (talán német, szász) lakosság is volt. Az kétségtelen, hogy akkor már s előbb is önkormányzata volt s nem tartozott a szék hatósága alá. Maga választott bírói és esküdtei kormányozták és ítéltek első fokon a polgárok pereiben, másodfokon a királyi táblához történt a fellebbezés. A város később is mentes volt minden kapuszám szerint kivetett állami adó és díjkirovás alól, hanem egy összegben fizette, mint a többi «taksás város» az adót. Ha városi polgár örökös nélkül halt el, minden jószága a városra szállt.

A várost szabadalmai és önkormányzati jogaiban megerősítették a XV-XVII. sz. királyok, majd az erdélyi fejedelmek is. Nevezetesebb ezek közt Bethlen Gábor 1625. szeptember 3.-i kiváltságlevele, mellyel Kézdivásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Ilyefalvát és Berecket kiveszi a szék hatósága alól, úgy hogy a szék elé ezek polgárai közül senkit ne idézzenek, senkit személyükben és marhájokban bántani ne merjenek. Rákóczy György 1643. május 24.-i oklevele szerint Kézdivásárhelyen, a város régi kiváltsága ellenére, senki korcsmároltatni, vásáron bort, sört árultatni ne merészeljen. {31}

Az erdélyi törvényhozás is kimondja, hogy «Kézdivásárhelynek, Torjának, Sepsiszentgyörgynek, Ilyefalvának privilégiumi helyben hagyattatnak, signanter pedig Kézdivásárhelynek a szerént, mint a marosvásárhelyieknek.» De némi jogszigorítás is foglaltatik e törvény záradékában: az hogy «azzal a szék törvényétől el nem szakasztatnak, amikről privilégiumok nincsen.» {32} Mindezek dacára a szék tisztsége, mint a többi kiváltságos helyeknél történt, többször beavatkozott a város ügyeibe. A székely határőrség szervezése után pedig a katonai kormányzás a városnak fegyverviselésre erőszakolt lakosait saját hatósága alá vonta.

Kézdivásárhely is féltékenyen őrködött arra a jogára, hogy a város lakosai a közterhek viselésében mindnyájan részt vegyenek. Már 1602-ben erélyesen hangsúlyozzák, hogy mindenki tartozik a városi birtokát illető közterhet hordozni. A városban lévő minden polgári telektől adózni kellett, még ha tulajdonosa időközben nemességet nyert is. A város nemcsak a nemeseknek nem engedett adómentességet, hanem még a református papokat, azok özvegyeit és utódait is adózásra kényszerítette magánvagyonuk után. Csupán a város főbírája élvezett adómentességet, amíg hivatalát viselte. {33}

Háromszék területén még egy ún. «taksás város» volt: Ilyefalva, mely a fejedelmi korban az országgyűléseken egy összegben megszavazott adót fizetett. Ilyefalva szintén két részből állt, mint Sepsiszentgyörgy: a faluból és városból. Amaz a nemesség birtokát foglalta magába. De ha nemesi jószág városi ember kezébe került, az köteles volt róla adózni.

*

Csíkszereda városában is az a jogszokás alakult ki, hogy minden «civilis fundus adóköteles volt, sőt amelyiknek birtokosa contributiora alkalmatlan, fundusa tőle elvétettetik és aki capax (képes) a contributiora, annak adatik, s csak épületeinek adják meg az árát.» Nemesi telken építeni csak úgy engedték meg, hogy a városi közterheket viselje.

Így vált a székely városokban is lassanként uralkodó elvévé az, amit az 1613.-i kolozsvári, 1622.-i besztercei országgyűlés és Bethlen Gábor 1623-ban kimondott, hogy aki a város kiváltságait élvezi, annak terheiben is osztozkodjék.

*

A városok kiváltságai között anyagi szempontból a leglényegesebb volt a vásárjog, melynek alapján heti és országos vásárokat tartottak. A heti vásárok napjait maguk határozták meg, országos vásárok tartására engedélyt az uralkodóktól nyertek, rendesen a napok kitűzésével. {34} Nemcsak engedélyeznek, de tilalmaztak is vásárokat, főképp szomszédos, egymással versengő városok érdekében. Ilyen versengést folytatott Brassó Sepsiszentgyörggyel, több mint egy évszázadon át, melyben királyi rendeletek időközönként Szentgyörgynek úgy vásártartási, mint általában szabad városi jogát kétségbevonták, illetőleg eltiltották. {35} A vásárjog a városi jognak természetes tartozéka volt, a kettő együtt járt. A vásártartási engedélyokmányok a kereskedőknek az ilyen vásárokra szabad járás-kelést, adás-vevést, királyi oltalmat és pártfogást biztosítottak. Nyilvános kihirdetésük is elrendeltetett.

A szabad kereskedelem előmozdítására némely város országos vámmentességet is szerzett polgárainak. Így nyert Székelyvásárhely Mátyás királytól 1466. január 6.-án olyan kiváltságot, mely szerint polgárai és lakosai minden adó- és vámfizetéstől mentesek voltak, szárazon és vizen, az egész ország területén, szekereik, lovaik, ökreik, személyök és áruik után; éppúgy a királyi, mint magán vámszedők előtt. A szabad verseny ellen is nyernek védelmet némely városok vásáraikon, így Marosvásárhely a beszterceiek ellen.

A székely városok az adófizetés tekintetében is kiváltságokat élveztek. Nem fizették a székelyek régi királyi adóját, az ökörsütést. Nem vettek részt a szék költségeinek fedezésére kivetett háziadóban. A XVI. század közepétől fogva a török szultán számára kivetett adóhoz azonban hozzájárultak és a XVII. század folyamán egy összegben az országgyűléseken meghatározott taksát fizették.

Szapolyai János király ítélőtáblája 1538-ban a Felvinc mezőváros és az aranyosszéki székelyek közt folyt erdőhasználati perben kimondja, hogy Felvinc lakosai az ökörsütés alól és a szék költségeshez való járulástól a királyok által föl voltak mentve.

Izabella királyné 1557-58-ban Udvarhely mezővárosát, a török szultánnak fizetendő adót kivéve, minden királyi és kamarai adótól fölmenti. Ugyan ő megparancsolja Udvarhelyszék tiszteinek, hogy Udvarhely mezőváros lakosait régi kiváltságaik ellenére semmi teherhordozásra ne kényszerítsék, úgy mint vendégek ellátására, a királyi udvarba küldendő követek útiköltségeihez hozzájárulásra, a szék tisztei részére fizetendő bírságokra stb. {36}

Csíkszereda mezőváros (és kétségtelenül a többiek is) megnyerik Izabella királynétól 1558-ban azt a biztosítást, hogy a török szultán részére fizetendő adót kivéve, minden adó és rovatal fizetésétől fölmentetnek.

Az Izabella által nyújtott eme kiváltságok az összes székely városokra kiterjedő szabályozást nyertek az 1559.-i gyulafehérvári országgyűlésen. Ennek 5. pontja azt mondja, hogy «Az székely városok az egyéb székelségtől külön szakasztatnak, mert azok portai adót kényszeríttetnek adnia, és nem lehet, hogy két teherrel bántassanak. Azért tetszett őfelségüknek azoknak városait az ő szabadságokban megtartani, amint hogy kegyelmesen kedveznek a többi székelyek szabadságainak» {37}

A XVII. század folyamán az országgyűlések egy összegben szokták megszabni a városok adóját. E mellett nyoma van annak, hogy a fejedelmekkel megegyeztek az adó összegére nézve.

Bethlen Gábor uralkodása idejétől fogva kezdődik a magyar és székely városok adójának országgyűlésen való megszabása. Az 1614. szeptemberi országgyűlés végzése szerint «A kolcsos, szabad, mező és kerített városok az előbbi mód és szokás szerint Nagyságoddal (ti. a fejedelemmel) conveniáljanak (ti. egyezzenek meg); mindazáltal a jelen való szükséghez képest Kolozsvár adjon flor. 350, Kézdivásárhely 80, Bereck 50, Marosszereda 20, Sepsiszentgyörgy 75, Csíkszereda 50, Keresztúr 56, Ilyefalva 35, Udvarhely 80 stb.» (még hat magyar város). A lajstromból hiányzó Marosvásárhely kapuszám után, rovás szerint adózott. Az így kivetett adó fél esztendőre szólt, mert rendszerint kétszer, tavasszal és ősszel tartatván országgyűlés, a kivetés is két ízben történt.

1615-ben a májusi és a szeptemberi országgyűléseken a következő adótételekkel szerepelnek a székely városok: Kézdivásárhely 100-80, Bereck 32-0, Sepsiszentgyörgy 80-60, Udvarhely 100-80, Keresztúr 20-0, Ilyefalva 80-60 forinttal.

Így megy ez, váltakozó összegekkel, a fejedelemség korában végig. Az erdélyi törvénykönyvben a portai adóra az 1667.-i kirovás van felvéve, a következő összegekkel: «Az egész székelység adjon 5000 tallért, Marosvásárhely, lévén 31 kapu, 465 tallért, Kézdivásárhely 100, Udvarhely városa közönségesen 35, Bereck 30, llyefalva 20, Sepsiszentgyörgy 10, Csíkszereda 25 tallért.» {38}

Erről az egy összegben megszabott adóról nevezték az ilyeneket «taksás város»-oknak.

A hadi kötelesség tekintetében is kiváltságokat élveztek a székely városok.

Marosvásárhelynek és valószínűleg a többi székely városnak is ősi jogszokásuk és kiváltságuk volt, hogy Erdély határain kívül katonáskodni nem tartoztak, csupán belföldön harcoltak és viselték a táborozás terheit. Ezt rendeli Báthory István erdélyi vajda 1484. évben a görgényi várnagyoknak, a székely székek elöljáróinak kérésére, jövendőre nézve is követendő szabályul, régi szokásaikban és szabadságaikban való megtartásuk végett mindaddig, míg a királyi akaratnak tetszeni fog.

II. Ulászló király 1499.-i nevezetes kiváltságlevele, mellyel a székelyek régi szokásjogait és szabadságait megerősíti, hasonlóképp intézkedik. E szerint a székely városok, tudniillik a székely székek székhelyei, minden hadakozástól mentesek lehetnek, azonban midőn az ellenség az erdélyi részeket megtámadja, és abban kárt tesz, abban az esetben ők is hadakozni tartoznak, a székely ispán meghatározása (limitatiója) szerint. A támadó hadjáratban tehát nem vesznek részt, csak a védelmiben, komoly szükség esetén.

Az 1559.-i törvény is mentesíti a székely városokat a hadakozástól, mert úgymond «azok portai adót kényszeríttetnek adnia, és nem lehet, hogy két teherrel bántassanak.» {39} Az adófizetés tehát ekkor mentesíti őket a katonáskodástól.

A hadmentesség fejében a székely városok az adózáson kívül egyéb, különböző közterheket is viseltek, pl. a postálkodást, katonai terhek szállítását stb. Ezekről a kiváltságaikról és kötelezettségeikről a fejedelmektől adott oklevelek intézkedtek.

Midőn 1762-64-ben a székely határőrség szervezése folyt, az érdekelt városok hivatkoztak hadmentességükre és felmutatták erre vonatkozó okleveleiket. Csíkszereda taksás város, pl. Izabella, Báthory Gábor, a Rákóczyak és Apafi kiváltságleveleivel igazolta, hogy a török portai adón kívül minden adótól fel volt mentve. A határőrséget szervező bizottság azonban ezekkel szemben úgy határozott, hogy a megváltozott viszonyok között katonáskodni tartoznak és besorozta őket a határőrségbe.

Kézdivásárhely tanácsa Bethlen Gábor oklevelére hivatkozott, mely szerint őket hadfelkelésre kényszeríteni nem lehet, s ennek alapján kérik mentességüket. A szervező bizottság Kézdivásárhelynek a többi székely városoktól különböző, királyi városi jogát nem ismerte el s lakosait a határőrségbe osztotta (1764. február 14.) {39}

Bereck város Zsigmond császár-király, Szapolyai János, Izabella, Báthory Zsigmond és Gábor, Bethlen Gábor, Rákóczy György és Apafi Mihály fejedelmektől nyert, Lipót császár-király által megerősített kiváltságlevelekkel igazolta, hogy ők annak fejében, hogy a fejedelem s az ország által Moldvába küldözött embereket szállították, hogy Ojtoz várához őrséget adni és saját területüket védeni kötelesek voltak, minden egyéb köztehertől föl voltak mentve.

A határőrséget szervező bizottság azt válaszolta, hogy kiváltságaikról majd később határoznak, de mert azokban katonáskodásról egy szó sincs, tehát a határőrségbe besoroztatnak (1764. február 6.).

Sepsiszentgyörgy és Ilyefalva taksás városok szintén bemutatták kiváltságaikra vonatkozó emlékiratukat, mely szerint ők a széktől különálló törvényhatóságot alkotnak és a katonáskodástól örökre mentesek s kérik ebben megtartásukat.

A bizottság válasza úgy hangzott, hogy a kiváltságlevelek bemutatott kivonataiban nem az áll, hogy ők a katonai szolgálattól és a hadbameneteltől mentesek, hanem az, hogy a hadbamenőktől ne terheltessenek: a hadkötelesség alól tehát föl nem menthetők - tényleg besorozták őket a határőrségbe (1764. március 4.). {40} Azok a székely városok, melyek (a Rikán innen) nem estek a székely határőrség kerületében, a katonáskodástól az újabb törvényes intézkedésig azután is mentesek maradtak s nyugodtabban élhettek polgári foglalkozásuknak.

Ezek a főbb és általánosabb jellemvonások a székely városok történelmi fejlődésében. Ezeken kívül minden városnak megvan a maga sajátos történeti fejlődése, melyek feltüntetése a külön monográfiák feladata.

Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a székely nemzet sajátos jogrendszere, a székek féltékenykedése a városi külön kiváltságokra és önkormányzatra, a székely nép természete, foglalkozása, hajlamai és harcias szelleme, s magának a Székelyföldnek földrajzi fekvése nem kedveztek a székely városok fejlődésének. A városi polgárság a székelységből került ki és a városban is majdnem olyan székely maradt, mint a falvak lakosai. A csekély és a mindennapi életszükségletre szorítkozó iparűzés és kereskedés mellett a mezőgazdaság maradt egyik főfoglalkozásuk. Nagy és gazdag városok így a Székelyföldön nem fejlődhettek ki.

A haza és a nemzet háztartásában hasznos és szükséges munkát teljesítettek és hivatásuknak becsülettel megfeleltek, de jelentékenyebb szerepre és a virágzás magasabb fokára csak az újabb korszakban emelkedtek.

A legújabb korban az idegen nyomás leginkább a városokra nehezedik. Reméljük, hogy beigazolják életerejüket. Sub pondere crescit palma.


1 Székely Oklevéltár I. 123.

2 Székely Oklevéltár I. 123, 179 és 191.

3 1344-ben és 1366-ban: Datum in loco fori Siculorum (Székely Oklevéltár I. 51 és 67.). -1439-ben, midőn ott erdélyi országgyűlést (congregatio) tartanak: Zeekel Wasarheli. (Székely Oklevéltár I. 139.) - 1349, 1366, 1370, 1385-ben: Datum in Scekul Wasarhel (Urkundenbuch I. 63, 256, 347, 599. stb.) - 1361-ben: versus villas ... forum Siculorum (Urkundenbuch I. 191.)

4 Székely Oklevéltár IV. 8. - Székely Oklevéltár III. 29, 61, 70, 76, 81.

5 Székely Oklevéltár I. 254.

6 Székely Oklevéltár V. 40-41.

7 Korlosváry-Óvári: Corpus Statutorum I. 32.

8 Benkő József: Specialis Transylvania.; Orbán Balázs: Székelyföld IV. 109.

9 Székely Oklevéltár I. 263.; Székely M.: A székely nemzet constitutioi 14. - I.ötsey Spielemberg László: A nemes székely nemzet jussai Marosvásárhely 1837. 5.

10 Székely Oklevéltár I. 64. - Urkundenbuch II. 142. - A Jakab Elek Udvarhely vármegye történetében (202.) említett «legelső hiteles oklevél» - 1301-ből (Székely Oklevéltár I. 29., mely «Udvard» várát s Oláhfalu szabadalmait emlegeti - hamisítvány, tehát az arra épített minden okoskodás megdől. Méginkább hamis a Csíki székely krónikára alapított vélekedés. (Jakab Elek Udvarhely vármegye története 191.) Ilyen tarthatatlan állítás az is, hogy «Udvarhely egyik városrésze Szent-Imre, mely hajdan Udvard (!) várához tartozó falu volt. E falu oly régi volt, mint a város s nevét valószínűleg Szt. István korában kapta.» (Udvarhely vármegye története 204.) - István királyt és fiát, Imrét tudvalevőleg 1083-ban avatták szentté; hogyan kaphatott tehát valamely falu félszáz évvel azelőtt Szent-Imre nevet! Filius ante atrem!

11 Székely Oklevéltár III. 108., I. 159, I. 306.

12 Lásd bővebben Jakab Elek - Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története 275.

13 Székely Oklevéltár V. 282, 284.

14 Szeles János: Székelyudvarhely története (Erdélyi Múzeum 1898. 531.).

15 Történetét megírta egyik tanítványom, Szele György: A székelyudvarhelyi nemesség és polgárság kiváltságjogi pöre. Kolozsvár 1914. 11.

16 Approbatae Constitutiones III. LXXIX.

17 báró Orbán Balázs: Székelyföld III. 40.

18 Székely Oklevéltár III. 118, 121, 173.

19 Székely Oklevéltár V. 42, 70. - III. 182, 186.

20 Székely Oklevéltár III. 204, 205.

21 Székely Oklevéltár II. 2.

22 Székely Oklevéltár III. 208, 209.

23 Székely Oklevéltár III. 16. - Ezek a város jogainak kedvező levelek I. Rákóczy György 1641. átiratában maradtak ránk, az Országos Levéltár. XL. sz. Liber Regiusában. Az ezzel ellenkező levelek eredetiben Brassó város levéltárában. (lásd Székely Oklevéltár IV. 157.)

24 Székely Oklevéltár III. 241, 242.

25 Székely Oklevéltár II. 213.

26 Székely Oklevéltár IV. 218.

27 Székely Oklevéltár VI. 157.

28 Székely Oklevéltár I. 102.

29 Székely Oklevéltár II. 167.

30 Székely Oklevéltár I. 122

31 lásd részletesebben báró Orbán Balázs: Székelyföld III. 101.- Bakk Endre: Kézdivásárhely története 25.

32 Approbatae Constitutiones. p. III. t. LXXVIII. a. I.

33 Szalay Gyula tanítványom: Kézdivásárhelyi Szöts István főbíró élete (1675-1760.) és nemességi pöre. Kolozsvárt, 1915.

34 így adományozott 1478-ban Mátyás király Székelyvásárhelynek évenként három vásár tartására jogot (Székely Oklevéltár V. 24.); II. Lajos 1520-ban Sepsiszentgyörgy részére régebbi egy országos és egyheti vására mellé még két országos vásárra ad újabb engedélyt. (Székely Oklevéltár II. 2.)

35 lásd II. Ulászló 1510.-i és II. Lajos király 1520-25.-i rendeleteit Szentgyörgy vásárjoga ellen. (Székely Oklevéltár V. 42. és III. 208, 209 és 238.)

36 Székely Oklevéltár I. 255, 267. - II. 2, 52, 138, 144, 146, 147, 148. - III. 316.

37 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 123. (magyarul); Székely Oklevéltár II. 151. (latinul).

38 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 182, 251 és 279. - Comp. Const. p. V. ed. XLV.

39 Székely Oklevéltár I. 251. - III. 140. - Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 124.

40 Szádeczky Kardoss Lajos: A székely határőrség szervezése 279, 756, 757, 762.