Make your own free website on Tripod.com

XXI. A székelyek adózása a XVII. században


Az adómentesség kora. (1601-1656.)



Báthory Zsigmond 1601-ben felszabadítván a közszékelyeket, ezek visszanyerték ősi hivatásukat, a katonáskodást, s ami ezzel együtt járt: adómentességüket.

A Básta-korszak és uralom nem kedvezett a székelyeknek; de nyíltan nem mérték őket szabadságaiktól megfosztani. A királyi biztosok (1602) aggályosnak mondották a székely szabadság olyatén visszaállítását, mint azt nekik Báthory Zsigmond megígérte. {1} Náprági Demeter püspök (1602. december 18.-án) egyenesen azt javasolja Rudolf császár-királynak, hogy mivel ez a nemzet rendkívül pártos, könnyelmű és lázongó (seditiosa, levis et impetuosa), nem kellene a régi szabadságokban megtartani, miután fegyverrel győzetett le, hanem inkább előbbi szolgaságukba vinni vissza és az érdemes, hűségben megmaradt nemeseknek és főnépeknek osztani ki jobbágyokul, vagy a várakhoz csatolni s szolgálatra és bányaművelésre kényszeríteni.

Bevezetésül elmondotta, hogy a székelyek scytha nemzet, kemény és darabos (durum et asperum) faj, hajdan mind nemesek és szabadok, marhapásztorok voltak; de a gyakori lázongások miatt, amire szerfelett hajlandók, minden szabadságuktól és kiváltságuktól megfosztattak, rendbe szedettek, örökös szolgaságra vettettek s a nemesek és fejedelmek alá rendeltettek. {2}

Az e korbeli országgyűlések nem szólanak a felszabadításról, de hallgatagon elismerik az új állapotot: adómentességüket.

Az 1602. augusztusi országgyűlés a nemesi jobbágyokra és szászokra kirótt másfél forint adófizetésére a székelyeket nem kötelezte; de már «a császárhoz rendelt követek költségére és ajándékokra» kivetett adóhoz a székelyeknek is hozzá kellett járulniok és pedig a lófejeknek (mint a vármegyéken az egyházhelyi nemeseknek) 75 dénárt, a drabant és szabad székelyeknek 10-10 dénárt kellett volna fizetniök. (A nemesi jobbágy erre félkapuként 25 dénárt fizetett a másfél forint adó mellett.) «Más szükség»-re is megszavazott az országgyűlés a lófőkre 20, a drabant és szabad székelyekre 10-10 dénár rendkívüli adót, melyet szeptember 20.-ra kellett befizetni. {3}

A székelyek ezt a rendkívüli és a követadót sem tartották - úgy látszik - magokra nézve kötelezőnek, sőt kiváltságukra nézve sérelmesnek vélhették, mert a következő 1602. decemberi országgyűlésig abból semmit sem szolgáltattak be. Ezért a rendek biztosokat küldtek a székekbe, hogy a kivetett adót beszedjék, s a hátralékot behajtsák.

A követség számára kirótt adó nem lévén elegendő a költségekre: az 1603. februári országgyűlés pótadót vetett ki. Az indokolásban praecedensre hivatkoznak, azt mondván, hogy «miért pedig a székely uraim az első felvetett költségben részesek voltanak, ez mostani közönséges (ti. általános) felvetésből is nem vonhatják ki magokat: a köztök lévő nemes személy azért adjon 32, a lófőség 10, a szabad székely 5 dénárt.»

Gondoskodtak (a múltkori vonakodás következtében) szigorú végrehajtásról is:

«Ennek felszedésére - végezték - a kapitányok és királybírák mindjárást executorokat (végrehajtókat) rendeljenek, akik mellé elegendő erőt tartozzanak adni», hogy a vonakodókon megvehessék, a vármegyékre kiszabott büntetés alatt. {4}

Bocskay István ismételten kijelentette (1605-6), hogy a székelyeket meg akarja tartani adómentességükben, de megkövetelte ezzel szemben a katonai szolgálatot. Annyira kímélte a székelyek érzékenységét e tekintetben, hogy midőn a bécsi béke megkötése után Erdélybe készült, a székely székekhez kérő levelet intézett, hogy udvartartására Gyulafehérvárra valami élelmet szállítsanak. A székelyek főgenerálisának Petki Jánosnak azt írja, hogy «a székely atyafiakat közönségesképpen, nem úgy, hogy szokássá menne az, vagy ez ugyan törvények lenne ezután, hanem kérelem szerint (többször effélével meg nem bántván) meg kell találni valami jóakaratjok szerint való élésnek adása felől.» Hogy az önkéntesség annál inkább kitessék, meghagyja, hogy «annak az élésnek felvetését, felszedését és helybe való hordását ne bízza a kapitányokra, királybírákra, hanem ha mire mennek, székül rendeljék el és ugyanaz szék választásából bízza oly meghitt emberére a széknek, ki ugyan abba a székbe, melybe az élés felvétetik, az széktől rendeltetett bizonyos helyre» hordja. Búzát, abrakot, vágómarhát és egyéb élést kíván, sőt mezei madarakat, «4000 foglyot és egyébféle madarakat.» {5}

Pium desiderum maradt, mert - mint tudjuk - Bocskay nem ment többé Erdélybe (meghalt Kassán 1606. december 29.-én) s csak holttestét hozták Gyulafehérvárra, hol 1607. február 22.-én eltemették a nagy templom sírboltjába.

Az új fejedelem Rákóczy Zsigmond az 1607. júniusi országgyűlésen előterjesztésében kijelentette, hogy a székelyeket szabadságokban meg akarja tartani; de fel akarja újítani a régi ökörsütést.

A székelyek a fejedelem kívánsága felől nemzetgyűlésen határoztak: Udvarhelyen 1607. október 9.-én. Petki János főkapitány adta elő ott a fejedelem kívánságát, hogy «bizonyos subsidiummal» a fejedelemhez való engedelmességüket megmutassák. A nemzetgyűlés teljesítette a fejedelem kívánságát, de az ökörsütést váltságdíjjal helyettesítették, végezvén, hogy 1. főember, nemes ember, lófő, drabant és szabad székely, akinek hat ökre van, adjon egy r. forintot (tehát egy ökör árának mintegy felét); 2. kinek 4 ökre van, két-ökrös emberrel együtt adjon 1 forintot; 3. kinek ökre nincs, de egyéb marhája van, 25 pénzt adjon. - Ezt nem a fejedelem hasznára, de az ország szükségére fordítandó subsidiumot Szent Demeter napjára (október 26.) a székekben a jegyzők szedjék fel a székülők segélyével. {6}

A külföldre járatott követek költségére a székelyek tovább is adóztak. Így 1607. szeptember 21.-én az országgyűlésen a székelyek is hat-hat pénz adót vállaltak fejenként (miként a vármegyei nemesek), kivéve a földönlakókat. {7}

Báthory Gábor választási feltételeiben (1608) megfogadta, hogy a székelységet régi szabadságában megtartja. De azért az 1608. márciusi országgyűlés azt kívánta, hogy az udvari nép tartására kívánt élelmiszerek adására segítségkép a fejedelem a közszékelyeket is szólítsa fel, Udvarhelyt tartandó közgyűlésükön. {8} Milyen eredménnyel? - nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, hogy a követek költségeihez a székelyek ebben az időben is aránylagosan járultak. Így Bethlen Gábor portai követsége 1000 forintnyi költségének egyharmadát magokra vállalták (1610. március). {9} Még ugyanazon évben (1610. szeptember) lengyelországi követküldés 3000 forint költségének egyharmadát róvják ki rájok - és pedig úgy, hogy «ettől az adótól, a költségfizetéstől sehol senki jószága immunis ne legyen.» {10}

A diplomácia költségeire, követek járatására később is adóznak. Így 1615-ben a római császárhoz küldött követek 1600 forintnyi költségét «három nemzetül» viselik. {11}

1617-ben a nagyszombati tárgyalásra küldött követeknek «három nemzetül» 3600 forintot szavaznak meg. De már 1618-ban a «Portára való követségekre» a székelyekre nem terjed ki az adó. {12}

1616-ban római császárhoz, lengyel királyhoz küldött követnek és a konstantinápolyi «erdélyi ház» kijavítására «három nemzetül» 4000 forintot ígérnek. {13}

A konstantinápolyi követségi ún. «erdélyi» vagy «portai ház»-ra később is adóznak. Így 1653-ban kapuszám szerint 25 pénzt. 1655. évben 50 dénárt. Ez utóbbinak az egyes székekből beszolgáltatásáról számadás is emlékezik. {14}

Bethlen Gábor fejedelemmé választásakor, az 1613. októberi országgyűlésen a székelyeket a báránydézsma adótól (mit - állítólag tőlük «semmi időben az fejedelmek számára nem szedtek») mentesítették. {15} Ezt a végzést 1615-ben is megismétlik, s az erdélyi törvénykönyvbe még inkább körülírva és minden állatra és terményre kiterjesztve vették fel, azt mondván, hogy «a székelységnek határiról se barom, se gabonabéli, se semmi egyéb bonumokról, se magok, jobbágyok, pásztorok és majorok Fiscus számára való dézsmaadással nem tartoznak.» {16}

A rendes adótól eleinte Bethlen Gábor is megkímélte őket, de a rendkívüli szükségekre igyekszik igénybe venni segítségüket. Így 1614-ben közkincstári alapot (publicum aerarium) akarván létesíteni, melyre minden úr és nemes ember személyenként kapuszámától 2-2 forintot adott, a székelyektől is ígéretet vett, hogy nemzeti «gyűlésekben megtaláltatván, az régi mód szerint, ők sem vonják ki magokat az közönséges jókból.» {17}

Bethlen alatt az állam közterhei növekedvén, úgy, hogy az évi adó a régi 2-3-5 forint helyett portánként 10-20-ra növekedett; másrészt a székelyek (mint láttuk) a jobbágyságra lekötések által magokat mindegyre nagyobb számmal vonván ki a katonai szolgálatból: méltányosnak látszott, hogy az ilyen székely jobbágyokat adófizetés alá fogják. Az 1616. októberi segesvári országgyűlés tehát elhatározta, hogy a székely jobbágyok, aki «lófő, drabant és szabad székelyből lött jobbággyá közöttük, a vármegyék módja szerint minden jobbágyról a száztíz pénzt megadják; de csak a Portára való szükségre.» A jobbágyok «felszámlálására» pedig fejedelmi biztosok küldessenek ki, «kik az székelység állapotját tudják.» A vármegyékre ekkor kapuszám szerént 11 forintot szavazván meg: a székely jobbágyra ekkor annyi rovatott, mint a magyar vagy oláh jobbágyra. {18} De mert csak a «Portára való szükségre» szavaztatván meg az ő adójuk (amazok az ország szükségére tavasszal már 8-8 forintot megszavaztak) a székelyek tervezett adója mégis csak mérsékeltnek látszott. De - úgy látszik - ezt sem fizették meg, s hadfelkelésük miatt felmentésüket kérték az adótól; úgy, hogy a következő években ez az adómegszavazás az országgyűléseken elmaradt.

1620. április 5.-én azonban felújították a határozatot az országgyűlésen, hogy a török császár adójában a székelység is praestálja /teljesítse/ előbbi ígéretét, arról való (1616.) articulus szerint.» {19}

A székely követek a nemzetgyűlésre hárították ennek a végleges megszavazását, «ők magok nem resolváltak»; az udvarhelyi közgyűlésen pedig «kemény választ adtak» a fejedelemnek, arra hivatkozván, hogy hadakat küldtek a magyarországi táborozásra, tehát adót nem fizethetnek.

Bethlen Gábor éppen a besztercebányai országgyűlésen volt elfoglalva, hol őt Magyarország királyává választották. Bántotta a székelyek szűkkeblűsége s 1620. augusztus 3.-án szemrehányó levelet küldött nekik, melyben kifejti, hogy «Erdély megmaradása és békessége a Fényes Portának kedve keresésében állván, a portai adót pontosan kell fizetni s abból a székelyek sem vonhatják ki magokat. Ettől az ő vonakodásuknak nem kellett volna lenni», mert a többi rendekkel egy hajóban lévén, azokkal egyenlő karban forog az ő megmaradások, békességök is. «Ezzel adófizetésre nem vettettek,» - úgymond- mert akire adó vettetik, azokat nem inteni kell, hanem azoktól behajtják. De hogy a közjóért a többi nemzeteket ne segítsék, az nem lehet; a rendkívüli adóhoz nekik is hozzá kell járulniok, mert eleitől fogva úgy volt. A hozzá küldött segédcsapatokra való tekintettel, amennyiben lehet, könnyebbít ugyan terhükön, de megkívánja, hogy «az közönséges jóból» magokat ne vonogassák. {20}

Az 1620. szeptember 29.-én tartott országgyűlés, mely kapuszámonként «három nemzetül.» 8-8 forintot szavazott meg, újra kötelezi a székelyeket, hogy «a segesvári articulus szerint az egy-egy forintot (jobbágyonként) megadják.» {21} De hiába újítják meg a rendek 1621. április 24.-én a határozatot, hogy «a székelyek, miként a segesvári gyűlésben, azonképpen mostan is a császár adójában ígérnek egy-egy forintot minden jobbágytól, affélétől, kik a zászló alól elállván, házastól, örökségestől jobbágyságra adták magokat, melyet minden esztendőben egyszer praestáltak»: a székelyek az adófizetést megtagadták, s az erre vonatkozó fennebb idézett pont töröltetett. Követeket küldöttek ugyanis a fejedelemhez, hogy hadakozni és adót fizetni egyszerre nem képesek - és a fejedelem elhatározását a következő országgyűlésre halasztotta. Az 1621. szeptember 30.-i országgyűlés megállapította, hogy a székelyek a segesvári 1626. évi gyűlésben tett ígéretüket mindeddig nem teljesítették, de «látván hazánknak mostani állapotját, ... minden zászló alól kiállott jobbágyokért külön-külön az egy forintot beszolgáltatják» a portai adóra. {22}

Ez is csak ígéret maradt, amint a fejedelem következő évi előterjesztéséből kitetszik.

Bethlen Gábor ugyanis az 1622. szeptemberi országgyűlésre hosszabb és megokolt előterjesztést tett a székely jobbágyok adózását illetőleg. Elmondja ebben, hogy igazságtalannak tartja, hogy az egész székelységen való jobbágyság (kiknek száma a tízezret meg fogja haladni) sem adót, sem dézsmát nem fizet, sem hadba nem megy; így jobb dolga lévén, mint a hadakozó és a szék terheit viselő lófő, veres drabant, szabad székelynek; csak Bocskay idejétől közel 6000 székely lett jobbággyá. Midőn ezt a visszaélést megszüntetni akarván, az 1620. áprilisi országgyűlésen adót kívántak a székely jobbágyoktól: «az egy portai adónak segítségére ígérték a székelyek zászlók alól magokat elkötött jobbágyoktól valamit fizetni», de azt is oly sokféle mesterséges föltételekkel, hogy a fejedelem nem fogadta el, és azóta függőben tartotta. Most aztán azt kívánja, hogy mindenki, aki jobbágyságra adta magát, ha nem is kétszer, mint szokás, évenként legalább egyszer a portai adóban kapuszám szerint megrovassék. {23}

Ennek alapján az országgyűlés, miután a székelyek jobbágyaik után a portai adóhoz hozzájárulásukat megígérték, elhatározta, hogy a székely jobbágyok összeírassanak és különválasztassék az ősjobbágy és a zsellér a többiektől.

Az összeírást a fejedelem megbízottjai (commissariusok) végrehajtották. Szigorú eljárásuk ellen a székelyek számtalan panaszt sorolnak elő az 1623. júliusi országgyűlésre küldött követek utasításában. Jogtalannak tartották sok esetben lajstromban írását olyan jobbágyoknak, kiket ők ősi jogon tartottak és adómenteseknek óhajtottak továbbra is. A következő országgyűlési végzések azonban a székelyek adózásával nem foglalkoznak.

Az előzmények után azt hihetnők, hogy 1622 után a székely jobbágyok rendszeresen fizették a portai adót, de a fennmaradt adatok mást bizonyítanak: azt ti., hogy a székelyek csak vármegyei területen lévő jobbágyaik után adóztak.

Már 1620-ból olyan székelyek adózásáról van szó, «kiknek a lakságon (vármegyei területen) vagyon jószágok.» Ezek úgy fizetik az adót, mint mások a vármegyei jobbágyok után. {24} 1626-ban Bradenburgi Katalin fejedelemmé választásakor a székelyek 2000 forint tiszteletajándékot szavazván meg, azt mondják, hogy «közülök sokan kapuszám szerint is megadják» az ajándékul megszavazott 1-1 forintot. 1628. áprilisban a két rendbeli 20 forint adót azok a székelyek is megígérték, «kiknek a vármegyéken kapuszám után jószáguk vagyon.» 1629-ben megint csak azok a székelyek vállalnak adót, «kiknek jobbágyuk kapuszámon vagyon.» {25} Hogy itt hozzáértendő a vármegyékben: mutatja az, hogy az 1630-as években minden adó megszavazásnál világosan kifejezik, hogy a székelyek közül azok fizetnek adót, «kiknek a vármegyéken jószágok vagyon.» {26} Így megy ez az 1640-es és 50-es években is, egészen az 1657. januári országgyűlésig. {27}

Mindezekből az következik, hogy a székelyeket hiába akarta Bethlen Gábor legalább a portai adó számára megadóztatni, az erről szóló végzések hiábavalók voltak, a székelyek adómentesek maradtak s csupán vármegyei birtokaikon lakó jobbágyaik után fizettek kapuadót.

I. Rákóczy György a rendkívüli szolgáltatás tekintetében is könnyített a székelyeken, felmentvén őket az ingyen való közmunka alól. {28} Azelőtt főként a végvárak (Várad, Jenő, Lippa) építésére többször igénybe vették a fejedelmek a székelyek munkaerejét, éppúgy mint nem egyszer az erszényüket. Bethlen Gábor főként nagy várépítő volt. 1615-ben azoktól a székelyektől, akik hadban nem-menésért fejeken, jószágokon maradtanak vala», fő- és jószágvesztésük váltságául «egy hónapig való zsoldos dolgozókat kívánt Fehérvár épületire.»{29} - Fejérvár építését főként erősen szorgalmazta, s arra a székelyeket is igénybe vette. A székelyek nem szívesen viselték ezt a terhet s 1628-ban az ingyen munkától felmentésüket kérik az országgyűlésen. 1629-ben is feltételhez kötötték a megígért közmunka (gratuitus labor) teljesítését. Rákóczy eltörölvén, a mentességhez szívósan ragaszkodnak továbbra is. Midőn a végvárak építésére az országgyűlések adót és segítséget szavaznak meg, a székelyek közül rendszerint csak azokat rótták meg, «kiknek vármegyéken jószáguk vagyon.» Így 1649-ben Várad és Jenő építésére 1650-ben a végvárak építésére 1-1 forinttal. 1652-ben a marosszéki székely drabantokat is fölmentették a Görgény várához való adó és szolgálattól, és a többi szabad székelyek közé helyezték. {30}

A székelyek tehát a XVII. század első felében mindvégig adómentességet élveztek, s lassanként a rendkívüli segélyadások és közterhek viselésétől is szabadulni igyekeztek, és ez legnagyobb részt sikerült is nekik. Csak egytől nem menekülhettek: a szék házi szükségleteire időnként kivetett rovataltól, amilyen volt pl. az országgyűlési követek költsége. Ezt főnép, lófő, drabant és szabad székely együttesen viselte. {31} 1611-ben a háromszéki lófők a «gyűlés-pénz adásból és egyéb teherviselésből az régi jó szokás és rendtartás ellen magokat ki akarták vonni a köztük lévő nemesség és székelység közül.» De dacára annak, hogy erről a fejedelemtől «levelet is vöttek volt magoknak»: az 1652. májusi országgyűlés ezt megsemmisítette és elrendelte, hogy mindenütt mindenben a régi mód szerint «viseljék a közterheket.» Az ilyen rendkívüli rovatalok beszedésére rendesen egy vagy két külön megbízottat választott a szék, kik munkájukért rendesen magok is kaptak valami csekély részt a felszedett pénzből.


A rendkívüli hadiadózás korszaka. (1657-1690.)


II. Rákóczy György szerencsétlenül végződött lengyel hadjárata (1657) fordulópontot alkotott Erdély s benne a székelyek történetében. Az ebből keletkezett tatár-rabság és váltságdíjak, majd a török beütések s a nagymérvű hadisarc és felemelt adók felforgatták az ország eddigi csendes, békés, virágzó állapotát és súlyos terheket zúdítottak a szerencsétlen országra. A nyomor és szenvedés általános nagy özönvizében, midőn az ország létéről volt szó és folyt a küzdelem, a székelyek sem menthették meg az ő külön kiváltságaikat, s főként eddigi adómentességüket. A véráldozatokhoz, melyeket viseltek, elkerülhetetlen volt pénzáldozatokkal is járulni a haza megmentéséhez.

1657-től 1664-ig a székelyek is úgy adóztak, mint az ország többi lakosai, pénzben és terményekben: a tatár-rabok kiváltására, a portai hadi sarcra s a török hadak élelmezésére.

Az 1557. szeptemberi szamosújvári gyűlésen a tatár-rabok váltságára megszavazott rendkívüli adóban a székelyek adóztak 10 jobbágyon felül 5-5 tallért. Lófők, drabantok, solymárok egy eke után egy, kettő után másfél tallért, félekés egy forintot; akinek vonó marhája nem volt, négyen adtak egy tallért. Úgy adóztak «mint a lófejek, marha után» a kék gyalogok, őrállók, sóvágók, háromszéki kaskötők, csíki vashámorosok; «minden házas cigány adott 1-1 forintot.» Ezeket székenként és vidékenként arra rendelt adószedők vették fel. {32}

1658. áprilisban 2000 tallért szavaznak meg a két főtatár-rab Kemény János és Kornis Ferenc váltságösszegéhez, melynek (116000 és 60000 tallér) negyedrészét az ország vállalta magára. Ugyanazon év novemberben pedig a portai adóra fizetnek a székely nemesek és lófők 10 jobbágy után 20 forintot (miként a vármegyéken) kapuszám után: az «úri, nemes és székely rend»; a szabad székelyek: lófők és drabantok fejenként 2 forintot (mint az egyházas nemesek). A taksás székely városok is úgy, mint a szabad székelyek.

1659. május-júniusban a portán kezesekül letartoztatott erdélyi követek kiváltására, illetőleg a követelt török-adóhoz annyival járultak, mint 1657-ben fizettek «tatár-rabok kiváltásába felvett adóba.»

Akkor a jobbágy-szám és az «eke», illetőleg a «vonómarha» volt az adókulcs s a fejadó egészítette ki. Most s a következő években is az ökör-szám lett az irányadó az adókivetésnél. Mintha a régi ököradó térne vissza más kiadásban. És ez igen természetes volt. A székely első sorban marhatenyésztő és földmívelő lévén, a marha-szám és a földet szántó ekefogat száma volt fokmérője a gazdaságnak, a teherviselő képességnek.

Udvarhelyszék 1659. május 2.-i közgyűlésén az «újabban való adózásra» azt rendelte «székül», hogy akinek két ekéje jár az udvaráról, 10-12 ökre lévén, adjon 1-1 tallért; akinek 4-6-8 van, ketten, - két-ökrű emberek négyen adjanak egy tallért; «ökrötlenek» ha tehenük van, vagy ha nincsen is, de «jó munkatehető emberek», négyen fizessenek egy tallért. «Özvegy asszonyok, kiknek semmi marhájuk nincsen, hanem többnyire orsójával, guzsalyával él, nyolcan adjanak egy tallért. Egyházas nemesek, lófejek, drabantok az jobbágyokról is az feljebb megírt szerint contribuáljanak» (adózzanak). A jószágos, marhás özvegyek is. {33}

1660. júliusban a Portának megszavazott hadiadóra a jobbágy-ház és ökör mellett adóalapul veszik fel a ló, tehén, juh «marhát» is. Jobbágy-ház után 2 tallér, vagy 4 forint, ökör és ló után 50 dénár, tehén után 25, juh után 10 dénár fizetendő. Lófők, drabantok, szabad székelyek és özvegyeik fejenként 2 tallért vagy 4 forintot fizetnek, a marhák adóján kívül. 1660. novemberben a nemesekre magukra, s nem a jobbágyokra vetettek, vármegyéken és székeken, minden jobbágy és szolgáló zsellér után kivétel nélkül egy-egy tallért. Az 1660. decemberben országgyűlésen a székelyek marhájára kivetett rovatalokat elengedik.

Ökör után fizettek adót a székelyek (szabad és jobbágy) 1662-ben - és pedig most már 4 ökör után egy, 2 ökörért fél tallért, vagy 1 forintot; a marhátlanok négyen 1 forintot.

Ezzel szemben azt az ígéretet nyerik, hogyha a török kivonul az országból, adózással nem fognak többé terheltetni, elismervén, hogy «az országnak rendkívül való szükségében és pusztult állapotjában, nemesi szabadságuk sérelmével kényszeríttetnek mostan az adózásra lépni.» {34}

Az adózásnak szokásos neme volt a terményekben való adózás is, ami leginkább akkor fordult elő, midőn vagy saját hadseregüket kellett élelmezni, vagy idegen hadak voltak bent az országban, vagy a török-tatár hadak a határhoz közeli szomszédos országok valamelyikében viseltek hadjáratot.

1661. áprilisban az állami szükségletekre szavaznak meg kapuszám után egy-egy «kis köböl búzát, vagy rozsot, kölest, babot, lencsét, borsót», vagy törökbúzát; ahol ilyen nem terem, onnan két köböl zabot, vagy másfél köböl árpát. Ez a székelyekre nem terjedt ki. De már 1661. novemberben Ali basa 6000 janicsárja és 4000 szpáhija számára rendelt élést a székelységnek is össze kellett gyűjteni «székes helyeken» és pedig minden tíz embertől egy-egy kis köböl búzát és minden embertől egy-egy köböl zabot, vagy fél köböl zabot és árpát; kivéve a «tehetetleneket, kiknek semmiek sincsen.»

1662. márciusban Csík, Gyergyó és Háromszék és még néhány megye, «hol a benn lévő hadak el nem élték», adnak másodszor is ugyanannyit a «török vitézek számára.»

1662. októberben ugyancsak az országban bent lévő «török vitézek számukra» élésükre minden egész-ekéjű ember adott 4-4 véka lisztet s két annyi zabot, félkepéjű felényit, marhátlan szegény emberek ketten egy véka lisztet és egy véka zabot, 20 ember egy berbécset, negyven ember egy tehenet; szénával a hadiszállásokhoz közel lakó «szegénség» tartozott gazdálkodni.

1664. januárban az székelységen lévő jószágos emberek fejenként egy tallért, egyházas nemes, lófő, drabant rendek féltallért, marhás jobbágy hárman egy, marhátlanok öten egy tallért. Azok a városok, melyek kapuszám után nem adóztak, a mesterlegényekkel együtt fejenként 1 forintot. A két oláhfalviak, zetelakiak és a solymárok fejenként úgy adózzanak, mint az egyházhelyes nemesek. {35}

Ezeket a nagy terheket a székelyek nem könnyen és még kevésbé szívesen vállalták és viselték, s az adómentesség elvéhez szívósan ragaszkodtak. Ezt a fejedelmek és a rendek el is ismerték és többször hangoztatták, hogy a székelyek e rendkívüli közterhek viselése miatt nem válnak rendes adófizetőkké. Midőn Barcsay Ákos 1659. augusztus 23.-án a tordai táborban sátrában fogadja a székely főemberek, lófők és puskás gyalogok küldöttségét és kéri, hogy az 500000 tallér hadisarchoz járuljanak hozzá, azzal is érvel, hogy ezáltal nem válnak és lesznek adófizetőkké, hanem csak a kivetett bírságot fizetik.

1662-ben az országgyűlési végzés is hangsúlyozza, hogy «nemesi szabadságuk sérelmével» kénytelenek adózni, de csak addig, míg a török hadak bent vannak.

Az elvi kérdés mellett a teher anyagi része is nyomasztó volt. Pedig a székelység aránylag még most is kevesebb adót fizetett, mert csak a török adóhoz hadisarchoz és a hadak élelmezéséhez járult hozzá; de az ország rendes évi szükségleteihez nem adózott. A többiekre még inkább illett az 1664. januári XXVIII. tc. vallomása, hogy «igen megszegényedtünk, szegénségünk penig nagyobbára éhelhalásra jutottanak.» {36}

A török hadak kivonulása után sem sikerült a portai adótól szabadulniok, pedig 1662-ben arra ígéretet nyertek és ők ismételten megpróbálták. 1666-ban megtagadják az adózást, mivel nekik katonáskodniok kell. De a másik két rend (illetőleg nemzet) nem nyugodott bele, mert közös a haza s közösen kell védelmezni olyan eszközökkel, a minővel lehet, ez pedig most legfőként az adófizetésből áll. {37}

Amily kedvetlen és kényszerű volt az adó vállalása, éppoly késedelmes volt annak a beszolgáltatása is. Újabb és ismételt fejedelmi rendeletekre volt olykor szükség.

A török nyomás és közvetlen veszély enyhültével a székelyek portai adóját többé nem fejenként, vagy marhaszám szerint, hanem egyösszegben, 5000 tallérban állapították meg. 1665-től 1685-ig ez a főösszeg szerepel. Ehhez az alapösszeghez azonban némelykor kisebb-nagyobb pótadó járult.

A török harcok (a 16 éves háború) felújulásával Erdélynek is hadi készületeket kellett tennie, sőt 1683 nyarán a fejedelemnek is hadba kellett vonulnia Bécs felé, Győrig; így a rendkívüli adózás megint sűrűbben fordult elő.

Az erdélyi törvénykönyvbe irányadóul az 1667. XXIX. tc. adókivetése vétetett be. «Mivel Isten után ez hazának megmaradása - mondja a tc. - áll a Porta kedve keresésében, amely is fundáltatott az adóban, melyre nézve senkinek sem kedvezhetvén ez hazában, kellett adót mostan felvetnünk az alább megírt mód szerint: kapuszám után vetettünk egy kapura taller imperium (ti. császári tallért) 15-öt.» Következnek a vármegyék kapuszáma, városok adóösszege, rovatlan faluk lélekszáma, egyházas nemesek létszáma stb. elősorolása. Közben «az egész székelység adjon taller imperium 5000.» Külön vannak előszámlálva a székely városok. E szerint «Marosvásárhely, lévén 34 kapu» (mert kapuszám szerint számíttatott) fizet 465 tallért. A többiek mint «taksások» (nem kapu szerint, hanem egy összegben) fizetnek, úgy mint Kézdivásárhely 100, Udvarhely 35, Bereck 30, Ilyefalva 20, Sepsiszentgyörgy 10, Csíkszereda 15 tallért. {38}

A hadiszerencse a császári hadaknak kedvezvén, ezek 1685. őszén az erdélyi részekre (Kővár-vidékére és Máramarosba) szállottak télyi kvártélyba: Erdélynek kénytelen-kelletlen élelemről kellett gondoskodnia. Az 1685 novemberi országgyűlés «az ország véghazai és bizonyos városokban szállítandó élésről» intézkedvén, a székelységen lévő jobbágyságra 20-20 személyre kivetnek két kis köböl búzát és egy kis köböl zabot. Zetelaka és a két kiváltságos Oláhfalu lakosai hasonlóképpen. Udvarhely városa 2 köböl búzát és 10 köböl zabot, Csíkszereda 5 köböl zabot, Kézdivásárhely 10 köböl búzát, Bereck 2 köböl zabot, Sepsiszentgyörgy 6 köböl búzát, Ilyefalva 6 köböl búzát és ugyanannyi zabot kénytelen adni. A háború mindegyre nagyobb mérveket öltvén, miután már Erdélyt is közvetlenül érintette, német hadak szállván meg egy részét ezeknek ellátására nagy összegek és sok élés kívántatott s így az adó is arányosan növekedett.

1686-ban Buda visszafoglalása előtt a májusi országgyűlési adókivetésben a székelyeké megkétszereződött: 10000 forintra szabták, s azonkívül minden jobbágyra külön 50-50 pénzt. A taksás városokra külön aránylagosan: Bereckre 120, Kézdivásárhelyre 400, Sepsiszentgyörgyre 40, Ilyefalvára 80, Udvarhelyre 140, Csíkszeredára 60 forintot. (Marosvásárhely kapuszám szerint adózott.) Országos főadószedővé a székely Ugron Ferencet nevezték ki.

Még ez sem volt elegendő. Mert a fejedelem 1686. augusztus 9.-én Scherfenberg császári tábornokkal 50000 tallérban egyezvén meg, hogy német hadait kivigye az országból; erre a székelyek egy összegben (Aranyosszéken) kívül 6000 forinttal járultak, melyből Háromszékre 2400, Csík-Gyergyó-Kászonszékre 1600, Udvarhelyszékre 1600 és Marosszékre 400 forint rovatott ki. A taksás városok a tavalyi adó szerint fizettek. {39}

Budavár visszafoglalása (1686. szeptember 2.) a lehanyatló török hatalom helyett a német hadak önkényének nyitott tág teret Erdélyben, mely most már két malomkő között őrlődött. A császár-királlyal elmulasztották a végleges szerződést megkötni, - a török Portától sem mertek elszakadni, s 1687. júliusban megszavazták a portai adót is, melyből «az székely natiora közönségesen 15000 forint esett.» Azonkívül Udvarhely városára 140, Kézdivásárhelyre 400, Sepsiszentgyörgyre 80, Ilyefalvára 80, Bereckre 80 és Csíkszeredára 6 forint.

1687 őszén Károly lotharingiai herceg, a budavári győzelmes fővezér hadaival megszállotta, és kardcsapás nélkül hatalmába kerítette Erdélyt. Az 1687. november 7.-i. fogarasi országgyűlés rengeteg adót vetett ki (a legnagyobbat, mit erdélyi országgyűlés addig megszavazott). A székelyekre 100000 forintot vetettek. 1688. januárban pótlólag még 3000 köböl zabot és a taksás városokra 5-10-15-20-35 köblöt. {40}

A bécsi kormány 1688 elején Caraffa tábornokot, mint Magyarország és Erdély katonai főparancsnokát azzal a megbízással küldötte Erdélybe, hogy az országot a török Portától végleg elszakítsa. A Caraffával kötött szerződés újabb terheket rótt az országra, egyebek közt 30000 köböl búzát (1688. március), melyből a székelységre esett 5000 szász köböl, a székely városokra külön 8-10 köböl. Az 1688. májusi megszavazott 500, kasos, ernyős tábori társzekérből a székelyeknek 26-ot kellett előállítani s a városoknak még négyet, hat-hat ökörrel és két-két béressel.

Erdélyt ekkor a fejedelem mellett 11 tagú «delegatio» igazgatta, s ezeknek ellátására (1688. június) megszavazott összeghez a székelyek 3500 forinttal járultak. A delegatio (1688. november 3.) «az római császár vitézi szükségekre» kivetett zab és szénából Háromszékről 110 köblöt rendelt a Barcán táborozó németeknek.

Az 1688/9.-i adó még növekedik. «Az egész székely nationak is őkegyelmek (a rendek) semmiképpen nem kedvezhetvén, az tavalyi pénzbeli adójukat nevelni kellett 20000 forinttal; teszen in summa 120000 forintot.» Ezenkívül a székely taksás városok fizetnek: (Marosvásárhely 7750), Udvarhely 450, Csíkszereda 180, Ilyefalva városa 300, Sepsiszentgyörgy 125, Kézdivásárhely 1250, Bereck 315 forintot. Ehhez hozzájárulnak a szolgarendek is tehetség szerint, a molnárok fejenként egy-két forinttal, a falusi csorda- és juhpásztorok 1-1 forinttal. A császári hadak élelmére pedig közel negyedfélezer köböl búzát, 12000-nél több köböl zabot, mintegy 1700 mázsa húst, bort (ezt csak Marosvásárhelyről) és szénát vetnek ki.

Ezzel még nem érték be ebben az évben, mert 1689. júliusban adópótlékul kivetnek a székelyekre 6000 forintot (egyszerre), a városokra kétszeresen 20-tól (Sepsiszentgyörgy) 30-40-60-70-200 (Kézdivásárhely) - 1240 (Marosvásárhely) forintot.

Az 1690.-ik év első felére a rendek a székely nemzet «sok terhviselését méltó tekintetbe vévén» megelégedtek 25000 forint és 15000 köböl zab ígérésével. Ehhez járult még Marosvásárhely adója 31 kapuról: 6200 forint, hús 93 mázsa, zab 310 véka, búza 3I7 véka, bor 112 (13 vedres) hordó, széna 93 szekér. A taksás székely városok 10-26 forintot fizettek s megfelelő hús, búza, zab, széna mennyiséget, hol mi termett inkább.

Az évi adót 1690. április 4.-én 800000 forintra kipótolják s ebben az «egész székelységre» vetnek még 6000 forintot s a taksás városokra 15-100 forintot. {41}

Ez volt I. Apafi Mihály uralkodása alatt az utolsó adómegajánlás. Ő még az országgyűlés alatt Fogarason április 15.-én meghalt. Pár hónap múlva váratlan és hirtelen fordulatot vett Erdély története. Thököly Imre török sereggel betört Erdélybe, s a zernesti csatában levervén Heisler német és Teleki Mihály erdélyi főgenerális magyar hadait (1690. augusztus 21.), a keresztyénszigeti országgyűlésen az erdélyi rendek által fejedelemmé választatott (1690. szeptember 19.).

A székelyek adómentességének visszaállítására ez az országgyűlés bíztató hajnalhasadásnak mutatkozott. A 16. törvénycikk «a székely nationak szabadságában való megtartását» ígéri és az ingyen közmunkákkal (gratuitus labor) és egyéb szabadságok ellen való dolgokkal terheltetését a székelyeknek «meg nem engedi.» Miután pedig az új fejedelem az adót a Bethlen Gábor idejebéli adóra szállította, a székely nemzetnek megígérte, hogy adójukat jövendőben elengedi, minthogy az akkori időben az adózással nem terheltettek.» (17. tc.)

A hadak fenntartására azonban 40 napi élést vetvén ki (32000 köböl búzát, kapunként 8 köblöt): a székelységre esett belőle 3000 köböl, 4 taksás városra 15-15 köböl, Kézdivásárhelyre 25. Zab (kapuszám után 24), a székelységre 8000 köböl és a taksás városokra 6*25. Vágómarha (kapuszám szerint) a székelységre 1500, a városokra 4*2 és 4 (Kézdivásárhelyre) esett. Vaj 350 veder és a városokra 4*2 és 4 veder (Kézdivásárhelyre). Méz ugyanannyi.

Thököly fejedelemsége rövid pünkösdi királyság volt, a császári hadakkal nemsokára kiszorították Erdélyből s az előbbi állapotok visszatértek - a nagy adózással és a katona-élelmezéssel együtt, melytől a székelyek sem menekülhettek. Thököly beütésének politikailag annyi haszna volt, hogy Leopold császár-király kiadta a róla nevezett híres diplomát, mely biztosítja a székelyek adómentességét, s ezzel szemben hadkötelezettségöket.

A székelyek adómentessége tehát elvben a XVII. század folyamán mindvégig megvolt, de a török inváziók óta (1657-től) Erdélynek a császár-királyi uralom alá kerülésig (1690) a viszonyok kényszerűsége miatt a székelyeknek is viselniök kellett a rendkívül súlyos közterheket s így adómentességük papíroson maradt s üres, puszta szóvirág volt.


1 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IV. 147.

2 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IV. 164-65.

3 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 429.

4 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 216.

5 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 143.

6 Udvarhely vármegye levéltárából: Articuli universitatis; Vö. Udvarhely vármegye története 319.

7 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 549.

8 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 95.

9 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 175.

10 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 191.

11 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 252.

12 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 437, 474.

13 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 323.

14 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 168, 192, 204.

15 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 361.

16 Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653) III. LXXVI. 15.

17 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 414.

18 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 388. (Ekkor már 10 jobbágy számíttatott egy portára.)

19 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 541.

20 Történelmi Tár 1887. 195.

21 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 550.

22 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 561.

23 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 104.

24 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 541.

25 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 318, 493, 495.

26 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IX. 84, (1630), 264, 281. (1631), 315. (1632), 399. (1634), 462. (1636), 589. (1637)

27 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 247.

28 1630. januári IV. tc. A fejedelem «Az gratuitus labor praestálásából immunissá tötte a székely atyánkfiait is.» (Erdélyi Országgyűlési Emlékek IX. 101.)

29 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 355, 495.

30 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 61, 71, 158.

31 Udvarhely vármegye története 326.

32 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIII. 527.

33 Történelmi Tár 1889. 142.

34 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XII. 444, 457, 483. - XIII. 190. Erre az 1794/95 és 1810/11.-i adómentességi emlékiratok is hivatkoznak.

35 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIII. 85, 128, 190, 292.

36 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIII. 291.

37 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XVI. 165.

38 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIV. 228. és Compilata Constitutio V. 44-45.

39 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XVIII. 370, 498, 546.

40 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIX. 186, 315.;. Alvinczy P. Okmánytára II. 236.

41 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XX. 159, 161, 258, 313, 316. - K. Papp Miklós: Történelmi Lapok I. 550. – 1690. január 14. a kapuszám után kirovás «Vásárhely városát ide nem értve» történik.