Bethlen Gábor és «öreg» Rákóczy György uralkodása idejét Erdély aranykorának nevezik a történet- és regényírók. Méltán, mert Erdély akkor volt a legvirágzóbb, leghatalmasabb, leggazdagabb, s népe legboldogabb. Beteljesült Báthory István és Bocskai István álma: az általuk lerakott alapon erős magyar állam épült, amely megvédte nemcsak önmagát minden ellenséges beütéstől, hanem segélyére sietett az anyaországnak is alkotmányos és lelkiismereti szabadsága megoltalmazására és kiváló szerepet játszott a világtörténelemben.
A XVI. század-végi és a XVII. század-eleji «tündér» országból (ahogy tünékeny, gyorsan változó politikai helyzete miatt akkor Erdélyt nevezgették) szilárd, erős politikai irányú, gyors fejlődésnek indult országot teremtett egy sokat tapasztalt, bölcs, éleslátású, fölvilágosodott uralkodó, zseniális államférfiú és szerencsés hadvezér - Bethlen Gábor. Művét és irányát szerencsésen folytatta tanítványa és utóda I. Rákóczy György, majd ennek hasonló nevű fia mindaddig, míg ez erejét túlbecsülve, olyan merész vállalatra ragadtatta magát, mely összeütközésbe hozta a törökkel, ami bukását, halálát és országa romlását idézte elő.
A székelyek történetében is fényes, ragyogó korszak volt ez. A már két emberöltő óta tartó politikai hullámzások lecsendesedtek, a rendi küzdelmek megoldást nyertek s a fejlődés, gyarapodás és emelkedés biztos lépesőin a virágzás tetőfokára jutott ez a sok megpróbáltatást szenvedett, életerős, vitéz, harcias nemzet, amely jogát, szabadságát nem hagyta, de akit megszeretett, azért tudott élni-halni.
Bethlen Gábor uralkodásának nyitánya azzal kezdődött, hogy választása föltételei között megfogadta és a kolozsvári nagytemplomban 1613. október 24.-én esküvel erősítette, hogy a többi rendek között a székelyeket is megtartja kiváltságaikban. Korjellemző és az alkotmányos szabadságra nézve nevezetes a választós országgyűlés ama végzése (mely emlékeztet az 1222.-i aranybulla ellenállási záradékára), hogy a közelmúltra (Báthory Zsigmond és Báthory Gábor erőszakosságaira) való tekintettel elhatározták, hogy miután a fejedelmek közül a hatalommal sokan visszaéltek, felhatalmazták a rendeket, székely és egyéb kapitányokat, hogy ha a fejedelem hatalmával visszaélne, hűtlenség bűne nélkül ellenállhassanak. Ugyanezen az országgyűlésen végezték, hogy a székelyek báránydézsmát ne adjanak; hadfölkelésre a fejedelem parancsolatja és levele nélkül táborba ne szólíttassanak; a sóaknákról házuk szükségletére elegendő sót kapjanak; királybíráikat esztendőnként megváltoztathassák. {1}
Az 1614. februári országgyűlésen a Báthory alatt Brassóba menekült és elítélt székely és magyar urakat a proscriptio alól fölmentették. {2} Bethlen Gábor igyekezett megnyerni és biztosítani a székelyek támogatását, mert fejedelemségét eleitől fogva veszély fenyegette II. Mátyás császár-király részéről, aki folytatta elődei agresszív politikáját Erdéllyel szemben: Bethlen Gábort fejedelmül elismerni vonakodott s ellene Homonnay Györgyöt vetélytársul léptette fel. Bethlennek haderejét készen kellett tartania, hogy az esetleges támadásnak ellenállhasson.
E végből szüksége lévén a székelyek hadi létszámának megismerésére, 1614. elején általános összeírást rendelt el az összes székelyszékekben. Fejedelmi biztosok és vicetisztek írták össze székenként, falvanként, név szerint, hogy kik és szám szerint mennyi egy-egy községben a nemes (ti. főember), lófő, gyalog-puskás, szabados, ősjobbágy, konfiskált (azaz 1608-ban visszafoglalt) jobbágy, földönlakó és zsellér. Ez az összeírás a legteljesebb az összes székely lustromok között s nagyrészt fennmaradtak a székek levéltárában. {3} Ennek az alapján rendelte el aztán az ellenséges készülődések hírére 1615. január 18.-án a székelyek mozgósítását, hogy azáltal is nyomatékot adjon a császárral-királlyal megkezdett békealkudozásainak. Már az 1614. szeptemberi országgyűlésen választottak követeket a béketárgyalásra, de az ellenfél akadékoskodása miatt ezek csak 1615. március 15.-én indulhattak Kolozsvárról Nagyszombatba. Főkövet volt a nagytudományú, szenterzsébeti székely Péchy Simon, előbb Bocskay bizalmas titkára, kit Bethlen kancelláriusává tett. Mellette két magyar s egy szász mellett még két székely következett: a keresztúrszéki véckei és szentdemeteri id. Balassi Ferenc, Udvarhelyszék főkapitánya, a székelyek főgenerálisa és Borsos Tamás marosvásár helyi érdemes bíróviselt polgár, {4} kiket a fejedelem diplomáciai küldetésben utóbb is több ízben alkalmazott.
Bethlen a diplomáciai kiküldésekre, követjárásokra, a császári udvarhoz, még inkább a török Portára s az oláh vajdákhoz többnyire székely urakat, főtiszteket alkalmazott. Nem ok nélkül. Mert ennek az értelmes, okos, furfangos észjárású fajnak különös tehetségét tapasztalta a sok körültekintést, óvatosságot, ügyes találékonyságot igénylő szellemi tornákra.
Fontos követségekben járt több ízben Kelet és Nyugat felé hídvégi Mikó Ferenc, Bethlen régi bizalmas híve, egykori bujdosó társa, csíki főkapitány, udvarmestere, kincstartója s legmeghittebb tanácsurainak egyike s Balassi, Borsos és Mikó már előbb is jártak követségben a Portára (1613), a két első Báthory Gábor, Mikó a Bethlen Gábor érdekében.
A háromszéki alcsernátoni Domokos Ferencet Radul havaseli vajdához küldé követségbe 1616-ban, majd ugyanőt a moldovai vajdához 1627-ben. {7}
Több ízben járt követségre a Portára és máshová Tholdalagi Mihály, marosszéki, majd egyszersmind udvarhelyszéki főkapitány, aki bár családjára nézve kolozs vármegyei (nagyercsei) származású volt, de később nyert birtokai, székely főtisztségei, székely feleségei (előbb gelenczei Mihálcz Erzsébet, majd dersi Petki Erzsébet) s gelenczei, nyárádszentbenedeki, majd koronkai otthona után, méltán a székelyek közé számítható. {8}
Ilyen magyar-székely diplomatája volt Bethlennek szentlászlói Kamuthy Farkas, Bethlen egykori bujdosó társa, majd udvarhelyszéki főkapitány s a székelyek főkapitánya, ki 1624-ben Bécsben járt követségben. Ide számítható a régi székely ispánsági görgényi vár uradalma révén, körtvélyfájai Kovacsóczy István kancellár is, Bethlen Gábor neveltje, tanítványa, creaturája. {9}
Egy erdélyi fejedelem sem játszott akkora világtörténelmi szerepet, mint Bethlen Gábor, kinek követei évenként járták a két szomszéd nagyhatalom, a német és török császár udvarait, az oláh vajdák, a budai basa székhelyeit s ellátogattak Lengyelországba, Brandenburgba, Berlinbe, Heidelbergbe s még tovább Stockholmba, Hágába, Párizsba, Londonba stb. Az erdélyi diplomáciának aranykora volt ez s számos érdekes követjelentés és útleírás maradt ránk ezekről: Mikó Ferenctől (csíki főkapitány), Tholdalagi Mihálytól (marosszéki főkapitány), Borsos Tamástól (marosvásárhelyi bíró) stb. Kovacsóczy István is írt «historiákat», melyek - sajnos - nem maradtak ránk.
Legfőbb diplomatái voltak a tudós szenterzsébeti Péchy Simon kancellárius, a szombatos vallásfelekezet megalapítója Kamuthy Farkas, a székelyek főkapitánya; szentdemeteri Balassi Ferenc, udvarhelyszéki főkapitány, portai főkövet, «régi, látott, hallott, okos, vénember»; ennek fia Balassi Mihály, marosszéki kapitány; Kovacsóczy István kancellár, a görgényi váruradalom zálogbirtokosa; Erdélyi István, Angyalosi Mihály, a marosszéki szövérdi Gáspár János, Bornemissza Ferenc stb.
Tholdalagit az 1614. márciusi medgyesi országgyűlésből küldötte (az öreg Bethlen István és Erdélyi István főkövetsége mellett) a Portára követül ún. «kapitihának.» 1615. áprilisban Angyalosi Mihályt küldte be, hogy panaszt tegyen a moldvai vajda és lengyelek ellen, kik Erdély ellen készülődtek. {10}
1615. októberben «az vén szentdemeteri Balassi Ferencet küldé az fejedelem főkövetségbe a Portára», ki «az erdélyi régi nagy rendek közül való» volt. {11} Balassinak meg kellett ígérnie a régóta követelt Lippa vára átadását, aminek zálogául őt a Portán visszatartották s Toldalagit küldötték vissza 1616. tavaszán. A lippai őrség azonban «Balassi Mihályt (a marosszéki kapitányt, Ferenc fiát) a székely gyalogokkal bé nem bocsátották» Lippára; úgyhogy a fejedelemnek haddal s ágyúlövésekkel kelle kiostromolni, úgy adhatták meg a szultánnak. {12} Onnan küldte (1616. június 10.-én) Tholdalagit a budai basához, Homonnay ellen segítséget kérni. {13} Homonnay csapatai tényleg beütöttek Erdélybe, de Désnél 1616. november 20.-án szétverettek.
Bethlen új, állandó követül 1617. március 8.-án a marosszéki szövérdi Gáspár Jánost küldötte a Portára; {14} a nagyszombati békealkura pedig Péchy Simont, Balassi Mihályt, negyedmagával. Gáspárnak feladata volt jelenteni a moldvai vajda Mihnye Radul hűtlenségét, fondorlatait a lengyelekkel, továbbá adóelengedést s Jenő átadása sürgetésének elhagyását kérni.
A török 1617. nyarán hadat vezetett Moldván át Lengyelország ellen s Erdélytől is katonai segélyt kért. Bethlen nem térhetett ki, de inkább fegyveres interventióra, békeközvetítésre törekedett. 1617. augusztus végén a háromszéki Osdolán, augusztus 28.-án Sárfalván táborozott. De az urak, főnépek kedvetlenül követték, a székely hadak zúgolódtak, hogy a Pruton át nem mennek, mert «szabadságok ellen semmit nem akarnak cselekedni, készebbek halált szenvedni.» {15} Csak békességszerzés végett, nem harcolni mentek. Sikerült mégis a Dnyeszterig eljutni a fejedelemnek, s ott Hocimnál a lengyel és török sereg közé állván, a békét kieszközölni. {16}
Időközben megkötötték Nagyszombatban a kiegyezést, de törvénybe iktatását hiába sürgette a fejedelem Kovacsóczy által az 1618. márciusban a tavaszi pozsonyi országgyűlésen. Bethlennek tehát résen kellett állania továbbra is. A Portára a fejérvári áprilisi országgyűlésből főkövetül Kamuthy Farkast küldötte s állandó követül a visszahívandó Gáspár János helyett Borsos Tamást. Az új szultán üdvözlése, adóelengedés és Jenő vára ügye volt a követség feladata. A zsémbes, önző, fukar, gőgös Kamuthy, ki Borsost, Gáspárt és társaikat lenézte, semmit se tudott elérni. {17} «Hármat ha szólt az ország dolgáról, mindjárt magát kezdé erősen dicsérni, mely igen nagy ember a német császár előtt is, ő Erdélyországának szerdárja, ő az erdélyi vezérbasa.» {18} Borsos később a basáktól olyan híreket hallott Kamuthyról, mintha Bethlent elárulta, s a fejedelemségre a Lengyelországban lakó ifjú Báthory Andrást (Gábor öccsét) vagy önmagát ajánlotta volna, mert «az ország jobbrészint övé, az országban ő nálánál nagyobb úr, eszesb nincsen, valamit ő akar s parancsol, az országban mind az lészen.» {19} A fejedelemségért megadják ők Jenőt, sőt Karánsebest, Lugost is. {20}
Jenő átadására azonban Bethlent a törökök semmiféle fenyegetéssel nem bírhatták rá.
Midőn a 30 éves háború (1619.) kitört, Bethlen elhatározta, hogy abban részt vesz, s fegyverrel vívja ki, amit öt-hatévi uralkodása alatt el nem érhetett, hogy a császár király őt elismerje fejedelemnek, s hogy országa függetlenségét biztosítsa. E végből a székelyeknek lustrát rendelt s hadait felkészíté. A székely hadak mindhárom magyarországi táborozásában nagy szerepet játszottal, amiért kitüntetésekkel, birtokadományokkal jutalmazta híveit.
A rajnai őrgrófhoz Heidelbergbe küldte követségbe Kovacsóczyt (1619. tavaszán); a törökök engedélyének kieszközlése végett pedig Mikó Ferencet küldte 1619. nyarán a Portára.
Mikó gyorsan és eredményesen járt: az engedély megadatott. Bethlen váratlan támadása 1619. nyarán fényes sikert aratott, s az 1620. május 31.-i besztercebányai országgyűlés Bethlent Magyarország királyává választotta.
Ebben a hadi vállalatában a székelyek nagyszámmal vettek részt. Az 1620. áprilisi fejérvári országgyűlés, melyre a fejedelem teljhatalmú biztosul testvére Bethlen István a kormányzó mellé kancellárját Péchy Simont küldötte le, a székelyek közül 600 lovas kopjást szavazott meg hadkiegészítésül. «Jó szívvel megállatják» - úgy mondák - de azért hozzátették, hogy «könyörgünk őfelségének, ne szakgasson meg bennünket egymástól», mert a szomszéd (oláh) országok felől is résen kell állani a haza oltalmazására. {21}
Az 1621. évi táborozás alkalmával {22} is fölemlegetik «székely uraink s atyánkfiai a soldos-adásokban való sok költségeket, mind pedig nagy részént személyek szerint való szolgálatjokat», amiért is az 1621. szeptemberi országgyűlésen az adóztatás és katona-állítással való megterheltetés ellen folyamodtak a választott királyhoz. {23}
Bethlen második (1623.) és harmadik (1626.) hadjáratában is jelentékeny székely haderő szerepelt, habár számszerint ki nem mutatható. {24} A nagy fejedelemnek nem volt hozzá méltó történetírója. {25} Az ő szép, sűrűn írogatott levelei sem nyújtanak erről tájékoztatást.
Az országgyűlési végzésekből kitűnik, hogy a székely haderő szervezése, nyilvántartása, a hadi szemlék (lustrumok), a jobbágyságra való lekötés megakadályozása a fejedelemnek állandó gondoskodása tárgyát alkotta.
Az 1622. október 8.-i besztercei országgyűlésen azt panaszolja fel, hogy a székely «zászlók üresek, csak szegény Bocskay fejedelem idejétől fogva is közel hatezer székely lőtt jobbággyá» - és elrendeli a jobbágyok összeírását és a Mihály vajda bejövetele óta történt jobbágy-lekötések megsemmisítését.
Az 1623. májusi országgyűlésen általános mustrát, lustratiót rendel el a székeken. 1627-ben összeíratja a székely rendeket: nemesek, lófők, gyalog-puskások és jobbágyok osztálya szerint, székek és falvanként, arra rendelt fejedelmi biztosok által.
A diplomáciában székely urak az 1620-as években is nagy szerepet játszottak és élénk tevékenységet fejtettek ki.
Az első hadjárat közben folytatott haimburgi béketárgyaláson (1621. június) Bethlen megbízott képviselője Péchy Simon kancellár volt. A tárgyalás eredménytelenül végződött és Péchy Simon hűtlenség és megvesztegetés gyanújába keveredvén, kegyvesztetté lett és fogságra vettetett. {26} Bethlen még így is igénybe vette tanácsát és respektálta «mézzel folyó elméjének discursusát.» Midőn a nikolsburgi béketárgyalásra követet készült küldeni, hallani sem akart ugyan arról a rokoni részről tett ajánlásról, hogy Péchyt a fogságból kibocsátva, fölvitesse a tárgyalásra, de kikérte tanácsát a békekövet személyének megválasztása felől. {27} Péchy fogságából 1624. végén bocsáttatott haza szenterzsébeti házához az ország főrendjeinek közbenjárására és százezer forintig jótállást vállaló kezességük mellett. {28}
A török portára az 1620-as évek folyamán is rendesen székely követek küldettek. 1619. végén az öreg Balassi Ferenc járt ott főkövetül Tholdalagival, mint új kapitihával Bethlen leendő királysága ügyében. A török ez esetben három - magyar, székely és szász - vajdát tervezett Erdély élére állítani amint azt - úgy látszik - előbb hídvégi Nemes Balázs és gelencei Csoma György ajánlották. A mufti Balassit meg is kínálta a székely vajdasággal. Ő azonban «mint jámbor» (becsületes) nem fogadta el, de nehogy más valamely «lator» elfogadja, időnyerésül gondolkodásra halasztotta a dolgot. Balassi ott is halt meg a portán 1624. január 4.-én. {29} 1623-ban, majd 1624-ben Tholdalagi Mihály ott a főkövet s Demjén Ferenc is a portán jár 1624-ben. Kovacsóczy 1625-ben Bécsben járt a béke ügyében. Borsos a budai basánál kétszer egymás után. A hidasgyarmati (1625.) béketárgyalásoknál a török és a császár között Bethlen mint békeközvetítő szerepelvén: követei Tholdalagi, Kamuthy Farkas és Borsos. A portán 1625-ben Gáspár János járt.
Bethlen házassági tervét a császár leányával 1625 nyarán Kovacsóczy és Mikó tárgyalták Bécsben. Meghiúsulván, ők mentek Berlinbe; Bradenburgi Katalin keze megkérését előkészíteni. Mikó az eljegyzésre küldött ünnepies követségben is részt vett s ő ült az ágyra Katalin mellé a házasság jelképezése végett, s a menyasszonyt és nászkíséretét ő vezette Kassára 1626. tavaszán.
Az 1626.-i támadás előtt Bornemisza Ferenc, majd Tholdalagi s Borsos próbálták rávenni a portát a közös hadműködésre. A békét Pozsonyban (1626. november) Mikó és Lónyai Zsigmond tárgyalták.
A szőnyi békét (1627.) a császár és török között Bethlen közvetíté Tholdalagi által; {30} Borsos, Mikes és Demjén Ferenc tárgyalták a Portán s később Mikó Ferenc járt Konstantinápolyban a ratifikálás ügyében.
1628. tavaszán, majd őszén újra Tholdalagi megy a szultánhoz egyengetni a svéd szövetség ügyét és Bethlen esetleges lengyel királyságának útját. Ezek már csak tervek maradtak, miknek Bethlen korai halála véget vetett.
Mindezekért a hű szolgálatokért Bethlen bőkezűleg jutalmazta főtisztségekkel és jószágadományozásokkal híveit.
Mikó Ferencet 1613. november 18.-án Csík- Gyergyó- és Kászonszék főkapitányává nevezvén ki, elősorolja közös bujdosásuk korában szerzett érdemeit. {31} Később diplomáciai szolgálataiért kapta Zsögöd birtokát, Csíkszereda mellett, hol aztán a róla nevezett máig is fennálló várat (Mikóújvár) építtette. 1628-ban nyújtódi Donáth Péter részjószágát kapta Csík-Vacsárcsin, melyet ez a háborúban meg nem jelenés miatt vesztett el. {32} Mindvégig bizalmát élvezte a nagy fejedelemnek, aki végrendeletében is megemlékezett róla s annak egyik végrehajtójává tette.
Péchy Simon is Bethlen «egyik creaturájá»-nak vallja magát. Tőle kapta a kancellári méltóság mellett 1615. január 7.-én Balázsfalva uradalmát, sok más faluval; 1617. június 16.-án Radnót várát és uradalmát, mely Kendi István hűtlensége miatt szállott a fejedelemre. {33}
Kovacsócsy István még mint fejedelmi titkár kapta 1617. február 5.-én Nyárló, Kékes birtokát Dobokában. 1619-ben Heidelbergbe küldetvén a rajnai őrgrófhoz, a nagy útra kelés előtt végrendelkezett Körtvélyfája és más birtokairól. 1620. augusztus 29.-én császárok, királyok és fejedelmek udvarában végzett követségekért nyerte Telek és Nádasd birtokát Torda megyében, 6000 forintnyi zálogban. 1621. november 17.-én már mint alkancellárius prágai követségére hivatkozással nyerte az Abaúj megyei Nádasd birtokát, melyet a hűtlenné vált Forgách Miklóstól koboztak el, nemesi udvarházzal. 1627. június 25.-én már mint kancellárius, tordai főispán és marosszéki kapitány kapta 13000 forint zálogösszegben Görgény vára uradalma felét, a hozzátartozó falvakkal. Végre 1629. július 18.-án azt a biztosítást nyerte, hogyha lónyai Kendi Krisztina, Haller Zsigmond özvegye meghal, Lónya birtokát Dobokában ő fogja adományul kapni, az ottani nemesi kúriával. {34}
Tholdalagi Mihály Bethlentől 1620-ban Tokajnál száz ház jobbágyot kapott (Koronkán? Marosvásárhely mellett), 1623. január 10.-én kapta a marosszéki Szentbenedeket, udvarházzal, s Ákosfalván és Folyfalván részbirtokot; majd Udvarfalván, Galambodon, Léczfalván (1628. március 18.-án) részbirtokot. Bradenburgi Katalintól 1630. február 25.-én Zágonban kapott részjószágot. Ezek által, úgy is mint marosszéki főkirálybíró, majd főkapitány, később Háromszék majd Udvarhelyszék főkapitánya teljesen székellyé vált. {35}
Borsos Tamás Bethlentől 1614. november 15.-én kapott először birtokadományt a marosszéki Mezőmadarason, Kölpényben és Kisfaludon. Később ismételten kapott jószágokat úgy, hogy 1629-ben tíz marosszéki, s több vármegyei faluban volt birtoka; és két helyen: Madarason és Náznánfalván udvarháza. {36} Jelentékeny adomány volt az is, midőn Kornis Ferenc udvarhelyszéki főkirálybírónak Udvarhely várát zálogba adta, hogy felépíttesse, s a ráfordított költségtöbblet a zálogösszeghez adassék. {37}
Katonáinak tömegesen is adományozott birtokokat. Így első támadása kezdetén (1619. augusztus 25.), hogy katonái harci kedvét növelje, testőrsége főkapitánya fiádfalvi Geréb András kék-drabant zászlóaljának adományozta Torda város felső részét; {38} másoknak Egerbegyet. Geréb Andrásnak 1625. augusztus 28.-án új adománylevelet adott összes birtokai között Fiádfalvára, hol ez a leomlott udvarházat vár alakjában újra építette. {39}
Nincs terünk Bethlen összes székely birtokadományait elősorolni. Alig van előkelő székely család, mely tőle adományban ne részesült volna. {40} De mint nemes szíve egyik főbizonyságát nem mellőzhetjük el megemlíteni, hogy Székely Mózes «a századában hasonlíthatatlan hős» erényeit és hazaszeretetét «hálás emlékezetben» tartván, halála után született és nevét viselő egyetlen fiát, ifj. Székely Mózest elhalmozta jótéteményeivel. A gyulafehérvári fejedelmi iskolában neveltette, mint ifjút udvarába vette, majd az udvarhelyszéki királybíróságra emelte s ismételten ellátta birtokadományokkal: Fiádfalván az ottani kastéllyal és udvarházzal, amely Geréb András magvaszakadtával üresedett meg (1628. augusztus 22.); majd neki adományozta Marosújvár várát és városát négy faluval, 3 birtokrésszel s másutt hét faluval. {41}
A székely városok és falvak is kaptak tőle kiváltságokat. Némelyik oly bőkezűen, hogy a székek féltékenységét költötte fel s a kitört versengésben vagy a fejedelemnek, vagy az országgyűléseknek kellett dönteni, pl. Oláhfalu és Zetelaka kiváltságait illetőleg. {42}
Általában megállapítható, hogy Erdély legnagyobb fejedelme szerette, megbecsülte, de egyszersmind rendbe szedte a székelyeket. Megszüntette a köztük fennforgott rendi küzdelmeket, visszavezette a nemzetet hivatása és boldogulása útjára s a jólét magasabb fokára emelte.
Édesanyja (szárhegyi Lázár Druzsiána) révén az ő ereiben is székely vér csörgedezett; gyermek ifjúkorát, mint apátlan árva anyai nagybátyja, a kemény székely Lázár András szárhegyi várkastélyában, a gyergyai vadregényes bércek között töltvén, az ő lelke is megtelt a székely őserő ihletével. Megértette a székelyeket és tudott velök bánni. Élete utolsó nyarán betegsége ellen az udvarhelyszéki száldobosi borvizes fürdőben keresett üdülést és gyógyulást.
De még akkor is, midőn «az savanyúvíznél egészségének helyre állításáért kelle mulatásának lenni», generalis mustrát rendelt Udvarhelyszéknek, hogy pünkösd után való szerdán (június 6.-án) a baróti réten «mind fejenként lovasink jó ruhával, lóval, kopjával és egyéb lovasi jó szerszámmal; gyalogink pedig azonképpen jó ruhákkal, puskával, porral és golyóbissal készen lévén, jó reggel őket megmustrálhassa.»
Végrendeletének végrehajtását (testvére Bethlen István mellett) két székely főtisztre bízta, kik meghitt «creaturái» voltak: Kovacsóczy István kancellárra és Mikó Ferenc csíki főkapitányra (udvarmestere, kincstartója), kiket «Isten ítélő szent széke eliben idéz», hogy ott adjanak számot, miként szolgáltak hazájuknak. «Az Isten, szerelmes híveim, segítsen, igazgasson benneteket az igaz egyezségre, szeretetre, én felőlem jól emlékezni meg ne szűnjetek» - ezzel végzi (1629. augusztus 31.-én) nagybecsű végrendeletét.
A székelyek szívökbe vésték szavait, valamint azokat is, melyekkel ez árnyékvilágtól 1629. november 15.-én búcsúzva papírra vetett:
«Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki sincsen, bizonyára nincsen!»
*
Erdély Bethlen uralkodása idején volt legnagyobb kiterjedésű, mert a császár-királlyal kötött békekötésben az ő élete tartamára Erdélyhez csatoltatott a magyarországi északkeleti hét vármegye, egészen Kassáig. Ezeket az ő halála után vissza kellett bocsátani. Ez Erdélyország nagymérvű meggyöngülését okozván, az erdélyiek úgy akarták ellensúlyozni, hogy fejedelemmé választották északkeleti Magyarország leggazdagabb főurát, Rákóczy Györgyöt, kinek birtokai felnyúltak a Borsod megyei Ónodtól a zempléni Szerencsen, Sárospatakon s az Abaúj megyei Felsővadászon át a Sáros megyei Zboró és Makovácáig; tehát a Sajótól, Tiszától, Bodrogtól egészen a Kárpátokig. Nemsokára a munkácsi uradalmat is megszerezvén, Bereg megyét is magáénak vallhatta.
Rákóczy fejedelemségének is hasonló nehézségekkel kellett megküzdenie, mint Bethlennek. A császár-király őt sem akarta elismerni s hadakkal, a diplomácia fegyvereivel és ellenjelölt felléptetésével harcolt ellene; de Rákóczy végre is győzedelmeskedett. A török porta is - szokott politikája szerint - tartogatott vetélytársakat; de Rákóczy ezeket is legyőzte, s mindkét részről kivívta fejedelemsége elismertetését.
Ezekben a küzdelmekben, annyi megpróbáltatás közepette, szüksége volt a székelyek jóindulatára, támogatására, hadi erejére, s ezek megnyerésére mindent elkövetett. Bethlennek kipróbált jeles székely-magyar diplomatái (Kovacsóczy, Mikó, Tholdalagi) neki is serényen szolgáltak és futottak, fáradtak Nyugat és Kelet felé. Maga is egy sereg új diplomatát nevelt magyar és székely urak közül. Hírnevesek lettek közülök altorjai Réthy István, sárdi Sebessy Boldizsár, homoródszentpáli Szentpáli István, lécfalvi Gyárfás Ferenc, fényes-portai kapitihák (követek), zabolai Basa Tamás, Petki Ferenc, Ugron Pál, Mikes Mihály, Szalánczi István, Daniel János, Jármi Ferenc, Kemény János stb.
Rákóczy a székelyek haderejét és szolgálatkészségét maga számára biztosítani akarván, nagy gondot fordított azok megnyerésére és lekötelezésére. Már 1634. elején beutazta a Székelyföldet, előkészíteni a közelgő táborba szállást. 1635. őszén a fejedelem ismét végigjárta a Székelyföldet tanácsosaival, hogy a székelyek állapotát megvizsgálja, kívánságaikat, panaszaikat meghallgassa, orvosolja, őket megmustrálja, s rendek szerint lajstromba írassa. {44}
E székely körutak alkalmával megérlelődött a fejedelem lelkében az elhatározás, hogy a székelyeknek régi főkívánságát teljesítse, hogy «soha a meghalt magvaszakadtaknak jószáguknak meghirdetése a székelyek közt ne lehessen, s javuk se a mi tárházunkhoz, sem pedig az mi utánunk levő választott erdélyi fejedelmeknek számára ne foglaltassék, hanem az ő rokonságukra (nemzetségük mindkét ágon levő tagjaira) szálljanak.» Erről a fejedelem kiváltságlevelet állíttatott ki a székelységnek mind közönségesen s az egyes székeknek külön-külön Szamosújvár várában 1636. január 30.-án. {45} Ez állította vissza a székelyek ősrégi birtokjogát, törölte el a visszaháramlást s a királyi jogot.
A székelyek 74 éves sérelme orvosoltatott ezzel, ami a székelységet örök hálára kötelezte Rákóczy György iránt. Nem is csalódott bennük - sem ő, sem fia, még dédunokája II. Rákóczi Ferenc sem.
Megmutatták hálás hűségüket nemsokára a Bethlen Istvánnal vívott küzdelemben, hol a székelyek vitézsége, élükön a fővezér Kornis Zsigmonddal, mentette meg Rákóczy fejedelemségét. (1636.)
Rákóczy idejében a székelyek történetére erős kihatással volt az a viszony, melyben a fejedelem a két oláh vajdasággal állott. Rákóczy György arra törekedett, hogy a két oláh vajdát fennhatósága alá hajtsa.
A havaseli és moldvai vajdaságok a török portán rendesen adás-vevés (mondhatni árverés) tárgyai voltak. Rendesen a legtöbbet ígérő versenyző nyerte el a bojárok, vagy idegen, görög, albán, örmény trónkeresők közül. Még lengyel-zsidó vajdája is volt Moldvának 1591-ben, Emanuel nevű, aki 600000 arany forintért vette meg a vajdaságot. {46} A vajdáknak a porta kegyén kívül számolniok kellett előbb a magyar királyok, később az erdélyi fejedelmek jóindulatával, kik közül többeknek hűséget esküdött hűbéreseik voltak. Rákóczy György uralkodása elején a vajdajelöltek úgy gondolkoztak, hogy az ő «kedve ellen a havasalföldi vajda nem bírhatja a vajdaságot» s egyik jelölt úgy fogadkozott, hogy a fejedelem iránt «olyan leszen, mint egy szegődött szolgája.» {47}
Az oláh vajdák versengése és állandó viszálya következtében Rákóczy elérte, hogy mindkét vajda felett fönnhatósági jogot gyakorolt; ő a békítő bíró közöttük, mindkettőnek védura s a portán pártfogója a hozzá hű havaseli vajdáknak. Moldva, mely felett a szultánon kívül a lengyelek is igyekeztek fönnhatóságot gyakorolni, Erdélytől csak félig-meddig volt függésben; Havasalföld azonban az erdélyi fejedelemnek teljesen alávetett, adófizető, hűbéres tartománya volt.
Lupul moldvai vajda rosszindulatú, alattomos ember volt, aki hitlevelet adott ugyan Rákóczynak, melyben hűséget fogadott, de állandóan fondorkodott ellene és nyílt harcot folytatott a havaseli Máté vajda ellen, kit vele szemben Rákóczy védett meg székely hadakkal (1637-ben).
Máté vajda a két Rákóczy pártfogásának köszönhette, hogy oly szokatlanul sokáig, két évtizeden túl, egészen haláláig (1654.) ülhetett a vajdai székben; viszont a vele való véd- és dacszövetség is hozzájárult ahhoz, hogy Erdély földjét I. Rákóczy uralkodása idejében ellenséges hadak nem taposták s a Székelyföld az ellenséges moldvai s tatár hadak dúlásától ment maradt. Így öreg Rákóczy György erélyes keleti politikája gyümölcsét első sorban a székelyek élvezhették.
Rákóczy György fejedelemségében magát biztosítván s az ország politikai békéjét helyreállítván: a közállapotok és a vallásügy rendezését tűzte napirendre. Összefüggött ez némileg a politikával is, mert a portára menekült vetélytársa Székely Mózes és az ő párthívei szombatos vallásúak voltak, amely felekezetet országos törvények tilalmazták.
A reformáció rohamos elterjedését Erdélyben éppúgy, mint az anyaországban nemcsak vallásos hitbeli, de politikai szempontok is elősegítették. A katolikus vallású Habsburg-házzal s a császári beolvasztási politikával szemben a reformáció az ellenzéket jelentette s az ország politikai önállóságának és függetlenségének erejét növelte. Erdélyben a magyarság nagy része a reformáció helvét formáját, a Kálvin hitét fogadta el, a szászság a protestantizmus lutheri ágazatához maradt hű; a székelység leginkább megoszlott, háromfelé szakadt. Egy része megmaradt a katolikus hitben, főként Csík-, Gyergyó-, Kászon-székben (a csíksomlyai zárda hatása alatt), Marosszékben Görgény vidékén az ún. «Szentföldön», a mikházai kolostor környékén. Más része áttért a református hitre s tekintélyes számmal még tovább mentek az újításban: Dávid Ferenc és az olasz Blandrata hittanai nyomán az unitárius vallást fogadván el. E négy vallásfelekezet mint törvényesen befogadott (quattuor receptae religiones) vallásszabadságot élvezett. A XVI-XVII. század fordulópontján az unitáriusok közül egy rajongó felekezet kiválva, a szombatot ünnepelte, s innen szombatosoknak (sabbatarius) vagy zsidózóknak (judaizans) neveztettek.
Az ország rendjei azonban ezt az újítást nem méltányolták s eretnekségnek bélyegezvén, tilalmazták. A szombatosság azonban, mint eltűrt felekezet, fennmaradt, sőt miután Péchy Simon kancelláriusban nagytudományú és tekintélyes pártfogót, sőt hittérítőt talált, tovább terjedt s Marosvásárhely vidékén és Udvarhelyszék nyugati részén, Szenterzsébet környékén, több faluban alkotott hitközséget. Midőn Péchy Simon Bethlen Gábornál politikai okokból kegyvesztetté lőn és fogságra vettetett, a szombatosok is üldözés alá fogattak.
Az első törvényes intézkedést az 1618. októberi országgyűlés hozta ellenük, kimondván a «judaismus» ellen, hogy akik a befogadott vallásokon kívül eretnekséget követnének, ha a jövő karácsonyig valamely törvényes vallásra át nem térnek, megbüntettessenek. {48} A törvény írott malaszt maradt. Az 1622.-i országgyűlésen szeptemberben «az judaizálásban megátalkodott emberek ellen ezelőtt való articulust confirmálják» ismét, de végre nem hajtották. Rákóczy György idejében az «orthodoxus status» (református egyház) azzal a váddal lépett fel a fejedelemnél, hogy az új hit kezdi «fene módjára az egész Udvarhelyszéket inficiálni, már többen körülmetéltették magokat, mely miatt némelyik meg is halt.» Kérik a fejedelmet, hogy az «ártalmas szekta terjedését» meggátolja. {49} Erre az 1635. májusi országgyűlésen ismét «confirmáltatnak az judaizálók ellen az előbbi articulusok», azzal a meghagyással, hogy «az kik az jövendő karácsony napjáig nem convertálnának, az olyanok ellen» az államügyész pert indítson.
Ismét eltelt három év, mígnem az 1638. április országgyűlés kimondotta, hogy akik az 1635. évi törvénycikkben kitűzött határidőig nem tértek át, azok idéztessenek az országgyűléstől delegált, Désre kitűzött azon törvényszék elé, mely a kolozsvári unitáriusok viszálya felett volt hivatva ítélkezni.
A vizsgálat megindult. A zsidózók könyvei elkobzása elrendeltetvén, Kolozsvárt 33 munkát (kéziratot s nyomtatványt) koboztak el s megkezdték a vallatást a szombatosok ellen, főként a Székelyföldön, ahol ezek leginkább el voltak terjedve. {50}
Az 1638. július 3.-ra kitűzött törvénynapra Désre a szombatosok «egy nehány százan, ha nem ezeren» megidéztettek, s «akik azon sectán lenni találtattak, megbizonyosodván, mindnyájan fejök, jószáguk elvesztésén maradtak vala.» {51} Az eljárás egyszerű volt. A vád igazolására elég volt a szombatosság külső jele: ha a vádlott a szombatot ünnepelte, húsvétkor sótalan kenyeret (pászkát) evett, disznóhúst nem evett, családja tagjait nem kereszteltette meg. Ha Krisztust káromolta, ez fokozta bűnét. Az elitélteket a kamaraházzal szemben lévő templomba zárták, honnan tömegesen különböző várakba szállíttattak, s míg «észre tértek», várépítésre használtattak.
A tömeges elítélés után került a sor a főbbekre, köztük Péchy Simonra. Ő betegséggel mentegetőzve («Isten fogságában vagyok» írta), nem jelent meg, de azért a tanuk vallomása alapján fő- és jószágvesztésre ítéltetett. Éppúgy leányai: Kénosi Ferencné, Farkas Ferencné, Angyalos Istvánné és a hajadon Margit; továbbá Keresztessy Pál tanácsúr, portai követ özvegye, Kendeffy Zsófia és özv. Paczolay Péterné, Kornis Borbála. Elítéltetett Orbán Ferenc Udvarhelyszékről, Szentmiklósi Mihály, Péchy udvari papja. Thoroczkai János kolozsvári ötvös, a Máté püspök fia, Krisztus káromlásáért megköveztetett, nejét «kiperengérezték», Csiszár kolozsvári tanácsos a bitófa alatt hatvan botütést kapott. Péchy, papja és Orbán várfogságra küldetett Kővárba, Szamosújvárra.
A fejedelem nem élt a törvény szigorával. A várakban a református prédikátorok vették őket gondjaik alá, s aki valamely törvényes vallásra áttért s hitlevelet adott, azt szabadon bocsátották.
Lassanként mind megtértek. Péchy családja és rokonsága a református hitre tért s kiszabadult. Udvari papja Szentmiklósi később marosvásárhelyi református lelkész lett. Orbán Ferencet a fejedelem udvarmesterévé tette. Péchy a főurak 10000 forint kezessége mellett szabadult s a református vallásra tért. A szombatosság fő fészkei közül 1639-ben Szenterzsébet, Nagy-Solymos, Bözöd, Bözödújfalu s később Kis-Solymos a református egyházhoz csatoltatott. {52}
Napjainkig egy faluban, az udvarhely vármegyei Bözödújfaluban maradtak fenn szombatosok, külsőleg a zsidó valláshoz csatlakozva. Az 1638-as országgyűlés alkalmával működött legfőbb ítélőszék három székely vonatkozású notapert is tárgyalt. Kun Gothárdot, aki Rákóczyt országfosztónak (regni spoliator) nevezte, fő- és jószágvesztésre marasztalván el, Algyógy birtokától megfosztotta. Mikó Józsefnét fajtalan élete miatt ítélte el, s a zabolai Mikes-fiúk nőrablását tárgyalta. {53}
Ez a sötét középkorra emlékeztető regényes szerelmi história nagy port vert fel az országban, sokáig foglalkoztatta a közvéleményt s tárgya érdekességénél fogva az újabb szépirodalmat is. {54} Históriája röviden a következő: Rákóczy 1637. novemberi hadfölkelést hirdetvén Lupul moldvai vajda ellen, zabolai Mikes Zsigmond három fia, Mihály, János és Pál is összegyűjté hadi népét, de azokat nem a táborba vezette, hanem a kézdi-szentléleki várat támadta meg, s onnan erőszakkal elrabolták Tarnóczy Sárát, kibe Mikes János szerelmes volt, de a leány kikosarazta.
A szentléleki vár Károlyi István, Báthory István egykori vitéz hadvezére leányának, Károlyi Zsófiának tulajdona volt. Ennek első férjétől, Tarnóczy Sebestyéntől egy leánya maradt, Sára, kivel (második férjétől Vitéz Lászlótól is özvegyen maradván) egyedül éldegélt a szentléleki várkastélyban. Itt rontottak rájok a Mikes-fiúk 1637. Szent Erzsébet napja - november 19. – körül, s hiába könyörgött a leány, hogy ne vigyék el, «mert tudod, hogy nem szeretlek, soha bizony veled nem lakom, ha elviszesz is» - a leányt «nagy sírással-rívással kihozván, vonván», atyjuk, anyjuk házához elhurcolták Zabolára s «ott a leánynak, ki éjjel-nappal csak sír-rív és jajgat vala, kedve ellen való mennyekzői lakodalmat csinálván, erőszakos feleségévé akarják vala tenni Mikes Jánosnak.»
Tarnóczyné sietett Zabolára, Daniel Mihály, Háromszék főkirálybírájával, s leányát visszaadatni kívánta «és hogy tisztességében meg ne gyalázzák, mind Istenre, fejedelemre, ország törvényére őket tilalmazza vala.» De Mikesék nem adták ki a leányt. A «megkeseredett asszony» erre Fejérvárra sietett a fejedelemhez, aki a három Mikes fiút az 1638. áprilisi országgyűlésre törvényre megidézte. «A leányt ugyan leányfővel kivették volt tőlük», de a Mikes-fiúk kimenekültek Moldvába, s Lupul vajda szolgálatába állottak. Az országgyűlés május 10.-én fő- és jószágvesztésre ítélte őket s összes fekvő és felkelhető javaik elkoboztattak. Rákóczy Lupullal 1638. október 26.-án megbékélvén, a Mikes-fiúk is kegyelmet nyertek (1639. április 9.-én) s javaikat visszakapván, derék honfiakká váltak. Tarnóczy Sára pedig férjhez ment Haller Péterhez Szebenbe, de boldogtalan házassága miatt később önkezével vetett véget életének, «maga megmetszvén torkát magának» a szerencsétlen. {55}
Az 1630-as évek megpróbáltatásai és válságos küzdelmei után a 40-es évek a sikerek, gyarapodás, a családi és országos emelkedés korszaka a Rákóczyak és Erdély történetében.
A fejedelem idősebb fiát, Györgyöt 1640-ben váradi kapitánnyá nevezte ki, ami első méltóság volt a fejedelemség után Erdélyben, s vele járt a Részek /Partium/ kormányzása. 1642-ben utódául fejedelemmé választatta, s ezzel a Rákóczy-dinasztiát megalapította, megerősíttetvén a török által is. Kisebbik fiát, Zsigmondot pedig az 1643.-i tavaszi országgyűlés által megválasztatta a székelyek főkapitányává, mely méltóság a váradi kapitányság után rangsorban a második volt. Kinevezte egyszersmind Háromszék és Udvarhelyszék főkapitányává, mely utóbbi Tholdalagi Mihály 1642. március 24.-én történt halálával üresedett meg. {56} Neki adta zálogbirtokul Görgény uradalmát is, mely Kovacsóczy István kancellarius magvaszakadtán a kincstárra szállott. {57}
Rákóczy Zsigmondot a hármas székely főtisztségbe fényes ünnepséggel, «igen szép solennitással» iktatták be az arra kiküldött fejedelmi biztosok: Kornis Zsigmond, Haller István és Kemény János (a későbbi fejedelem) 1640. november 14.-én. A székely főurak «feles lovas és gyalog seregekkel» mentek eléjök Udvarhelyről s a mezőn leszállván «nagy becsülettel köszöntötték», mire az ifjú főkapitány «illendőképen tött választ.» A köszöntés után a biztosok átadták a fejedelem «patens mandatumát, mely közönségesen (általánosan) szólott a székelységnek» és külön a székeknek (Udvarhelynek és Háromszéknek) a fejedelem levelét a kinevezésről. Azután a biztosok a főgenerálisság jelvényéül zászlót, botot és szablyát adtak kezébe a hercegnek, megmagyarázván azok jelentőségét, Isten áldását kérve hivatalára. Majd a fejedelem utasítását nyújtották át írásban, felolvasás nélkül. «Mindezeknek utánna az úr ő nagysága ugyanott az mezőn» letette az esküt a fejedelem által megállapított következő szöveggel:
«Az mennynek, földnek teremtő Istene, ki Atya, Fiú, Szentlélek egy bizony örök Isten, úgy adja lelkemnek üdvességét, hogy ez mostani főkapitánságnak tisztiben az mi kegyelmes urunknak ő nagyságának Rákóczy Györgynek, Erdélyországának fejedelmének, Magyarországnak részeinek urának és az székelyeknek ispánjának igaz és tökéletes lészek, ellenséginek ellensége, jóakarójának jóakarója; alattvalóknak pedig igaz lelkiismeretem szerint törvént és igazságot szolgáltatok és pronuntiálok, válogatás nélkült minden rendeknek; kedvet, személyt, adománt, ajándékot az törvénben nem tekintek; kapitánságomnak tisztiben nemes embereket, lófejeket, drabantokat és minden rendeket szabadságokban megtartok és törvény úta küűl senkit meg nem bántok és háborítok és igaz executiokat tétetek; régi szokott bírságoknál és tisztaságoknál (ti. illetékeknél) többet nem vétetek és nem innoválok és az egész széknek teljes tehetségem szerént minden oltalom és gondviseléssel lészek; hamisat igazra, igazat hamisra önköztök tudva nem fordítok és az mi régi törvényünköt teljes tehetségem szerént megtartom, másokkal is igyekszem megtartatni.» {58}
Az eskütétel után a mezőn lóra ülve, «igen szép seregekkel» nagy solennitással vonultak be Udvarhely városába s ott a református templomba menve hála istentiszteletet tartottak, melyen az ott való «predikátor igen szép rövid exhortatiot tőn.» Templomozás után lóra ülve vonult be a várba, hol ünnepi lakoma következett.
Másnap (november 15.-én) az isteni tiszteleten részvétel és ebéd után megindultak Háromszék felé, Léczfalvára igyekezve az ottani beiktatásra. {59}
Rákóczy Zsigmond a székelyek főgenerálisságát nemcsak méltóságnak, hanem valódi tisztségnek tekintette s a nemsokára (1644. február) megindult magyarországi hadjárat alkalmával maga vezette a székely hadakat s azok élén sok szép sikerrel, diadallal dicsekedhetett.
A hadjáratra 1644. január 28.-án «indult a székelység, ki-ki székes helyéből» {60} A fejedelem fiát Zsigmondot, a székelyek generálisát Nagykároly alá indítá. Kemény Jánost magyar-, német- és székely gyaloggal, Nagybányán át, mely meghódolt, Szatmár ostromára küldé. Megadatása után magyar és székely gyaloggal megerősítve hagyták el. {61} Kassa ostrománál «székelység is ugyan sok nép vala.» {62} Annak meghódolása (március 8.) után Füleket ostromolták. A tüzérség parancsnoka Mikes Mihály volt. Felső-Magyarországon gyorsan haladtak elő, de Bars és Hont megyékben erős ellenállásra találtak. Április 27.-én «Petki István uramnak volt harcza a németekkel Lévánál, melyen a mieinkben felesen vesztenek.» {63} Az erős császári hadak elől visszavonultak egészen Sárospatakig. Esterházy Miklós nádor sietve nyomult az erdélyi hadak után. Szerencset «a benne hagyott székely gyalogokat kibocsátván hitre» feladta Rákóczy udvarbírája. {64} - «Bizony fel is köttetjük» - írta Rákóczy (1644. június 1.)
Szerencset csakhamar visszafoglalták. A fejedelem június 11.-én Patakról «egy német kapitányt Tholdalagi Ferenccel s vagy 4000 (többnyire székely) gyaloggal Szerencsnek megostromolására küldte vala.» «Harmadnapig próbálták lövetéssel», de eredménytelenül; negyedik napon Kemény Jánost is Jármi Ferenccel, aki székely lovas hadak kapitánya volt, utánok küldé. Miután rést lőttek a falon, június 12.-én Kemény János a «székely gyalogokat mezítelen kardokkal a törés irányában» rohamra vezette, s ezek a makacs védelem dacára elfoglalták a várat. «A várbelieknek nagy veszedelmek esett vala, mert minden szeglyukakat, főképpen a székelység, hogy a palatinus bágyadt legyekhez hasonlította volna, és azzal igen felgerjesztette volna őket, szorgalmatosan felbújván, valahol kit benne kaphatnának, mind levágják vala; annyira neki fenejölvén (!), hogy akiket magok a generálisok meg akarnának is hagyni, alig oltalmazhatnák meg tőlök. És ekképpen a bágyadt legyek darázsokká válván, igen is megmászták vala a kőfalt. Kik minden testeket megfosztogatván, valamieket tanálhatták vala a várban, {65} nekiek engedtetett vala.»
Nemsokára ezután a fejedelem Kornis Zsigmondot a fővezért Rákóczy Zsigmonddal «feles lovas és gyalog székely fizetett mezei hadakkal és két gyaloggal» Homonnai János vára, Jeszenő ostromára küldötte. Kemény és sikeres lövetés után a várat feladták (augusztus 1.) Július 21.-én a székelység egy részét aratásra haza bocsátották. Augusztus 22.-én maga a főgenerális is hazaindult Tokajról Erdélybe, édesanyja látogatására és újabb hadak hozása végett. A fejedelem úgy intézkedett, hogy az ifjú fejedelem a vármegyéket, Zsigmond a székelyeket ültesse fel és vezesse ki. Ez a Tordára összegyűjtött hadakat szeptember 15. és 16.-án megmustrálván, szép lovas és gyalog haddal indult kifelé. Szeptember 26.-án Rakamazra értek, hol «a fejedelem ott való halmokig eléjök jövén» nagy örömmel fogadta s «szép pompával» vonultak be Rakamazra. {66} Tokajból írta a fejedelem (1644. szeptember 29.-én) portai követének dicsekedve, hogy szeptember 26.-án «Rákóczi Zsigmond szép nagy székely lovas, gyaloggal érkezvén el» a Zomborig előnyomult ellenség azon nap visszaszállott Szerencshez, s azt 27.-én felgyújtván «nagy félelemmel ment vissza Aszalóhoz.» {67} A friss hadak érkeztére a fejedelem engedelméből október 8.-án «a régen kijött székelység mind haza ment, csak az újólag jöttek maradván.» {68} Október végén a fejedelem Harangodról Gömör felé indult hadaival s Rimaszécsig ment fel. A közeli Balogvárát Mikes Mihály és Szentpáli István (november 3.-tól 12.-ig) kiostromolták. 1645. tavaszán a borsodi Szendrőt Gyulai Ferenc magyar, német és székely gyaloggal hiába ostromolta, segédhadak fölmentették. Regécet azonban magyar és székely csapatokkal bevette Mikes Mihály és Jármi Ferenc. A vár összelövetése után meghódolt Őrsi Zsigmond bámulattal kérdezte a fejedelemtől: hol az ördögbe tanult pattantyúsok volnának azok a Nagyságodé? {69}
Az 1645 tavasz nyíltával új hadak érkeztek Erdélyből. Rákóczy Zsigmond május elején megtartotta a mustrát a székelyek közt, s kivezette őket Zsibón, Tasnádon, Nagykárolyon át a rakamazi táborba. A generális az előkelő székelyekkel átment Tokajba, hol a fejedelem tartózkodott. Harmadnapra (május 30.) átment a Tiszán a sereg is, hol «rendbe állottak» s a fejedelem szemlét tartott felettük s a generális a tarcali réten megvendégelte s megajándékozta őket.
Június elején a tábor felkerekedett és Abaúj, Borsod, Gömör, Nógrád, Bars, Nyitra megyén átvonulva július közepén csatlakoztak Morvaországban a Brünnt ostromló Torsternson svéd tábornok seregéhez. A székelyek becsületet vallottak a svéd fővezér előtt, aki fiatal generálisukat kitüntető figyelemmel halmozta el.
«Rákóczy Zsigmond, ki mind testében úgy elméjében is igen szerény, a társalkodásban, ismerkedésben nyájas, kedvességes, a szép tudományokban is jó és nagy fundamentummal, a deák nyelvekben pedig, mint maga tulajdon nyelvében, oly kész volna, nagy dicsérettel, hírének, nevének nevekedésével» {70} töltötte be szerepét és hívatását a svéd fővezér mellett. Az generál valóban gazdagon ajándékozta meg.» {71}
Azzal az öntudattal gondolhattak vissza a két éves hadjáratra, hogy a békében Magyarország alkotmányos jogainak egyik alaptörvényét vívták ki, amiben a nemzetnek - az öreg Rákóczy szavai szerint - «vagyon mit meghálálni, mind az lelkiekben, mind az testiben.»
Az ifjú Rákóczy Zsigmond, mint székely generális 1645. végén (december folyamán) még egyszer s utoljára bejárta a Székelyföldet. {72} Nemsokára búcsút vett Erdélytől, mert atyja 1647. elején a linzi békében megnyert hét magyar vármegye kormányzójává nevezte ki.
«Öreg» Rákóczy György is nemsokára bevégezte földi pályafutását, mielőtt a lengyel trónt, törekvései utolsó célját, elérte volna, 1648. október 11.-én, mindössze 55 éves korában meghalt.
A székelyek szívből gyászolták őket megbecsülő, régi kiváltságos jogaikat visszaállító fejedelem-ispánjukat, aki «az ország népét minden derekas romlástól megoltalmazta.» {73}
A székelyek fejedelemfi-generálisa sem sokáig élte túl atyját. Sárospataki várkastélyában 1651. június 25.-én megnősült, elvévén a rajnai választófejedelem, pfalzi Frigyes egykori cseh király szép és jó leányát, Henriettát. De a fiatal hercegnő nemsokára- «csak mint egy három hónapokat töltvén egymással» - himlőben meghalt és a pataki református templomban temettetett el. A bánatos herceg vigasztalást keresni Erdélybe jött, anyjával, de az akkor ott is dühöngő ragályos kór (a hólyagos himlő) őt is megtámadván, Fogarason 1652. február 4.-én elhunyt, nagyreményű életének 29.-ik évében, éppen akkor, midőn az országgyűlésen váradi kapitánnyá választani készültek. Atyja mellé temették a fejérvári fejedelmi templomban, ahol Hunyadi János és László, Izabella, János Zsigmond, Bocskay, Bethlen Gábor is nyugodtak.
1 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 359. stb.
2 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 416.
3 Lásd bővebb méltatását «A székely rendek a XVII. században» c. fejezetben.
4 Lásd a «Hadszervezet a fejedelemség korában», c. fejezetben.
5 Életrajzát megírta egyik tanítványom, Barts Gyula doktori értekezésül; Kolozsvárt. 1912.
6 Életrajzát megírta Nagy János. (Megjelent a Keresztyén Magvető 1875. évfolyam.)
7 Székely Oklevéltár VI. 197., 231.
8 Életrajzát megírta egyik tanítványom: Arday Pál doktori értekezésül. (Kolozsvárt, 1910.) - I. Rákóczy György azt írta róla portai követének 1636. máj. 7.-én «Tholdalagi presidens (ti. országgyűlési elnök) az székelység között legnevezetesebb ember, tanácsrend is.» (Beke-Barabás: I. Rákóczy György és a porta. 235.).
9 Végrendeletében 1629. augusztus 31.-én (melyben többek közt Kovacsóczynak s Mikó Ferencnek is szépen hagyatékoz) azt írja: «Nagyságos Kovacsóczy István és Mikó Ferenc híveim, tudjátok azt, egyiteket (Mikót) gyermekségétől, mástokat fejedelemségemnek kezdeteitől fogva vettem hátam megé, tanítványaim, creaturáim vadtok, miről szükség megemlékezzetek.»
10 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 131.
11 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 141.; Történelmi Tár, 1881. évf. 9.; és Gróf Mikó Imre: Erdély Története Ad. I. 224.
12 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 225.
13 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 149.
14 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 174, 184, 197. és Gróf Mikó Imre: Erdély Története Ad. 316, 319.
15 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 317.
16 Török-Magyarkori Államokmánytár I. 185.
17 Borsos Tamás: Második konstantinápolyi követsége.; Gróf Mikó Imre: Erdély Története Ad. II. 7-28.
18 Gróf Mikó Imre: Erdély Története Ad. II. 52.
19 Gróf Mikó Imre: Erdély Története Ad. II. 62.
20 Gróf Mikó Imre: Erdély Története Ad. II. 67.
21 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 544.
22 Bethlen Gábor Thurzónak írja 1621. március 5.-én Nagyszombatról, hogy Strasniczán nagy győzelmet arattak Kornis, András Geréb 400 kékgyaloggal, 300 veressel, 400 közönségessel. András Gerébnek a fején jó seb, karddal csapta a kozák. (Szilágyi: Bethlen G. politikai levelei. 261.)
23 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 122, 560.
24 Bethlen Gábor hadseregének felállítási rendjében (1623-ban) a fejedelem quártélya megett áll balra a csíki sereg, udvarhelyszéki sereg; jobbra: Béldi Kelemen (háromszéki) serege, maros- és aranyosszéki két sereg; és pedig a lovasok elül, a gyalogok hátuk mögött. (Török-Magyarkori Államokmánytár I. függelék.)
25 Kovacsóczy István lehetett, de históriája eltűnt.
26 Péchy 1621. július 30.-án Szamosújvárból Bethlen István ártatlanságát ékesszólóan erősítgetvén, arra kéri, hogy legalább a vasat vétesse le feldagadt lábairól. (Erdélyi Történelme. Ad. III. 350.) Szilágyi S. szerint: «Egyik bűne volt, hogy a fejérhegyi csatából elkésett; másik, hogy Haimburgban túllépte utasítása korlátait.» (Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 14.) Lásd Kemény József önéletírása 10. és 407.
27 Bethlen Gábor levele Rhédey Pálhoz, Pozsony, 1621. szeptember 2. (I.); Bethlen Gábor levelei Illésházy Gáspárhoz. Magyar Történeti Tár XXVII. Kötet.
28 Kiadva Erdélyi Országgyűlési Emlékek VIII. 244; - Kornis Ferenc 1000, Mikó Ferenc 4000, Kolozsvár városa 600 forintig vállalt kezességet.
29 Tholdalagi Emlékirata (Erdély Története Ad. I. 227-231. - «Balassi apánk meghalt, nem iszik több serbetet» - írja Bethlen Gábor Thurzónak 1621. február 6.-án Nagyszombatból. (Szilágyi S.: Bethlen Gábor politikai levelei 143.)
30 Salamon Ferenc: Két magyar diplomata a XVII. században. «Tholdalagi - a budai basa szerint - kővárakat érdemelt volna.» Az angol követ is nagy becsüléssel szólt róla; Mikót ez feltűnő ravaszságaiért nem kedvelte. Tholdalagi élete leginkább diplomáciai foglalkozásban telt el, s a török s általában az európai diplomácia szövedékeibe be volt avatva. (XXVIII-IX.)
31 Udvarhely vármegye története 336.
32 Vass Miklós: A királyi könyvek székely oklevelei, 37.; Mikó Ferenc nagy tekintélye annyira szállóigévé vált, hogy 1643. november 4.-én Réthy István azt írja Rákóczy fejedelemnek a portáról, hogy «mostan itt arnót-világ vagyon, mint nálunk vala egy időben, floreál vala az Mikó-világ!» (Szilágyi S.: Levelek és Okiratok 731.)
33 Udvarhely vármegye története, 337.
34 Az ezekről szóló oklevelek megvannak Nagyernyén a báró Balintith család levéltárában.
35 Arday Pál tanítványom: Tholdalagi Mihály élete Kolozsvár 1910. 17.; Vass Miklós: A királyi könyvek székely oklevelei 52.; Báró Orbán Balázs: A Székelyföld IV. 175.
36 Barts Gyula tanítványom: Borsos Tamás X., Kolozsvár 1912.
37 Udvarhely vármegye története 349.
38 Kőváry László: Erdély története IV. 229.; Báró Orbán Balázs: Torda város 196.
39 Udvarhely vármegye története 339.
40 Lásd Vass Miklós összeállítását: A királyi könyvek székely okleveleiről. Erdélyi Múzeumok, 1900.; Udvarhely vármegye történetét (337-343.); Báró Orbán Balázs Székelyföldjét stb.
41 Udvarhely vármegye története 341-343.
42 Udvarhely vármegye története 345.
43 Eredetije «datum ad acidulas Száldobosienses» 1629. május 23. (Udvarhely vármegye irattárában IX. 8. sz.)
44 Székely Oklevéltár VI. 131.; Haller Gábor naplója (Erdély története ad. IV. 30.) Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae (1653). p. III. tit. 66. a. 12.; Török-Magyarkori Államokmánytár II. 289, 296.
45 Székely Oklevéltár IV. 261. VI. 133.; Erdély Története ad. I. 276.
46 Hormuzaki: Documente III. 153.; Xenopol Istoria 275; Zsidó vajda Moldvában. Budapesti Hírlap 1885. február 5.
47 Szalánczi István portai követ jelentése: Szilágyi S.: Levelek és okiratok, I. Rákóczy György története 29.
48 Erdélyi Országgyűlési Emlékek VII. 489.
49 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 15.
50 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 165.
51 Szalárdi Siralmas krónikája 133.
52 Erdélyi Országgyűlési Emlékek 174., 182., 195.; Pokoly J.: Az erdélyi református egyház története 146., Keresztény Magvető, 1882. évf.
53 Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 19, 155.
54 Báró Kemény Zsigmond szép regényt írt róla: Az özvegy és leánya címen.
55 A Mikesek nótaperének aktáit (tanúkihallgatását és ítéletét) megtaláltuk Vörösvárt a gróf Erdődy-levéltárban (a régi Rákóczi-levéltárból kerülvén oda). E sorok írója írta le s megjelent az Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 155.; Vö. Szalárdi: Siralmas krónikája 97., tévesen 1634. keretében.
56 Haller Gábor naplója 86.
57 Szalárdi János: Siralmas krónikája 137.
58 Egykorú másolata Udvarhely vármegye levéltárában. VI. 3. sz. 843.
59 Kornis és társai jelentése a beiktatásról a fejedelemnek (Székely Oklevéltár IV. 277., és Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. 409.)
60 Haller Gábor naplója 90.
61 Vele volt Petki István a csíki, Daniel János az udvarhelyszéki haddal (Kemény önéletírása 305, 310.)
62 Szalárdi János: Siralmas krónikája 149, 153, 155.
63 Haller Naplója 92.
64 Kemény önéletírása 340.
65 Szalárdi Siralmas krónikája 174.; Kemény János maga is feljegyezte a kapitány (a horvát Radványi István) elfogatása epizódját (Önéletírása 343):
«Az őrség látván, hogy az ostromlók már benn volnának, kezdének fejér lepedőket kinyújtani, de már késő vala, mert Isten az, ki megtartóztathatta volna a megdühödött népet. Azonban hát egy lyukon vonssza ki egy rongyos, fekete ábrázatú székely drabont az kapitánt, veres skárlát köntösben. Meglátván megesmerém, megszólítván a gyalogot, hozzám hozá, ígérék neki jutalmat; az kapitánt pedig harmadmagával fegyverrel oltalmaztam magam és körülettem levők, hogy kezem között is le nem vágák. Az ellenségben pedig csak egy férfi is több az kapitánnál harmadmagával életben nem marada.»
Június 12.-én «vötték meg Szerencset, az kapitányát Radványi Istvánt fogva hozták Patakra» (Bánffy György Naplója: Erdély Története Ad. IV. 122.) Rákóczy előbb fel akarta akasztatni «Szerencsen az kapu fájára» - de aztán fogságba küldte Görgénybe. (Szilágyi S.: Rákóczy György családi levelezése 179., 194., 196.)
66 Haller 94.; Bánffy 129., Szalárdi 186.; Szilágyi: Rákóczy Zsigmond 65.
67 Beke-Barabás: I. Rákóczy György és a porta 715.
68 Szalárdi Haller 95.
69 Szalárdi 190.
70 Szalárdi 198.
71 Családi levelezés 343.
72 Torstenson azt kívánta az újabb szerződési föltételekben, hogy Rákóczy Zsigmond herceg parancsnoksága alatt székely had küldessék hozzá (Szilágyi: Okmánytár I. Rákóczy György svéd és francia összeköttetéseihez 1645. január 7., 363, 367 és 370.)
73 Szalárdi 246.; I. Rákóczy György adományairól Lásd Vass Miklós: A királyi könyvek székely okleveleiben és Udvarhely vármegye története 372.