Make your own free website on Tripod.com

XX. Hadszervezet a fejedelemség korában



Az 1562.-i székely támadást követő segesvári országgyűlés megállapította a székelyek hadi kötelezettsége módját is. A történeti fejlődés alapján maradt, midőn kimondotta a lófők és főrendek állandó hadkötelességét lóháton való fegyveres szolgálatra, de eltért a régi szokástól annyiban, hogy a harmadik rend, a most már kincstári jobbágyokká tett közszékelyek hadkötelességét hallgatással mellőzi. A lófőket egy hónapra saját költségükön kötelezi szolgálni, azontúl havonként egy-egy forintot rendel «segítségül» adni. A főnépek 3-4-5 lovas készenlétének békében évenként 8-8 forintot rendel «nyargalásul», hadban havonként 2-2 forint «hópénzt» állapít meg.

Ez a rendelkezés a főrendek és lófők hadkötelességét illetőleg érvényben maradt továbbra is a fejedelemség időszakán végig, de nemsokára kiegészítést nyer a közszékelyekből alakított gyalogság, az ún. vörös drabantok, később még a kék drabantok szervezésével, majd a felszabadítás után az újabb általános hadkötelezettséggel.

Azok az előbb élvezett kedvezmények azonban, hogy pl. nyugat felé csak részleges fölkeléssel tartoznak, míg kelet felé teljes létszámmal mentek hadba, elenyésztek. Ezentúl minden irányban a szükséghez képest a fejedelemtől kívánt számban kellett hadra kelniök. A főrendeknek birtokarányban 3-5 lovast kellett kiállítaniok.

1564-ben a székely nemességet arra kötelezik, hogyha az ország szüksége úgy kívánja, hogy a király személyesen álljon a hadfelkelés élére, akkor a nemesség és székelység hadfelkelése a köznép (jobbágyság) 16-od, 10-ed, vagy 5-öd részével együtt történjék a Felség mellett.

1565-ben a székely nemesség (éppúgy, mint a vármegyei) rovás szerint 20-20 pénzt fizetett ezer lovas kiállítására. Ha ki nem telt ebből, úgy minden nemes 16 jobbágya után egyet szerelt fel. Az egyházhelyi nemesek öten állítottak ki egy-egy lovast. Éppúgy öt lófő állított egy zsoldost. E felett pedig a nemesség és a székelység között való főnép és lófő fejenként kellett, hogy készen legyenek. Az így felkészült székelyeknek Székely(Maros)vásárhely volt a gyülekező táborhelye. {1}

Midőn Báthory István lengyel királlyá választatván, Lengyelországba készült, útjának biztosítására az 1576. januári meggyesi országgyűlés azt határozta, hogy a szükséghez képest vagy általános hadfölkelés legyen, vagy a hadköteles nemesség, székelység és szászság keljen fel «az tizenhatodával», (ti. 16 jobbágy után egy-egy lovassal, gyaloggal).

1578-ban az országgyűlés 20 kapuszám után rendel «lovagot, gyalogot» kiállítani a nemesség, székelység és «egyéb rendek jószágában» s azokat az ispánok mustrálják meg.

1592-ben Báthory Zsigmond Áron moldovai vajda segítségére rendelvén fővezérét Sibrik Gáspárt, mellé rendeli az udvari (200) lovason kívül a háromszéki főrendek és lófők közül kiválasztandó 800 lovast s a háromszéki 446 és a csík-gyergyó-kászonszéki 345 veres drabantot és a brassaiak 200 fekete drabantját, összesen mintegy 1000 drabantot. Meghagyván, hogy a főrendek szekerekkel, szolgákkal, lovakkal az úthoz és a szükséghez képest jól legyenek ellátva.

1593-ban minden nemesnek tíz-tíz jobbágyáról egy-egy kész drabantja kellett legyen, ha lehet puskával, de legalább is szablyával. A székelységnek hasonlóképpen.

Az 1594. februári országgyűlés lovas és gyalogos zsoldosok fizetésére adót vetett ki, s ezen felüli szükség esetére minden tizedik ház jobbágy felfegyverzését és készen tartását rendeli el. Az augusztusi országgyűlés pedig 20-20 kapu után egy-egy «lovagot» szavaz meg, úgy, «hogy az megholt b. e. István király idejebeli articulus tartása szerént a gyalogot egy hónapig magok költségén» tartják, azután, ha kivezettetnének az országból, a fejedelem fizessen nekik. A novemberi országgyűlés az ország szükségére felszedett «tizednép» adómentességét mondja ki.

1595. december «a hadakozásban való készület» odáig terjed, hogy «az székely uraink és atyánkfiai ... jószágoknak és alatta való községnek ötödét készen tartják.» {2}

Báthory Zsigmond az 1595.-i havaseli hadjáratra Szinán basa ellen általános hadfelkelést hirdetett a székely község között. «Az havasalföldi hadra az egész székelységet felvevék és Vásárhelyt is fejenként elvitték vala.» {3}

1597-ben «az üdőnek háború állapotja» szintén azt kívánta, hogy «minden (nemes) ember személyébe és jószágáról mind lovagjával, gyalogjával és jószága huszadjával oly készen legyen, hogy valamikor az szükség kívánja, mindjárt felülhessen, és oda mehessen, a hova kívántatik.» «Az székely uraink is ne ötödét, hanem huszadát tartozzanak jószágoknak fölvenni, hogy egyenlő terhet viselhessenek.» A huszadnép zsoldja pedig legyen az ispánoknál készenlétben, hogy hópénzek megadassék, s a fizetetlenség miatt a hadból vissza ne szökjenek.

1599-ben az országgyűlés a jobbágykatonák, «a huszad emberek» tartása helyett az általános vagy részleges hadrakelést mondja ki kötelezőnek. Ezt a végzést az 1599. júniusi országgyűlés azzal egészíti ki, hogy «minden öt ember (jobbágy) két-két forintot fizessen» és «ezt a pénzt a fejedelem fordítsa gyalogok fogadására az ötödnép helyett.» E mellett készen legyen mindenki a honvédelemre. Ez az mód pedig mind a székely atyánkfiai és szász uraimmal együtt. {4}

Ez az általános hadfelkelés, sajnos, csak papiroson maradt, Mihály oláh vajda betörésekor az ország védtelen volt s a fejedelemnek a hirtelen és váratlan történt támadás alkalmával alig volt néhány ezer embere. A háromszéki székelyek meg éppen az oláh vajdához pártoltak.

Mihály vajda 1599. november 28. a székelyeknek adott kiváltságlevelében felszabadítván őket minden jobbágyszolgálmány alól, általános hadkötelezettség alá veti. A lófők e szerint kötelesek voltak jó lóval, karddal, pajzzsal, kopjával, a gyalogok pedig puskával, fejszével, karddal és egyéb katonai fegyverrel felszerelve a császárkirály vagy a vajda rendeletére, az ország védelmére és az ellenség visszaverésére, késedelem nélkül, minden köz- vagy részleges mozgósításkor felkelni, és saját költségükön a hadjárat végéig életre-halálra harcolni. {5}

Mihály vajda kiveretése után a fegyverviselést is eltiltották a székelyek között. A lécfalvi gyűlés 1600. októberben azt határozta, hogy «oláh pedig (és) székely fegyvert, kézíjat ezután ne viselhessen, kivévén a juhászokat, kik a havason laknak.»

Megváltoztatták a hadikészenlét szabályát is. Az 1601. január-februári országgyűlés elhatározta, hogy «az székely uraink tíz kaputól jó szerrel egy puskást állassanak; ők maguk is pedig az székelységen való főemberek és lófejek fejenként magokkal jó szerrel készen legyenek.» Akinek tíznél kevesebb jobbágya volt, azokról egyet sem állított. {6}

Báthory Zsigmondnak 1601. december 31.-i székely szabadságlevele visszaállítja a székelyek régi általános hadkötelezettségét. Kimondja a nyert felszabadítás fejében, hogy a szabad székelyek jól felfegyverkezve minden táborozásban hűségesen szolgáljanak. Megengedi, hogy tisztjeiket és kapitányaikat a köztük lakó nemesek közül magok válasszák.

A Básta alatt tartott 1602. augusztusi meggyesi országgyűlés is foglalkozik a székelyek hadkötelezettségével azt végezvén, hogy «mikor pedig történnék, hogy a székelységnek haddal kellene kiindulni ... kemény fenyíték alatt parancsolják meg kapitányoknak és hadnagyoknak, hogy hazuról élések legyen, és se az nemesség jószágán, se az szászságon ne kóboroljanak.»

A székely kérdés rendezése ismét napirendre kerülvén, Náprági Demeter püspök (1602) azt ajánlotta, hogy a székelyeket nem kell megtartani szabadságukban, hanem vissza kellene helyezni előbbi szolgaságukba. Régi hadi kötelezettségükről azt mondja, hogy hadakozás idején fejenként jól felfegyverkezve, kopjával keltek fel és szálltak táborba, zsold nélkül. Az volt a jogszokás, hogy tizenöt napig ingyen katonáskodtak s ennek elteltével a király vagy a fejedelem tartozott őket vagy az ellenségre vezetni, vagy haza bocsátani, vagy pedig zsoldot fizetni nekik, mint a többi katonáknak. Náprági azután nehogy ennek az annyira harcias nemzetnek hadereje egészen mellőztessék, azt tanácsolja, hogy tartsa fenn őfelsége továbbra is a lófők hadkötelezettségét. Ezek lovat és megfelelő fegyvert tartsanak és hadakozás idején vagy a táborban, vagy a várakban tartozzanak szolgálni. Ezek lehetnek néhány ezren válogatott kopjások. Úgy hívják őket, hogy lófő, azaz egylovas. {7}

Midőn 1604 nyarán a hajdúk a császári uralom ellen lázongani kezdettek, az erdélyi császári biztosok megfékezhetésüket a székelyek által remélték, mint akik a császár-királynak szolgálni minden időben kötelesek. Meghagyják ezért Kornis Boldizsárnak, Udvarhelyszék kapitányának, hogy az összes székely székekből 2000 jól fegyverzett gyalogot és 500 lovagot gyűjtsön össze és azokat augusztus 15.-ére Gyulafehérvár mellé, Morgómezejére táborba vezesse. A székelyek nem siettek a felüléssel, az újabb szigorú rendeletek dacára sem.

A székelyek nem lelkesedtek a törvénytelen és zsarnok császári uralom iránt, a minek megdöntésére már folytak az előkészületek. Ennek eszközeivé éppen a hajdúk váltak nemsokára a fölkelésre zaklatott Bocskay kezében.

Bocskay elsősorban a székelységnek köszönhetvén erdélyi fejedelemségét, különös tekintettel volt a székelyek érdekei előmozdítására. Petki Jánost a székelyek főkapitányává nevezte ki, s ő volt alatta mindvégig «Erdélyben a székelység generálisa.» Ő fogadta az Erdélybe jövő fejedelmet az ország határszélén (1605. augusztus elején) válogatott székely vitézekkel. {8}

A székelyek aztán részt vettek Bocskay felső-magyarországi hadjáratában, de csekélyebb számmal, mint ő kívánta, nem is pontosan jelentek meg a kívánt időre s főként «alávaló» hitvány felszereléssel. «Kiváltképpen a gyalogság csak elvetett szolgák, és béresek voltanak és az szolgálatra teljességgel alkalmatlanok.» A tapasztalt hiány pótlására a fejedelem «tudván minemű jó rendtartásban és állapotban viseltetett annakelőtte az székelység dolga», 1605. december 18.-án meghagyja Petki Jánosnak, a székelyek generálisának, hogy «minden székekre hirdettessen generális mustrát és registrom szerint mindeneknek neveket írassák föl, ráerőltetvén, hogy az lovassa szerszámos és kopjás, az gyalogja veres köntösben öltözzék és így álljon elő, mikor hadra kívántatik. Erre minden szabados hadnagynak és tizedesnek az ő alattavalójára gondja legyen ... gyakor mustrákkal serkenteni és oktatni» kell őket a készenléthez. Arról is értesült a fejedelem, «mind az két fülünk teli vele - úgymond - hogy az kapitánok közül némelyek magok erszénye telésével fogyatkoztatják a közönséges szolgálatot» (ti. pénzért adnak felszabadítást a hadfelkelés alól). Az ilyen visszaélést szigorúan meg kell fenyíteni. {9}

Bocskay erélyesen védelmezte a székelyek szabadságát, és nem engedte őket jobbágyokká tenni vagy lenni, már csak azért sem, nehogy a zászlók megfogyatkozzanak. Mert némelyek jobbágysággal a katonáskodás alól szabadulni óhajtottak, s így nemcsak a nemeseket kellett eltiltani a jobbágy-fogdosástól, de a közszékelyeket is visszatartani attól.

1606. július 20.-án arra inti Petkit, hogy «úgy igyekezzék igazítani és viselni az dolgokat, hogy (a székelyek) szabadságokban meg nem háborgattatván, abban épen megtartassanak; egyiknek is meg ne engedje, hogy magát jobbágyságra adja, vagy pedig valaki valami szín alatt jobbágyává tegye.» A hadra kirendelt székelyeket pedig jómódjával felkészítvén, a kétezer drabantot és kétezer lovagot adja át a vezérükül rendelt Nagy Albertnek. De előbb írja a kapitányoknak, hadnagyoknak s mind az egész seregnek neveiket registrumba, s jól meglássa, hogy «azok közt szolgarend, béres, micsoda, ne legyen, hanem ki-ki személye szerint maga legyen jelen.» Gondoskodjék zászlókról, dobokról stb., hogy semmibe se legyen fogyatkozás. Sőt meghagyja Petkinek, hogy «az gyalog köziben sípost is rendeljen, mert az sereg azzal szép.» {10}

Bocskay alatt megerősödött és tovább fejlődött az a törvényes jogszokás, hogy a székelyek mindhárom rendje általános hadkötelezettséggel tartozott, kora ifjúságától hadbíró öregségéig. Csak betegség és aggkori gyengeség mentesített a hadkötelezettség alól. Általános mozgósítás (generális expedíció) alkalmával - ha ellenség támadt a hazára - mindenkinek fel kellett kelnie; részleges mozgósítás (parciális expedíció) esetén a fejedelem az ország rendjeivel egyetértően állapította meg a szükségesnek mutatkozó hadkiegészítést. {11}

*

A székelyek általános hadkötelezettsége fennmaradt a következő fejedelmek idejében is. A választási föltételeknek egyik rendesen ismétlődő pontja volt a székely szabadság fönntartása, melynek ellenszolgáltatása a hadviselés volt. Rákóczy Zsigmond (1607) «libertásokban» éppúgy meg akarja őket tartani, mint Bocskay végrendeletében meghagyta. Sőt mivel «annak előtte egy néhány darabontok Marosszékből Görgény várához szolgáltak, de miérthogy ők is székelyek és az szabadság őket is egyaránt illeti, ennek utána azok is az több szabad székelyek közt úgy mint szabad székelyek szolgáljanak.» {12}

Báthory Gábor is megfogadta (1608), hogy «az székelységet régi szabadságokban megtartja.» De meg is követelte, hogy ennek fejében az országnak hadban szolgáljanak. Midőn (1608) azt tapasztalta, hogy «a székelység közül sokan az ország szolgálatjából megvonván magokat, jobbággyá lettek»: végzést hozatott az országgyűlésen, hogy azokat a székelyek generálisa által «megcirkáltassa» és visszafoglaltassa, s ha valamely székely másodszor is jobbágyságra adná magát, halállal büntettessék.

Őrködött a felett, hogy senki magát hamis ürüggyel a hadakozás alól ki ne vonhassa. Némely határszélés falu úgy mint Kászonszék, Zágon, Dánfalva, Madaras és magánszemélyek, «kikből öt- vagy hatszáz lovag és gyalog kitelnék, hadakozó emberek», azon szín alatt «hogy ők valami ösvényekre vigyáznának», a hadviselés alól mentességet szereztek; de mivel hogy az ország szolgálatja azt kívánta, hogy azok is a többi székelységgel egyenlő terhet viseljenek: mentességüket az 1609.-i országgyűlés eltörölte s a határszéli ösvényekre vigyázásról másként intézkedett.

Báthory nyughatatlan és harcias természetű fejedelem lévén, gyakran igénybe vette a székelyek hadrakelését. Hogy ez a többi nemzetek károsodása nélkül történjék, az országgyűlés 1609-ben megújította a régebbi végzést, hogy «mikor az székelység a fejedelem parancsolatjára és hivataljára kiindul, az magok földjén, ne az szászságon, ne vármegyén gyülekezzenek és pénzeken éljenek.»

Báthory uralmának fő támaszai a harcias székelyek voltak, s ha baja volt, neki is első teendője volt a «székely atyánkfiait felültetni.» A székely nép vele szemben elfeledte a régi Báthoryak iránti gyűlöletét. A háromszékiek egy része a fejedelem megöletése után félév múltán (1614. június 12.) Báthory Andrást azzal a kívánsággal keresi meg, hogy testvére halálát megbosszulni jöjjön az országba, ők melléje állanak; nem feledték el hozzájuk való kegyelmességét; mindnyájuknak örök siralom az ő keserves halála. Emlékeztetik, hogy mikor Brassó elárulá a fejedelmet, a háromszékiek elhagyták házukat, feleségeket, gyermeküket az ellenség torkában, nem gondoltak semmi kárukkal, hanem mind fejenként felköltek, hadba gyűltek s a fejedelem mellé mentek Szebenbe, «mit tőlük igen jó néven vött őfelsége, tisztességük is nagy vala őfelséginél, meddig éle ez világon.» {13}

Hogy a székely nép egy része inkább kívánta volna Báthory András uralmát, mint a Bethlen Gáborét, annak az volt az egyik oka, hogy Bethlen Gábor mindjárt uralkodása elején erélyesen látott hozzá az állandóan felszínen lévő székely kérdés megoldásához és intézkedésével, rendcsinálásával sokak magánérdekét megsértette. Ő is megfogadta ugyan fejedelemmé választásakor, hogy a székelységet régi kiváltságaikban megtartja; azt is, hogy «a székely uraink ... ennek utána fejedelem parancsolatja és levele nélkül ne tartozzanak felülni, és táborba szállani,» kivéve a hirtelen szükség esetét, mert eddig néha a fejedelem parancsa nélkül is kényszeríttettek hadba menni; {14} de egyszersmind a visszaéléseket is igyekezett megszüntetni és rendet teremtett a kötelezettségek megszegői között.

1613. december 17.-én a szászok azt kívánták, hogy «mikor az székeleknek történik a hadba menések, akkor az magok nemzetségei, nem az szászságon menjenek; ha pedig az szászságon is valahul által kellene menniek, pénzeken éljenek és semmi kárt az szászságon ne tegyenek, mely dologra jó gondviselések legyen az székkapitányoknak, hadnagyoknak.» Ezt annál kevésbé lehetett megtagadni, mert régebbi törvényeken alapult.

Bethlen Gábornak mihelyt a fejedelemségre jutott, egyik törekvése volt a székely kérdés rendezése. Első országgyűlésén 1614. február-márciusban «mikor a szabad székelyek Meggyesen megtalálták állapotjuk felől, négy articulust ada nekik: az többi közt azt is, hogy senki szabad székely el ne köthesse és adhassa magát; ha ki eladta volna is, felszabaduljon és ha mikor szolgálatjuk kívántatik, személyük szerint az hadba menjenek, ha ki pedig elnegligálná azt, szabadsága elvétessék és jobbággyá tétessék. Ezeket az articulusokat minden széken kihirdették. {15}

Bethlen, hogy számba vegye a székelyek haderejét, mindjárt uralkodása legelején (1614) elrendelte a székelyek összeírását s lajstromba íratta az összes rendek neveit, székek és falvak szerint. Ez a lustrálás nem ment nehézség nélkül és sok panaszra adott okot és alkalmat. A főnehézséget és sérelmeket a jobbágykérdés okozta, amit Bethlen erélyes eljárással rendezni óhajtott.

Bethlen arra törekedett, hogy hamis ürügyek, főként jobbágyul lekötés alapján senki se mentesíthesse magát a hadfölkelés alól. A fejedelem ez alkalommal még a szabad székelyek általános mozgósításával sem elégedett meg, hanem készenlétbe helyeztette a székely zselléreket és «földön-lakó» jobbágyokat is. {16}

A jobbágyul szegődés minden tilalom ellenére tovább harapózódott, főként hadfölkelések esetén. Egyik székely főkapitány panaszolja (1616-ban) hogy «a szabad székely erővel kötné és köti magát jobbágyul az nemes embernek.» «Most - úgymond - Lippára egynéhány száz gyalogot írtam a szabad székelyek közül és azért addig örömest jobbágy lészen, míg az had tart, azután megint nemes vagy szabad székely lészen, ha az had elfogy,» (ti. megszűnik.) Nem a nemes emberek teszik erővel a szabad székelyt jobbággyá, hanem ők kötik magokat erővel a nemes emberekre. {17}

Bethlen szigorúan büntette a hadfelkelésből elmaradt székelyeket. Tulajdonképpen az ilyenek büntetése fő- és jószágvesztés volt, de ennyire nem ment a megtorlásban: szabadságukat vesztették, vagy megbírságoltattak. Akik 1616-ban Lippa alá nem mentek, azok «hadban nem-menésért fejeken - jószágokon maradnak vala, de hogy a tisztviselőktől marhájokban, jószágokban meg ne károsíttassanak», azoktól a fejedelem «egy hónapig való zsoldos dolgozókat kívánt rajtok Fejérvár épületére.» {18}

1620-ban aranyosszéki fejedelmi jobbágyokat, puskás gyalogok és szabad székelyek részjószágait, akik a törvény és régi szokások ellenére az 1617.-i moldvai táborozás alkalmával a hadjáratból, melyben személyesen tartoztak volna megjelenni, elmaradtak s így szabadságukat elvesztették, Székely Mózesnek adományozta.

1616-ban az októberi országgyűlés határozatából adófizetés alá fogták «valamennyi jobbágy lófő, drabant és szabad székelyből lett jobbággyá közöttök.» {19}

A magyarországi hadjárat tapasztalatai arra bírták a fejedelmet, hogy a székely kérdés rendezéséhez gyökeresen lásson hozzá. A székelyek között nagy visszaélések harapóztak el. A jobbágyság száma a tízezret is meghaladta. Csak Bocskay fejedelem idejétől közel hatezer székely lett jobbággyá.

«Az zászlók alól nagy része a székelységnek magát jobbágyságra kötötte, látván azt, hogy sokkal könnyebb és jobb állapotja vagyon az jobbágynak közöttük hadakozásnak idején, hogy sem az szabados embernek ... Ez az oka, hogy az zászlók üresek

Bethlen, midőn ezeket a panaszokat a besztercei országgyűlésen 1622. október 8.-án előterjeszti, azt kívánja, hogy «ha immár az hadakozó népnek nagy része közöttük jobbágyságra adta magát, kinek az szabadságot azért adták országul, hogy fegyverekkel szolgáljanak hazánknak», fizessenek adót legalább évenként egyszer, «a Porta adójának felvetésekor.» Második kívánsága az volt, hogy akik magokat a jobbágyságra «fizetésért kötelezték» és magokat kiváltani akarják, tartozzék a nemes vagy lófő pénzét felvenni, és szabadon bocsátani. Ettől a rendszabálytól azt a jó következményt reméli, hogy egyrészt ezután nem oly könnyen adják magokat jobbágyságra, másrészt, hogy « így megszaporodik az szolgáló rend közöttük.» {20}

Ennek következtében a székely jobbágyok adó alá vettetvén, a jobbágyfogdosás eltiltatván, kiváltásukra tér nyilván és a megejtett vizsgálat a jogtalanul jobbággyá tett szabad székelyeket felszabadítván: a székely jobbágyok megkevesbedtek s a szolgáló rend megszaporodott.

Bethlen nem elégedett meg a jobbágyok összeírásával: a hadakozó székelyeket is összeíratta biztosai által. 1623-ban országgyűlésileg elrendelte a hadi szemlék (a mustrák) és lustratiok (összeírás) tartását is, «holott csak az nemzetség mondassék boldognak, mely békességes állapotjában gondolkodik a hadakozásról.» 1623-ban tényleg megtörtént a székelyek összeírása a fejedelem arra kirendelt biztosai által. Az akkor készült lajstrom (regestrum) még másfél évtized múlva is alapul (mintegy törzskönyvül) szolgált a székely hadakozó rend nyilvántartására. 1638-ban ugyanis azt határozta az országgyűlés, hogy «ha valamely hadban szolgáló székelyek a Székelyföldéről vármegyékre elbujdostak ... ab anno 1623 mentenek el lakó helyekről, kiknek akkor neveket felírták az regestrumban akkori commissariusok, azok visszamenni tartoznak..» {21}

Bethlen alapos rendezése által a székely kérdést sikeresen oldotta meg. Uralkodása végén a lófők és gyalogok száma megkétszereződött, a jobbágyok száma egy harmaddal alább szállott. Akkor már a székelyek háromnegyed része teljesített hadi szolgálatot, míg uralkodása elején fele sem.

Bethlen Gábor különös gondot fordított a katonai fegyelemre is. Az 1625. májusi országgyűlés arra is kéri a fejedelmet, hogy «az katonák állapotját az mi illeti ... tartsa disciplinában» és a dúlástól, fosztástól, tékozlástól tiltsa el őket. Bethlen az ő udvari főkapitányának meghagyta, hogy a vitézlő rendet tartsa szigorú fegyelem alatt, és a vétkeseket érdemök szerint büntesse. Az 1626. májusi országgyűlés hálálkodik, hogy «az vitézlő rendet compescálni (megfékezni) ígérte. A városokban és falvakban a kik «felettébb való gazdálkodással» erőltették a népet, ha katonák és drabantok voltak, a kapitányoknak kellett följelenteni, s ezeknek szigorúan meg kellett büntetni az olyan «magaviseletlen embereket.»

1629. május 5.-én az alvinci táborban nyílt parancsot adott ki a katonák dúlása, zsarolása ellen. Ebben elrendeli, hogy a katonák zászlóaljanként bizonyos helyeken táborozzanak, «széjjel zászlajoktól, kapitányoktól, hadnagyoktól távol ne lézengjenek és a megírt szép rendtartásokkal, pénzeken éljenek.» Minden kapitány és hadnagy seregében tartózkodjék, engedelem nélkül ne távozzék. Egy katona is kapitány és hadnagy híre nélkül a táborból el ne távozzon. A jobb vigyázás okáért «őköt tized-számra bizonyos jámbor tizedesek alá kell rendelni, és minden tizedes az ő tizedét minden istenadta nap meglátogassa, és róluk jelentést tegyen a hadnagynak. Senki a rendelt helynél más füvelő helyet ne válasszon, se bárányt, se egyebet kapdosni ne merészeljen. Tizedes a hadnagynak, ez a kapitánynak felelős a rendtartásért; aki gondot nem visel alattvalóira, szigorú büntetés éri. Ha valaki szegény ember marháját, barmát, juhát, bárányát, tyúkját, lúdját stb. élését erővel elveszi, az kikutattatván, köteles a marha árát megadni és két pálcaütést kap «az latorságért.» «Aki dúl, foszt, utat áll, kedvezés nélkül karóba verettetik érette. Aki erőszakot követ el, avagy tisztátalan személyt szállásán tart, feje vétetik érette. Ha a tiszt ki nem keresi, vagy pártját fogja, maga öletik meg érette.» Télben «csak szállással, meleg házzal és amit a katona az gazdasszony kezében ad, annak elkészítésével tartozik a gazda, egyébbel semmivel nem.» Szénát, zabot lopó katona az árát megfizeti és «kíméletlen megpálcáztatik.» {22}

*

I. Rákóczy György Bethlen nyomdokait követte. Első katonai intézkedése az volt, hogy akik magokat a hadi expedícióból, bármi szín és ürügy alatt, fejedelem engedélye nélkül, kivonnák, összes ingó és ingatlan jószágaik elvesztésével bűnhődjenek (1634. évi 29. tc.) {23}

Rákóczy «az hadban szolgáló lófő és drabanti renden levő székelyeknek a köztük lakó nemességről bántódását és azok miatt az ország szolgálatjára való hadakozó népnek kevesbedését látván ... azoknak állapotjokat bizonyos karba akarta állítani.» 1635 őszén maga ment a Székelyföldre s minden széken -lajstromba íratta a «nemes, lófő és drabanti renden lévő vitézlő népeket; mindenkit bizonyos urbariumokban consignáltatott és jövendő örök emlékezetre, minden rendeket gyermekeivel és örökségeivel registráltatott

Ugyanekkor a székelység állapotának végleges rendezésére kiadott rendeletében meghagyta, hogy «a tisztviselők azokat a jobbágyokat, akiket akárkik is zászló alól foglaltanak szabadoson, lófő és drabant örökségeket, lófő és drabant embereket», híven felkeresvén, tüstént «zászló alá írják.» Aki nem engedné vissza, 400 forint a büntetése. Azokat pedig, akiket ő most zászló alá regestrumba íratott gyermekeikkel és jószágokkal együtt, igazságokban megoltalmazzák, egyet is közülök jobbággyá tenni ne engedjenek. Ezeket ezentúl zászló alól senki ki ne vehesse, jobbágykereseti per alá ne foghassa. Magvaszakadt lófő vagy drabant örökségét leányi jussal a tisztek jobbágy-örökséggé tenni ne engedjék, hanem a jószág becsárát «a leánynak vagy asszonyembernek» valamely közelebbi rokon «zászló alatt szolgáló atyafia tegye le s légyen azé a jószág.» {24}

Rákóczy regestruma sokáig főanyakönyve maradt a székely vitézlő rendnek. Rendelete az erdélyi törvénykönyvbe is felvétetett. Vigyázott rá, hogy ne csak írott malaszt maradjon. 1636-ban törvényt hoztak, hogy «hadban szolgáló székelyek az vármegyékről, városokból vissza tartoznak menni.» (8. tc.) Megkívánta, hogy a zászló alá írt székelyek teljesítsék is hadi kötelezettségeiket. Akik betegség miatt a hadfölkelésből elmaradtak, azoknak a szék főtisztjeitől kellett bizonyítványt kérni betegségükről (1640. évi 22. tc.)

A székely haderő jelentőségének megtisztelése nyilvánult abban a kitüntetésben is, hogy ifjabbik fiát, Rákóczy Zsigmondot, Udvarhely- és Háromszék főkapitányává és az egész székelység főgenerálisává nevezte ki, s ünnepiesen iktattatta be az egész székelységnek szóló nyílt rendelettel, a két széknek szóló levelekkel a főtisztséget jelképező zászlóval, bottal és szablyával, utasítással és eskütétellel. {25}

Uralkodása utolsó évében (1648) szabályozta a székely hadfölkelés módját. E szerint, ha a fejedelem szükség esetén elrendeli a «felülést»: «az főgenerális vagy utána lévő főtisztek mustrálják meg az elrendelt vitézlő népet, a mint hadnagyság szerint vannak rendelve zászló alatt, mikor meg kell indulniok székekből, aki akkor ott nem lenne, büntethessék maguk a főtisztek, az addig bevött ususok szerint. Megindulván pedig a zászlóval és azután jelen nem lenne, s az zászló alatt nem találtatnék ... halállal is büntethessék a fejedelmek érette; jószágát úgyis el ne veszthessék, hanem vagy székelységen való atyafiainak, vagy másoknak illendő áron zálogba vethessék, ha summával (ti pénzösszeggel) kelletik a fejedelemtől életeket megváltani.» (1648. évi 13. tc.) {26}

II. Rákóczy György fenntartotta atyja intézkedéseit, csak a mutatkozó szükség szerint változtatott egyes részleteken. Így a «kék drabantok» közé beállott jobbágyok mással kicserélését, ugyancsak a «kék gyalogok» közül kiállani óhajtó székely drabantok elbocsátását megengedi. (1649. évi 29. és 31. tc.) Majd a vitézlő rend örökségének teljes értékéig való zálogba vetését engedte meg, a tisztek tudtával és ellenőrzése mellett (1650. 29. tc.) Később szabad-sót adott «a székelységen lévő drabant rend atyánkfiainak.» 1652-ben a marosszéki székely drabantokat felmentette a Görgény várához való szolgálattól, és a többi szabad székelyek közé iktattatta. Jövedelmük szaporítására, hogy «a haza szolgálatjára való fegyvernek szerzésére» inkább képesek legyenek, «az ser-korcsmárlás az székelységen minden embernek felszabadíttatott.» (1655. évi 23. tc.) Az 1656. évi 4. tc. elrendelte, «hogy mivel az országnak consitutioi azt tartják, hogy minden esztendőben egyszer mustra legyen: ki-ki az mely székben megmustrál, azon esztendőben ugyanott tartozzék felülni.» A falusi bíróság viselését, mely rendszerint a veres drabantok kötelessége volt, 1656-ban kiterjesztették a lovas puskások és régi lófők rendjére is (17. tc.) {27}

II. Rákóczy György többször igénybe vette a székely haderőt, főként Oláh- és Lengyelországban. Szolgálataik és érdemeik jutalmazásával tüntetve ki az érdemeseket. Egész századokat emelt a puskás gyalogok közül lófőségre (1655), kikötvén, hogy minden hadjáratra készen legyenek, jó lóval és fegyverrel, karddal és puskával, porral és golyóval és szükség esetén lóról leszállva gyalog is harcoljanak. {28}

A puskás gyalogok tömeges lófősítéséből aztán, új, mintegy középrend képződött: a lovas-puskások rendje, mely megkülönböztetett úgy a puskás gyalogoktól, mint a régi lófőktől. Ennek mintegy ellentéte volt a gyalog-lófők rendje, amely azonban inkább átmeneti állapot volt, nem intézmény.

Ennek alapja a székely jogszokásokban gyökerezett. A hadiszemlék (mustrák) és összeírások alkalmával a székelyek megváltozott vagyoni állapotuk szerint átléphettek, illetőleg beosztattak egyik rendből a másikba: lehetett gyalogból lófő és viszont. Az elszegényedett lófők ugyan védelmezték rendi kiváltságukat s már 1566. évben kérték, hogy rendjükből ki ne vétessenek. {29} Viszont a megvagyonosodott gyalogok lovat szerezvén s azon vonulván ki hadiszolgálatra, jogosan igényelhették a lófők közé soroztatást.

II. Rákóczy György az eddigi jogszokásnál szabadabb teret nyitott e rangemelkedésre s általa nemcsak egyesek, de általában «az lovas-puskások lófő szabadsággal megajándékoztattak.» A fejedelem szabadságot adott a drabantoknak a lovas-puskások közé lépésre, mert az 1656.-i 17. tc. azt mondja, hogy «némely helyeken annyira felíratták a drabantok az lovas-puskások közé magokat, hogy némely falukban egy sem maradott, ki magát fel nem íratta volna.» Ez felsőbb engedély nélkül alig történhetett.

A lovas-puskásokat a későbbi összeírások is megkülönböztetik a lófőktől és drabantoktól egészen 1721-ig, midőn már a lófők egybe foglaltattak. Számuk mintegy 500 főre rúghatott a XVIII. század elején. De akkor már csak rendi értelme volt nevüknek - katonai nem.

*

A székely haderő névleges fővezére a fejedelmi korban a székely ispánságot viselő fejedelem maga volt. Tényleges fővezér a székelyek főgenerálisa, mikor ez a méltóság be volt töltve. A székek hadai élén külön főkapitány állott, kiket a fejedelem nevezett ki, miként a generálist, «magok nemzetéből állókat és köztük lakókat.» Vicekapitányok, hadnagyok és tizedesek állottak a zászlóaljak, századok és tizedek élén.

Már I. Rákóczy György választási föltételeiben benne van, hogy «a székelység nem utolsó tagja lévén a hazának, ő nagysága kapitányokat, királybírákat, generálisokat magok nemzetéből állókat és köztük lakókat adjon elejekbe, megmaradván mindazonáltal mindenekből az ő nagysága (a fejedelem) jurisdictioja és méltósága». {30}

Bethlen István 1636-ban egyebek közt azzal vádolja Rákóczyt, hogy ezt a fogadást megszegte. Rákóczy azzal mentegetőzött, hogy «azelőtt is viseltek tiszteket a székelyek között nemzeteken kívül való főrendek.»

II. Rákóczy György (1642) a maga, majd fia fejedelemmé választásakor (1652), úgy Barcsay Ákos is megfogadta 1658-ban választási feltételei között, hogy «az székelységen generálisokat, kapitányokat magok nemzetökből állókat és köztük lakókat adjon.» {31} De Barcsayt a rendek ez alól 1660. novemberben fölmentették, mert «az székely atyánkfiainak magok nemzetekből álló kapitányokat magok veszedelmével tapasztalták lenni»: amiért is a fejedelemnek felhatalmazást adtak, hogy az hazafiai közül más nemzetbéli kapitányokat is állíthasson közikbe.

Kemény János 1660. decemberben szintén megfogadta, hogy «az székelységen generálisokat, kapitányokat magok közül valókat» állít, s még hozzá tették, hogy «elégséges residentiájukat, úgymint legalább ezer forintig érő birtokosokat.»

I. Apafi Mihály választási feltételei között is ki van kötve (1661. november) a székely generálisok és kapitányok «saját nemzetükből és köztök lakók» kinevezése. {32}

Erre a jogukra a székelyek mindig féltékenyek voltak, s ha előfordult az ellenkező eset, nem késtek tiltakozni, bár olykor hiába. A székelyek hadi készenlétéről a régi törvényes jogszokás alapján az erdélyi törvénykönyv úgy intézkedett, hogy minden nemes, lófő, gyalog, avagy drabant és egyéb vitézlő rend az ország parancsolatjára halogatás nélkül, jó hadi apparátussal hogy felülhessenek, és ha a szükség úgy kívánja, mindjárt indulhassanak is, arra magukat mindenkor kész állapotban tartsák; hirtelen szükség esetén a fejedelem parancsolatját sem várván. Mások szolgálatában álló «fizetett szolgák» jószáguk után zsoldos állítással úgy tartoznak, mint a vármegyei nemesek. Urokkal a hadban lévén, zsoldost állítani nem tartoznak.

Hadfelkelés esetén pedig a székely vitézlő rendek a végezések szerint felülni tartoznak. Ha a fejedelmek, vagy generálisok, vagy főtisztek előtt a mustrára rendelt időben és helyben jelen nem lennének, a tisztek büntessék; megindulván pedig ha a hadiszükségnek idején jelen nem lennének, s ha jogos mentségekről hiteles bizonyítványt adtak, meg ne büntettessenek; ha méltó mentségek nem lészen, halállal büntettessenek, de jószágokat el ne veszítsék; fejváltságba zálogképen el is adhatták. {33}

A mozgósításra a rendeletet az 1613. évi 14. tc. értelmében a fejedelem adta ki és pedig először a felkészülésre, másodszor az indulásra. Apafi 1683. február 3.-án arra hívja fel a székeket, hogy «fejenként mind lovas és gyalog, nemesi szabadsággal élő és hadban szolgáló rendek legyenek oly kész hadi apparatussal, jó köntösösön, jó fegyveresen, paripásan (nem úgy, mint tavaly annak előtte far-kengyelesen s bocskorosan), hogy mihelyst második parancsolatunk érkezik indulhassanak, és szállhassanak oda azhová parancsoljuk.» {34}

A székely felkelő sereg a XVII. század folyamán a következő alkatrészekből állott:

A főnépek és csatlósaik lovas csapatai, akik lóháton szolgáltak. A lófők lovas serege.

A szabad székelyek (a község) gyalog serege. Ezeknek válogatott része a vörös drabantok csapatai voltak, akik vörös egyenruhát viseltek.

A főnépek és lófők főfegyvere a kopja és kard volt. Mint kopjás lovasokat emlegetik őket a törvények és más feljegyzések. A gyalogokat főfegyverükről, a puskáról (pixis, Büchse) pixidariusoknak is nevezték.

János Zsigmond a kincstári jobbággyá tett közszékelyekből kiválogatva gyalog-csapatot szervezvén s azokat vörösbe öltöztetvén ezek lettek a vörös drabantok, akik a XVII. században is fennmaradtak. Ez volt a törzse és java a székely gyalogságnak.

Ezekhez járultak később a «kék drabantok» («kék gyalogok»), egyenruhájuk színéről neveztetvén így. Ezek alkották a fejedelmek udvari testőrségét. Nem csupán a székelységből, hanem a vármegyei magyarságból is toborzották őket, zsoldfizetés mellett. {35}

A székelyek hadkötelezettsége a felnőtt kortól életfogytiglan tartott s nem volt korhatárhoz kötve. Bethlen 1615.-i általános mozgósításkor elrendelte Udvarhelyszéknek (s bizonyára a többinek is), hogy «minden ember, vagy öreg, vagy ifjú, maga személy szerint eljöjjön.» Az általános hadkötelezettség kivétel nélkül minden fegyverbíró férfira kiterjedt. Csak a testi fogyatkozás, bénaság, vagy betegség mentesített. A hadrakelések «fejenként», «személy szerint» történtek. A gyakorlatban azonban a hadkötelezettség oda módosult, hogy egy osztatlan családból egy férfi hadi szolgálatával is megelégedtek. A lustrumba ugyan mindenki be volt írva (Rákóczyéba még a fiúgyermekek is), de hadba (Mátyás 1463. évi szabályzata szellemében) rendesen csak egy ment egy háztól, vagy a családfő, vagy a fiúk valamelyike, vagy néha fogadott zsoldos. Amíg egyik hadban járt, a többi családtagok otthon maradhattak. {36}

A fejedelmek méltányos tekintetekből maguk is adtak felmentéseket, betegség, tűzkár, «épületlen állapot» stb. miatt. Apafi 1669. évben a tatár rabságból hazakerült Damokos Pétert azért menti fel, mert Isten «sok szenvedési s roncsoltatási után», újabban «gutaütéssel látogatván» alkalmatlan volna mustra, táborozás és hadviselésre. Meghagyja ezért Háromszék főtisztjeinek, hogy őt «se egyszer, se másszor mustrálásra, táborozásra és hadviselésre ne kényszerítse s azoknak nem praestálásáért személyében s javaiban meg se károsítsa.» Ugyancsak Apafi 1686-ban Székely Mózest, hűséges szolgálataiért, lábfájása miatt, a személyes hadiszolgálattól azzal mentette fel életfogytiglan, hogy maga helyett egy lovast állítson. A tisztek is mentettek fel katonáskodás alól, néha jogosan, néha azonban «magok erszénye telésével» - fizetésért. {37}

A székely haderő nyilvántartása végett szorgalmazták a fejedelmek, országgyűlések a hadi szemléket (mustrákat) és végeztették az összeírásokat (lustrumokat). Már Mátyás király elrendelte (1463) hadiszemlék (lustratio) és pedig nem ritkán tartását. Ezeken összeírták (regestrumba) a hadköteleseket és megvizsgálták a lovakat, a számszeríjat, a tegezt, kopját, pajzsot és a többi hadiszert. 1473. évben Mátyás király a székely lófőket és gyalogokat külön-külön lajstromba íratta, és magának is felküldette. II. Lajos király idejében is kellett lennie ilyen összeírásnak, mert 1554-ben megkülönböztetik a régi őstől maradott lófejeket, «kik nem Lajos király halála után tettek lófővé», az újabbaktól. {38}

A XVI. század folyamán is van emlékezet a mustrákról. A rendek 1558-ban azt határozták, hogy a főembereket és a szolgáikat maga a királynő és király lustrálják meg, hogy miféle fegyverzettel vannak felszerelve, s ha nem megfelelő a hadi szolgálatra, utasíttassanak vissza. János Zsigmond idejéből maradt ránk összeírás (1569) a Csík-Gyergyó és kászonszéki főemberek és lófőkről.

A rendek 1577-ben az ispánok és királybírák kötelességévé teszi a «tisztek alatt való személyek» megmustrálását. 1578-ban a húsz kapu után kiállított lovast, gyalogot a székes helyeken mustrálják az ispánok és királybírák. 1583-ban a Moldvába tört, Dnyeszter-menti kozákok miatt kell hogy «az székel uraim is megmustráljanak, és készen legyenek.» 1584-ben a mustálásra mindenkinek készen kell lennie «hadakozó szerszámokkal.» 1587-ben az székel uraim az ő módjuk szerint mustrálnak. {39}

Báthory Zsigmondnak 1591-ben a marosszéki puskás gyalogokat felszabadítván Udvarhely vára őrzésétől, hadnagyaikat felhatalmazza, hogy felettük katonai szemléket tartsanak, s őket katonai gyakorlatra fogják, s hogy jó fegyvereket tartsanak.

1592-ben az országgyűlésen az a panasz merülvén fel, hogy a székelységen némely kapitányok olyanokat is tettek lófőkké, «kik mind személyekkel, mind (hadi) szerekkel arra elégtelenek és alkalmatlanok.» A rendek azt végezték, hogy «a szolgálatra elégtelenek afféle (ti. lófő) szabadságban ne tartassanak, hanem a kapitányok a királybírákkal együtt megmustrálják őket, szereket, szerszámokat és a magok személyét és a fejedelem a dolog mivolta szerint ítéljen felőlük, hogy az többi is azt látván, az készenlétre inkább reá igyekezzenek.» {40}

Báthory Zsigmond 1601-ben visszaállítván a székelyek régi szabadságát és hadkötelezettségét, a XVII. században még nagyobb jelentőségre emelkedett a székely haderő nyilvántartása és ezzel a lustratio. Básta 1602-ben és 1603-ban összeíratta (az összes székekben falvakként) a hadköteles székelyeket és feleskette őket a császár-király hűségére, megjelölvén mindenkinek rendi állapotát.

Bocskay 1605-ben elrendelte a székelyek generálisának, hogy «minden székekre hirdettessen generális mustrát és annak utána is gyakori mustrákkal serkentsék és oktassák a készenlétre.»

Bethlen Gábor uralkodása elején 1614-ben a székelységet fejedelmi biztosok által székenként összeíratta: Uralkodása végén 1627. évben még egyszer összeíratta a székelyeket. Ez a második hadszemle könyve mutatja, hogy Bethlen majdnem megkétszerezte a hadakozó székelyek számát, eltiltván a jogtalan jobbágy-fogdosást közöttük. {41}

Bethlen időközben is tartott mustrákat. Így 1616-ban és 1623-ban az országgyűlés elhatározta, hogy a fejedelem kívánván «az mustráknak minden helyeken lévő celebráltatását», azok lehetőleg a székes helyeken tartassanak, mint régebben is, kivéve, ha a fejedelem «maga személye előtt akarja az mustrát exequáltatni.» {42} Ilyen esetben másutt is összevonhatták őket.

I. Rákóczy György 1635-ben maga tartott minden széken hadiszemlét és íratta össze a «nemes, lófő és drabanti renden lévő vitézlő népeket.» Nemcsak a felnőtteket, hanem még a gyermekeket és örökségeiket is, hogy jövendőre is irányadóul szolgáljon. 1648-ban elrendelte, hogy a mustrálást (a hadiszemlét) a főgenerális vagy az utána való főtisztek végezzék a székekben, a hadba indulás előtt, zászlóaljanként. {43}

Hadiszemlét tulajdonképpen nemcsak a hadakozás idején kellett volna tartani, hanem évenként, mert egy 1656.-i végzés szerint «az ország constitutioi azt tartják, hogy minden esztendőben egyszer mustra legyen.» Ez azonban valószínűleg csak olyan elvi határozat volt, mely a gyakorlatban nem érvényesült. Nagy teherrel járt, amit amikor lehetett, s a szükség nem kívánta, szívesen elkerültek. Az 1670. évi 24. tc. egyenesen kimondja, hogy «gyakori mustrákkal székely atyánkfiai ne terheltessenek és az széknek határán kívül mustrára menni ne tartozzanak, ha nem a fejedelem parancsolatjára.»

A hadiszemlékre főként hadjárat előtt volt szükség s ilyenkor az előkészület volt a mozgósításra.

1677-ben a magyarországi bujdosó-kuruc mozgalmak hatása alatt rendeli el Apafi a székely székek kapitányainak, hogy tisztjök alatti híveiket mustrálják meg, szorgalmasan vigyázván arra, hogy senki másokat ne mentegessen a hadtól, hogy a lovasoknak legyen lova, rendi szerint való köntöse s fegyvere, a gyalogoknak pedig puskája és köntöse. {44}

A békeidőben való általános hadiszemlének (generális mustra) és összeírásnak (lustrum) az volt a feladata, hogy mindenki lajstromba írassék, aki rendi alapon (szabadságánál fogva) katonakötelezettséggel tartozik. Ezeknek volt feladata a rendi megállapítás is: ki hová tartozik. A részleges hadimustrának fő feladata pedig az volt, hogy a fegyverbe hívott felkelő sereg együtt van-e, nem hiányzik-e valaki s hogy ki-ki fel van-e illően fegyverkezve. Ha valaki a kihirdetett hadiszemlén nem jelent meg, azt meg kellett büntetni, hacsak magát betegséggel nem igazolta. Még szigorúbb büntetés várt arra, aki a hadfölkelésre meg nem jelent, vagy abból engedély nélkül távozott.

Az 1598.-i szászsebesi tábori országgyűlés a táborban a kitűzött időn túl nyolcadnap alatt meg nem jelent nemesre 100 forint, az egytelkes nemesre 12 forint büntetést rovott ki a székelyekre is. Akinek marhája nincs, őt magát is megfoghassák, és az táborba hozhassák. A táborból eltávozókra is ugyannyi bírságot róttak. Az 1600. évi lécfalvi országgyűlés is jószágelkobzással bünteti azokat, akik a hadfölkelésből kivonták magukat, vagy a seregből a harc előtt hazamentek. {45}

Rákóczy Zsigmond 1645. augusztusban a székely székekben generális mustrát rendelvén el, Segesvárszéknek meghagyta, hogy ha a hadjáratból magokat elvonó székely vitézlő rendek közöl valaki köztük lappangana, azokat fogassák meg és az illetékes székely székek tisztjeinek kezébe küldjék. Az 1648.-i országgyűlés a mustrára meg nem jelenő székelyt a jogszokás szerint a tisztek által rendeli megbüntetni, a hadseregből magát kivonót pedig halálbüntetéssel sújtotta, de jószágát el nem kobozta. Akik súlyos betegség miatt vonták ki magokat a hadfelkelésből, azoknak a szék főtisztjeitől kellett bizonyítványt fölmutatni. {46}

Az erdélyi törvénykönyv vagyon arányában fokozatos bírságot szabott ki a fel nem ülő és a kitűzött időben és helyen meg nem jelenő hadkötelesre. Egy-telkes nemesre 12 forint; jobbágyos, de félkaput felül nem haladó birtokos nemesre 25 forint; félkapun felülire 50 forint; egy-kapun felüli birtokos nemesre 100 forint bírságot. Ha pedig a kihirdetett hadfelkelésben, «a mineműek a generális mustrák, strázsa-állások, csatázások, várszállások (ti. ostromok) és hadi exercitiumok» idején jelen nem lenne vagy engedély nélkül «a had leszállásának és zászlóknak szokott helyekbe vitetésének ideje előtt magokat abstrahálnák, minden ingó javakat örökösen, ingatlan javakat pedig - de tulajdon csak a magok személyekre nézendőket visszaválthatólag elveszítsék.»

Az 1662.-i országvégzés ezt azzal egészítette ki, hogy «akiknek pedig jovok nem találtatnék, azokat a vicetisztek megfogathassák és adják az aknákba, s addig el ne bocsássák, míglen magok bírságát önnön magok sóvágással le nem fizetik», lefizetvén pedig, kényszerítsék hadra.

Nagy szükség idején a fejedelmek szigorúbb büntetéseket is szabtak a hadból magokat elvonókra. Kemény János pl. 1661. július 11.-én miriszlai táborában kelt rendeletében szabadságot ad mindenkinek, hogy az otthon maradt vagy a táborból elszökött hadköteleseket «mindenütt ölessék, vágják és minden javakban prédát hányjanak», sőt jutalmat tűzött ki, hogy «ha az olyan földesurakat megfogják maguk jobbágyi és kötözve előnkbe vagy várunkba hozzák, mind megnemesítjük őket.»

Ugyancsak Kemény János 1661. július 14.-én. Fogaras vára tiszteinek az Udvarhelyszékről odavitt foglyok felől úgy intézkedik, hogy «ha az táborból szököttek-félék, most elsőbben egyiket akasszák fel, azután a többiről is parancsol.» {47}

Az 1665. törvényhozás a székelységen a főtisztek kötelességévé teszi a hadmentesség céljából «színes, csalárdkodó szolgáknak» felkutatását s a zászlók alá felülésre kényszerítését. Akik felülni nem akarnak, azok befogatandók és valamelyik közelebbi várba vitetendők voltak.

Az 1685. országgyűlés, azon tapasztalat következtében, hogy «a székelységből álló vitézi rendek közül» némelyek «lakóhelyeket elhagyván, széjjel oszlottanak az országban», azt végezte, hogy a szökevény hadköteles székelyek vitessenek vissza székeikbe, «hazánk szolgálatjára.»

Az 1685. mozgósításkor még azoknak sem engedték meg az otthon maradást, kiknek külön fölmentések «és szolgai kötelességek vagyon is; különben el nem kerülik életek, jószágok veszteségét.» {48}

Miután a hadak felültek, zászlók alá gyűltek és megindultak, még szigorúbb fegyelmi szabályok követelték, hogy, a zászlót elhagyni nem szabad, mindaddig, míg a fejedelem, vagy a fővezér a hadakat fel nem oszlatta, illetőleg a zászlót szokott helyére nem kísérték. {49}

1686-ban, midőn a Kolozsvárra «vigyázásnak okáért» rendelt székelység haza kívánkozott és el akart menni, Apafi szigorúan elrendelte, hogy senki onnan elmenni ne merészeljen, mert halállal büntettetnek érette; aki elszökött, vagy elmenne, mindjárt megfogják, s fel is akasszák, személyválogatás nélkül.

A szigorú rendeleteket és törvényeket azonban nem igen, vagy csak kivételesen hajtották végre, mert bizony rendetlenség, fegyelmezetlenség gyakran fordult elő, főként a XIII. század derekán folyt trónvillongások és pártviszályok folyamán. A székely eszmékért és akit szeretett, azért szívesen harcolt, de akarata ellenére és akit nem szeretett, a mellett nehéz volt megmozdítani.

Érdekes, hogy a XVII. század végén, legalább is 1682-ben az erdélyi hadsereg élén és végén még mindig a székely hadak jártak. Az 1682.-i seregek menetelének rendi szerint elől egy-egy szék ment a székely atyafiak közül s mikor Marosszékre került a sor, Aranyosszék is együtt jár vele. Bezárta a sereget a vármegyék után megint csak a többi székely szék és pedig Udvarhely, Háromszék, Csík-Gyergyó-Kászon, Marosszék és Aranyosszék sorrendjében. {50}


1 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 294, 576.

2 Erdélyi Országgyűlési Emlékek III. 138, 413, 426, 433, 447, 461, 486.

3 Borsos Tamás élete. (Erdély O. Történelmi Tára I. 18.)

4 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IV. 78, 117, 266, 300.

5 Történelmi Tár 1880. 789.; Szádeczky Kardoss Lajos: Erdély és Mihály vajda 313.; A nemes székely nemzet Constitutiója 81.

6 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IV. 558, 580.

7 Vocautur apud illos Lófő, quasi unus equus (Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 165.)

8 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 300.; Pécsy Simon Petkinek: «a rútja és rongyosa nem kell olyan helyre, tudja kegyelmed.» Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 385.

9 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 400.

10 Erdélyi Történelmi Ad. IV. 341, 343.

11 Ilyen partialis expetitionak nevezi az 1620. áprilisi országgyűlés Bethlen magyarországi hadjáratát, melyre a fejedelem «kívánsága szerint, 600 székely lovas kopjást szavaznak meg székely uraink.» (Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 542.)

12 Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 491, 512.

13 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 90, 113, 122, 123, 238, 536.

14 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 359, 361, 387.

15 Székely Oklevéltár IV. 212.

16 Székely Oklevéltár IV. 195.

17 Székely Oklevéltár IV. 244.

18 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 355.

19 Székely Oklevéltár IV. 204, 388.

20 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 104, 106, 114, 124.

21 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 139.

22 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 270, 319, 321, 502.

23 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IX. 314, 320, 407.

24 Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653) p. III. tc. XXVI.

25 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 139, 285, 409.

26 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 481.

27 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 56, 57, 79, 131, 158, 199, 231, 236.

28 Székely Oklevéltár VI. 203.

29 Székely Oklevéltár II. 185, 189.

30 Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653) p. III. t. I. a. 5, 14.

31 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 325.; XI. 143.; XII. 99, 457, 478.

32 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIII. 82., és Compilatae. p. t. I. a. V. 17.

33 Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653) p. III. t. LXXVI. art. 8. és 20.

34 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XVIII. 95.

35 «Az udvari kék gyalogok»-ról szól az 1626. IX. tc. (Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 319.) Az 1649. XXXI. tc. szerint: «az mely székely drabantokat az kék gyalogok közé béirattak, valakinek közülök az szolgálathoz kedvek nem lésze» elbocsáttatnak (XI. 57.). Az 1657. végzés szerint: «az mely kék gyalogok immunitásban tartják házok népét, akár székelységen, akár egyebütt, contribuáljanak úgy, mint az székelységen az lófejek, marha után» (XIII. 527.). A szászok contingensét 1606-ban «fekete gyalogok»-nak nevezi Bocskay (Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 405.). Benkő zöld drabantokat is említ a székelyek között, nyilván tévedésből a kékek helyett. (Transylvania I. 421.)

36 Az 1645.-i kászonszéki lustrumban több név után olvasható, hogy «egyik fia hadban, másik itthon vagyon, szolgálatra való.» Az is mentességül szolgált, ha valamely családtagot «hadban temettek el», vagy betegen jött vissza. (Székely Oklevéltár VI. 176.) Ha valaki rabságba került, a többi családtagok az ő mentsége alatt maradtak otthon (1672). (Székely Oklevéltár VI. 338.)

37 Székely Oklevéltár VI. 177., IV. 306, 399. - A jogtalan mentesítésért panaszkodik Bocskay 1605-ben (Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 385.). «Czirjék András hadnagy haza bocsátotta fizetésért a szentsimoniakot, kiknek házanépe avagy közelb való atyafia lengyelországi rabságra volt. (Székely Oklevéltár VI. 337.)

38 Székely Oklevéltár I. 108, 198, 219.

39 Erdélyi Országgyűlési Emlékek III. 121., 138, 197, 203, 227.

40 Udvarhely vármegye története 293, 403.

41 A lustrumok megvannak Udvarhely vármegye levéltárában s másutt is.

42 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 389., VIII. 124.

43 Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653) III. LXXVI.; Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 481.

44 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 232., XV. 177., XVI. 374, 376.

45 Erdélyi Országgyűlési Emlékek IV. 191, 558.

46 Székely Oklevéltár IV. 281.; Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653). III. XIX. a. 2, 3., XXXVI. a. 20. - Az 1640. XXII. tc.; Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 285., XIII. 164.

47 Székely Oklevéltár VI. 234, 235, 403.

48 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIV. 143., XVIII. 372, 393.

49 Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653) p. XII. t. XIX. a. 2. 3.

50 Hadtörténelmi Közlemények VIII. 154.