Make your own free website on Tripod.com


VIII. A székelyek története a középkorban



A székelyek politikai köztörténete legnagyobb részben összevág Magyarország történetével, s így a külön székely történelemnek csak ott van jogosultsága, ahol a székelyek külön szerepeltek.

Az erdélyi székelyek történetéről írott feljegyzések csak a XIII. század elejével kezdődnek s oklevélben először 1210.-ben és 1213-ban említtetnek. Ispánjukról 1235-ben van említés legelőbb. De hogy a XIII. században a Székelyföld már eléggé népes volt, bizonyítja az, hogy új telepítésre is rajt bocsáthatott a legkeletibb székből Erdély nyugati részére. V. István király ugyanis (1270-72.) Kézdiszékből kitelepített székelyeknek adományozta a Torda-várhoz tartozott Aranyos-földét, az Aranyos és Maros folyó között, hűséges szolgálataik jutalmáért. Ebből alakult Aranyosszék.

Az Aranyosszéket megszálló székelyek jelentékeny haderőt alkottak s a következő évtizedek harcaiban a kunok és tatárok ellen kiváló szolgálatokat tettek a hazának. Így midőn a Magyarországba letelepített kunok fellázadtak, IV. László király a székelyek segítségével verte le őket a Hódtavánál (1282.). Majd midőn a nogáji tatárok 1285. tavaszán az erdélyi havasokon áttörve, dúlták és rabolták az országot, az aranyosi székelyek Torockó vára alatt a tatárokat megverték és ezernél több foglyot szabadítottak ki. Ezért kapták Torockó várát menedékhelyül. {1} A XIII. század végén már 29 falujuk van.

A XIV. század elejéről származó (1332-37) pápai tizedlajstromokban három székely (a marosi, erdőháti és csíki) esperesség területén 150 egyházközség neve fordul elő. {2} Tekintélyes szám ebben a korban, mely jókora haderőt volt képes kiállítani a keleti határszélek védelmére.

Nagy Lajos uralkodása elején a régebbi Kunországban, Moldvában s a Fekete-tenger vidékén megtelepedett nogáji tatárok gyakran háborgatták Erdély határait, főként a Székelyföldet s beütéseikkel nekik nagy károkat okoztak. Ezeknek megtorlására Lajos király 1345-ben hadfelkelést rendelt el, meghagyván Laczkfi András székely ispánnak, hogy hadat vezessen ellenök. A hadértő jeles vitéz zászló alá keltvén székelyeit, erős sereggel rontott a tatár földre és ott «Isten segítségével sok tatárt kardélre hánytak.» A tatárok nagy sereggel állottak ellent, élükön Athlamos nagyvezérrel, aki méltóságra nézve a khán után következett, akinek sógora volt. A heves viaskodás három napig tartott egy huzamban s a székelyek fényes győzelmével végződött. Magát a fővezért is elfogták és lefejezték, dacára annak, hogy teméntelen sok pénzt ígértek érette váltságdíjul, de az ajánlatot visszautasították. Győzelmi jelvényül sok zászlót, foglyot és különösen sok zsákmányt, aranyban és ezüstben, gyöngyös ékszerekben, drága ruhákban, hoztak haza magukkal. {3}

A fényes győzelemnek nagy volt az erkölcsi hatása és híre. A vallásos hit a székelyek fővédője, szent László segítségének tulajdonította a győzelmet s erről szép legenda keletkezett. Az egykorú minorita így jegyezte fel:

Azt beszélték Váradon, hogy míg a tatárokkal a csata tartott, a váradi templomban sehol sem lelték Szent László király fejét s midőn napok múltán megkerült, annyira verejtékezett, mintha nagy munkából fölhevülve érkezett volna valahonnan. A csodát egy öreg tatárfogoly elbeszélése magyarázta meg, azt állítván, hogy nem a székely és magyar verte meg őket, hanem az a Szent László, akit segítségül hívtak. Társai is azt mondották, hogy mikor a székelyek támadtak, hatalmas termetű vitéz ment élükön, nagy lovon ült, fején arany-korona volt, kezében csatabárd s az ő rettenetes suhintásaival és súlyos csapásaival ez rontott meg minket mindnyájunkat. Feje fölött pedig felséges szép úrasszony alakja lebegett, csodálatos fényességet árasztva, fején tündöklő arany koronával. Ebből is kiviláglik - tette hozzá az egyházi író, - hogy a Jézus Krisztus hitéért küzdő székelyeket maga a boldogságos Szűz Mária és Szent László király segítette meg a pogányok ellen. {4}

A székelyeket annyira fellelkesítette a tatárok felett 1345-ben aratott győzelem és a nyert zsákmány, hogy a következő 1346. évben minden felsőbb rendelet nélkül, «csak úgy önszántokból» nagy számmal rácsaptak a tatárok országára s ott csatát víva, győzelmet arattak, és sok tatárt öldöstek le. Nagy volt a zsákmány is, drága fegyverekben, barmokban, drágakövekben és gyöngyös ékszerekben.

A székelyek ezeket a beütéseket tovább is ismételvén, a megriadt tatárok végre jónak látták a Székelyföld közeléből távolabb a Fekete-tenger mellé s a Krím-félszigetre, ott lakó fajrokonaik közé húzódni vissza. {5}

A tatárok kivonulása után az addig leginkább kunok és rutének által lakott Moldvába a XIII. század végén Máramarosba telepített oláhok vajdája Bogdán vezette ki népét és telepítette le ott (1359 előtt). Lajos király azonban fennhatósága jogát felettök továbbra is fenntartotta és a moldvai vajdák hűséget esküdtek, adót fizettek és hűbériséget vállaltak a magyar királynak. {6}

A magyar királyság fennhatóságát az újonnan alakult moldvai vajdaság felett a közeli székelyek hadereje biztosította. Az ő papjaik voltak a hittérítők az újonnan visszaállított milkovi püspökségben, melynek hívei közé a Szereth-melléki őslakó csángó magyarok, a bennmaradt kun töredékek s a katolikus vallásra áttért szláv és oláh új telepesek tartoztak.

Ugyanez a fennhatóságot biztosító és civilizáló szerepük és hivatásuk volt Havasalföld felé, az oláh vajdaság irányában is, ahol Nagy Lajos uralkodása alatt (1340-80) több ízben harcolnak, s hűségre hajtják a magyar király hűbéres vajdáit. Így többek közt az 1330-ban fellázadt Bazarád utóda Bazarád Sándor (1342.) meghódolt. Lajk 1369-ban Isten és a magyar király kegyelméből havaseli vajdának és szörényi bánnak címezte magát s Demeter erdélyi püspöknek engedélyt adott országában katolikus templomokat szentelni, és püspöki teendőket végezni. Az oláhok abban az időben tömegesen kezdettek katolizálni s 1372-ben Lajk vajda Lajos király azon óhajtását, hogy a schismától (óhittől) eltérjen, színleg legalább teljesítette.

Nagy Lajos a székelyek haderejét igénybe vette egyéb háborúiban is, úgy nápolyi hadjáratában (1347-50), mint később a litvánok és tatárok ellen, majd a szerb-bolgár háborúkban. Személyesen is járt a Székelyföldön; Görgény várából a székelyek ispánja székhelyéről írt 1366-ban levelet a velencei dogénak. {7}

A székelyek hűségében nem csalódott a nagy király s az ország, melynek harci dicsőségéből e daliás korszakban a székelyek bőven kivették a részüket.

Zsigmond király uralkodása (1387-1437) idején is bő alkalmuk volt főhívatásuk, az ország keleti határainak védelmére.

A két oláh vajda hűségének ingadozása, a lengyel királyság versenye a Moldva feletti hűbéruraságra s a törökök hódító fellépése az Al-Dunánál mindegyre újabb harcoknak lett kútforrása a délkeleti határszéleken.

Így 1394. őszén Zsigmond király indíttatva érezte magát hadat vezetni István moldvai vajda ellen, aki a lengyel fennhatósághoz pártolt, s országát Erdély felől elzárta és megerősítette. A király a székelyek ispánját, Kanizsai Istvánt, előre küldötte bandériumával s a székely fölkelő hadakkal, hogy utat nyissanak a hegyi torlaszokon át. A székelyek behatoltak Moldvába, ütközeteket vívtak István vajda oláhjaival, biztosították a király bevonulását, úgy, hogy Zsigmond király (1395. január) akadály nélkül juthatott el a vajda székvárosáig, Szucsaváig, s ott tábort ütött. István vajda főembereivel megalázkodva ment a király elé, kegyelmet kért, hűséget esküdött s elismerve a magyar korona fennhatóságát, adófizetésre kötelezte magát. {8}

Zsigmond király a Székelyföldön át Brassó felé ment haza. Brassóban megjelent előtte Mircse, az elűzött havaseli vajda s hűséget esküdve, segítséget kért. A magyar és székely seregek kevés pihenés után megindultak Havasalföldébe, hogy Mircsét visszahelyezzék fejedelmi székébe. A király tavasszal Budáról maga is oda sietett. Kíséretében volt a székelyek ispánja, Kanizsai István, aki Kis-Nikápoly ostrománál a törököktől sebet kapott székelyei élén. A vár bevétele után azonban Mircse hűtlenné vált és hogy a töröknek kedveskedjék, a hazatérő magyar sereget a hegyi utakon (a Törcsvári-szorosban) orozva megtámadta, miként 1330-ban Bazarád vajda Károly királyt.

1396-ban a nagy-nikápolyi csatában ott voltak ismét a székely hadak s együtt harcoltak az európai segédhadakkal a török ellen. A székelyek ispánja Kanizsai István a nikápolyi vesztett csata után az Al-Dunán Konstantinápoly felé menekülő s onnan Dalmácián s Horvátországon át visszatérő királlyal együtt járt és tért vissza másfél év múlva. {9}

A törökök hódító fellépése az Al-Dunánál s Erdély határszélein a székelyeket mindinkább a védelmi vonal előterébe állította. Amint az előbbi századokban ők voltak a határvédők és hullámtörő gát a besenyők, kunok, majd a tatárok beütései ellen, most az újabban megalakult két oláh vajdaság s az ezekre is rázúduló török hódítás útjába kerültek.

A XV. század előhaladtával a török kérdés mindinkább előtérbe nyomult. Az al-dunai oláh vajdaság nem bírt ellentállani a nyomásnak s a vajdák nagyobbrészt behódoltak a szultánoknak; aki nem hódolt, azt elűzték s a magyar királyok fennhatósága felettük mindinkább kétségessé vált.

Zsigmond király azonban nem adta fel a versenyt s védte a keresztyénség ügyéhez hű vajdákat, az elpártolókat pedig üldözte s az árulókat megbüntetni igyekezett. A lucki keleti kongresszuson azt indítványozta (1429.), hogy az oláhok ellen büntető-expedíciót indítsanak, mert mindegyre elárulják a keresztyénség ügyét és «mindig két nyergen ülnek» (perfidek). {10}

A hadi mozgalmak arra sarkalták Zsigmond királyt, hogy az ország eddigi hadszervezetét átalakítsa, s a honvédelmet reformálja. Kihatott ez a székelyek hadkötelezettsége megállapítására is.

Időközben 1437-ben véres pórlázadás tört ki Erdélyben, melyet az erdélyi vajda s a székely ispánok (Tamási Henrik és Kusali Jakch Mihály) a nemesség és a székelyek csapataival sem tudtak leverni, hanem kiegyezéssel próbálták lecsendesíteni. Ennek következménye volt az erdélyi három nemzet: a magyarok, székelyek és szászok szövetkezése (első uniója) 1437. szeptember 16.-án Kápolnán egymás kölcsönös segítése végett. {11} Ez az unió először egyesítette egy politikai nemzetté Erdély három nemzetét az ország közös védelmére. Ez volt alapja Erdély alkotmányának, melyet újabb nemzeti egyezségek tovább fejlesztettek. A belső és külső veszedelmek, a közös védelem érdeke tömörítették szövetségbe a politikai nemzetek tagjait; mert míg egyrészt az elégedetlen néposztályok sorsuk javítása érdekében mozgalmakat indítottak, másrészt a török veszély állandó rettegésben tartotta a keleti határszél lakosait.

*

Hunyadi János erdélyi vajda és székelyek ispánja harcaiban a székelyek jelentékeny szerepet játszottak. Ez az 1442-ben vívott szentimrei csatánál kimutatható. Ott az első csapatot a székelyek alkották.

Hunyadi a székelyeket, kiknek vitézségétől függött nagy részben a fényes győzelem, kitüntetni akarván, a csíksomlyai ferencrendi zárdának 32 családfőt adományozott, azon föltétel alatt, hogy katonáskodási és minden egyéb országos teher alól mentesek legyenek, s a zárdának szolgáljanak. E 32 családnak, kiket confratereknek neveztek, a zárdához való viszonya négy századon át, 1848-ig tartott. {12}

Hunyadi János kormányzósága maradandóbb emléket is hagyott maga után: a székely örökösödésről szóló törvényes intézkedést, mely legrégibb írásban fennmaradt constitutioja a székelyeknek. {13} Ez a székely birtokokban való örökösödést úgy szabályozta, hogy ha két fiútestvér az atyai örökségen megosztozott, azok fiúörökösei bírják és örököljék az ágbirtokokat; ha azonban valamelyik ágban a fiúörökösök kihalnának, akkor az ugyanazon ágbeli leányörökösök öröklik az ágbirtokokat, a másik ág fiúörökösei kizárásával. Ez az alapja a székely fiúleányságnak: a magvaszakadt székely birtokon a leányörökösödésnek. Hunyadi János a székely jogokat és kiváltságokat ezenkívül is rendezte és oklevélbe foglalta, melyet a zabolai gyűlésen (1466.) felmutattak és megerősítettek.

A székelység jogviszonyainak szabályozása Mátyás király idejében újabb, nagy lépéseket tett előre. Ő ugyanis 1463-ban megerősítette és kiadta az erdélyi három nemzetnek az általános hadfelkelésre vonatkozó szabályait. {14} Ennek következtében Erdélyben általános népmozgalom támadt, ami ellen a nemesség szövetkezett. {15}

1465-ben a háromszéki székelyek közt is viszály keletkezett. A hatalmasok és előkelők elnyomták a közszékelyeket, megfosztották ősi jogaiktól, szabadságaiktól. A közszékelyek «Kapitány» Szolga Miklós vezetése alatt fellázadtak, az urak házait megrohanták, lerombolták, felégették, javaikat zsákmányra vetették, és kegyetlenül visszatorolták a szenvedett sérelmeket.

Mátyás király értesülvén a háromszéki zavargásokról, a viszály lecsendesítésével megbízta Szentgyörgyi és Bazini János grófot, az erdélyi vajdát és székely ispánt, aki 1466. január 20.-án Zabolán erdélyi főnemesekkel és az összes székely székekből egybegyűjtött székelyekkel gyűlést tartott, egyezséget hozott létre közöttük és megvizsgálván a székelyek régi törvényeit és jogait, azokat megújította, és pontokba foglalva kiadta.

Ezek az articulusok megállapítják az akkor még csak két székely rend (a főbbek és közrend) egymás közötti jogviszonyát, jelesül a közszékelyek szabadságát. Megszabják a jogszolgáltatást mind a három szék külön választott 12-12 esküdtje által, kiknek 1/3-ada a főbbek, 2/3-ada a közszékelyek közül választandó. A perek fellebbezése a széktől Udvarhelyszékhez, onnan a székely ispánhoz és végül a király személyéhez történjék. A bíró-gyalázónak nyelvváltsága 12 márka, viszont a hamisan ítélő bíró méltó legyen a megnyúzatásra és bőrének szalmával kitömetésére.

Elhatározták továbbá, hogy senki se tartóztasson le valakit jogtalanul, s aki ilyet elkövet, a táborban gyilkosság, otthon hatalmaskodás bűnében marasztaltatik el; ha kell, mindenki perelje adósát a székeken a bírák előtt a törvény rendjén s feltalált adósát vagy az őt törvényesen illető dolgokat ne maga önkényesen, hanem a bíró által foglaltassa le.

Végeztetett, hogy tisztségeket vagy hivatalokat a székelyek közül senki se foglalhasson el pénzért vagy hatalmasul annak akarata ellenére, akit az a tisztség illet, ha csak az illető jószántából bele nem egyezik. {16} Máskülönben a hatalmaskodó fő- és jószágvesztéssel bűnhődik.

Senki e vidéken átutazót, bármily rendű és nyelvű s bármely keresztyén országból való legyen, személyében és javaiban semmiként ne akadályozza és károsítsa, hacsak a királytól, vagy székely ispántól arra írott rendelete nincsen.

Ha a székelyek általános vagy részleges hadfelkelésre mennének, senki közülük élelmiszert fizetés nélkül vagy más értéket valakitől el ne vegyen; aki valamit elvesz, egyik keze, vagy szeme elvesztésével bűnhődik.

A köztük lakó papok főpapjaiknak engedelmeskedni tartoznak, a papi gyűléseken (synodusokon) minden pap megjelenni tartozik, és aki arról püspöki engedély nélkül elmarad, a plébániát elveszti.

Az összes ítéletek, melyek a gonosztevő ún. Kapitány Szolga Miklós felkelése alatt a háború ideje alatt bármi címen hozattak, megsemmisíttetnek.

Semmiféle előkelő (potens) nem szállhat meg valamely faluban, ahol öröksége és illetősége nincs, a község lakói beleegyezése nélkül. A székbíró több mint három lovas kísérővel ne szálljon hozzájuk, és csak egy helyettest tartson maga helyett, ne többet. Az ilyen maga helyett mást, vagy másokat ne tartson, hanem csak maga járhasson el a bíró személyében, másnak az ítélete érvénytelen.

Ha bármely előkelő vagy közszékely, akik közt a jelenlegi viszály, és háborúság támadt, ezeket a végzéseket megszegné, és ha valaki a közszékelységet ismét az előbbi szolgaságba hajtani és tartani akarná: akkor a szabadságában megtámadott, vagy megkárosított mondja azt meg az esküdteknek s ezek megbizonyosodván igazsága felől, adják tudtára a székelyek ispánjának, és ez a vétkest fő- és jószágvesztéssel sújtsa kegyelem nélkül. Másrészről, ha a székelyek közönsége idők folyamán hasonló pártütést, viszályt, háborúságot és egyenetlenséget támasztana külön vagy együttesen: akkor az illetők fő- és jószágvesztésre ítéltessenek, és örök hűtlenség bűnében marasztaltassanak el; azon felül pedig még összes jogaikat és kiváltságaikat, melyeket a szent királyok (divorum regum) engedelméből és kegyelméből élveztek, veszítsék el.

Végül az előkelők javai, melyek a mondott háborúság idején a község által elvitettek, harmadnap alatt adassanak vissza s házaik, melyek a székelység által leromboltattak vagy felgyújtattak, a következő Szent János napjáig a község által építtessenek fel, örök hűtlenség büntetése terhe alatt.

Mindezekre az előkelők és a közszékelyek magukat önként kötelezték, a fennebb megírt büntetések mellett. {16}

Ez a székelyek második, ismeretes, írott alaptörvénye.

A székely köznép más székekben is forrongásban volt Mátyás uralkodása folyamán. Panaszok érkeztek a királyhoz 1473-ban a zempléni táborban levő Udvarhely- és Maros-székbeli lófők és gyalogok részéről, hogy a székely főrendek közül némelyek őket pénzbeli fizetésre kényszerítgetik. A király, tekintetbe vévén az egész székely nemzetnek hozzá való hűségét és hadakozásra való mindenkori serény készségét, megparancsolja mérai Magyar Balázs erdélyi vajdának és székely ispánnak, hogy azt a sérelmet késedelem nélkül megorvosolja, és súlyos büntetés alatt kihirdetés által tiltson el minden húzás-vonást. Ugyanakkor elrendeli a székely lófők és gyalogok lajstromba írását (collustratio, lustrum) s egyik rendből a másikba való átlépés módozatát. Ezzel megállapítja a három rendet. {18}

A székelyek az ő hű szolgálataik által - úgy látszik - szívéhez voltak nőve az «igazságos» királynak, aki külön kiváltságlevélben is biztosította a székelyek előjogait, adómentességét stb.

Vitézségükkel szereztek erre érdemeket, a moldvaiak, törökök, csehek és lengyelek ellen vívott háborúkban.

Szerepeltek a székelyek a hűtlen István moldvai vajda ellen vezetett hadjáratban is. {19}

Mátyás seregével Brassóból 1467. november 25.-én indult Háromszéken át Moldva felé. Az Ojtozi-szorost ledöntött fákkal eltorlaszolva és bevágva találta. «Meg kelleték az utakat tisztítani igen nagy munkával.» A székelyek ennek nagy mesterei lévén, gyorsan elvégezték és a sereg előnyomult, a Szeret völgyébe át, majd fel egészen Románvásárig, melyet ostrommal vettek meg. Onnan a Moldva mentén haladtak tovább Moldvabányáig (Baia). Ott egy Moldvában tartózkodó erdélyi székely jelentette a királynak, hogy a vajda 12000 főnyi serege közelít. Ezek éjjel kétfelől rontottak a városra, felgyújták és nagy viadalt kezdének, melyben négy óra alatt 7000 oláh és 1200 magyar esett el. Mátyás király az éjjeli meglepetés zavarában maga is megsebesült a hátába fúródott nyílvesszőtől. Emiatt nem is folytatta tovább a hadjáratot, hanem visszatért Erdélybe, úgy hogy karácsony ünnepére már Brassóba ért. István vajda bocsánatkérő és hűséget fogadó levele még Erdélyben érte utol. {20}

Résztvettek a székelyek Mátyás csehországi hadjárataiban is; éppen úgy a lengyelek ellen 1473-ban a felsőzempléni harcokban. Ott esett el Csupor Miklós volt erdélyi vajda és székely ispán. Ott a táborban ad a székelyeknek kiváltságlevelet Mátyás király, jogaik, kötelezettségeik és adómentességük felől. {21}

Nemsokára nagy erdélyi sereg (21000), köztük 5000 székely vonult a király intézkedésére István moldvai vajda segítségére a török ellen. Az egyesült erdélyi és moldvai sereg 1475. június 17.-én fényes győzelmet aratott a törökön a Berlád folyó mellett. A győzelmi jelekből Mátyásnak is küldött István vajda, aki hálából és újabb segítség fejében a magyar királyt természetes urának ismerte el és hűséget fogadott. Mátyás (1475. augusztus 15.) viszont a magyar korona hűségére visszatért és neki, mint természetes urának újra meghódolt István moldovai vajdát fiaival, bojárjaival és egész országával együtt kegyelmébe fogadván s neki eddigi vétkeiket megbocsátván, őket elődei, a magyar királyok által adott minden jogaikban, kiváltságaikban és szabadságaikban megtartani ígérte. {22}

Nagy szerepet játszottak a székelyek a kenyérmezei diadal kivívásában is. 1479 őszén ugyanis 60000 főnyi török és oláh sereg rontott Erdélybe és Gyulafehérvárig feldúlta az országot. Báthory István erdélyi vajda és székely ispán fegyverbe szólította az erdélyi hadakat, nemeseket, székelyeket és szászokat, aztán Szászváros mellett a Kenyérmezőn elállta útját a gazdag zsákmánnyal visszavonuló törököknek, segítségül híván Kinizsi Pál temesi ispánt. A felállított hadsereg balszárnyán, a Marosra támaszkodva, a székelyek állottak. A törökök túlereje visszanyomta a jobbszárnyon a szászokat, majd «megtolák a székelyeket és sokat levágának közülök» s a középen a derék hadat annyira szorongatták, hogy magán a fővezéren «a vajdáit hat sebek esének, lova is megsebesüle.» A legválságosabb pillanatban érkezett meg Kinizsi Pál segédseregével és fényes győzelemmé változtatta a kétségbeesett küzdelmet (október 13.). 30000 török, 10000 erdélyi lett a harc áldozata. A diadal torát víg lakomával ünnepelték, melyen a magyar Herkules, Kinizsi táncát (török holttesteket forgatván két karjával és fogaival) a róla szóló legendák messze elhíresítették. A fényes győzelmet «Te Deum-mal ünnepelték nemcsak Magyarországon, hanem szerte a keresztyén világban, főként Rómában. {23}

A kenyérmezei hős Báthory István azonban, amily ünnepelt hadvezére volt Mátyás királynak, éppoly zsarnoka lett a székelyeknek a gyönge II. Ulászló uralkodása alatt. Az erőskezű Mátyás halála után (1490) nyíltan hirdette, hogy olyan királyt akar, akinek üstökét markában tarthassa. A lengyel eredetű cseh királyban «Dobzse» Lászlóban megtalálták a báb-királyt, de meg is ásták a nemzet sírját Mohács mezején.

Báthory a gyenge király alatt féktelen hatalmaskodást kezdett gyakorolni a kormányzása alatt lévő, jogaira féltékeny, szabadságáért élő-haló székelység felett. Főembereit ölette, kínoztatta, száműzte, a népet zsarolta, kifosztotta, s dölyfösen hirdette, hogy két feje legyen annak, aki ellene a királyhoz panasszal mer fordulni, hogy ha az egyiket leütteti, a másikat elővehesse.

A székelyek tovább nem tűrhetvén a kegyetlenkedést és elnyomatást, 1492 végén fegyverre keltek szabadságuk védelmére. Az udvarhelyszéki Nagysolymoson 1492. december 2.-án nemzetgyűlésre jövén össze, elhatározták, hogy segítségül hívják az erdélyi nemességet és szászságot, hogy együtt folyamodjanak a királyhoz, hogy régi szabadságukban tartsa meg őket.

A székely nemzetgyűlés a folyamodványt elkészítette, elsorolván benne keserves elnyomatásuk hosszú lajstromát és a királytól a vajdaispán elmozdítását követelték.

A korjellemző, érdekes emlékirat lényegesebb részei ezek: Felséged megkoronáztatása után követeit Veres Pétert és Geréb László püspököt levelével közénk küldötte, melyben tőlünk hitet és örök hűséget kívánt, ígérvén régi jogaink megtartását, mire a követek meg is esküdtek. És jóllehet ugyanakkor Felséged öccse, Albert lengyel király is felszólított az ő hűségére, mi nem neki hódoltunk, hanem Felségednek esküdtünk hűséget azzal a feltétellel, hogy Felséged minket jogainkban meg fog tartani, s akik Albert király mellé állottak, bocsánatot nyernek. Mi attól fogva Felségedhez mindig hívek voltunk és mindenben hűségesen szolgáltunk. De a vajda úr a Felséged nekünk tett ígéreteivel semmit sem gondolt, közénk, mint ellenségre, erős sereggel jött, sok ártatlan megöletett, némelyeknek szemeit szúratta ki, másoknak házait földig romboltatta, nejeiket, leányaikat kínoztatta, minden vagyonukat és jószágaikat elvitette, több mint 10000 forint értékben zsákmányra hányatta, s tőlünk barmokat szedetett. És ami még gonoszabb és soha nem hallottuk, köztünk várkastélyt (castrum) építtetett, melyből bennünket mindig bátran elnyomhasson és rombolhasson ...

A kastély felépítése után Udvarhelyszéken mindenkitől egy köböl gabonát, egy köböl zabot, egy tehenet, egy csirkét, egy kenyeret, minden parochiától két ökröt, két hordó sert, két szekér szénát és minden falutól egy kocsi szalmát zsaroltak ... Zetelaka falujában, ahol 60 lakos volt, hat emberen kívül mind a maga vérdíjával váltotta meg magát, akiket pedig el nem foghattak, gyermekét fogták el, s nyárshoz kötözték; anyja látván, hogy meg akarják sütni, vérdíján megváltotta.

Egy jámbor tisztességes asszonyt ártatlanul elfogván, oszlophoz kötöztek, kendert tévén alá, meggyújtották; rokonai váltották meg vérdíján.

Némely nemesek házait fölégette. A vajda és udvari emberei egy nemes urat, házára menvén, vasbotokkal verték, 50 forintot vettek el tőle, hajadon leányát hajánál fogva vonszolták ...

Nem mertünk Felségedhez menni, hogy elnyomatásunkat előadjuk, mert a vajda úr azt mondotta, hogy ő király és vajda Erdélyben, s aki Felségedhez akar folyamodni, két feje legyen, hogy ha az egyiket elveszti, a másikat feltehesse. Azt is mondotta, hogy a vajdaságot Felséged neki örökösen adta, ami eddig hallatlan volt.

Soha ilyen elnyomatást nem szenvedtünk; nem tudjuk azonban, vajon Felséged tudtával van-e, vagy nincs. Sokan emiatt Moldvába és Havasalföldébe menekülnek ...

Több széken, ahol a székelyek fiúgyermekei kihaltak, a vajda úr leányaikat erőszakosan udvari embereihez adta férjhez és székely örökségeiket elfoglalta ...

Azt mondogatta, hogy jobb volna Felségednek, ha az egész Székelyföldön büdös dögök hevernének, mint hogy székelyek lakjanak, mert Felségednek semmi hasznot, sem szolgálatot nem teszünk. Nekünk azonban úgy látszik, hogy Felségednek szolgáltunk, s mert míg az ország egyéb határszéleit sok ezer forinttal tartják fönn, őrzik és mégsem lehet a pusztítástól megmenteni: addig mi ezt az országát Felségednek minden pénzsegedelem nélkül, sok atyánkfiának fogságba jutásával s vérük bő omlásával mindeddig épen megtartottuk. Ezenkívül midőn a boldogult királyok bennünket fölszólítottak, minden táborozásban ott voltunk az ország védelmére s a mi őseink vére különböző országokban, ti. Moldvában, Havasalföldön, Rácz-, Török-, Horvát-, Bolgárországban bőven hullott és a mi vérünkből patakok folydogáltak, tagjainkból és csontjainkból pedig halmokat hánytak ...

Most pedig Felséged idejében tőlünk tízezer ökröt csikartak ki s Felséged részére a székelység nyolcadrészét kívánták táborozásra, mely készületre és táborozásra fejenként egy-egy forintot fizettünk, ami összesen 100000 forintra megy... {24}

Ezekből látszik, hogy vajda urunk bennünket tönkretenni szándékozik, főembereinket kiirtani s magukat a szegény székelyeket minden szabadságuktól megfosztani törekszik ...

Könyörgünk ezért Felségednek, hogy tekintse meg ily nagy elnyomatásunkat és méltóztassék a vajdát közülünk visszavenni, hogy bennünket még több törvénytelen és hallatlan gyötrelmekkel ne háborgasson. Tudja meg Felséged bizonyosan, hogy mi alatta soha nem maradunk, még ha mindnyájunknak feleségeinkkel, gyermekeinkkel, az országból idegen földre kellene is bujdosnunk; mert ha a vajda úr köztünk tovább is uralkodnék, elhatároztuk, hogy Felséged országából azonnal kibujdosunk ... {25}

A székelység eme jajkiáltásának meglett a következménye. A király Báthory Istvánt 1493. január közepén az erdélyi vajdaságtól és székely ispánságtól «kegyelemben» (salva gracia et benevolentia) felmentette és azt Losonczi László és Drágfy Bertalan főkamarásmestereire ruházta. {26}

A székelyek hálásak voltak a király iránt és hűségesen szolgálták őt és védték a hazát.

A két új vajda még le sem érkezett, midőn Telegdi István alvajda fegyverre szólítá a Báthory letétele felett örvendező székelyeket és szászokat a Verestoronynál (1493. február) Erdélybe ütött Ali bég ellen, akit ötnapi rablása után ki is vertek. Ősszel (október 15.) új betörést intéztek a törökök a Barcaság felé, de a székelyek ércfalán az is megtört.

1494-ben Erdélyben az, önhatalmúlag követelt adó miatt lázadás tört ki, melyet a király személyes megjelenéssel s Drágfy vajda kegyetlen szigorral fojtott el. A székelyek, mint adómentes nép, nem vettek benne részt. Ellenben résztvettek az Ulászló ellen fellázadt délvidéki főurak, főként Újlaki Lőrinc herceg ellen 1494-95-ben az erdélyi vajda által vezetett támadásban, Szerémújlak s más várak kiostromlásában.

Mindezeket különös érdemül rótta fel nekik II. Ulászló király kiváltságaik megerősítése alkalmával; elmondván, hogy a székelyek nagy érdemeket szereztek elődei alatt a magyar korona védelmében a törökök ellen, vérök hullatása s őseik és testvéreik önfeláldozása által, azután pedig az ő trónfoglalása óta nemcsak a törökök ellen, hanem a lázadók és pártütők ellen mindig fáradhatatlan lelkülettel és bármely felszólításra készséggel teljesített hűséges szolgálataikkal.

Ezeket az érdemeket kívánta megjutalmazni azzal a székelyek történetében nagyjelentőségű kiváltságlevéllel, melyben 1499. július. 3.-án Budán a székelyek régi jogszokásait és szabadalmait megerősíti, és pontokba foglalja.

A bevezetésben elmondja, hogy a három nemzetségbeli erdélyi székelyek részéről és nevében elibe terjesztettek némely articulusokat, melyekben a székelyek azon szabadalmai és régi jogszokásai foglaltattak, melyekkel ők ősidőktől fogva éltek, elődei, a magyar királyok idejében és azt kívánták, hogy ezeket a cikkelyeket kiváltságlevél alakjában szerkesztve (redigere) nekik és utódaiknak örökre érvényesen megerősítve kiadná. Megtekintvén érdemeiket, kérésüket teljesít, s a cikkelyeket elősorolja. Legelőbb is meghatározza a hadszervezet és hadakozás módját, hogy miképpen, mily nagy számmal, kiknek a vezetése alatt kell a székelyeknek fölkelni a különböző irányban vezetett hadjáratok alkalmával. {27} Meghatározza a székelyek adómentességét s az «ökörsütés» módozatait. {28} Aztán a székelyek önkormányzatát: a székely ispán jogait és kötelességeit, főtörvényszékét, a királybírák tisztét, a törvénykezés módozatait, a székelyek birtokjogát stb. írja körül; {29} de egyszersmind intézkedik a túlkapások, a zabolátlanság, az önbíráskodás, a közrend és jogháborítás ellen.

Ezentúl - úgymond - a székelyek senki házát földúlni ne merészeljék, sem senkit közülök saját hatalmuknál fogva a székely ispán tudta nélkül halálos büntetésre ne ítélhessenek, örökös hűtlenség terhe alatt.

Továbbá, ha valaki a székelyek közül az ország ellen (contra rempublicam) vagy a község jóléte ellen új és rossz törvényeket hozna be, vagy a községet jogaiban, vagy vagyonában sértené, vagy elnyomná, vagy a székely jogokat, jó szokásokat és igaz törvényeket megzavarná és a szék bírái által megintve sem akarna a tiltott útról letérni: akkor azon szék bírája a sértett fél panaszára tartozzék a szék közönségét összehívni, és ha a dolog eligazítására a szék nem volna elegendő, más székből is hívjon össze; ha pedig szükségesnek mutatkoznék, Udvarhelyszék kapitánya a főemberek meghagyásából hívja össze a székelyek közönségét, s miután ez a panaszokat és vádakat kihallgatta, s az ügyet megvitatta, a felek az ítéletet az ispán elé vihessék és az ispán akaratja és megkeresése nélkül senkit személyében vagy vagyonában háborgatni, és károsítani ne merjenek. Ha az ispán látja, hogy igaz ítéletet hoztak, tartozzék azt helybenhagyni, vagy pedig az ügyet újra átvizsgálhatja, és új ítéletet hozhat. Ha valamely székelyek a föntebbiek ellen bármiben vétenének, fejökkel és ingó vagyonukkal lakoljanak. Ha pedig valamely ilyképpen elítéltek vagy számkivetettek a királyhoz vagy főpapokhoz és zászlós urakhoz folyamodnának, s a király az ispán és a székelyek által magát informáltatván, a vétket nem találja nagyjelentőségűnek s meg akarna kegyelmezni, a székelyek megegyezése nélkül is kegyelmet adhat. Ha pedig a király úgy találja, hogy a vétek és kihágás nagy és súlyos, az olyannak a felség se adjon kegyelmet. {30}

II. Ulászló a gyakorlatban szokásjogként hosszú idők folyamán kifejlődött s részben elődei, így a Mátyás király által is már kiváltságlevélben biztosított jogszabályokat foglalta ebben össze minden eddiginél szabatosabban, a közélet legfontosabb szükségletei - a honvédelem, adózás, közigazgatás, törvénykezés - szabályozására.

A Székelyföld jogállapotának, a jogok és kötelességek rendezésének terén igen jelentékeny haladást jelentett ez, melynek messze kiható jelentősége volt a jövőre is.

Werbőczy nagyszabású törvénykönyvét két évtizeddel előzte meg - bár csak dióhéjban - a székely jogok ilyetén kodifikálása.


1 Székely Oklevéltár I. 18., III. 1.

2 Monumenta Vaticana I. Pápai tizedszedők számadása 97.

3 János minorita krónikája. Gombos F. A.: Középkori krónikások XI. 62.

4 Arany János Szent László c. költeményében feldolgozta ezt a szép legendát:

«Nem a székely, nem is Lackfi,

Kit Isten soká megtartson,

Hanem az a László! László!

Az győzött le minket harcom,» mondotta a tatár vezér.

5 Küküllei János, VI. fejezet

6 Pór Antal: a Millenniumi Történet III. 281.

7 Jakab Elek és Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története, 217.

8 Székely Oklevéltár I. 82.; Thuróczy Chronica Hungarica p. IV. c. V.

9 Thuróczy Chronica Hungarica p. IV. c. IX.

10 Mechowski históriája után Szamosközy historia III. 221.

11 Székely Oklevéltár I. 134.

12 Veszely Károly: Hol verte meg Hunyadi János Mezid béget? Századok 1879. évfolyam.

13 Kállay Ferenc: Az ős székely nemzet eredete, 181.

14 Székely Oklevéltár I. 196.

15 Kőváry László: Erdély történelme, II. 88.

16 Ebből látszik, hogy a tisztségek Háromszéken is nemek és ágak szerint; a birtokok (lófőségek) szerint rendre jártak.

17 Székely Oklevéltár III. 82-86.

18 Székely Oklevéltár I. 219.; lásd Benkő József: A székely nemzet képe, 37.

19 Ezt tartják az oláhok egyik fő nemzeti hősüknek és «Stefan cel Mare» ti. Nagy Istvánnak hívják.

20 Heltai krónikája. II. 86.; Bonfinius dec. IV. 1. (427.).

21 Székely Oklevéltár I. 220.

22 Gróf Teleki József: A Hunyadiak kora. IV. 421-29.

23 Bonfini 481.; Heltai 178.; Gróf Teleki József: Hunyadiak kora. V. 116.

24 Ebből látszik, hogy a Székelyföld lakosait akkor 100000 főre számították, s annak nyolcadrésze 12500 főnyi harcost jelentett.

25 Székely Oklevéltár I. 273. kelet nélkül; 1492. végén kellett kelnie. Magyarul közölte Szabó Károly az általam szerkesztett Székely Egyleti Képes Naptár 1890. évf. 28.

26 Székely Oklevéltár I. 271.

27 Székely Oklevéltár VI. A székelyek hadszervezete c. fejezet.

28 Lásd VII. A székelyek adózása c. fejezetet.

29 Lásd mindezeket a megfelelő fejezetekben.

30 Székely Oklevéltár III. 143.; Szabó Károly: A régi székelység, 163.