Make your own free website on Tripod.com

XVII. Az erdélyi fejedelemség hanyatlása és a székelyek. (1648-1661.)



I. Rákóczy György rendezett, erős országot, nagyhatalmú fejedelemséget és töméntelen családi gazdagságot hagyott hasonló nevű fiára. Ez a fejedelmi vagyon Zsigmond herceg halála után még növekedett. Az ő birodalmában maradt az anyaországból a felső Tiszáig terjedő rész, Szatmár és Szabolcs vármegye, Szatmár, Kálló és Ecsed várával, Nagybányával. Az övék volt a nektárt termő Hegyalja, Tokaj, Szerencs, Sárospatak várával. Fent Sárosban Sáros vára, Zboró és Makovica vára; a Beszkidek hegyvidéke, Munkács várával. Trencsén megyében Lednice. Szóval a Magas Tátrától a Fogarasi Havasokig terjedt hosszú láncolata Rákóczy birtokainak. Erdélyben is «a derekas várak, fiskális jószágok kezében lévén», ezek jövedelme teméntelen gazdagságot jelentett. {1} De nemcsak a fejedelmi család gazdagodott meg Erdélyben: jó módnak örvendett a nép is. Az ország népessége is örvendetesen gyarapodott az ellenségmentes négy évtized alatt.

I. Rákóczy György Bethlen Gábor megfontolt, óvatos, bár határozott politikájának követője vala: fejedelmi és országa jogaiból nem engedett, de a merész kockázatot kerülte. Fia és utóda ellenben merész, kockázatos, harcias politikát követett, mint Bethlen elődje Báthory Gábor. A fiatal Rákóczy György nemcsak a két oláh vajda viszályába avatkozott, a török híre, tudta, engedélye nélkül és akarata ellenére; hanem a világpolitikába is, anélkül, hogy azt a török Portának bejelentette s arra jóváhagyását kérte volna. Azt hitte, hogy a siker meghozza az utólagos jóváhagyást. Midőn azonban lengyelországi vállalata balsikerrel járt: a török bosszús haragja lecsapott rá s dúló hadainak zsákmányúl vetette oda a szerencsétlen országot. Az «aranykor»-ra a rabbilincsek kora következett.

*

II. Rákóczy György nagy figyelmet fordított a székelyek kívánságai teljesítésére. Az országgyűlések alatta sűrűn foglalkoznak székely kérdésekkel, melyeket azonban itt nem részletezhetünk.

Önkormányzatuk egyik főbiztosítását újabban megerősítették 1652-ben, I. Rákóczy Ferenc fejedelemmé választása föltételei közé iktatván, hogy a fejedelem «kapitányokat, királybírókat, generálisokat magok nemzetéből és köztük lakókat adjon közikbe ... a királybíráknak pedig választásuk a székek szabadságában álljon.» Amit szó szerint megismételnek Rhédey Ferenc választásakor 1658-ban. {2}

A székelyek hűségére és szolgálatkészségére támaszkodva folytathatott II. Rákóczy György erélyes (atyjánál is merészebb} politikát Kelet felé. Rákóczy a hűtlen moldvai vajdát, Lupult székely hadakkal űzte el országából s 1653-ban az új vajda Stefán Görgicze az ő vazallusa lett. Máté havaseli vajdával is megerősíttette a régi diplomát, mely ezt ló-ajándék és tiszteletdíj adásra kötelezte. A két Oláhországot így függő viszonyba csatolta Erdélyhez. Nem ment ez minden nehézség nélkül s a siker főként a székelyek hadi erejének eredménye volt.

Az öreg Rákóczy az ellenséges moldvai vajdát, Lupult, aki «a Portán is eleget praktikált s különben is ízetlenkedett a fejedelem ellen, az közönséges jóért, békességes megmaradásért, a jeles, okos fejedelem mind csak tűréssel, szenvedéssel szokta vala meggyőzni, szeme előtt viselvén, hogy aki tűrni, szenvedni nem tanult, az gyakorta uralkodni sem tudhat; s az unokája Rákóczy Ferenc keresztségével lött komaságbeli szövetségben is mind arra célozott». {3} Az ifjú fejedelem ellenben látván, hogy «Lupul vajda farkas módjára benne természetté vált szokását nem hagyhatja»: merészen neki vágott.

Lupul 1653-ban kozák és tatár segítséggel megtámadta Máté havaseli vajdát, hogy helyébe vejét, a kozák hetman fiát Timust ültesse be; de Máté március 27.-én «igen megverte vala.» {4}

Rákóczy elérkezettnek vélvén az időt Lupul megtörésére, Kemény Jánost «valami kevés néppel» ellene küldötte. Lupul Kameniczbe menekült s a bojárok helyette Stefán Görgiczét (Rákóczy hívét) választották vajdává. Lupult azonban a kozák megsegítette s Keménynek vissza kellett vonulnia az elfoglalt Jászvásárból. Lupul kozák segítséggel bevonult Havasalföldére s Mátét (dacára a fejedelem Boros János kapitánysága alatt küldött segítségének) Foksáninál megverte. Újabb erdélyi segédhadakkal erősbödve, Lupult Jászvásárnál (július elején) a magyar s moldvai hadak megverték, öccsét fogva vitték Erdélybe. Lupul erre nejét s leányát kincseivel Szucsavába küldötte, maga a kozákokhoz menekült segítségért.

A fejedelem a csíki főkapitányt «Petki Istvánt és Mikes Mihályt újabb hadakkal s lövő szerszámokkal küldötte vala be» {5} ... Szucsavát, lengyelektől is segítve, ostrom alá fogták. Timus kozák segítséget vitt a várba s erélyesen védekezett. {6} Hatheti zárlat után «a székely atyafiak az ostromi előkészületre ily mesterséget gondoltak és tanáltak vala, hogy mind egy-egy szál deszkát szerzenének, melyeket ki-ki hosszához alkalmaztatván, szemeinek helyeit azokon kifúrván, lyukasztván, az ostromkor lövés ellen pajzsok gyanánt nyakokba azokat hányták vala ... De a deszkás-pajzsos székel atyafiaknak nem sokat használ vala a stratagema (hadimesterség), mert a kozákság látván, hogy a lövés nem ártana nekik, kardokkal kiütvén reájuk, hogy ezek egy-egy kalodát hánytak volna nyakokba, míg azoknak nyakokból való hányásokkal magokat könnyebbítenék, addig nagyobb részbül elhullottak vala.» {7}

A fejedelem Kemény János vezérlete alatt újabb hadakat küldött. Az ostrom még hevesebben folyt s egy kartács Timus sátrát találván, ő is halálosan megsebesült s a kozákok október 9.-én feladták a várat. A tatár kán Lupult elfogatván, a Portára küldötte, hol a Héttoronyba zárták s ott pusztult el.

Rákóczy elérte, hogy az új vajda Stefán Görgicze vazallusa lett. Máté is megerősítette a régi alárendeltséget. A két Oláhország így elismerte Erdély fennhatóságát.

Máté 1654. április 19.-én meghalván, utóda Serbán Konstantin híve maradt Rákóczynak. Mindkét vajda ellen lázadás ütvén ki, erdélyi seregek verték le a felkelőket, 1655-ben. Mikes Kelemen háromszéki főkapitányt, {8} zászlóaljával előre küldve, maga Rákóczy vonult a Bodza-szoroson át Havaselvére, s június 27.-én Ploesti vidékén leverte a fellázadt szemények által vajdává választott Hericzát s fogva vitte Erdélybe. A ploesti és a sztrojesti táborban tömegesen nemesítette és lófősítette a hadjáratban érdemeket szerzett székely csapatokat. 32 ágyút és 55 zászlót foglalt el.

«Emberemlékezet óta nem történt, (mondja egy szász krónikás), hogy Erdély fejedelmének egyszerre két vajda szolgált volna s egy vajdafit, mint foglyot hozott volna magával.» {9}

Rákóczy a régi Dácia három tartományát véd- és dacszövetségben egyesítette a saját felsősége alatt. - Ezt ő a zaporogi kozákok belevonásával nagy keleti szövetséggé akarta kiszélesíteni s ezért avatkozott bele a lengyel trónviszályba. A fejedelem Károly Gusztáv svéd királlyal és a kozákokkal, Chmelnicki Bogdán hetmannal élükön, szerződést kötött a lengyelek ellen. Viszont a lengyelekkel a cár, a császár és a tatár szövetkezett. A hadjárat Krakkó, Varsó, a litván Brzest bevételével sikeresen folyt; de a dánok Svédországra támadása miatt a svéd király kivonult Lengyelországból s a kozákok is zsákmányukkal hazamenvén, Rákóczy magára maradt. {10} Csekély kísérettel nagynehezen vergődött haza, serege azonban az előtörő tatárok rabszíjára került. A tízezer fogoly között ott volt a székelyek színe virága, kik a Krím-félszigeten keserves rabságban sínylődtek éveken át. Némelyek súlyos váltság árán haza kerültek, nagy részük ott pusztult el a súlyos rabságban. {11}

Erdélyre keserves kínszenvedések évei következtek. A török Rákóczy letételét követelte. Megválasztották helyébe Rhédey Ferencet (1657. november 2.)

De Rákóczy ragaszkodott a fejedelemséghez. Azt írta Udvarhelyszéknek 1657. december 18.-án, hogy «inkább akarnánk koldulással élnünk, mintsem édes hazánk, nemzetünk romlásával, végháza (a töröktől követelt Jenő vára), határi elidegenítésével uralkodnunk, rövid elmúló életünket dicséretes keresztyénséggel, magyarsággal berekesztenünk, megmutatván azt is kegyelmeteknek, s az világ eleiben terjesztvén: nemzetemnek, hazámnak igaz voltam!» {12}

Legkitartóbb hívei a székelyek voltak. Petki István csíki főkapitány, Lázár István csíki főkirálybíró, Mikes Mihály kancellár biztosították, hogy az egész székelység vele tart s a székelyek tényleg bámulatos hűséggel ragaszkodtak hozzá. {13} Ám az országra nyugatról török, keletről tatár hadak zúdultak 1658 nyarán. A tatároknak «a havasokon a Barcaságra (s onnan Háromszékre) való beütéseket valami kevés székelység meggátolni, akadékozni akarván, csak olyan lött, mint a tengerbe egy kanál víz, avagy a szúnyog az elefánt ellen.» {14}

A nagyvezér az országgyűlés által hozzá követül küldött Barcsay Ákost fejedelemmé nevezte ki, kit aztán a marosvásárhelyi (1658. november 6.-i) országgyűlés is megválasztott. A székelyek még akkor és ott is Rákóczyhoz ragaszkodtak és felkiáltottak, hogy «ha az két natio (a magyar és szász) nem akarja is, ők az elébbi fejedelem (Rákóczy) mellé állanak, karddal is behozzák (a Részekből /Partium/) s meg is oltalmazzák!» {15} A rendek kikeltek a csíki és háromszéki székelyek ellen, «kiknek árulása fogja nyakukat szegni.» {16}

Rákóczy 1659-ben a székelyek segélyével tényleg visszafoglalta Erdélyt, de a törököt megengesztelnie nem sikerült. Az ő sorsa 1660. május 22.-én Kolozsvár mellett a szászfenesi csatában dőlt el, ahol Szejdi Ahmed budai basa serege legyőzte. A székelyek ott is serénykedtek mellette, de a török túlerő győzedelmeskedett. Rákóczy serege jobb szárnyán állottak a csíkiak, tőlük jobbra a többi székelyek. Ezek visszaverték Husszain basa csapatait, melyek a szászlóna-fenesi patakon átkelni próbáltak. Sikeres kísérlete volt a töröknek a Szászlóna felé megkerülés s emiatt kellett a székelyeknek visszavonulni. {17}

«Rettenetes kopjatörés és erős harc tartalék mindkét részről. A törökök négy annyi számmal voltak. Végre a mieinknek jobb szárnya, a kiben a székely atyafiak is volnának, meghanyatlani és hátat is adni kezdett vala, de ... megfordíttatának és a török azon felen megnyomaték. Azonban itt is a török seregek neki felesedvén, megfutamtaték a székelység föl a völgyen Oláhfenes felé.»

A fejedelem látván a jobb szárny ingadozását, «maga is oda felé rugaszkodott vala.» De ott a török hadak közé keveredvén, bár vitézül védekezett és vagdalkozott, «a törökökben el is ejtvén s nehányat meg is sebesítvén», ő maga is súlyos sebet kapott fejére (sisakja leesvén), mely miatt két hét múlva 1660. június 7.-én Váradon elhunyt. {18} Beteljesült fogadalma: «rövid elmúló életét dicséretes magyarsággal» rekesztette be.

Talán utolsó levele volt, amelyet a csíki székelyekhez írt a vesztett csata után követő napon 1660. május 23.-án Élesdről, melyben hálásan emlékezik meg arról, hogy a székelység s köztük a «csíkiak édes hazájához való igaz szeretetének s hozzá való hűségének tegnap dicséretes jelét adá, mi is - úgymond - vérünk ontásával s sebeinkkel pecsételtük meg kegyelmetekhez és az szegény országhoz való szeretetünket.» Inti őket további hűségre. {19}

A székelyek teljesítették utolsó kívánságát: hívek maradtak hozzá a sírig, - sőt azon túl is!

*

A székelyek Rákóczy halála után sem akartak meghódolni Barcsaynak. A csíkiak és háromszékiek sokáig nem hitték el, hogy szeretett fejedelmük meghalt. Barcsay annyira népszerűtlen volt köztük és a szászok között, hogy midőn ez Tholdalagi Mihályt, tanácsosát, a székelyek közé küldötte, hogy azokat felültesse és kihozza, Segesvárt, a fejedelem elestének hírét terjesztvén, a szász polgárság reá rontott, s mint ámítót és árulót összevagdalták. {20} Udvarhelyszék pedig a tovább is ellenálló Segesvárra a két Pálfi-testvért küldötte be, hogy véd- és dacszövetséget kössenek.

Barcsay a budai basához Bonczhidánál csatlakozván, együtt mentek Ecsed ostromára, melyet Mikes Mihály Rákóczy kancelláriusa elszántan védelmezett. Nem adta fel akkor sem, midőn öccsét, Mikes Jánost, aki Kővár feladásakor jutott a basa kezébe, ez felakasztással fenyegette. {21}

Hiába volt a Rákóczy-pártiak üldözése, melynek súlya főképp a Székelyföldre nehezedett, hiába 1660. június 13. a székely nép számára amnesztia hirdetés: a székelyek nem hódoltak meg. A megkegyelmezés különben sem volt általános érvényű, mert a vezetőkre nem vonatkozott, így Apor Lázárt és Barabás Pétert nyakon köttetni rendelé.

Barcsay a főbbeket üldözőbe fogta. Bakó Istvánt Marosszék főkapitányát, ítélet nélkül felakasztatta; szárhegyi Lázár Istvánt, Csík főkirálybíráját elfogatván, Görgénybe záratta. Lázár az ablakrostély kifeszítése által szökött meg börtönéből s tovább is üldöztetvén, augusztus 10.-én Kálnoki Mihály csíki főkapitány és Cserei Mihály főkirálybíró rendeletet kaptak, az ő vagy felesége elfogatása végett.

Lázár István e kegyetlenkedés és a nagy hadisarc miatt különben is forrongó népet felkelésre szólította fel. Ugyanazt hirdették rokonai, Székely Sámuel és Tompa István. Augusztus 16.-án táborba szállt a csíki nép s fegyverfogásra hívták fel Háromszéket is. Cserei Mihály fő-főkirálybíró Madéfalván a nép dühének lett áldozata. Csíkszereda várában elfogták a Barcsay által főkapitánnyá kinevezett Kálnoki Mihályt, és börtönbe vetették. Háromszék is fellázadt és szeptember 28.-án Szonda István, Apor Mihály, Maksai Bálint, Székely Bálint, Vajna Gáspár és Miklós, Pünkösti Pál, Elekes István s többek aláírásával végzést hoztak, Székely Sámuelt vezérükké választották, Lázár Istvánhoz csatlakoztak, Donáth Istvánt, a Barcsay által kinevezett kapitányt elfogták s megfojtották. Új fejedelemről kezdettek gondolkozni s előbb Rákóczy Ferencre gondoltak, majd Kemény Jánoshoz fordultak, aki nem rég szabadult ki a tatár rabságból. Hosszas harcok után a segesvári országgyűlésen Barcsaynak engedelmességet fogadván, a fejedelemtől amnesztiát nyertek; de úgy, hogy törvénycikket hoztak arról, hogy a fejedelem ezentúl a székely székekbe más nemzetbeli kapitányokat is nevezhet ki. Ez a székely nemzet eddigi alkotmányos szabadsága megszorítását, önkormányzatának korlátozását jelentette.

A csíki és háromszéki székelyek meghódolása Barcsaynak csak színleges volt, mert ugyanakkor Kemény Jánost is hívogatták az országba, - ki akkor felesége Lónyai Anna birtokán, a Szatmár megyei Aranyosmedgyesen tartózkodott - megizenvén, hogy mellé állanak.

Kemény János Marosvásárhelyre szállott 1660. november 28.-án. Oda jöttek a csíki és háromszéki hadak s ott esküdtek fel Kemény János hűségére.

Barcsay és Kemény megegyezésük szerint országgyűlést hívtak össze Szászrégenbe, 1660. december 24.-re, melyen Barcsay leköszönt, s a rendek 1661. január 1.-én - főként a székelyek fegyveres erejének nyomós sürgetésére - Kemény Jánost választották fejedelemmé.

A török Keménnyel szemben eleitől fogva ellenséges magatartást követett. Nemcsak hogy meg nem erősítette, hanem letételét követelte. Ő erre a császár-királytól kért segélyt. A bécsi udvar nem sietett Kemény segítségére, a török pedig azt követelte, hogy Kemény mondjon le, s az ország válasszon más fejedelmet.

Kemény 1661. június 9.-én Meggyesről rendeletet küldött Lázár István csíki főkirálybírónak, hogy legyenek készen, hogy a haza szolgálatára indulhassanak. A török hadak július 1.-én benyomultak az országba a Vaskapun át. Kemény, miután a fogságra vetette Barcsayt Görgényből Kővárba küldötte, de útközben megölték, kivonult a török elől Erdélyből, csak a székely hadakat hagyta hátra Petki István és Lázár István vezérlete alatt, azzal az utasítással, hogy vonuljanak Szeben s Fogaras irányában a belső Székelyföldre s igyekezzenek az ellenségnek ártani, de csatát ne álljanak, hanem tartsák fenn erejöket jobb időkre.

Kucsuk Ali basa Marosvásárhely alá érkezett s a rendeket oda hívta fontos tanácskozás végett, azaz új fejedelem választásra. Tudván, hogy a székelység és nemesség zöme Keménnyel tart (mint előbb Rákóczyval), mindenekelőtt a szászokat akarta megnyerni. Ezek meg is hódoltak, megjelentek; de a magyarok és székelyek ismételt rendeletekre sem. Hiába izent a szerdár Petki Istvánnak, megkínálva őt magát a fejedelemséggel, aki azt nem fogadta el. Dühében Maros- és Udvarhelyszéket feldúlatta.

Ezután a Marosvásárhely melletti csonka tábori országgyűlés kikiáltotta fejedelemmé Apafi Mihályt, aki nem rég jött haza tatár fogságból s Ebesfalván visszavonulva élt. - Apafi a táborba hozatván, kénytelen-kelletlen fejedelemmé tétetett. A székelyek nem hódoltak meg Apafinak, hanem tovább is Keményhez ragaszkodtak. {23}

Ali basa fölszólította levéllel a székelyeket, hogy Apafinak hódoljanak, az ellenkezőket végveszéllyel fenyegetvén. Apafi is ráírt Csík- és Háromszékre, hogy «ne kapdosson árgyékhoz hasonló biztatásokon ... térjen elméjére.» {24} Azonban a csíkiak bíztak székük természetes fekvésének erősségében, a háromszékiek az előhaladott őszi időben s a török tábortól távol fekvésükben. Udvarhely- és Marosszék, bár közel feküdtek, a nem rég elszenvedett pusztítások keserves emlékeivel a segítség reménye és az ellenségtől való félelem között kétségeskedtek. {25}

Ali basa a székelyek vakmerősége miatt haragra gerjedve, radnóti táborából megindult Marosszék felé s azt végig dúlván, Udvarhelyszékre ment s azt tűzzel-vassal pusztítva, megadásra kényszerítette. Csíkot és Háromszéket levélben meghódolásra szólította fel. A háromszékiek megrettenve a közelgő török seregtől, színleg meghajoltak; {26} Csíkszék azonban, bízva az erdőkoszorúzta Hargitán épített földsáncok védelmében, ellenállásra készült. A rendes közlekedési hargitai utat bevágván és megerősítvén, erősen védelmezték. Ali basa Izmael budai basát küldte ellenök. A főúton a janicsárok és többi gyalogok támadtak. Ezeket a csíkiak feltartóztatták és visszaverték. A török és a tatár lovasság azonban megkerülvén az árkokkal, sáncokkal megerősített utat, havasi ösvényeken át lebocsátkoztak a csíki medencébe és váratlanul ráütve a védtelen falvakra, zsákmányolni és égetni kezdettek. A védősereg a járhatatlannak hitt rengeteg erdőkben bízva, nagy megdöbbenéssel látta a mögöttök fellobbanó lángokat s magokat megkerülve látván, az erdők rejtekébe menekült. A védtelen nép az ellenség hatalmába került. {27}

Apafit ezután a kisselyki országgyűlésen 1661. november 22.-én ünnepiesen beiktatták a fejedelemségbe. A választási föltételek egyike visszaállította a székelyek előjogát, hogy generálisul, kapitányokul köztök lakó székelyeket fog kinevezni, s főkirálybíráikat magok válasszák. {28}

Kemény János még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tett Erdély visszafoglalására. 1662. január 3.-án negyedszer indult Erdélybe, német segítő hadakkal. De a szerencse most sem kedvezett neki. Segesvár közelében, Nagyszőllősnél Kucsuk basa felette győzelmet aratott, melyben Kemény maga is a csatatéren maradt. «Ez lőn siralmas vége az méltóságos jó magyar fejedelemnek.» {29} Immár harmadik fejedelmi áldozata a végzetes időknek, mely Erdély egét sötét gyászfelleggel borította be.

A pártviszály tovább is tartott. A Kemény-pártiak (köztük a székelyek) az elesett fejedelem fiát Kemény Simont léptették fel ellenjelöltül, de a viszonyok hatalma erősebb volt az érzelmeknél, meg kellett hódolni s utolsó menedékvárukat Görgényt is feladták. {30}

Kucsuk basa 1662. január 27.-én keményen ráírt a csíkiakra, hogy ha Apafinak hódolnak, «eddig való cselekedetekért semmi bántódásuk nem lészen», de ha tovább is ellenkeznek, «mind nagyokat, mind kicsineket fegyvernek élire» hányatja, elraboltatja, tűzzel-vassal rajtok lesz s minden jovaikat elpusztítja. {31}

Nem volt mit tenni: a székelyek is rendre behódoltak Apafinak.


1 Szalárdi Siralmas krónikája 255.; Szilágyi S.: I. Rákóczy György életrajza 407.;

2 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XI. 143., 324.

3 Szalárdi 269.

4 Szalárdi 270.

5 Szalárdi 271.

6 Érdekes, hogy a védők sáncaik védelmére az előtérben «(farkas)-vermeket ástak, mintegy szőlőültetésre valókat.»; Szalárdi 273.

7 Szalárdi 274, 276.

8 Levelei a fejedelemhez Havasalföldéről. Szilágyi: II. Rákóczy György okm. 192, 197.

9 Szilágyi: II. Rákóczy György 124.

10 Rákóczy György szerint: «Svéd, kozák barátság megcsala. Svéd még Varsvától válék el; az kozák birodalmáig elkísérteté velünk magát; lengyelséggel mi harcoltunk: ő takarodott; ... a tökéletlen oláhság elállása miatt magunk, országunk annyit kell adnunk, mennyi nekünk nincs.» Rákóczy anyjának Czerneustho 1657. július 25.-én (Szilágyi S.: A két Rákóczy György családi levelezése 522.) - Barcsay Ákos Háromszék tiszteinek azt írja 1658. december 13.-án, hogy «az elmúlt veszedelmes lengyelországi expeditioban a (székely) vitézlő rend nagyobb részint oda maradott.» (Székely Oklevéltár VI. 221.)

11 Juhász Béla dr. tanítványom: Magyar hadifoglyok a krími tatár rabságban. Szeged, 1926.

12 Eredetije Udvarhely vármegye levéltárában.

13 «1658. január 19. összegyűjtvén a háromszéki hadakat Kálnoki Mihály uram Rétyhez, hogy táborba szállítsa Rédei Ferenc uram parancsolatjából, Mikes Kelemen uram oda érkezvén, mindnyájan Rákóczy György urunk ő maga mellé hajlottanak és Kálnoki Mihály uram egyedül maradott.» (Nemes János Naplója, Történelmi Tár, 1902. 248.)

14 Szalárdi 389.

15 Barcsay Csíkszéknek 1660. október 26.-án (Székely Oklevéltár VI. 228.)

16 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XII. 8.

17 Bethlen János Commentarii 28.

18 Szalárdi 507.

19 Székely Oklevéltár VI. 228.

20 Bethlen J. II. 7.; Fundgruben II. 122.

21 «A török tábor, magukkal vivén Mikes Jánost, Ecsed alá indult. Itt egy magas akasztófát építettek, mely mellé Jánost, kötelet nyakába kötvén, állították, Mihálynak megjelentették, hogy öccsét felakasztanák, ha az erősséget feladni késedelmeskedne. Visszaizeni, hogy jól tudná az atyafia akaratját, ki készebb lenne mindenféle halált elszenvedni, hogy sem hitetlenséggel életét megtartani.» Pethő Gergely Magyar Krónikája folytatásában gróf Kálnoki Sámuel IV. rész, 20.

22 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XII. 457.

23 Szalárdi id. m. 622.

24 Török-magyarkori államokmánytár III. 500.

25 Bethlen János historia 79, 81.

26 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIII. 73. és Török-magyarkori államokmánytár III. 504.; Székely Oklevéltár VI. 246, 251, 255.

27 Szalárdi id. m. 625.

28 Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIII. 83.

29 Szalárdi id. m. 629.

30 Bethlen J. historia III. 107.

31 Székely Oklevéltár VI. 268.