Make your own free website on Tripod.com

VII. A székelyek adózása a középkorban


Az «ökörsütés»



A székelyek, mint szabad és hadköteles nemzet, eredetileg a királynak vagy az államnak adófizetéssel nem tartoztak. E helyett a királyi családban előforduló némely ünnepies alkalomkor (a király koronázása, lakodalma és első fia születésekor) mintegy önkéntes ajándékul, minden telek (később minden 4-6 ökör) után egy-egy ökröt adtak. Az ilyen ökrökre a király vagy a szék nevének kezdőbetűjét szokták volt sütni s innen ezt az ököradót «ökörsütés»-nek nevezték.

Ez ököradó legrégibb emlékezetét az esztergomi érsekség 1254. és 1263.-i kiváltságlevele tartotta fenn, mely szerint a székelyektől és oláhoktól szedett ökör-, juh- és más állatadó tizede az érseket illette. {1}

A székelyek adómentességét és az ökörsütés önkéntes voltát hangsúlyozza Mátyás király amaz 1473.-i rendeletében, mely a székelyeket a primorok pénzzsarolása ellen védelmezi. «Tudvalevő, - úgymond - hogy a mi hű székelyeink sem nekünk, sem embereinknek örök időktől fogva soha semmiféle pénzfizetéssel teljességgel nem tartoznak, hanem csak önkéntes és készséges ajándékkal (spontaneis et promptis oblacionibus) a mi és más fölséges magyar királyok házasságának és fiok születésének örömünnepére, továbbá jövedelmeik arányában a tőlük jövő vagy hozzájuk menő követségek költségére.» {2} A királyok koronázásakor adni szokott ököradóról ez az oklevél nem emlékezik, de más, hiteles adatok szerint akkor is volt «ökörsütés.»

Mátyás történetírója Bonfinius is feljegyezte, hogy a székelyek, kik a szabadságot annyira szeretik, hogy készebbek lennének inkább meghalni, mintsem adót fizetni, Magyarország királyainak soha sem akartak adót fizetni s arra, hogy ezt tegyék, semmi erőszakkal nem lehetett őket kényszeríteni; a mi időnkben pedig csak kéréssel és a király kegyével bírattak arra, hogy a dicső Mátyásnak némelykor házanként egy-egy ökröt adjanak. {3}

II. Ulászló 1499.-i kiváltságlevele bővebben tájékoztat az ököradóról és körülírja annak kezelési módját. Az erről szóló pont szerint: minden magyar király törvényes koronázásakor a székelyek közönsége tartozik egy-egy ökröt adni, minden telkes székely részéről; - és pedig úgy, hogy az ökrök összeszámlálása, vagyis felhajtása idején a király embere mindegyik székely ökreit találomra (ad fortunam) kettéosztja, s ennek első felét a székely magának választja, másik feléből pedig a király embere egyet a király számára választ. A király első házassága alkalmával hasonló módon minden telkesgazda egy-egy ökröt ad. Ugyancsak a király elsőszülött fia keresztelésekor. Az ilyen ökrök beszedésekor az ispán vagy a király megbízottjai állapítsák meg, hogy kik legyenek mentesek az ököradótól, nehogy a király emiatt kárt szenvedjen. {4}

A XV. század folyamán tehát minden telek után, tekintet nélkül az ökrök számára, egy-egy ökröt kellett beszolgáltatni.

A XVI. század első felében is fennállott ez a székely adó, bár a székelyek nem szívesen és néha csak erőszaknak engedve teljesítették.

Oláh Miklós a XVI. század elejére vonatkozólag igen jellemző esetről emlékezik. Azt mondja, hogy a székelyek adót sem a királynak, sem másnak nem fizetnek, kivéve, hogy a király koronázásakor, lakodalmakor és fia születésekor fejenként egy-egy ökröt adnak a királynak. De - teszi hozzá - ezt is többnyire nehezen teljesítik s elmondja a II. Lajos születésekor (1506.) végrehajtott ökörsütés esetét, amikor az ő atyja is érzékeny kárt szenvedett. II. Ulászló ugyanis fia születésekor az akkor fogarasi főkapitányt, Tomori Pált küldötte ki a székely ököradó behajtására, melyet - úgymond azért neveznek ökörsütésnek, mert a királynak ajándékozott ökrökre bélyeget sütnek. Tomori egy csapat lovas katonával ment a Székelyföldre és segítségére - írja Oláh - atyám is küldött tizenhat lovast. Amint Tomori a nemzet szokása értelmében a királyt illető ökröket követelte, a székelyek akadékoskodtak és ellenállottak, úgy, hogy Tomori kénytelen volt velük megütközni. A székelyek erősebbek lévén, Tomori ötszáz vagy még több lovasával legyőzetve és szétveretve, maga is (ha jól emlékszem) vagy húsz sebet kapott. Az ütközetben katonái közül sokan megölettek, a nagyobb rész pedig mindenéből kifosztatva, csak nehezen szaladhatott haza. Ezek közt atyám három lovasa is elesett, a többiek pedig félig összevagdalva tértek haza. {5}

Istvánfi Miklós még részletesebben ír erről az 1506.-i ökörsütésről s némiként eltérőleg Oláhtól.

II. Lajos születésekor - úgymond - az erdélyi székelyek között forrongás keletkezett, melyet nagy nehezen és csak fegyverrel lehetett megfékezni, melynek eredete és oka ez volt. A kunok, jászok és a székelyek, kiket a legrégibb scytha nemzetnek hisznek, bevett szokás szerint valahányszor a királynénak fia születik, minden háztól egy-egy ökröt szoknak volt adni, mert baromtenyésztéssel foglalkozván, nagy marhaállományt tartanak. A király kiadta a rendeletet, hogy az ököradó hajtassék be s arra való alkalmas embereket küldött ki. A kunok és jászok, mint Budához közel lakók, engedelmeskedvén, nagyszámú ökröt hajtottak fel; de a székelyek, kiknek vakmerősége híres, megtagadták, azt mondván, hogy senki sem emlékszik közülök, hogy ilyen történt volna. A király hívei azt felelték, hogy Zsigmondnak, I. Ulászlónak, V. Lászlónak és Mátyásnak nem volt fia, de II. Ulászlónak Isten jóvoltából fia születvén, nem akarja, hogy a régi szokás elmulasztódjék. A székelyek, mintha szabadalmaikat védelmeznék, makacsságukban megmaradtak, de a király emberei erőszakot alkalmaztak, az ökröket a legelőkről és ólakból kiragadták, úgy, hogy a végén fegyverre került a dolog, és akik az ökrök beszedését nem hagyták abba, részint kegyetlenül leölettek, részint elűzettek s a királyhoz menekültek segítséget kérni. A király szokott gyengesége s felesége közbejött halála feletti gyásza miatt nem tudta mitévő légyen, de tanácsosai a közügyet és a királyi tekintélyt megvédelmezendők, nehogy a lázadás tovább terjedjen, fegyveres fellépést ajánlottak. A király tehát Tomori Pálnak, ki akkor mint a lovasság parancsnoka Budán volt, rendeletet adott ki, hogy gyalogsággal és a lovas testőrség 500 emberével Erdélybe siessen, és a hűségben maradt erdélyieknek meghagyta, hogy Tomorihoz csatlakozzanak. A vakmerően elszánt székelyek Marosvásárhely mellett sereggel állottak ellent és heves harc keletkezett. A székelyek többen voltak és felülkerekedtek. Tomori vitézül harcolt, de segédcsapatai megfutamodván s ő maga is több mint tíz sebet kapván, menekülni volt kénytelen. De nemsokára újabb sereget gyűjtvén a nándorfehérvári, temesvári, orsovai és szörénytoronyi őrségekből, nagyobb erővel tért vissza, a székelyeket leverte és a legyőzötteket a király parancsának végrehajtására kényszerítette. {6}

A XVI. század közepén kezdett a székelyek régi adózása csorbát szenvedni s az ököradó helyett és mellett rendes pénzadót kezdettek velök fizettetni.

Verancsics Antal erről azt mondja, hogy az ő idejében az ország romlásával a székelyek szabadsága is kárt szenvedett, mert a haza szükséget szenvedvén, a székelyek is, midőn a viszonyok úgy kívánták, segélyadásra kényszeríttettek. A régi szokásjog szerint mindegyik királynak csak háromszor adtak ökröt, tudniillik minden család, vagy mint ők mondják, minden kapu egy-egy ökröt: a király koronázásakor, lakodalmakor és első fia születésekor; ha pedig e helyett leánya született, a harmadik adózástól föl voltak mentve. Most elhagyva némelykor a régi szokást, mintegy segedelem gyanánt (subsidium) a király kívánságára, a haza megtartása érdekében, nem vonakodnak többször is adózni. {7}

A székely krónika és az erdélyi országgyűlések végzései fenntartották emlékét a XVI. század derekán teljesített ilyennemű adózásoknak:

«1538-ban, - úgymond, - ismét béjöve (Erdélybe) János király ... Tordára gyűlést tétete ... Szent Orbán napján ökörsütést adának János királynak segítségül.» {8}

1542-ben, midőn a gyalui egyezség alapján Ferdinánd királlyal alkudoztak Erdély átengedésére, a székelyek nemzeti gyűlésükön megtagadták az Erdélybe nem rég befogadott Izabella királyné részére kívánt ökörsütést. {9} Miután azonban Izabellát és fiát erdélyi uralmában megerősítették, 1543-ban a szultánnak küldendő adóra és a királyné asszony segítségére adót szavaztak meg és elrendelték az ökörsütést. Még pedig úgy, hogy adtak «a császár adójában Székelyföldiről az község fejenkint 50-50 pénzt, a főnép két-két ökröt, a lófejek egy-egy ökröt Szent Bertalan napban és Szent András napban ismét adának székelységből fejenkint egy-egy forintot.» {10} Ez sem folyt be teljes egészében, mert az 1543. novemberi országgyűlés azt határozta, hogy akik a székelyek közül nem adták meg az ökörsütést, miután a helytartó (Fráter György) azt helyettük kifizette, térítsék meg neki, s azt ő saját emberei által szedesse be. {11} Arról is szól a végzés, hogy ha valamely szék nem adta meg a török császár élelmére szóló ökröket, azokat tüstént beszolgáltassák, a kirótt pénzzel együtt.

Ennek azonban érdekes és jellemző külön története van, amely bevilágít abba a bizalmas viszonyba, melyben a hatalmas kormányzó (Martinuzzi) a székelyekkel állott. Fráter György ugyanis 1544. augusztus 23.-án a helytartóhelyettes (Mikola László) által kötelezvényt állíttatott ki arról, hogy tekintettel a székelyeket a közelmúltban ért nagy kárvallásokra, a székelyeknek a török császár jelen és jövő évi adóját, azzal a 4000 forinttal együtt, melyet az országgyűlés végzése szerint a török hadak élelmezésére adni tartoznak, magára vállalta és helyettük megfizeti; amiért is «a székely urak» a helytartó eme jótéteményének megtérítése végett az arról alkotott országgyűlési végzés szerint neki ökörsütést adni elvállalták. {12}

Az 1545. évben a székelyek egy-egy forintot vállaltak adóban. 1546-ban is egy-egy forintot; de már 1547-ben ökörsütést adtak. {13} 1548-ban 4000 forint adót.

A XVI. század közepén tehát a székelyek adózása lassanként elvesztette régi önkéntes és az uralkodó család örömünnepeihez kötött nemzeti ajándék jellegét, hanem az ország rendkívüli szükségletei alkalmával megszavazott pénzbeli segélyadó (subsidium) jelleget öltött. Az önkéntes felajánlás formája megmaradt ugyan, de kevésben különbözött a rendes, szintén megszavazás alapján a jobbágyokra kirótt adózásától. A fő különbség abban állott, hogy nem vált mindjárt rendszeressé, hanem időről időre, nemcsak ünnepies alkalmakkor, hanem országos szükség idején szavaztatott meg s nem minden évben. Megkönnyítette ezt az új rendszert Fráter György tekintélye, akihez a székelyek szívósan ragaszkodtak, s aki alkalmilag maga is segített a székelyek adójának előlegezésében, miáltal olykor mintegy hitelezőjévé lett a székelyeknek.

Midőn Erdély 1551-ben Ferdinánd uralma alá bocsáttatott, az új fejedelem a székelyek adózását is rendezni óhajtotta. Meghagyta biztosainak, hogy ezt a kérdést is tisztázzák és rendezzék.

Ferdinánd 1552. január 1.-én erdélyi biztosaihoz intézett utasításában arra nézve kívánt vizsgálatot, vajon azon időn és alkalmakon kívül, midőn mindenik székely egy-egy ökröt szokott adni, máskor teljességgel nem tartoznak-e fizetni vagy adózni? Továbbá, hogy Fráter Györgynek hányszor adtak ökörsütést, és nem szoktak és kényszerültek-e többet is adózni neki? Ha pedig semmi egyéb fizetéssel nem tartoznak, nem lehetne-e valamely okot találni arra, hogy az ökörsütésre szépszerivel rábírassanak, és mely időben lehetne azt sikeresen megkísérelni? {14}

A királyi biztosok (Bornemisza Pál veszprémi püspök és Werner György magyar királyi kamarai tanácsos) 1552. március és április havi jelentéseikben a székelyek adózásáról a következőket jelentették: a székelyek minden adófizetés alól mentesek voltak, kivéve az ökörsütést (amint nevezik), amivel akkor tartoztak, midőn a királyt koronázták, vagy esküvőjét tartotta, vagy gyermeke született; akkor minden székely egy-egy ökröt tartozott adni.

Miután pedig János király és ő utána a barát (Fráter György) mindig arra törekedett, hogy előbb segély (subsidium) címén, az ország szükségletének ürügye alatt, később adóként (ob tributum), amit újabb időben a töröknek fizettek megadóztassák őket: nem tartották meg a régi szokást, hanem a három nemzetet Marosvásárhelyre országgyűlésre hívták össze, s ott úgy egyeztek meg, hogy amiben két nemzet megegyezik, azt a harmadiknak is el kell fogadnia. Ezzel az ürüggyel a székelyek is a segélyadó viselésére vonattak. Az a szokás alakult ki, hogy a szászok annyit fizettek, mint a nemesek, ti. 24000 forintot, a székelyek azonban, amikor adóztak, nem fizettek többet 6-7000 forintnál. A nemesek és szászok, az ország szükséglete úgy kívánván, kétszer is adóztak egy évben; a székelyek pedig valamely méltányos jogcím esetén a királyok kívánságára az ökörsütést is megengedték.

Semmi kétség, - teszik hozzá a biztosok, - hogy Felségednek jogos okai vannak, hogy ez évre kettős adósegélyt (subsidium) kívánjon a nemesektől és szászoktól és ökörsütést a székelyektől. Mert ha a barát ki tudta eszközölni, hogy neki évenként kettős adósegélyt és néha a szokott időn kívül ökörsütést adjanak: mennél jogosabban kívánhatja azt Felséged? Hogy hányszor engedélyeztek a barátnak ökörsütést, azt biztosan megállapítani nem lehetett, de köztudomású, hogy gyakrabban, mint előbb bármely király idején.

Mondják, hogy hajdan egy ökörsütés 36-40000 ökröt eredményezett, mostanában alig 12000-et lehetett behajtani, mert a székely előbbkelők a szegényebbektől többeket magoknak alávetettek és védelmök alá vettek s mintegy jobbágyul tartják, s így az ökörsütés alól kivették. Ezeket földönlakó székelyeknek nevezik, mintegy az ő földjükön lakóknak, ami merő visszaélés, mit a kevesek hatalmának növelésére és a királyi jövedelmek csökkentésére találtak ki. {15}

A biztosok e részletes jelentéshez egy rövid összefoglalást adtak a székely rendekről és az ökörsütés módjáról. Ebben némi eltéréssel a jelentéstől azt mondják, hogy a székelyek harmadik, köznemes rendjéhez tartozók közül mindegyik, akinek ökre van, tartozik egy-egy ökröt adni a királynak koronázása, lakodalma és fia születésekor. {16} Ökörsütésnek (signatura bovum) azért nevezik, mert a kiválasztott ökröket olyan bélyegzővel jelölik meg, mely annak a széknek kezdőbetűjét tartalmazza, ahonnan való.

A végrehajtás módja felől azon a nemzetgyűlésen szoktak határozni, melyen az ökörsütést kérik és elhatározzák. Az a szokás, hogy annak, aki az ökröt adja, választást engednek a maga ökrei közül saját részére, mielőtt a király adószedője választana. Hogy hányat választhat ki, azt a gyűlésen határozzák el, az ökrök száma szerint, hogy mennyije van. Akinek négy ökre van, az kettőt választ magának s a királyi adószedő a másik kettőből választ egyet. Ha valakinek csak két ökre van, hozzácsapják más kétökrös székely hasonló értékű ökreihez, s ezek közül választanak a tulajdonosok egyet-egyet s az adószedő a fennmaradt kettőből egyet. Mindenik székely eskü alatt tartozik minden ökrét bemutatni az ökörsütéskor az adószedőnek.

Ismétlik itt is a földönlakókkal való visszaélést, mely káros szokást eltörlendőnek tartanak. {17}

Kitűnik ezekből a jelentésekből, hogy az ökörsütést csak a harmadik rendhez tartozó közszékelyek fizették, s hogy ezek közül is sokan (földönlakók címe alatt) magokat kivonni igyekeztek.

Ferdinánd király az ő biztosainak jelentései alapján már az 1552. május 22.-i tordai országgyűlésen adót, illetőleg ökörsütést kívánt a székelyektől. A székelyek arra törekedvén, hogy a Martinuzzi által behozott adózás alól meneküljenek, nem akartak adót vállalni, hanem azt felelték, hogy kevesen lévén jelen, nem határozhatnak, hanem engedelmet kérnek a generálistól (Castaldo) haza menni s ott a szokott helyen, Udvarhelyen, nemzetgyűlést tartani, melyre ő is elküldvén megbízottját, ott majd határoznak az őfelségének adandó segély felől. {18}

Ebből az adóból azonban - úgy látszik - nem lett semmi s még a következő 1553.-i adómegszavazásnál is csak annyi általános határozatot hoztak, hogy az adónak a székelyekre és szászokra eső része felett a tábornok és vajda velök tárgyaljanak. {19}

Az 1554.-i országgyűlésen azonban már a székelyek is megajánlották a 99 dénáros adót, mint a magyarok és szászok. {20}

Ennek behajtása módját nemzeti gyűlés állapította meg 1554. január 25.-én Marosvásárhelyen. E szerint minden székely, kinek a falu határán nyílföldje, vagy «akinek hat forint érő lábas barma» van, egy forintot fizessen. A régi lófők (kik nem II. Lajos király halála után lettek azzá) adómentesek. Az igazi földönlakók szintén, de az önkéntesek és zálogosok megrovatnak. Az égettek és ellenség pusztítása miatt kárvallottak fölmentettek.

A székelyeknek sehogy sem tetszett az adófizetésnek ez az új módja, mely az ő adómentes szabadságukkal ellentétben állott s nagy lépésre szánták magukat: követeket küldöttek a királyhoz régi kiváltságaik megerősítését kérni. Sándor Mihály és Bernáld Balázs követjárása szerencsés volt, mert Ferdinánd király 1554. április 26.-án kiváltságlevelet adott nekik, melyben megerősíti ősidőktől fogva élvezett adómentességüket, régi szabadságaikat, kikötvén, hogy a régi királyoknak teljesített ökörsütést neki és utódainak is megadják.

Ez a nagyérdekű kiváltságlevél érdekes részleteket tartalmaz az ökörsütésről és a székelységnek adó alá vonatásáról. A követek (úgymond a király) előadták, hogy jóllehet az összes székelyek a legrégibb időktől fogva, mikor őseik Attila vezérlete alatt (!) országuk erdélyi részeibe jöttek és ott letelepedtek, Magyarország dicső királyai, a mi elődeink által minden adótól vagy pénzrovatal fizetéstől mindig teljesen mentesek és szabadok voltak és igazi nemességgel éltek; kivéve azt, hogy mindegyikök a magyar királyok koronázása, lakodalma és első fia születése alkalmával egy-egy ökröt adott a királynak; mégis nem régen ezelőtt néhai Fráter György váradi püspök, ki a fenséges Izabella királyné nevében őket kormányozta, különféle fogással és mesterkedéssel arra kényszerítette őket, hogy részint a török adó rovására, részint a királynénak adandó pénzsegélyre bizonyos összeget fizessenek, miből régi szabadságuknak és nemességüknek nagy sérelme következett; arra kérték azért a királyt, a magok és küldőik nevében, hogy őket régi szabadságaikban erősítené meg. A király hallgatván kérésükre s megtekintvén hűséges szolgálataikat, melyeket neki a közeli zavaros időkben teljesítettek és továbbra is állandóan teljesíteni ígértek, beleegyezett és kegyelmesen megengedte, hogy a dolgok úgy állván, mint ahogy neki előadták, ezentúl neki semmi adóval vagy pénzfizetéssel ne tartozzanak, hanem régi szabadságaikban és jogaikban, melyekkel éltek, békésen megtartassanak és megmaradjanak; úgy mindazonáltal, hogy mindazt, mit a hajdani dicső királyoknak, az ő elődeinek az ökrök fejenkint való kirovásában, vagy mint közönségesen nevezik - ökörsütésben, régtől fogva mindig a szokott időben megadtak, neki és örököseinek s utódainak a magyar királyoknak ezután is mindig megadni tartozzanak. {21}

A következő 1555.-ik esztendőben tényleg sor került az ököradóra, melyből részletes jelentés maradván fenn, bepillantást nyerünk e valószínűleg utoljára teljesített ököradózás miként történt teljesítése és mennyisége felől.

Az adó behajtását a magyar királyi kamara intézte, amely megbízta gyalui Vas László erdélyi adminisztrátort az ökörsütés végrehajtásával. Ez székenként történt, a székek kapitányai és királybírái közreműködésével, akik ezért a szolgálatukért tekintélyes számú ökröket kaptak, személyenként többnyire 12-t, némelyek többet, mások kevesebbet.

Udvarhelyszéken a király számára megbélyegeztek 1069 ökröt, melyből a szék kapitánya (Káthay Ferenc) kapott sallariumában 25, a szék királybírája (Kornis Miklós) 18, a két főbélyegző (Dorchay Antal és Pókay Jakab) 32, Udvarhely város bírája 1, a bélyegsütő emberek 1, a szakács 1, a számvevő (rationista) 1, Pókay Jakab fennebbi részén kívül még külön 20 ökröt, 13 polgárnak pedig a törvények értelmében elengedték. Úgy, hogy az 1069 ökörből 112 levonatván, a számvevő kezéhez a király számára csak 957 jutott. Ehhez még behajtandó volt 46 elmaradt ökör.

Sepsiszékben összeszámláltak és megbélyegeztek 655 ökröt. Ebből Daczó Pál és Kürthy László kapitányok kaptak sallariumok fejében 12, három székbíró 12, Somogyi Vince és Bánk Lénárd főbélyegzők 66 ökröt, 11-et elengedtek a polgároknak. Úgy, hogy a számvevő kezéhez mindössze 542 ökör került. {23} Elmaradt még 12 ökör behajtásra.

Kézdi- és Orbaiszéken összeszámláltak és megbélyegeztek 411 ökröt. Ebből kaptak Kézdiszék kapitánya 12, Sepsiszék bírái 12, Orbaiszék bírái 12, Bay Ferenc és Pestessy Máté ökörsütők 32 ökröt, a polgároknak leszámíttatott 118, elveszett 2 ökör. A király számára beszolgáltattak tisztán 323 ökröt. {23}

Marosszéken megbélyegeztetett 1335 ökör. Ebből kaptak: Mihálffy Tamás kapitány 24, a szék bírái 16, Horváth Miklós és Hamvay Ödön ökörsütők 40, a szegényháziak és a barátok élelemre 1-1 ökröt, a polgároknak leszámíttatott 11. Maradt és a számvevő kezéhez adatott tisztán 1232. {24}

Aranyosszéken összeszámíttatott és megbélyegeztetett 416 ökör. Ebből kapott a szék kapitánya Nagy Várfalvi János 12, a királybíró Várfalvy Gergely 12, a székbíró Földváry Gáspár 12, Kérey Miklós és Myske András ökörsütők 24 ökröt, a polgároknak leszámítottak 12 ökröt. A számvevő kezéhez a király számára átadtak 344 ökröt.

Csíkszék részletes számadása még nem készült el, de a király számára a számvevőnek átadtak 507 ökröt.

Az összes székekből a király számára összeszámlált ökrök számát a végösszegezés 3805-re teszi. Ehhez hozzáadva a közreműködők számára elosztogatott s a polgároknak leszámított ökrök számát, összesen 465-öt, és az elmaradt 58 ökröt, a csíkszékiek salláriumára számítva kb. 80 ökröt (= 603): az egész Székelyföldön végrehajtott ökörsütés több mint 4400, azaz kb. ötödfélezer ökröt eredményezett.

Messze maradt a királyi biztosok által hallomás után bizonyára nagyítva számított régi 36-40000 ökör-számtól; az ő 12000-re remélt számuknak is mélyen alatta maradt; de még így is tekintélyes összeget tett ki annak a kb. 4000 ökörnek az értéke, melyet I. Ferdinánd 1555-ben az utolsó székely ökörsütés alkalmával kapott.

Az ökröket székenként összegyűjtve, onnan az erdélyi kamara székhelyére, Tordára hajtották. Onnan tett jelentést gyalui Vas László a magyar királyi kamara elnökének és tanácsosainak 1555. július 20.-án. Ezek ugyanis a király rendeletére véleményt kértek tőle az ökrök felhajtására vonatkozólag, jóllehet ő már előbb megírta azt a királynak s a felség leküldte a kamarának. Ismétli tanácsát, hogy a kamara küldjön le valakit az ökrök felhajtására, ez aztán fogadjon fel hajtókat (haydones) és pásztorokat, akik az őfelsége által kijelölendő helyre hajtsák az ökröket, azok kivételével, amelyek útközben betegség, vagy egyéb ok miatt lemaradnának.

A felhajtás módjáról, hogy szétválasztott csordákban egyszerre, vagy egymásután történjék-e, tanácskozni fog a kamara megbízottjával, hogy mindazok az ökrök, melyek elég erősek lesznek, a király által kijelölt helyre hajtassanak s hogy azokkal, melyek gyengék s főképp, melyek sánták, vakok, betegek vagy elvénültek, mi történjék. Időközben tanácskozni fog az erdélyi marhakereskedőkkel is. Csak siettessék a kiküldöttet, mert veszélyes az ökröket huzamosabban Tordán tartani, részint a zavaros politikai helyzet, részint a tél közelgése miatt, mert a marhák Bécsbe hajtására két hónap is alig elegendő. {25}

Az ökrök számáról küldi a (fennebb ismertetett) kimutatást, megjegyezvén, hogy időközben siettetni fogja az elmaradt ökrök beszolgáltatását és a tisztektől a régi szokás szerint fizetésükben visszatartott ökrök pénzzel való megváltását. Erre nézve igénybe kívánja venni a püspök úr {26} és a vajda segítségét. {27}

A kamara ugyanis helytelenítette és sokallta a tisztek által a fizetésükben visszatartott ökrök számát, de ezek pénzt elfogadni vonakodtak. A vajdák magok elé idézni, és törvényes kereset alá vetni kívánták a vonakodókat, hogy adják át a visszatartott ökröket, s pénzzel elégíttessenek ki. Mi lett az eredmény? Nincs róla további értesülésünk.

Az ökörsütés eredményeként nyert ökröknek a messze fővárosok (Pozsony, Bécs) felé felhajtása nem volt könnyű feladat. 1501-ből (midőn II. Ulászló lakodalmakor volt ökörsütés) van arról emlékezet, hogy Bornemisza János kincstartó megbízott embere (Dolhai György) 1800 ökröt (melyek valószínűleg Háromszékről kerültek ki), Brassó városánál és a Barcaságban hagyott hátra. {28}

Oly nagy ökörcsordának útközben való legeltetése és élelmezése is nagy gonddal járt. A szászok a XVI. század elején felpanaszolták II. Ulászlónak, hogy a Székelyföldről kivitt ökröket az ő területükön hajtván fel, rétjeiket lelegeltették, s a tovább hajtás fejében a szászokat megsarcolták, a falvakon szerte kóborolván, magokat vendégeltették, az ökröket a falvak lakosai által őriztették, és az ilyen őrizet alatt elhullott ökrök árát az egész község lakossága által fizettették meg. A király méltányolván a szászok sérelmeit, rendeletet adott ki 1508. január 15.-én az erdélyi ököradó fölhajtóinak, hogy a szászokat a hasonló visszaélésektől kíméljék meg. {29}

Az ökörsütésről utoljára Mihály vajda intézkedik a székelyek számára 1599. november 28.-án kiadott kiváltságlevelében, mellyel régi szabadalmaikat visszaállítja, s adómentességüket biztosítja, de az ökörsütés régi szokását felújítja és módosítja, illetőleg kiterjeszti. Az ökörarányban is újítást tartalmazó intézkedés így szól:

Régi és meggyökeresedett szokás volt a székelyeknél, amit mi is megtartani kívánunk, hogy fejedelem változásakor, azaz új fejedelem választásakor, továbbá nősülésekor minden hatodik ökör, melyre szokás szerint a fejedelem bélyegét sütötték (amiért népiesen ökörsütésnek nevezték) közadóba fizettetett: ez jövőre is végrehajtandó. Ugyanezen szokás fog követtetni, hogyha a fejedelemnek először fia születik; hasonlóképpen, ha akárhány leánya születnék is előbb, az első fiú születni fog. Mivel pedig a női nem értéke kevesebbre becsültetik: ha a fejedelemnek leánya születik, az ököradó helyett egy-egy forintot fizessenek a székelyek. A fejedelem gyermekei megkeresztelése idején is fizessen minden székely egy-egy forintot. Kepefizetés dolgában, mint a régi időben történt, jövőre is ugyanaz a bevett szokás és meggyökeresedett gyakorlat tartassék meg. {30}

Ez az újfajta ökörsütés azonban soha életbe nem lépett. Azt immár egy nemzedékkel azelőtt másnemű adózás váltotta fel s a Mihály vajda újítása papíroson maradt. Ez, mint az ökörsütés utolsó történeti emléke magában is, de főként azért érdekes, mert látszik, hogy a székelyek ebben az ő régi szabadságuk egyik kegyeletes emlékét látták s a gyűlölt új adók helyett szívesebben állították volna vissza a régi ökörsütést, változtatott formában is.

Még egyszer van szó, illetőleg kísérlet az ökörsütés visszaállításáról.

Az 1607. június 10.-én kolozsvári országgyűlésen ugyanis Rákóczy Zsigmond fejedelmi előterjesztései között ez áll:

«A székely nemesség eleitől fogva, mikor libertásban volt, emlékezetet tesznek az históriák felőle, hogy új fejedelemnek választásakor közöttök ökörsütéssel, bélyegzéssel tartoztanak és minden hat ökörnek egyikét a fejedelem számára elbélyegzették. Minthogy penig most is libertásokban mi is meg akarjuk tartani ... kívánjuk az régi szokást, hogy újítsák.» {31}

Az országgyűlés azonban e kívánságot hallgatással mellőzte, arra nézve törvényt nem hozott. Később sincs többé arról szó.


1 Székely Oklevéltár I. 13., 14.

2 Székely Oklevéltár I. 219.

3 Bonfini 1744 kiad. 88.

4 Székely Oklevéltár III. 141.

5 Oláh Miklós: Hungaria et Attila 196.

6 Istvánffy Miklós: Regni Hungariae historia (kölni kiadás) 33.

7 Verancsics Antal művei, I. 145.

8 A Kulcsár István-féle krónika (Pest, 1805.) 12.; A Székely krónika (Magyar Történelmi Tár. 1880. évf.) 638.

9 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 96.

10 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 117. A Kulcsár-féle krónika hiányosan 13.; és a teljesebb Székely krónika (Történelmi Tár, 1880. évf.), 638.

11 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 119. és 184.

12 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 191.

13 Kulcsár-krónika 14. Az Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 204.; 1546-ban a királynénak mindenik nemzet 2000 forint évi segélyt ígért s ennek fejében a székelyekre fejenként 1-1 forint adót vetettek.

14 Székely Oklevéltár II. 95.

15 Székely Oklevéltár II. 96- 98.

16 Fennebb «bármely gyermeke» születését mondja: «aut prole aliqua augeretur.» (Székely Oklevéltár II. 96.)

17 Székely Oklevéltár II. 100.

18 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 361. és 410.

19 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 376. és 439.

20 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 457. és 503.

21 Székely Oklevéltár II. 112.

22 A fennebbi összegek 101-et tévén ki, 524 úgy jő ki, ha az elmaradt 12-t is hozzáadjuk. (655 113 542)

23 A helyes összegezés szerint csak 322 jő ki.

24 Helyesen 1335-ből 93 levonásával 1242 jő ki.

25 Már akkor előkészületek történtek Izabella és János Zsigmondnak Lengyelországból visszahozására, ami egy év múlva meg is történt.

26 Bornemisza Pál veszprémi püspök, királyi biztos.

27 Vas László levele a Székely Oklevéltár III. 307.

28 Székely Oklevéltár III. 151.

29 Székely Oklevéltár III. 165.

30 Szádeczky Kardoss Lajos: Erdély és Mihály vajda. 314.

31 Szilágyi Sándor: Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 491.