Make your own free website on Tripod.com

VI. A székelyek hadszervezete


Általános hadkötelezettség a középkorban.



A székely nemzetet a harc teremtette, éltette és emelte történeti magas színvonalra. Fő hivatása, mióta a történelem színpadán megjelent, a honvédelem volt. Ebben állott legfőbb dicsősége és büszkesége. A vitézség és harciasság elválaszthatatlan és legfőbb nemzeti jellemvonása volt e kemény, szívós, bátor és elszánt, hősies népnek. Királyok, törvényhozók, történetírók és főként a tettek fennen magasztalták ezt az erényüket.

IV. Béla király a XIII. század derekán azt mondja a vágvölgyi székelyekről, hogy oly dicsően harcoltak mellette, hogy mintegy vitézségről vitézségre szállva, királyi lelke megnyugodva gyakran gyönyörködött bennük. A kézdi székelyek vitézségük jutalmául kapták V. Istvántól Aranyos-földét és IV. Lászlónak is oly híven, serényen és lelkesen szolgáltak a hadban, hogy «hosszas és nehéz volna elbeszélni.» A kunok lázadása az ő hősi vitézségükön tört meg a Hódtavánál (1282); ők álltak ellent elszántan és férfiasan a rabló tatároknak Torockó vára alatt és szabadítottak meg ezernél több rabot. {1}

Legfőbb törvénykönyvünk (Verbőczy Hármaskönyve) a hadi dolgokban igen jártasoknak (rerum bellicarum expertissimi) nevezi őket. Báthory Zsigmond 1601. kiváltságlevelében azt mondja, hogy az 1595.-i havaseli hadjáratban nemcsak ő csodálta meg a székelyek vitézségét, hanem azok az idegen nemzetbeliek is (németek), akik a vitézség és hadi fegyelem babérkoszorúját magoknak vitatják. Ezek is látták, hogy mily vitéz, serény és hadratermett nép a székely, melynek lelkében még virágzik az ősi hun erő és dicsőség. {2} Lipót császárkirály 1691.-i híres diplomájában pedig a legharciasabb népnek (genus hominum bellicosissimum) nevezi a székelyeket.

A Rákóczi-forradalom, a székely határőrség, a napóleoni hadjáratok, 1848/49-es szabadságharcunk s a legújabb világháború története megerősítette és újabb elismerésekkel, babérágakkal és dicsőséggel tetézte ezt az ősi vitézséget.

Ezeknek az erényeknek éltető gyökerei messze nyúlnak vissza és ágaznak el az őstörténelem legendás termőtalajában, melyeket vastag rétegek takarnak el kutató szemeink elől. De törzse, ágai, lombja és koronája már a történelem világánál fejlődik és nő nagyra. Ezekre már kellő világot vetnek rendelkezésünkre álló történeti feljegyzések és oklevelek.

*

A székely nép, mióta történelmét ismerjük, mindig általános hadkötelezettséggel tartozott, az élvezett kiváltságok ellenértéke fejében. Szabó Károly szerint «a székelyek, mint mindnyájan egyiránt szabadok, fegyverrel tartoztak az országot védelmezni, s mint az ország nemesei fejenként kötelesek voltak a királyi seregben szolgálni.» {3}

Külön önálló sereget alkottak, melynek élén a székely ispán állott, mint vezér. Feladata elsősorban a keleti határszél védelme s ennek teljesítésére önállóan nemcsak védő, hanem szükség esetén külön támadó hadjáratot is viseltek.

Így 1345. február 2.-án Laczkfi András székely ispán vezetése alatt «a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak», a mai Moldva területére előnyomult tatárok ellen indultak s őket megverték, vezérüket is elfogták és gazdag zsákmánnyal tértek haza. A következő 1346. évben is «csak úgy önszántukból rácsaptak nagy sokasággal a tatárok országára», győztek, megszámlálhatatlan sok tatárt öldöstek le,» és teméntelen sok zsákmányt nyertek. {4} Egykorú történetíró szerint a székelyek ismételten megindult támadásai elől a megmaradt tatárok visszavonultak a székely határok közeléből, «elmenekültek messze a tenger mellé, a többi tatárokhoz.» {5}

Mindez igazolja, hogy a székelyeknek már a XIV. században önállóan szervezett külön hadseregük volt, mely nevezetesebb hadműveletekre is sikeresen vállalkozhatott.

Sajnos, a XV. századig nincs részletesebb tudósításunk sem a hadkötelezettségnek módjáról, sem a székely hadsereg szervezetének formáját illetőleg. Csak annyit tudunk, hogy a vagyonosabbak lóháton, a szegényebbek gyalog teljesítettek hadi szolgálatot. De a későbbi szabályozás mindenesetre az előbbi gyakorlaton épülvén, ezekből visszakövetkeztethetünk az előbbi századokra is.

Zsigmond király honvédelmi szabályzata 1429-ben a székelyekről csak annyit mond, hogy a törökök ellenében a székelyek ispánja két bandériummal áll ki (a vajda is annyival), a székelyek tehetség szerint (cum potencia), ha pedig Erdély ellen irányult ellenséges támadás, a szászok és székelyek 4000 embert állítottak ki. Az erdélyi felkelőnemesség összes számát 3000-re teszi a szabályzat. {6} Ha a szászok kontigensét (az 1224. évi Andreanum rendelkezése szerint) 500 főre vesszük, a székelyekre 3500 fő esett a védelmi háborúban.

Zsigmond 1435-ben rendezte a hadszervezetet. Ezt Mátyás király 1463. április 26.-án megerősítette és a hadfelkelést új rendelkezésekkel pótolta. Ebben a székelyekre vonatkozólag így intézkedik:

A székelyek az ő régi szokásuk szerint az ország hadseregébe haderejük kétharmadát tartoznak küldeni, harmada minden eshetőségre otthon hagyatván. A hadfölkelésre a felhívás vagy vérbemártott karddal, vagy a székely ispán levelével, vagy a vajdáéval, ha ő egyszersmind székely ispán, történjék. Midőn pedig a szükség hirtelen való általános felkelést kíván (tumultum excitare cogit), a székek kapitányai dobokkal és száldobokkal {7} és a Tűzhalom nevű helyeken meggyújtott máglyákkal hívja fegyverre a népet, és aki nem kel fel, fejét veszítse. Hogy pedig hiány ne legyen a mozgósításban vagy a hadjáratban, a székek kapitányai kötelesek béke idején és nem éppen ritkán a fegyverek és egyéb hadiszerek felett hadiszemlét (lustratio) tartani, amit ha elhanyagolnának, vagy nem engedelmeskednének a parancsnak, szigorúan büntettessenek.

Ha valaki az idő folyamán ezeknek a hadi szabályoknak vakmerően ellenszegülne, és lázadást szítana, nemcsak javait veszítse el, hanem feje vágassék le, vagy felakasztassék. A lázító pedig, ha megtalálják, ki a többieket őfelsége és a haza ellen bujtogatta, tüzes vassal égettessék meg, attól még a király kegyelme se mentesítse. Ezeken kívül Zsigmond császár-király 1435.-i hadszabályzata érvényben marad. {8}

Mátyás király eme hadszabályzata tehát méltán régebbi gyakorlatban meglévő hadirend írásba foglalásául tekinthető, maga is hangsúlyozván, hogy a székelyek régi szokását erősíti meg.

A hadkötelesekről lajstrom (lustrum, regestrum) vezetendő. Ebben pedig az a rend tartandó, hogy ha az atya fiával egy kenyéren él, hasonlóképpen ha két fivér osztatlan birtokon gazdálkodik, az ilyenek közül csak egyik köteles hadba menni, még ha fejenkénti felkelés rendeltetett is el. Ha az ilyen a hadban elesik, a másik nem küldhető helyébe. Ez a szabály mind a három nemzetre kiterjedt. {9}

Mátyás király 1473-ban a székely lófőket és gyalogosokat az egész székelységen külön-külön lajstromba íratta. {10}

Még jobban és részletesebben világítja meg a székelyek hadkötelezettségét II. Ulászló kiváltságlevele, melyben ő 1499. július 13.-án a székelyek neki bemutatott és előterjesztett régi szokásjogát erősíti meg. Ez mindenek előtt a hadszervezet és hadakozás felől szólván, ezeket mondja:

Midőn a királyi felség kelet felé, azaz Moldva ellen személyesen hadat vezet, akkor az összes székelyek fejenként, ti. lovasok és gyalogok, tartoznak harcosok módjára őfelsége egész serege előtt járni, és őfelsége országa határán kívül 15 napig saját költségükön bevárni az ütközetet; azután visszajövet a királyi sereg mögött járni. Továbbá, midőn őfelsége eme keleti részek felé a maga helyettesét (suam personalem praesentiam) küldi hadakozni, akkor a székelyeknek éppen fele tartozik vele menni, a fennebb említett módon (ti. előhad és utóhad alakjában). Továbbá, midőn őfelsége déli irányban, azaz a havaseli részek ellen személyesen megy hadba, akkor az összes székelyeknek, ti. lovasoknak és gyalogoknak éppen fele, hasonlóképp 15 napig az őfelsége országa határain túl tartozik az ütközetet bevárni, menet a sereg előtt, visszajövet hátul járván. Midőn pedig a havasalföldi részek ellen a királyi felség helyettese vezeti a hadat, akkor a székelyek éppen ötödrészükkel tartoznak szolgálni és harcolni. Végre pedig, midőn a királyi felség nyugat felé személyesen megy hadjáratra, akkor a székelyek tartoznak minden tíz telkes székely részéről egy-egy zsoldost küldeni őfelsége szolgálatjára. Ha pedig azon részek (ti. nyugat) felé őfelsége helyettese vezet hadat, avagy észak felé őfelsége személyesen indul háborúra, akkor a székelyek huszadrészenként tartoznak egy-egy zsoldost küldeni. A sereg ilyen kirendelésekor minden szék tartozik a főemberek közül egy kapitányt adni.

A hadrakelés ezen módja azonban nem értelmezhető úgy, hogy az ország és annak erdélyi részei jelenlegi szükségével és fenyegető veszélyével ellentétbe jusson, hanem a székelyek az idő kívánalmai és a körülmények szüksége szerint mindaddig hadakozni és háborúzni tartoznak, és azalatt ne is élhessenek az ő fönnebb megírt szokásaikkal, míg az ország bajai lecsendesedésével, az ellenség visszaverésével, a béke és nyugalom vissza nem tér. Mert, miként látni való, különböző és naponként új veszedelmek és szükségletek keletkeznek és merülnek fel; amiért is, mivel az újonnan előállott szükségletek új intézkedést és tanácsot igényelnek, nem akarjuk, hogy ezen engedélyünk a mostani szükségnek ellenére legyen.

Ezenkívül a fennebb mondottakon felül tartozik a székelyek közönsége minden háborúban, mely az erdélyi hazát bármely oldalról fenyegetné, a királyi felség, vajda, vagy az akkori ispán felszólítására és parancsára felkelni, a lehető legszebb hadi fegyverekkel, amint eddig is tapasztaltatott, sőt tartozik a haza védelmére állandóan őrködni. Ezért a székelyek minden adótól és bárminemű fizetéstől mentesek és ezért nyerték nemesi kiváltságaikat Magyarország dicső királyaitól, miként igazi nemesek.

'I'ovábbá, midőn a hadrakelő székelyek kirendelésének és számbavételének kell történnie, az a székelyek ispánja által a székely főemberekkel történjék és azok együttesen tartoznak a népet mozgósítani; úgy mindazonáltal, hogy az ispán gondoskodjék és szabja meg, hogy hány embert hagyhat a kapitányoknak és a székely főembereknek házainál, szolgálataik érdeme és a körülmények szerint; nem, mintha a királyi felség ezt tenni tartoznék, hanem, hogy annál készségesebben szolgáljanak a királynak és a királyi kegyre annál inkább érdemeseknek mutatkozzanak.

Miután pedig a harcosok a királyi felség tisztjeinek kezébe adattak, ha némelyek megszöknének, fejüket veszítsék és ingó javaik a királyi felségre, és tisztviselőikre szálljanak. Aki pedig vakmerően otthon és visszamaradna a hadakozástól, vagy vonakodnék a seregbe állani, az olyanokat az ispán a főnépekkel együtt megbüntethesse és bírságolhassa.

Az ilyen hadfelkelések alkalmával a főnépek és zselléreik vagy földönlakóik, kik a főnépek földjén laknak s más nagyon szegények is, kiknek ti. három fontot érő ingóságuk nincs, hasonlókép a városok és mezővárosok, ti. a székely székek székhelyei, bármely hadakozástól mentesek lehetnek; de midőn az ellenség az erdélyi részeket támadja meg, és abban kárt tenne, abban az esetben ezek is tartoznak a székely ispán kirovása szerint hadra kelni. {11}

II. Ulászlónak ez a hadszabályzata bármily részletes, még sem merítette ki egészen a módozatokat, melyek szerint a székelyek hadakoztak.

Így a székelyek, Báthory István vajda ellen II. Ulászlóhoz (1492.) intézett panaszos folyamodványukban egyebek közt azt mondják, hogy nemrég a székelység nyolcadrészét kívánták a királyi hadseregbe küldeni, amelynek felkészüléséhez és táborozásához mindannyian egy-egy forintot fizettek, amely összeg hozzávetőleges számítással 100000 forintra mehetett. Midőn pedig ezzel a pénzzel zsoldosaikat rendbe hozták, és a pénzt nagyobbára felkészülésükre elköltötték, a vajda a székelyek előkelőit fejenként magához hívatta, és a zsoldra való pénzt tőlük elvette, ami által nem csekély kárt szenvedtek. Bárcsak annak a pénznek - írják - hírét se hallottuk volna, mert némelyek a felkészületre elköltötték, s hogy visszafizethessék, örökségeiket voltak kénytelenek eladni. {12}

Kitűnik ebből, hogy a részleges fölkeléskor az otthonmaradtak fizették a fölkelők előkészítésének és fölszereléseinek költségeit. Az is nyilvánvaló, hogy a székely haderőnek a szükség szerint kívánt hányadát mozgósították. Ez alkalommal egynyolcadát. 1494-ben II. Ulászló Kézdiszék követeivel úgy egyezett meg, hogy a náluk uralkodó szükség és drágaság miatt seregüknek csak tizenhatod részével keljenek fel. {13} Van rá példa, hogy (mint 1554-ben) egynegyedét kellett kiállítaniok hadseregüknek. {14}

Midőn Szapolyai János az egész Erdélyt meghódította, az 1536. évi marosvásárhelyi országgyűlés úgy határozta meg a hadfelszerelés módját, hogy a székelyek között a főbbek és tisztviselők tartsanak jó lovakat, páncélt, sisakot, dárdát, pajzsot és kardot, a lófők lovat, sisakot, dárdát, pajzsot, csákányt, vagy buzogányt, vagy íjat nyilakkal. A közszékelyek, kiknek két ekeföldjük van, hasonló módon fegyverkezzenek fel; akik szolgák, másokat állítsanak helyettök. Akiknek nincs két ekeföldjük, de van hat ökrük: tartsanak páncélt, lándzsát, sisakot, csákányt, vagy íjat nyilakkal; a szegényebbek sisakot, tőrt, vagy kaszát; akik cséplésből élnek: baltát, vagy dárdát és pajzsot.

Szükség esetén a vajda, vagy vicevajda levéllel, vagy véres karddal való felhívására a nemesek, székelyek és szászok tartoznak fejenként, vagy részlegesen, vagy megyék és székenként, fő- és jószágvesztés terhe alatt fölkelni. Az ellenkezőnek, mint hűtelennek, sem a király, sem a vajda nem adhat kegyelmet az országon kívül, a vajda törvény elé megidézteti, befogatja, és fő- és jószágvesztéssel bünteti. {15}

Kiegészíti ezeket Oláh Miklós (1540. előtt írt) ama feljegyzése, hogy a székelyek, midőn háborújok támadt, könnyen összeírhattak, és harctérre vihettek ötvenezer fegyverest, sőt még többet is. (?) {16}

Verancsics Antal (Oláh ifjabb kortársa és érsekprímási utóda) azt írja, hogy midőn a király háborút indít, kötelesek saját költségükön hadba menni, de ha igen régi szabadságaikat megtartják, különböző föltételek szerint. Mert ha keleti, vagy északi ellenséggel, vagy a haza határai között kell harcolni, fejenként mindnyájan fegyverre kelnek és a hadakozást abba nem hagyják, míg a háború be nem végződik. Ha nyugati ellenséggel van háború, tizedrészüket küldik, és tizenöt napnál tovább nem követik a tábort. Déli ellenség ellen fele részük megy, s addig állja a harcot, amíg csak lehet. Manapság - úgymond - mintegy harmincezer embert tudnak a táborba vinni, anélkül, hogy házaikat védelmezők nélkül hagynák. Leginkább lovon katonáskodnak; semmi hadi készlettel, semmi különös felszereléssel fegyverzettel és katonai ékességgel nem tűnnek föl, hanem számukban és régi vitézségük nagyszerűségében bizakodva keményen harcolnak. Nem rézkürttel, hanem szaruból készült kürttel adják a harcijelt. Ha ütközetre nem kerül a sor, hamar megunják a táborozást, és lassanként elszélednek. {17}

A székelyek hadrakelésének módja a régi formában maradt a XVI. század első felében egészen 1562-ig, a székely felkelésig. Erről az országgyűlési végzések között is van rendelkezés. Így az 1545. november 1.-i marosvásárhelyi országgyűlés azt határozta, hogy azok a lófők, akik 50 forint értékű vagyonnal rendelkeznek, lovat, sisakot, páncélt és kopját tartsanak. (Tehát mint páncélba öltözött nehéz lovasok menjenek a harcba). Azok pedig, akiknek csak 12 forint ára értékük van, lovat, pajzsot és kopját tartsanak. A többi lófők, akár van vagyonuk, akár nincs, lovat tartani mindnyájan kötelesek. Ezeket a fegyvereket mindenki készen tartsa húshagyó keddre, máskülönben megbüntettessenek. {18}

I. Ferdinánd király biztosai 1552-ben azt írják a székelyekről, hogy minden székely férfi köteles a királyt hadba kísérni, és ingyen katonáskodni egy hónapig. A hónap elteltével, ha az ellenséggel nem ütköztek meg, a király zsoldot ad nekik, ha őket tovább is a seregbe tartani akarja. Tartoznak ezenkívül állandóan száz lovast tartani a királyi udvarban, háromszor váltakozva évenként. {19}

Az 1552. májusi tordai országgyűlés a székelyek általános hadfelkeléséről csak annyit mond, hogy annak módja és rendje a régi szokás szerint történjék. {20}

Hogy mit értettek a régi szokás alatt, azt az 1554. júniusi medgyesi országgyűlés bővebben körülírja: azt mondván, hogy a székely főnépek, lófők és szabad székelyek, miként a nemes urak, fejenként tartoznak fölkelni, midőn a szükség úgy kívánja. Akkor a főnépek mindenike, az ő állapotja szerint, két vagy három székelyt házánál visszatarthat, a kapitányok tudtával és beleegyezésével. A székelyföldi erősségekben is, a szükség szerint, őrizetül 16-20 személyt hátrahagyhatnak. A többiek pedig mindannyian, főnépek, lófők és szabad székelyek, az ő földönlakóikkal, az ország régi törvényei és szokásai szerint és az ő állapotjukhoz képest, jó és megfelelő lóval és minden lovas hadi felszereléssel, a többiek pedig gyalogsági fegyverzettel oly jól legyenek ellátva, hogy midőn föl kell kelni, semmiben hiányt ne szenvedjenek; fővesztés terhe alatt.

A székely kapitányok pedig a vajdák által levélben kijelölt napra és helyre haladék nélkül megjelenjenek, és a kapitányságuk alá tartozó székelyeket felkelni kényszerítsék, és ahová rendeltetett, oda siessenek. Abban az esetben, ha valamelyik székely nem akarna hadra kelni, azt késedelem nélkül jelentsék a vajdáknak, ezek az olyanokat méltó büntetéssel sújtsák, de a kapitányok ily esetben se késlekedjenek. Ha pedig a kapitányok, vagy valamelyik közülök ő maga fölkelni, és a kijelölt napra és helyre megjelenni, vagy a felkelni vonakodókat a vajdáknak tudomásul adni elmulasztanák, abban az esetben az olyan kapitányt ugyanaz a büntetés érje, amelyet más lázadók érdemelnének. {21}

Az általános hadfelkelésre ritkábban, csak rendkívüli szükség esetén került a sor; de kisebb-nagyobb contingenst a fejedelemség elején állandóan tartoznak az országgyűlések végzései szerint kiállítani.

1540-ben a segesvári országgyűlés 3000 katonát szavaz meg a nemesek, székelyek és szászok részéről, melyből a székely urak az ő módjuk szerint ezer embert tartoznak fegyverbe állítani. {22}

Az 1542.-i tordai augusztusi országgyűlésen a három nemzet rendjei abban egyeztek meg, hogy az ellenség támadása esetén fejenként hadra kelnek, fő- és jószágvesztés terhe alatt, vagy a helytartó annyit hív táborba közülök, amennyi elegendő lesz. Ennek alapján 1542. október 3.-ára a keresztesmezei táborba rendeltek (a nemesek 25-25 jobbágy után kiállítandó lovasain és a szászok contingensén kívül) ezer lovas székelyt. {23} 1542. decemberben a nemesek 10 porta után adnak egy lovast, a szászok ugyanannyi gyalogot; a székelyek pedig teljes készülettel (omni apparatu) mozgósíttatnak. {24}

1551. májusban a tordai országgyűlés általános hadfelkelést hirdetvén, a székelyeknek Fráter György felhívására tüstént fejenként (capitatim) kellett táborba szállniok. A főispánok és székek vezetői mellé négy-négy előkelőt rendelnek segédkezésre. Minden 25 ember egy szekeret volt köteles hozni élelemszállítás végett. {25}

Az 1554. júniusi országgyűlés meghatározván a székely hadfelkelés módját, az 1555. áprilisi országgyűlés a székek kapitányai kötelességévé teszi a készenlétről gondoskodni, akár fejenkénti általános, akár részleges fölkelés hirdettetnék. Az ugyanaz évi decemberi országgyűlés elrendeli, hogy minden székely széknek a régi szokás szerint legyenek kapitányai, akik mindannyian az országos főkapitánnyá választott Balassa Menyhért rendeleteit kövessék. {26}

Izabella és János Zsigmond Lengyelországból visszahozatala alkalmával (1556.) a székelyek ezer lovast bocsátottak Petrovics Péter helytartó rendelkezésére és a várak ostromára külön ezer gyalogpuskást és nyilast. {27}

Az 1557. februári országgyűlés szükség esetére elrendeli a székelyek fejenként felkelését, úgy, hogy mind a főnépek, mind a lófők táborba szálljanak. {28}

1558. júniusban a rendek a székelyekre nézve azt határozták, hogy lófők és főnépek fejenként, jól felfegyverezve, fővesztés terhe alatt hadra készen legyenek; a közszékelyek pedig porták szerint annyit fizessenek zsoldra, mint amennyit a nemesek jobbágyai fizetnek. Ez a zsoldpénz a király megbízottjának kezéhez adassék, aki azok közt a szolgák közt osztja ki, kik a székely főnépekkel a táborba szállanak. A zsoldkiosztás a székelyek között a székek főkapitányai által a király által kijelölt napon és helyen történjék, fővesztés terhe alatt. Zsoldfizetésre az ősjobbágyok is köteleztetnek. A főnépeket maga a király lustrálja meg, hogy milyen hadi készülettel vannak felszerelve, és ha szolgáik nem lennének katonaságra alkalmasak, visszautasíttatnak.

1559. júniusban azzal a megjegyzéssel rendelik el szükség esetére a Keresztesmezőre a hadfelkelést, hogy a székelyek nem úgy, mint azelőtt, késlekedve és utolsónak (amint szoktak volt), hanem idejekorán érkezzenek, jószágvesztés terhe alatt. {29}

A székelyek általános hadkötelezettsége tehát a XVI. század derekán abba az irányba kezdett átalakulni, hogy a köznép adót és zsoldpénzt fizetvén, csak ritka esetben kelt fel fejenként, hanem részlegesen. A főnépek és lófejek azonban többnyire személy szerint (az utóbbiak is néha részlegesen) lóháton vonultak ki. A főnépek jobbágyaik arányában, több fegyveres szolgával (akik zsoldot húztak) mentek a táborba.

Közel egykorú tudósítás (1569-1571.) így határozza meg a hadkötelezettségnek a gyakorlatban a XVI. század derekán kifejlett módját:

«Az község (ti. a közszékelyek) hadba seriatim (ti. sor szerint) mentenek, az ország szüksége szerint és a fejedelem parancsolatja szerint, vagy ötöde, vagy harmada, de fejenként igen ritkán mentenek hadba. De az lófejek minden hadba, mint szinte az nemes uraim, vagy háromnak, vagy négynek egyikét elbocsátták (azaz egy lovagot kellett bocsátani) s gyakorta mind fejenként el kellett menniek, mint szinte a nemes uraim. Az főnépeknek inkább minden hadba fejenként el kellett menniek. Nem illett csak egyedül menni, ha főember volt, hanem az ő kondiciója szerint kellett menni.» {30}

Ezen fejlődés és jogszokás figyelembe vételével rendezi aztán intézményileg az 1562. segesvári országgyűlés a székelyek hadi kötelezettségét.


1 Székely Oklevéltár I. 14. és 21.

2 Székely Oklevéltár IV. 151.

3 A régi székelység, 175.

4 Dékáni Kálmán: János minorita krónikája. (Gombos F. Középkori krónikások, XI. 62-64.)

5 Küküllei János krónikája, VI. fejezet.

6 Székely Oklevéltár I. 126., Hadtörténeti Közlemények, 1892. 586.

7 «Zaldobonibus» áll az oklevélben. Ez valószínűleg az erdélyi havasi oláh templomoknál (harang hiányában) ma is használt ún. «tóka» volt: felfüggesztett fatáblaszálak. Ennek a neve maradt fenn az erdővidéki (Udvarhely-Bardóczszéki) Széldobos falu nevében.

8 Székely Oklevéltár I. 198.

9 Székely Oklevéltár I. 197.

10 Székely Oklevéltár I. 219.

11 Székely Oklevéltár III. 138.

12 Székely Oklevéltár I. 278. Fordításban Szabó Károlytól a Székelyegyleti képes naptár 1890. évf. 3l.

13 Székely Oklevéltár I. 281.

14 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 519. és 525.

15 Simigianus Historia 140.

16 Hungaria et Attila, 195.

17 Verancsics Antal összes művei, I. 144.

18 Székely Oklevéltár V. 60.

19 Székely Oklevéltár II. 100.

20 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 410.

21 Erdélyi Országgyűlési Emlékek, I. 526.

22. Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 40.

23. Erdélyi Országgyűlési Emlékek, I. 141.

24 Erdélyi Országgyűlési Emlékek, I. 171.

25 Erdélyi Országgyűlési Emlékek, I. 546.

26 Erdélyi Országgyűlési Emlékek, I. 581.

27 Erdélyi Országgyűlési Emlékek I. 552.

28 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 75. és 77.

29 Erdélyi Országgyűlési Emlékek II. 113., 118., 123.

30 Székely Oklevéltár II. 293.