Make your own free website on Tripod.com

XI. Székely-támadt, Székely-bánja


A rendi küzdelmek 1562-1575-ig.


A székelyek fölkelése és leveretése korszakot alkotó, végzetes és véres határvonal a székelység történetében.

Hirtelen támadt, mint a nyári zivatar, gyorsan le is zajlott, de nagy átalakítások okozója lőn.

Váratlanul jött, meglepte a külellenség által szorongatott fejedelmet, de néhány ügyes hadvezére (Radák László, Pekri Gábor), hamar elnyomta a rögtönzött és szervezetlen fölkelést, melyet kizárólag a székely köznép indított eltiprott szabadságuk visszavívására.

A felkelésnek nem politikai, hanem társadalmi okai voltak. Elsősorban «a sok nyomorúságok, képtelenségek és erőszakok, kiket a főnépek a községen míveltenek.» {1} Aztán a nemrég életbe léptetett rendszeres adófizetés, mely (a főemberek és lófők kivonván magukat és földönlakó zselléreiket) kizárólag a köznépet terhelte. Ezenkívül a törvénytelen zsarolások, melyekkel a székely hivatalokat magoknak kisajátított két első rendbeliek a köznépet kiszipolyozták. A főrendek még a lófőket is tizedfizetésre kényszerítették, minek alapján 1559-ben a fejedelem számára is tizedet követeltek. {2}

A felkelés leveretése után a fejedelem Segesvárra országgyűlést hirdetett, «hogy megértvén a támadásnak okait, közönséges békességnek csendességgel való megmaradására végeznének.» A főnépeket és lófőket fejenként, a közszékelyekből székenként 16-ot hívtak meg 1562. június 21.-ére. Ezen rendezték aztán «a székelyek állapotját», amely rendezés tulajdonképpen gyökeres átalakítás, alkotmányváltoztatás, alaptörvények eltörlése és új rendi felosztás volt.

Legelőbb is eltörlik a székely jószágok addigi immunitását, ti. azt a jogukat, hogy a székelyek jószágaikat még felségsértés esetén sem veszthették el.

Annak tulajdonították ugyanis a gyakori feltámadást, hogy a székelység régi szabadságokban bízták, hogy ők jószágukat, örökségüket el nem vesztették még akkor sem, ha a király és az ország ellen feltámadtak. Hogy ebben többé ne bízhassanak: ezentúl ők is «örök hitetlenséggel büntettessenek és mind fejeket, jószágokat és örökségeket elveszessék

Végezték továbbá, hogy a főnépek és lófők szabadon bírják jószágaikat, úgy, mint a nemesség a vármegyékben; igaz földönlakóikat is úgy bírják, mint a nemesség jobbágyaikat, de ezek adófizetésre köteleztetnek.

A főrendek és lófők nemessége tehát biztosíttatott, de «földönlakó» jobbágyaik addigi adómentessége eltöröltetett. Azzal, hogy «a rendek is úgy, mint a nemesség bírják az ő jobbágyaikat», eltörlék a földönlakók személyes szabadságát, azaz szabad költözködési joguk megszűntetett.

A főnépek és lófők a dézsmafizetés alól, miként a nemesek, fölmentettek s ezzel szemben megállapított hadfölkelési kötelezettségük: a lófőké egy-egy lóval, a főnépeké «ki három lóval, ki néggyel, ki öttel» stb.

A leggyökeresebb változást és átalakítást szenvedte a harmadik rend, amely elvesztette eddigi személyes szabadságát, és mintegy kincstári jobbágyokká degradáltattak, vagy legalább is rendelkezési állapotba helyeztettek. Az az általános kifejezés és meghatározás, hogy «a székely község a mi szabad birodalmunkban legyen», nem jelentett egyebet, mint hogy a fejedelem ezentúl szabadon kívánt rendelkezni velök. Szabad kezet biztosított magának velök szemben - mondanák manapság - fenntartván a további rendelkezés jogát. Végleg tényleg nem intézkedik felőlük, most inkább csak védelmükről gondoskodik a főnépek és lófők elnyomása s a tisztviselők zsarolásai ellen. További sorsukról később történnek intézkedések, nem egységesen, hanem részlegesen, időközönként és nem következetesen, hanem az idők, viszonyok és körülmények sugalmazása, néha a fejedelmek szeszélyei szerint.

Ez az oka, hogy a székelyek forrongása, elégedetlensége innen kezdve egy-két nemzedéken át állandóvá válik. A régi rend eltöröltetett, anélkül, hogy helyébe állandó, végleges rendezés lépett volna. A szabadság megszűnt, de a szabadosság fennmaradt s a harmadik rend helyét a bizonytalan rendetlenség foglalta el.

A sérelmek orvoslása végett a fejedelem és a segesvári országgyűlés meghagyta a főnépeknek, hogy a köznépet bántani ne merjék, semmi szolgálatra ne kényszerítsék; szabályozták a székekben a törvényszékek tartását; orvosolták a perek elnyújtásával űzött visszaéléseket, elhatározván, hogy a fellebbezés ezentúl a fejedelemhez történjék; szabályozták a dézsmaszedést. Végül, mivel «a közszékelyeknek feltámadások nagy romlást, sok vérontást, kárvallást, költséget, gondot és fáradtságot szerze» - kárpótlásul - a Székelyföldön lévő sót a kincstár számára foglalták le, ezentúl csupán a főnépek számára engedélyezvén házok szükségére való sót, miként a nemességek szokott volt adatni régi szokás szerént. {3}

A segesvári végzések legmélyebbre ható pontja az volt, mellyel a székely örökségek elvesztése mondatott ki, felségsértés esetére. Ez a törvény az, mely a «jus regium», a királyra visszaháramlási jog behozatalát mondotta ki a Székelyföldre. Hivatkozás történt ennél régebbi országgyűlési articulusra is, amely alatt az 1557. fejérvári országgyűlés ama végzése értendő, hogy hűtlenség esetén a székelyek is elvesztik fejüket, jószágukat és minden örökségüket, miként a nemesek. {4}

Ennek alkalmazására eddig nem igen volt szükség és nem ismerünk példát; de most bőven nyílt alkalom és jogcím. A lázadásban bűnösök birtokait lefoglalták, s kincstári birtokká tették, úgy, hogy a fejedelem a legnagyobb birtokossá vált a hat székelyszékben. Csak Aranyosszék volt kivétel, mert ennek lakosai nem csatlakoztak a felkeléshez, sőt annak leverésében segédkeztek, amiért régi jogaikban fejedelmi megerősítést nyertek. (1568. december 17.-én). {5}

A székelyek fékentartására két várat építettek közöttük, saját munkaerejük felhasználásával, egyiket Udvarhelyen a régi barátkolostor helyén, melyet Székelytámadt várának neveztek el; a másikat a háromszéki Várhelyen, melyet Székelybánja néven neveztek el. Ezekhez a várakhoz nemcsak konfiskált birtokokat, földeket, réteket, erdőket csatoltak, hanem főember- és lófő-örökségeket is elvettek hatalmasul. A vár építésére, szolgálatára aztán erőszakkal kényszerítették nemcsak a fejedelmi jobbágyokká lett közszékelyeket, hanem a szabadságban meghagyott főbb székelyek földönlakóit és szolgáit is.

A várakba tett tiszttartók, a várnagyok s a fejedelem székelyföldi kapitányai aztán tetszés szerint sanyargatták, húzták-vonták, dolgoztatták (köz- és magánmunkákra kényszerítvén) a székely köznépet s elnyomták a főnépek és lófők előbb maghagyott szabadságát; úgy, hogy a következő évek hosszú során keserves panaszok hangzanak a Székelyföld minden rendű és rangú lakosai részéről az új elnyomatás ellen.

«Az egész székelységbeli főnép» (tulajdonképp a hat székely-széki főemberek és lófők) 1566 folyamán keserves folyamodványokat intéznek a fejedelemhez «az újonnan reájok szállott terhek és nyomorúságok» orvoslása végett, «mely nyomorúságba a község gonosz támadása miatt jutottak, kibe nekik bűnük nincsen.» {6}

Főbb panaszaik, hogy a hadnagyság és bíróság jövedelmeitől a fejedelmi tiszttartók által megfosztattak; földönlakóikat a várak szolgálatára kényszerítették; makkos erdeikben legelő disznaikból tizedet vesznek, jóllehet «az dézsmások még malac korában megeszik a tizedet»; a földönlakóknak nem engednek részt házukhoz a falu szántóföldei és szénafűi között; dézsmával felette igen terhelik a községet, földönlakókat, szolgáikat, «két annyira, sőt többre is hágtatták, mint ennekelőtte volt.» «Kapitány uraink főuraink és lófő atyánkfiai örökségeit az várakhoz foglalták vala.» «Némelyek az lófőek közül, szegénységek miatt, az község közé rótattak volt» ... adót is fizetnek, a lófőségről is hadakoznak, és az vár szolgálatjára is erőltetik. Sokan a múlt kétesztendei hadakozásban nyomorodtak el s vesztették el lovaikat, nem méltányos azért, hogy a lófőségből kirekesztessenek, «még ha egy ideig gyalog kell is szolgániok.» {7}

A legfeltűnőbb jogsérelem az volt, hogy az udvarhelyi és várhegyi várhoz foglaltak sok főrend és lófő örökséget, szénafüvet (azaz rétet) és szántóföldet, melynek visszaadását ismételve kérik és sürgetik. {8} Kérésük veleje az volt, hogy a fejedelem úgy rendezze állapotukat, hogy a hadakozásra, házuk és életük fenntartására módjuk legyen.

A fejedelem elismerte a székely főnépek és lófők hű szolgálatait «az elmúlt két esztendőbeli hadban ... kit őfelsége személy szerint szemeivel látott» - és azt méltányolni is kívánta; de országgyűlésen.

Az 1566.-i tordai országgyűlés aztán pártját fogta azoknak a székelyeknek, kik nemhogy a fejedelem ellen támadtak volna, de hűséggel szolgáltak és ajánlotta őket a fejedelemnek, hogy «válasszon ki azok közül, az kik vétettenek, ne nyomorogjanak azokkal egyaránt való gyalázatban az Felséged jámbor hívei.» {9}

A kiválasztás megtörtént: összeírták azokat, kik legutóbb híven szolgáltak és azelőtt is jámborul viselték magukat. János Zsigmond 1566-67-ben ezek közül a főbbeknek nagymérvű birtokadományokat, illetőleg a székely község közül meghatározott számú (1-4-10-20-40-57 ház jobbágyot adományozott a székely székekben, kiket a főkapitánynak a szék királybíráival együtt kellett kiszakítani a székely község közül. {10} Azonkívül ugyancsak az 1566.-i tordai országgyűlés határozatából a hat székben lakó főnépeknek és lófejeknek házok szükségére ingyen sót rendeltek évenként kiadatni a székely sókamrából. {11} Egész falvakat is kaptak némelyek; a főemberek, lófők és az ország szükségére kiválogatott pixidarius (puskás) gyalogok örökségei kivételével. {12}

Marosszékben 143, Gyergyóban és Csíkban 215, Udvarhelyen 256, Sepsiszékben 182, Kézdiben mintegy 90-100, Orbaiszékben mintegy 85, összesen közel ezer ház jobbágyot adományoz a fejedelem, két adománylevéllel (1567. március 5. és 1568. február 13.). A legtöbben 5-10-15 jobbágyot kapnak; de Lázár István Szárhegyen 57-et, Lázár Farkas és Balázs Jenőfalván 37, Andrássy Márton és Péter Csíkszentkirályon 42, Kornis Mihály Szentpálon és Recsenyében 22, Petki László és Mihály Musnában 44, Geréb Benedek Fiátfalván 27, Nyujtódi György Czibrefalván 15 ház jobbágyot kapott. Béldi Kelecnen Uzonban 20, Daczó Pál Szentgyörgyön 40, Daczó Gergely ugyanott 17, Kálnoki Bálint és Tamás Kerespatakon 12, Miklósváron 3, Mikó Ferenc Oltszemen 4, Málnáson 13 ház jobbágyot nyert. Az Aporok Felső- és Alsó-Torján 10-10 ház jobbágyot, Terek Mátyás két fiai Markosfalván, a Mihálcz, Mikes, Basa, Szörcsei, Donát, Imecs család tagjai kevesebbet kaptak. {13}

Többen 1569-ben egész székely falvakra kapnak adományleveleket, a benne lévő főnépek, lófejek és darabontok kivételével. {14} Ezek között van Giczy János, a későbbi kormányzó, aki Miksa magyar király uralma alól jött át Erdélybe, s aki 1569. július 15.-én a marosszéki, csókfalvi és bedei királyi részjószágot kapja birtokául. {15}

Mindezek a birtokok a most már hozzájuk fűződő királyi joggal adományoztatván, elvesztették régi székely birtokjogi jellegüket. Ezek az új adományok sok helyen új zavarok kútfőivé váltak.

Az új adományosok között voltak olyanok, «kik az nékik adott jószág határán ... kívül való lófejeknek, szolgáknak vagy községnek örökségét is magoknak akarták foglalni ... és a lófejek közül sokakat szép szóval is hozzájuk hajtottak.» {16} Voltak olyan új adományosok is, «kik még az (1562.) támadás előtt hatalommal jószágot foglaltak el magoknak, avagy zálogul bírtak jószágot» és azután a fejedelemtől «jus regiumot» kértek ezekbe «és az jus regiummal magoknak akarnák tulajdonítani.» A nyilas-föld felosztása felől is nagy egyenetlenség támadt közöttük. Így a főnép és a lófő a községgel nagy egyenetlenségbe és viszályba keveredett.

Midőn ezeket a székely főemberek a meggyesi országgyűlésen (1569. február 2.) a fejedelemhez intézett folyamodásukban fölpanaszolják, ismételten hangoztatják hűségüket, és hogy «a kösségnek gonosz támadásokért» estek a fejedelem «nehésségébe.» Felpanaszolják, hogy a jus regiummal adott donatio mily zavarokat idéz elő köztük, mert most már a fejedelem tábláján az ősbirtokosoktól is fejedelmi leveleket kívánnak, pedig az ő eleik s ők nem fejedelmi donátioval bírták örökségüket. Kérik, hogy «a fejedelem tartsa meg őket örökségeikben és írassa be azt az ország articulusába.»

Felpanaszolják azt is, hogy a hat-széki és udvarhelyi főkapitány a Maroson és két Küküllőn kincstári malmokat építtetett, és oda kényszerítik menni őrleni a fejedelmi jobbágyokat messze földről is, ami miatt az ő malmaik elpusztulnak. Kérik, engedné meg a fejedelem az szegénységet szabadon őrleni, az hol kik közelebb malmot találnak.»

Sérelmes az is, hogy a fejedelem tábláján az ítélőmester és assesorok velök szemben «az nemes uraim törvényével akarnák éltetni» a székelyeket, pedig «még a Decretomban is (ti. Verbőczy Hármaskönyvében) külön-jegyzett törvény találtatik» a székelyek jogáról. Kérik azért a fejedelmet, hogy az ő régi törvényeik szerint ítéljenek az ő dolgaikban. {17}

János Zsigmond meghallgatta a székelyek kérését és az 1569. június 24.-én tartott tordai országgyűlésen határozatilag kimondotta, hogy «az székely uraimnak, főnépeknek és lófejeknek minden örökségét, a lófőségeket és földönlakójokat, kiket igazán a törvény szerént bírtanak az támadásnak előtte, kegyelmesen örökké bírni megengedte.» {18}

Ez, ha nem is szüntette meg a részleges sérelmeket, az ős-székely birtokok tulajdonjogát legalább biztosította. A székelység jogviszonyaiban beállott zavarok rendezését azonban (hol a székelyek törvénye, hol a nemesek törvénye szerint való ítélkezés visszaélését birtokperekben) a későbbi országgyűlésen ígérte eligazítani. {19}

Ha már a nemességökben meghagyott székelyek is méltán panaszokra fakadtak: mennyivel több oka volt keseregnie a közszékelységnek a régi szabadság elvesztése felett. Ezek mindannyian jogtalanokká váltak: vagy a fejedelem jobbágyai maradtak s a várbirtokokhoz osztattak, vagy eladományoztattak földesúri jobbágyokul, vagy legjobb esetben kiválogattattak a fejedelem hadában szolgáló gyalogkatonákul, kiket puskás jobbágyoknak (pixidarius, pedites pixidarii vagy darabontoknak, később egyenruhájok színéről vörös és kék darabontoknak neveztek. Ez utóbbiak, mint a régi székely gyalogság utódai, még a legkedvezőbb helyzetbe jutottak a közszékelyek közül.

János Zsigmond uralkodásának utóbbi éveiben (1569-71.) a donationalis és nemes leveleken kívül szokásba jött új adománylevelek (nova donatiok), továbbá lófőség osztogató primipilaris és főnépiséget biztosító vagy adományozó primori oklevelek adományozása, birtokkal vagy anélkül. {20}

Mindezek nem voltak alkalmasak a végleges rendezésre. Maga János Zsigmond tesz vallomást az elharapózott rendezetlenségről, midőn (1569. július 14.) elrendeli a székely hatóságoknak, hogy a székelyek birtokpereiben addig ne ítélkezzenek, míg a következő országgyűlés nem intézkedik. Jellemző vallomása így szól: «Noha mi a segesvári gyűlésben (1562.) és azután, mikor Székelytámadt várunkban volnánk, egy néhány rendbéli köztetek való dolgokban bizonyos és jó módot rendeltünk és megtartani hattunk volna, de azt a rendelést nagysokan megháborították és az ellen pört, háborút, visszavonást támasztottak; a főnép és a lófő a kösségünkkel, viszontag a kösség a főnéppel és lófővel nagy egyenetlenségben volnának ... melyeket mi eligazítani a jövendő országunk gyűlésére halasztottuk ... parancsoljuk azért, legyetek csendességben a gyűlésig, várjátok akkor minden dolgokban az mi rendelésünket.»

De ez a rendezés nem történt meg. Arra a fejedelemnek - nemsokára (1571. március 14.-én) bekövetkezett halála miatt - ideje már nem volt.

János Zsigmond így a székely kérdést megoldatlanul, nehéz örökségül hagyta hátra.

*

János Zsigmond halála után az új fejedelem megválasztása végett 1571. május 17.-re hirdetett részleges országgyűlésre a székelyek tömegesen és fegyveresen jelentek meg a tövisi táborban. A «rész szerént való gyűlés» hirdetése nekik «semmiképpen nem tetszett» a főnépek és lófők «fejenként mint közönséges gyűlésbe mentek s a kösség az ő rajtok való nyomorúságokbeli könyörgésért válaszottak volt falunként 3-3 atyjokfiait.»

Midőn a rendek Gyulafehérvárt az új fejedelem megválasztása felől tanácskoztak, híre terjedt, hogy a székelyek a tövisi táborból tömegesen megindultak Gyulafehérvár felé. A fenyegető veszedelmet Báthory István hárította el, kinek közbenjárására a székelyek visszatértek s 1571. május 27.-én írásban terjesztették elő sérelmeiket «az ő nyomorúságukból való megszabadulásokért.»

«A főnépek és lófejek könyergések» felpanaszolja «nagy elszenvedhetetlen nyomorúságaikat», melyeket a megholt fejedelem idejében elszenvedtek, ki miatt úgy elfogyatkoztak, hogy - úgymond - «vagyunk csak pusztán mi magunk.» «Az szegény kösségen penig voltanak oly Isten ellen való birodalmok, ínségek, nyúzások, fosztások, hogy az egyiptusbelieknek nyomorúságok, ínségek kívül még írásban is nem találtatik ilyen ínség, nyomorúság, nyúzás, fosztás, mint ezeken volt az istentelen tiszttartók miatt.»

«A két első rend főbb panaszai»: hogy a köztük épített házakból (ti. várakból) nemes házaikat, földjeiket, jobbágyaikat erőhatalommal háborgatták, prédálták, lovaikat elvitték, földönlakóikat elfoglalták s a két várhoz, sóaknához, vashámorhoz csatolták; úgy örökös szántóföldeik, rétjeik, nyilasaik, kertjeik területéből is «számtalan sokakat foglaltatnak az két házhoz és az sóaknához, hámorhoz» ... «Hol a tiszttartók akartak, elmetsztek minden falu határán nagy szél-földet ... melyet jobbnak ismertek ... mely földek között főembereknek és lófejeknek is részföldei voltak, kiket mind az kösségével együtt elfoglaltanak és király számára szántattak.» Nagy sokakat foglaltanak el szénaréteket, erdőket, makkos erdőket, számtalan nagy havasokat. A halas folyóvizeket használni, vadbőröket, vadat, madarat venni megtiltották. «Ha mely lófő atyánkfia valami vadat, avagy madarat fogott: az ő nemes szabadsága ellen nem volt szabad másuvá adni, hanem oda az várakhoz kellett adni és az mint akarták, csak úgy adták meg az árát ... Ha pedig valamely lófő másuvá adta és megtudhatták, azokat erősen megbüntették fogsággal és bírságlással: házára mentenek, nyakon kötötték, úgy vitték az várhoz és istrángot hoztanak elé, kivel felakasszák, felakasztásra harangoztattak, akasztani indultak vele, közben atyafiai sok könyörgéssel szabadították meg, hogy két annyit veszen és ad érette; így térítették meg az akasztásra való vitelből. Egy karulért penig, kit lófő hozott volt erdőről, három tehenet vittek el» stb., stb.

Legfőbb panasza azonban az volt a két nemesi rendnek, hogy a megholt fejedelem «sok idegen népet szállíta» közéjük, «Marosszéket teljesen azoknak osztá» és ezek miatt az ott lakó régi főnépek, «kiknek mind ősök és atyjok az ott való községnek segítségekkel és szolgálatjokkal éltek» ezeknek eladományozása miatt elszegényedtek, nyomorognak. A lófők is «igen megbántattak, és porrá lenni láttatnak, mert jus regiumnak donatiojával mind házokat, örökségeket, földeken lakójokat és mindeneket az ítélőmesterek, director és assessorok elítélik.» {21}

Szinte baljóslatú hangon kérik, hogy ejtsék módját a rendek, hogy «efféle közinkbe szállott uraink jönnének ki közülünk, mert félünk, hogy az ő miközöttünk lakások oly veszedelmes nyomorúságot hoz, kit örömest eltávoztatnánk

Felpanaszolják a régi székely törvények mellőzését s kérik, hogy nekik azok szerint ítéljenek. A hadakozásban elszegényedés miatt a község közé számlált és adófizetésre s egyéb teherviselésre vetett lófők régi állapotba visszaállítását is kívánják.

Még keservesebb «az nyomorult székely kösség» panaszlajstroma, kiket az ország «az ő régi törvényekből és szabadságokból az fejedelemnek birodalma alá más állapotba rendelte volt, kiben azüdőtől fogva nyomorogtanak.» Főbb sérelmeik: a vár szolgálatára való hajtás, sanyargatás, verés, fogság; Székelyföldön kívül való szolgáltatás, törvénytelen bírságolások; elszámlálhatatlan nyomorgatások, fogságok, kalodázások, tömlöcözések, kínzások, melyek miatt némelyek meg is haltak. Szántóföldeik, szénafűveik javát elvették s a várakhoz, csíki vashámorhoz foglalták. Ingyen szántás, vetés, aratás, behordás, kert- és házépítés a tiszttartók számára. A sok bírságolás és sok húzás-vonás miatt annyira elszegényedtek, hogy «némelyek gyermeket is vetettek zálogba.».. Amely falukból 32-40 eke ment ki szántani, most 8-10 is alig megyen ki. A sok szolgáltatás: vadászás, halászás, madarászás (karulyoknak, ölyveknek, sólymoknak keresések), rajtok való élésszedések; tyúk, lúd, bárány, túró, vaj, tikmony (tojás), alma, körtvély, hagyma, káposzta, szilva, dió, mogyoró, komló szedések; kendernek, lennek, gyapjúnak feleségekre való osztások, párnába való tollak szedése stb., napirenden volt köztük. Disznótartásukat is megnehezítették, mert bár az dézsmások megveszik a tizedet, de a makkos erdőkből kitiltották, csak a király és nemesek disznait engedték a makkra ... A dézsmások szokatlan nagy dézsmákat szednek; a Moldvába jövő-menőket Berecken megvámolják.

Könyörögnek, hogy a rendek az újonnan választandó fejedelemmel ennyi sok nyomorúságukból szabadítsa meg őket és engedje az előbbeni állapotban való lételüket. Kérésüket azzal a hűségfogadalommal végzik, hogy ígérik és kötik magokat fejenként, hogy többé soha semmi indulatot és támadást nem tesznek, hanem a közöttük való főuraikra és lófőikre hallgatnak. Végül a régi szabadság fejében ígérik, hogy évenként készek lesznek egy-egy forintot fizetni adóba, csak «a mostani Isten ellen való rovás helyett rovassanak jámbor istenes emberek által újabban meg.» {22}

Új fejedelemmé Báthory István megválasztatván, az országgyűlés jóakarattal tárgyalta a székelyek kérését. Némely sérelmeiket orvosolta s a zsarolásoknak és visszaéléseknek határt szabott. A ló, mindenféle barmok és bőrök eladását felszabadította, a havasokon való legeltetést megengedte, a törvénytelen szolgáltatásokat, bírságolást eltiltotta. De az eladományozott székely jószágokat az új tulajdonosoknál hagyta. A többi sérelmek orvoslását a jövő gyűlésre halasztotta, miután azokat az adóösszeírók megvizsgálják. {23}

Báthory István ezeknek (1571. június 10.-én) részletes utasításokat adott a székelyek panaszai megvizsgálására és részben orvoslására. A főemberek és lófők fizetett szolgáit ne írják adó alá, de azokat, kik «szabadosul, vagy oltalomért, vagy egyébért, nem fizetésért szolgálnak», rovás alá vegyék. Vizsgálják meg, «minémő földfoglalások estek» a várakhoz és lássák meg, hogy ellehetnének-e a várak anélkül. Egyéb törvénytelenségekről is tegyenek jelentést. A főnépeket intsék, hogy a szegény község közt méltatlan dolgot és szokatlan szolgáltatást ne cselekedjenek. Az új adományokat vizsgálják meg, hogy mennyi földüket foglalta el az új adományos és «mint tartja a szegény népet.» {24}

A székelyek nem voltak megelégedve az országgyűlés félrendszabályával és elégedetlenségüket nem titkolva, a várakhoz a szolgálatot megtagadták, az új adományosokat fenyegették s Udvarhelyszék némely falvaiban a kincstári földeken a termést «mind főnép, lófő, mint község barmával etette», legeltette. {25}

Báthory szép szerivel igyekezett a rendet helyreállítani és a székelyekkel a közmunkák felől megegyezni. Ami részben sikerült is neki.

Megbízta losonci Bánffy Pált, hogy az ő nevében alkudjon meg a székelyekkel. Bánffy Csík, Gyergyó és Kászonszék közszékelyeit 1571. július 25.-ére Udvarhelyre hívta össze, hol minden faluból megjelent a bíró harmadmagával, esküdtekkel. Ott a fejedelem biztosa előadta az engedményeket és kívánalmakat. A csíkiak annak fejében, hogy a fejedelem «terhüknek nagyobb részét róluk elvötte», szabad akaratjukból elvállalták és kötelezték magukat, hogy évenként három hétig szolgálnak a csíki vashámorhoz, és egy hétig mezei munkát végeznek a fejedelem «minden majorságának betakarítására.» {26} Az udvarhelyiek két nap múlva - falunként a bíró és két esküdt összehívatván - a nyert engedmények fejében szintén arra vállalkoztak, hogy fejenként három hétig szolgálnak az udvarhelyi várnak, és őszi vetést vetnek négyszáz köblöt, tavaszi vetést szintén négyszázat, az irtoványokat megkaszálják és betakarítják, azonkívül 200 szekér szénát szereznek a várnak, és ezer szekér fát hordanak be. {27}

Hogy ez a látszólag «szabad akaratok szerinti» vállalkozás, melyet a székelyek elöljárói az udvarhelyi vár tövében fogadtak, mennyire nem volt őszinte s nem fejezte ki a nép hangulatát, mutatja az, hogy a székelyek tovább is elégedetlenkedtek, s régi szabadságuk visszaállítását követelték. {28} 1571. szeptember végén a lázongás nyíltan kitört. Csíkban a nép vezéreket választott és fegyvert fogott. Báthory előbb szép szerével igyekezett őket lecsendesíteni, majd hadakat vont össze ellenük Görgény és Udvarhely várához s magához hívatta a főembereket, hogy a fölkelőket lecsillapítsák. Ezek, hogy a közszékelyekkel való egyetértés gyanúját kikerüljék, {29} magok is segédkeztek a felkelés elnyomásában és a lófőket összegyűjtvén, Becz Pál vezérlete alatt október 3.-án éjjel meglepték a felkelők táborát és szétverték őket. {30}

A nemsokára (november 19.) Kolozsvárt összejött országgyűlés már megbüntetni rendeli a felkelés szervezőit, a foglyokat és bujdosókat. A többi résztvevők úgy kapnak kegyelmet, ha Gergely napjától Szent Mártonig a váradi vár építésén dolgoznak, máskülönben szintén megbüntettetnek. Jövőre pedig elhatározták (ismételve a régi törvényt), hogy akik ezután «afféle támadást tennének - azok mind fejenként jószágokat elveszessék és örök hitlenségben maradjanak» és annak büntetésével (ti. halállal) lakoljanak. {31}

Arról, hogy a székelység régi kiváltságait, mint ők kívánták, visszaállítsák, a felkelés után szó sem lehetett. A fejedelem azonban ígéretet tett, hogy a főnépek és lófők hűséges szolgálatait érdemök szerint jutalmazni fogja.

Foglalkoztak a jus regium által okozott sérelemmel is, amit a megholt fejedelem hozott be közéjük az adományozásokkal. Végezték, hogy «ha megbizonyíttatik, hogy azelőtt soha jus regium ő köztük nem volt volna és az, ki 32 esztendűtől fogva békességes uraságában volt volna jószágának, benne maradjon a jus regium ellen. De viszont, ha az jus regium benne találtatik törvény szerint, tehát megcsendesüljenek az székely uraink.» {32}

Báthory István a székelyeket nem bírván kielégíteni, a nyugtalanság tovább is lappangott s midőn vetélytársa Békés Gáspár a fejedelem ellen fegyvert fogott, nem hiába számított az elégedetlen székelyek támogatására. Csíkból mintegy 2000 székely csatlakozott hozzá, a nem rég nagy adományokat nyert Andrássy Péter vezetése alatt. Ezek felgyújtván a csíki vashámort s útközben az udvarhelyszéki sóaknát s egyesülvén a marosszéki főemberek, lófők és község közül hozzájuk csatlakozókkal, résztvettek a kerellőszentpáli csatában (1575. július 9.), mely Békésre nézve vereséggel végződött.

A győztes Báthory szigorúan büntette a kezébe jutott lázadó székelyeket. A főurakat törvény elé állíttatta, s a hűtlenség bűnében marasztaltatta el. A lázadást szító székelyekből Kolozsvárt 34-nek orrát, fülét vágatta le, azt mondván, hogy tanulják meg az utódok, hogy, akik szabadságot akarnak szerezni, azoknak azt nem a fejedelmi méltóság ellen lázadással, de a hazának tett nemes szolgálatokkal kell kiérdemelniök.

A székelyek, mintha megfogadták volna az intelmet, néhány év múlva tömegesen szolgáltak a fejedelemnek, mint már lengyel királynak, az oroszok ellen viselt hadjárataiban, Békés Gáspárral együtt és ott sok szép harci dicsőségben és a fejedelem számos kitüntetésében és birtok-adományokkal való jutalmazásban volt részük.


1 A segesvári országgyűlés megállapítása 1562. június (Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 202.).

2 Székely Oklevéltár II. 153. latinul. «Miérthogy törvényben bizonyíttatott meg, hogy a főszékelyek a lófejektől ... dézsmát szedtek: végeztetett az, hogy őfelségöknek is dézsmával tartozzanak.» (Mikó: Erdélyi történelmi adatok, III. 268.).

3 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 202. és Székely Oklevéltár II. 161.

4 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 75.

5 Székely Oklevéltár II. 232.

6 Székely Oklevéltár II. 183., 191.

7 Székely Oklevéltár II. 182-186. és 186-189.

8 Székely Oklevéltár II. 193.

9 Székely Oklevéltár II. 206.

10 Székely Oklevéltár II. 208-213.

11 Székely Oklevéltár II. 225.

12 Székely Oklevéltár II. 245.

13 Székely Oklevéltár II. 208.

14 Székely Oklevéltár II. 245, 248, 253, 257, 263, 265.

15 Székely Oklevéltár II. 251.

16 Székely Oklevéltár II. 250.

17 Székely Oklevéltár II. 237.

18 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 364.

19 Székely Oklevéltár II. 249.

20 Székely Oklevéltár II. 265. és 306. - Endes Miklós: Donatio a Székelyföldön. (Sándor Imre: Genealogiai Füzetek, Kolozsvár 1903. I. évf. 3-12. sz.)

21 Székely Oklevéltár II. 326.

22 Székely Oklevéltár II. 321- 331.

23 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 475.

24 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 335.

25 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 337.

26 Székely Oklevéltár III. 339.

27 Székely Oklevéltár III. 340.

28 Báthory István 1571. szeptember 18.-án azt írta a császár-királynak, hogy ami a székelyek állapotát illeti, ő mindent elkövet lecsendesítésükre, de ők arra törekednek, hogy elvesztett szabadságukat, ha másként nem lehet, fegyverrel is visszaszerezzék. (Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 410.)

29 Amivel Forgách Ferenc történetében is gyanúsítja őket, 478.

30 Bethlen Farkas: Historia II. 247., Kozmási Becz Pál 1566. Csekefalván 34 ház jobbágyot kapott donatioban (Székely Oklevéltár II. 209.).

3l Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 504.

32 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 503.